2022. december 23., péntek

Koronaékszerek szorongatása

 Koronaékszerek szorongatása

2022-12-22 22:36

Miután újabb hátrabukfenceket és egyéb, komoly hajlékonyságot igénylő gyakorlatot végzett Magyarország kormánya, a múlt heti hétfő éjszakájában, amikor már mindenki azt hitte, hogy el lehet menni aludni, berobbant a hír: megszületett a nagy megegyezés az Európai Unió és a magyar kormány között, ami azt jelenti, hogy jöhet a brüsszeli pénz, elhárultak az akadályok, beköszönt a Kánaán, ismét győzedelmeskedett a magyar gógyi.

Aztán lassacskán az is kiderült, hogy bizony, nem a magyar gógyi, hanem a cseh csalafintaság kerekedett felül, aminek ugyan Magyarország a haszonélvezője, csak éppenséggel nem úgy és nem olyan mértékben, ahogyan azt Budapest szerette volna.

De nézzük sorjában, mi történt.

Egy héttel korábban, december 6-án az uniós országok külügyminiszterei üléseztek, hogy szépen megállapodjanak mindenfélében, amit majd aztán az országok állam- és kormányfői saját, múlt heti csúcstalálkozójukon mosolyáradat tengerében aláírogatnak. Csakhogy ezen a pénzügyminiszteri értekezleten Varga Mihály közölte, hogy bizony Magyarország nem fogja jóváhagyni az Európai Uniónak fontos két témát, a globális minimumadó bevezetését és az Ukrajnának szánt közös, uniós hitelfelvételt. (Utóbbi teljességgel érthetetlen volt Budapest részéről, a magyar kormány ugyanis azt akarta elérni, hogy a tagállamok egyesével, kétoldalú megállapodásokban biztosítsák a háború túléléséhez szükséges pénzt Ukrajnának. Ehhez Magyarország a saját, egyébként is szűkös pénzéből adott volna Kijevnek. Az uniós javaslat ellenben – lényegét tekintve – az volt, hogy a közösség kezességet vállaljon arra, hogy Ukrajna majd évek múlva elkezdi törleszteni a hitelt. Ez a megoldás Magyarország számára teljesen ingyenes lett volna, s mindenki másnak is olcsóbb. De valami miatt az Orbán-kormány jobbnak látta, ha ennek a javaslatnak keresztbe fekszik.) Akárhogyan is, amikor kiderült, hogy bizony, oda nem illő anyag kerül a palacsintába, a cseh illetékesek (mivelhogy éppen Csehország az unió soros elnöke) gyorsan levették napirendről a kérdéskört, futottak vele még néhány kört, aztán, ahogyan már említettük, december 12-én, hétfőn éjjel robbant az örömbomba, amikor a soros elnökségét ellátó cseh kormány a Twitteren világgá röpítette a hírt, hogy megoldották a Magyarország által blokkolt ügyeket, és sikerült megegyezni a magyar uniós pénzek ügyében is.

Ukrajna is megkapja a pénzt, a globális minimumadóval szembeni vétót is feladta a magyar kormány, cserébe az unió jóváhagyja a feltételekhez kötött magyar helyreállítási tervet, valamint a másik, Magyarországgal szembeni eljárásban nem egy nagyobb, hanem egy jóval kisebb összeget függesztenek fel, de az a pénz sem veszik el örök időkre, csak éppen feltételekhez kötött a folyósítása.

Nagyon egyszerűen: hiába arcoskodott a magyar kormány, hogy bizonyos döntéseket megvétóz, amikor eljutott a falig, és kiderült, hogy vannak ebben az unióban mások is, akik hajlamosak a keménykedők koronaékszereit az asztal alatt szorongatni, miközben az asztal felett diplomatikusan mosolyognak, csak elfeledkezett az „elvi” vétóról. Mert ügyesek voltak a csehek, addig nem is engedték szavazásra a kérdést, amíg nem dőltek el a dolgok – azok sorrendjét pedig úgy állították össze, hogy előbb a magyar félnek kellett nyilatkoznia, s csak utána következett a Magyarország számára fontos dolgok jóváhagyása.

Akárhogyan is, megnyílhatnak a brüsszeli csapok.

A hír annyira fontos volt, hogy kedden reggelre Kormányinfót hirdettek, ahol Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Navracsics Tibor, az uniós tárgyalásokkal megbízott miniszter elmondta a győzelmi beszédet, a kormánypárti sajtó örömtáncot lejtett, mi több Gulyás még egy olyat is mondott, hogy januártól jöhet a pénz.

Na ez éppen nem teljesen igaz. Az Európai Unió egyes államainak ugyanis elege van abból, hogy a Magyarországra juttatott pénz legnagyobb hányada ugyanannál a néhány embernél köt ki. Valamiért azt mondják, hogy ott a pénzeket ellopják. Ezt „brüsszeliül” úgy fogalmazták meg, hogy vannak bizonyos fenntartások a magyarországi jogállamisági kérdésekkel kapcsolatban. Meg hát az uniós többségnek az sem tetszik, hogy Magyarország kerül-fordul, megvétóz dolgokat, amelyekben egységes álláspontra van szükség – és vétóz akkor is, amikor nem teljesen világos, hogy neki éppen miért érdeke az adott vétó. Ezért aztán úgy látja huszonhat uniós tagállam, hogy Magyarországot a „brüsszeli pénzek”-kel lehet együttműködésre bírni. És bármennyire is örül Gulyás, illetve az egész kormány, bármekkora hangzatos Facebook-posztokat tesz ki néhány lelkes államtitkár, most bizony az a helyzet, hogy a magyar helyreállítási terv pénzeit az Európai Bizottság szigorú feltételekhez köti.

„A terv a jogállamiság megerősítését célzó kulcsfontosságú intézményi reformok sorát is tartalmazza. Ezek a reformok az unió pénzügyi érdekeinek védelmét is szolgálják, várhatóan javítják a gazdaság hatékonyságát és ellenálló képességét a korrupció elleni küzdelem megerősítése, a versenyalapú közbeszerzés előmozdítása és az igazságszolgáltatás függetlenségének megerősítése révén. Ezeket a reformokat összesen huszonhét »szupermérföldkő« formájában fogalmazták meg, amelyeket teljes mértékben és helyesen kell végrehajtani ahhoz, hogy az RRF (a helyreállítási alap – a szerk.) keretében Magyarországnak bármilyen kifizetés folyósítható legyen” – foglalta össze a Telex. A pénzforrások másik ága, a felzárkóztatási alap zárolt csapjai is akkor nyílhatnak meg, ha a magyar kormány két éven belül teljesíti a szükséges reformokat.

S mivel közben az is kiderült, hogy bizony Magyarországon a legmagasabb az infláció uniós összevetésben, ráadásul már tavaly az unió második legszegényebb országa lett a magyar (csak a bolgárok maradtak mögötte), s hogy mindeközben valami komoly válság alakult ki a helyzet rendezéséért felelős illetékesek (nevezetesen a kormány és a jegybank között), a napnál is világosabb, hogy a nagy odamondogatások meg a kemény „brüsszelezés” ellenére is Budapest igencsak rászorul Brüsszelre. Meg a jóindulatára.

És ezt már a magyar kormány is kezdi belátni.

https://szmsz.press/2022/12/22/koronaekszerek-szorongatasa/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése