2019. március 25., hétfő

Zenta:

A Magyar Mozgalom ellenzi az általános iskola szétválását

A Magyar Mozgalom ellenzi a zentai Stevan Sremac Általános Iskola szétválását, ez a lépés szerintük ugyanis számos veszélyt hordoz magában, jelentették ki a szervezet községi képviselő-testületbeli képviselői ma délutáni zentai sajtótájékoztatójukon.

Zenta: A Magyar Mozgalom ellenzi az általános iskola szétválását - A cikkhez tartozó kép
Sándor József és dr. Zsoldos Ferenc a sajtótájékoztatón
Fotó: H. A

A Magyar Mozgalom ellene szavazott az általános iskola szétválására irányuló javaslatnak, hiszen bár a szakmai érvek valóban alátámasztják azt, a diákok létszámának gyors csökkenése mellett meglehetősen veszélyes szétszedni az iskolákat, emelte ki dr. Zsoldos Ferenc, hozzátéve, a diákok létszáma most ugyan még valóban elegendő a négy iskola létrehozásához, viszont a gyors csökkenés következtében a jövőben várhatóan tagozat-összevonásokra kerül majd sor.
– Ha mindez elér egy bizonyos szintet, akkor felmerülhet valamelyik iskola bezárása is. A legnagyobb veszélyben az Emlékiskola van, amit a felsőhegyi iskola odacsatolásával szeretnének megvédeni, de a kérdés az, hogy mindez elegendő lesz-e. Problémát látunk továbbá abban is, hogy ha az iskolák között versenyhelyzet alakul ki, ami alapvetően akár jó is lehet, hiszen azt eredményezheti, hogy az intézmények az oktatás színvonalának növelésére törekedjenek, ugyanakkor adott esetben azt is jelentheti, hogy egymástól fogják elszívni a diákokat. Az önálló általános iskolák létrehozásával ráadásul a tanárok szétosztása sem lesz olyan rugalmas, mint eddig – fogalmazott dr. Zsoldos Ferenc, hozzátéve, ezek a problémák korábban is megjelentek, ám az iskolaközponton belül sokkal könnyebb volt egyensúlyt teremteni ezekben a kérdésekben. Nehezményezte továbbá azt is, hogy – értesülései szerint – a majdani Stevan Sremac Általános Iskola irányítása a Szerb Haladó Párt hatáskörébe fog tartozni.
– Nem jó az, ha politikai alapon osztják szét az intézményeket és nevezik ki az igazgatókat, ugyanakkor talán még ennél is nagyobb problémát jelent az, hogy ezzel behozzák a városba a lakosság nemzeti alapon történő megosztását, amivel elindulhat egy olyan folyamat a városban, amely komoly konfliktusokat eredményezhet a két nemzet között – hangsúlyozta dr. Zsoldos Ferenc.
Sándor József az adóhivatalok országos szintű átszervezése kapcsán kifejtette, annak lényege az, hogy a nagyobb központokba kerülnek át az adóhivatalok, ami szerinte számottevő visszalépését jelent és sok nehézséget okoz majd a zentaiaknak.
– Július elsejétől a zentai és a környékbeli polgárok javarészt Nagykikindára kell, hogy járjanak az adóügyeik intézése érdekében, illetve részben Zentára, mert Zentán maradna egy kisebb részleg, amely az eladásokkal kapcsolatos átíratások ügyeinek intézésével foglalkozna. A zentai adóhivatalból az összes többi munkát átvinnék Nagykikindára, a dolgozókkal együtt. A mi szemszögünkből a legnagyobb problémát nem az jelenti, hogy a dolgozóknak minden nap utazniuk kell, hanem az, hogy magyarlakta vidékről beszélünk, egy olyan vidékről, ahol a lakosság jelentős része nem fog tudni alkalmazkodni az ezzel járó kihívásokhoz – magyarázta Sándor József, hozzátéve, az adóhivatal átszervezése elsősorban a vállalatokat, a vállalkozókat és a földműves nyugdíjjal rendelkezőket fogja érinteni, akiknek sok nehézséget okoz majd az átállás, illetve az, hogy Nagykikindára kell utazgatniuk az ügyeik intézése érdekében. A Magyar Mozgalom képviselője mindemellett a nyelvi nehézségekre is felhívta a figyelmet, kiemelve, addig, amíg a zentai adóhivatalban szinte minden dolgozó tudott magyarul kommunikálni a lakossággal, Nagykikindán ez nem feltétlenül lesz adott.
– Ezzel a lépéssel komolyan csorbítják az itt élő magyar emberek jogait – szögezte le Sándor József, aki arra szólította fel a község vezetőit, hogy mielőbb tegyenek lépéseket a zentai adóhivatal megmaradásáért, vagy legalább a nagykikindai adóhivatal zentai kirendeltségének létrehozásáért.
H. A.
2019. március 25. [16:44]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése