2019. március 8., péntek

Pásztor és Fia(i) Kft.

a-ket-pasztor.jpg
                  Hova lettek a magyar szavazatok, fiam? Szétfutottak?

A VMSZ elnöki székének átvételére készülhet Pásztor Bálint a párt lassan már örökösnek nevezhető parlamenti képviselője, szúrta ki a Délhír portál. És tényleg úgy tűnik, a Zelnök úr édesapa ezt találhatta ki miután neve és arca annyira lejáródott a vajdasági magyarság körében, hogy lassan a hithű párttagokat is elijeszti magától. A párt nyugdíjas szervezeteit, körzeti szervezeteit járja a derék maratonista ahol facebook-bejegyzései szerint telt ház fogadja, kötetlen a beszélgetés és töretlen a hit.
Az, hogy Pásztor István lovai végképp szétszaladtak, elveszítette a kontrollt, az MNT-választások estéjén élő adásban vált láthatóvá. Egyazon beszéden belül először békejobbot nyújtott a Magyar Mozgalomnak, majd miután negyedórán át hergelte önmagát, a sajttáj végén elküldte az ellenlábas szervezetet a … tudjuk hova. Ezt követően lengette be, hogy gondolkodik a pártelnöki szék átadásán. A kiszivárgott infók szerint Nyilas Mihály lett volna az utódja, de végül az érintett mégsem merte vállalni – valószínűleg pár hónappal ezelőtti halálos gázolása lehetett az oka, amilyenhez hasonló esete Pásztornak is volt. Szakavatott személyek óvták Pistánkat attól, hogy fiára hagyja a fele királyságot meg a prosperitatis jobbágyokat, mondván, egy amerikai sorozatban még elment valahogy a Dinasztia, de vajdmagyiában már nagyon nem kéne.
Nem egyértelmű még a királyváltás, de amennyiben megtörténik, akkor hivatalosan is megalakul a Pásztor és Fia(I) Kft., vagyis korlátlanul felelőtlen társaság.
A többes szám annak a jele, hogy van a mi kis maratonozó politikusunknak egy öccse is Ábel, aki a mindent megmutató facebook szerint szintén elkezdte a közpénzekben való lubickolást (keresse meg a saját betevőjét aki lúzer, gondolhatják Pásztorék), valamiféle brüsszeli gyakornoki pozícióban.
És persze itt van kettejük mostohamutterja is a vajdmagy kultúrát a béka segge alá legyaluló Lovas Ildikó. Ő politikai pozíciójának köszönhetően az elmúlt években különféle díjakat adományoztatott magának így tetszeleghet a sztáríró szerepében, emellett a VM4K nevű szabadkai borzalomban – miként azt a profi köpönyegforgató Németh Ernő egy benyali interjúban közölte – ő a programok koordinátora. Ezek azok a rendezvények, amelyek egy bizarr pincehelyiségben zajlanak, ahol VMSZ vagy MNT kötődésű emberek kötelességből ott ülnek és görcsös, vagy halálosan unott arccal kísérik az adott Lovas-programot.  
Ez hát a kis család, akik vajdmagy királyi dinasztiaként viselkednek.
Bálint személyesen pedig megér egy külön misét. Miközben évek óta építi a problémákat megoldó, jófiús imázst, a valóságban semmiben se különbözik apukától. Lelkesen borul össze a haladókkal, még inkább a szocikkal, folyamatosan szerepel a belgrádi kormánypárti bulvármédiában, mint cukiság, miközben szemtanúk szerint a VMSZ pártszakadását követően a helyi szervezetek előtt ő adta elő leginkább bosszúszomjasan, hogyan kell kinyírni mindenkit, aki MM-es lett.
Miután a VMSZ a haladók hátsó felébe bújva teljesen lejáratta magát szolgalelkűségével és ma már a párttal kapcsolatban szinte szinonima a nemzetáruló jelző vagy a Vučić Magyarjainak Szövetsége elnevezés, Bálint úgy döntött megpróbál kicsit ellenzékit játszani, ezzel igyekezve megfordítani a közhangulatot, ami azonban visszafelé sült el. A reakciók alapján világossá vált, hogy a népet se lehet a végtelenségig hülyíteni. Ja és ennyi év után az is világossá vált, hogy a Prosperitatin keresztül két kézzel szórt pénz esetleg a párt szolgájává tesz pár embert, de összességében gazdasági fellendülést nem hoz.
Dilemmája senkinek se legyen, ha Bálint veszi át az apja székét, ez csak egy kis halottsminkelés lesz, lényegi változás nem várható. Ugyanúgy a szerb kormánykoalíció előtt fognak hasalni, országos és helyi szinten is megszavaznak mindent és kussolnak. Egyetlen hozadéka lehet ennek a lépésnek: hivatalosan is családi vállalkozássá alacsonyul le a jobb időket látott párt.
Bálint pedig hiába ellenzékieskedik, ha bukik a vörös-kék-zöld koalíció ők is mennek a süllyesztőbe.
2019. március 06.
https://abalkansarkan.blog.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése