2019. március 9., szombat

Egy az ötmillióból, Szabadka:

Ötödször is utcára vonultak pénteken este a rezsimmel elégedetlen szabadkai polgárok. A tiltakozás többé-kevésbé a már megszokott forgatókönyv szerint zajlott, azzal a különbséggel, hogy a séta útvonalát ezúttal megváltoztatták a szervezők.

Amint azt korábban már közöltük, a felszólalók ezúttal Ružica Matković kisboszniai mezőgazdasági termelő és Srđan Škoro ismert belgrádi újságíró voltak.
Matković a mezőgazdászok helyzetéről beszélt, említést tett azok nyugdíj- és egészségügyi biztosításának hiányosságairól, amelynek javítása érdekében „a szerb kormány az elmúlt 5 évben semmit sem tett”, a helyi termelők írásbeli kérése ellenére sem.
Az egyik legsúlyosabb problémaként a mezőgazdasági termények rendkívül alacsony felvásárlási árát emelte ki, de megemlítette az üzemanyagárakra kivetett magas jövedéki adót, amely úgyszintén hátrányos helyzetbe sodorja a földművelőket, csakúgy, mint az igazságtalan vízlecsapolási illeték is.
Kihangsúlyozta, hogy a szerb kormányban hosszú évek óta dilettáns miniszterek ülnek, akik „nem szeretik, és nem is értenek a mezőgazdászathoz”.
Beszédje végén elmondta, hogy a mezőgazdasági termelőket senki sem képviseli a szerb parlamentben, a mezőgazdászok egyesülete hátatfordított nekik, ellehetetlenítették számukra az alapvető megélhetéshez való jogokat.
Srđan Škoro újságíró szónoklatának bevezetőjében Szabadka polgármesteréről „emlékezett” meg:
„Nem tudom, hogy mondják magyarul azt, hogy torokkitépés és betoncipő, de azt tudom, hogy a Labanok és a Jutkák a gőg, a primitivizmus és az erőszak megtestesítői”.
Hozzátette: „Vučić maga a bűnözés, a haladó párt pedig egy szörnyeteg”.
Meglátása szerint a tiltakozókban is felmerült a kérdés, miért és meddig kell még a polgároknak folytatni sétáikat. Meggyőződése, hogy Aleksandar Vučić célja a tüntetők megosztása, ennek érdekében pedig mindenre képes.
Felszólította a szerb rezsimfőt, hogy tűnjön el, mert a haladók elnöke nem Szerbia jövője, hanem annak legsötétebb múltja.
Srđan Škoro a Jadran mozi előtt

Reményei szerint a következő Nők napját Vučićok, Labanok, Simonovićok és Jutkák nélkül ünnepelhetik meg a polgárok. Škoro véleménye szerint a polgári tiltakozások hullámait már nem lehet elfojtani.
(Fotók: Délhír portál)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése