2019. március 20., szerda

Ha már nem lehet legalább egy kicsit “magyarabb”, Pásztor “legeurópaibbá” vált!

Belgrádban Pásztor Istvánnak is átnyújtották a “Legeurópaibb” elnevezésű tragikomikus díjat, ami rossz nyelvek szerint inkább a “Legnagyobb szerb” nevet kellene, hogy viselje.

Az értelmetlen elismerést az “Első európai ház Belgrádban” (Prva evropska kuća u Beogradu) nevű civil szervezet ítéli oda, amely mögött a Čukarica belgrádi község művelődési egyesülete áll. (Ebből is levonható a díj súlyával és jelentőségével kapcsolatos következtetés.)
Idén Pásztorral együtt többek között Aleksandra Tomićnak, a Szerb Haladó Párt káderének és Vučić egyik legfanatikusabb rajongójának és propagandistájának az egóját is ezzel a díjjal hizlalták.
Ez a gesztus mindenképpen megerősíti a szerbség Pásztor iránti szeretetét és tiszteletét,
amelyet politikai simulékonyságával maximálisan kiérdemelte.
Aligha tévedünk, ha azt mondjuk,
a szerbek túlnyomó többsége lényegesen nagyobb rokonszenvvel tekint az “érdekvédőnkre”, mint a délvidéki magyarság 80 százaléka.
Egyébként a szóban forgó díjat az elmúlt években Aleksandar Vučić háborús uszító önkényuralkodó és Dragan Marković “Palma”, Jagodina polgármestere és Arkan volt harcostársa is átvehette. Emiatt több személy visszaadta ezt az elismerést.
Pásztor viszont büszkén és örömmel elfogadta.
(Alapinformáció: rtv.rs)  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése