2019. március 19., kedd

Pásztor aggódik két mentora és maga miatt

Bódis Gábor
Bódis Gábor

A hivatalosan nevén Szabadkai Magyar Rádiónak (tulajdonképpen a Pannon RTV egyik „hamisítványáról” van szó) nyilatkozott a VMSZ vezetője. Aggódó mondatai mögött érződik a gyermeki baljós sejtelem, hogy az eddig sikeresen garázdálkodó szülők esetleg elnyerhetik méltó büntetésüket. És akkor vele, meg a családdal, meg a Párttal, meg prosperitás részvényekkel mi lesz?

Nem lehet olyan foka a frusztráltságnak, ami feljogosít bárkit is arra, ami a hétvégén történt - mondta a VMSZ elnöke. Aggasztónak tartja, hogy a megmozdulásokba középiskolás fiatalokat is belevontak. Természetesen a hétvégi belgrádi eseményekre gondolt Pásztor István. Amikor a rendőrség brutális erőszakkal is leszámolt a középiskolás tüntetőkkel.
A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke elmondta: ennek a tetőpontja az az eseménysorozat volt, amely az elmúlt napokban történt. Törvényes keretek között mindenki kinyilváníthatja véleményét, ám a határ az erőszak alkalmazása. Hozzátette: nem lehet olyan foka a frusztráltságnak, ami feljogosít bárkit is arra, ami szombaton illetve vasárnap történt.
Még hogy nem lehet a frusztráltságnak ilyen foka? Még sokkal ilyenebb lehet. Belgrádban nem kvaterkázó pesti tüntetőnek látszani akaró fotelforradalmárok hömpölyögnek hónapok óta az utcákon. Hanem olyanok, akik egy pillanat alatt lángba boríthatják a fővárost. Aleksandar Vučić ezt nagyon is jól tudja és megkezdte a meghátrálást.
„Talán nincs is abszurdabb mint ami a Szerbiai RTV támadását illeti. Azok, akik folyamatosan a sajtószabadságról beszélnek. Azok, akiknek az egyik menetélén hordott legláthatóbb, leginkább lobogtatott, leginkább felmutatott zászlója a sajtószabadság, azok veszik maguknak a bátorságot, hogy berontsanak, betörjenek a rádió-televízióba, amely egy közintézmény. Erőszakkal be akarnak menni a műsorba, hogy ők majd megmondják, hogy ki fog beszélni, mikor fog beszélni. Hol van ez a két dolog egymástól? Milyen viszonyban van ez a két dolog egymással?”
Ezt Pásztor István mondta, ő is magolja a Habony-féle propaganda tételeit. Milyen sajtószabadságról beszélhetünk Szerbiában, különösen a szerb állami televízióban? Ezt a maszlagot még a vajdasági magyarok többsége sem veszi be, azt viszont igen, hogy az RTS-nél sokkal szörnyűségesebb, rákosista MTVA az igazat sugározza feléjük. De ez legyen már az ő pántlikás hitük.
„Ez látszik és nem csak ezen a tüntetésen, hanem itt a környezetünkben folyamatosan történő tüntetéseken, hogy egyfajta palástolása ez a politikai válaszok hiányának. A programok hiányának. Az elképzelések hiányának. A támogatottság minimumának. A legitimitás teljes hiányának. Ezeket a hiányokat, ezeket a politikában nagyon fontos mozgatórugókat, ezeknek a nem létezését próbálják most utcai felvonulókkal és ilyen fajta megmozdulásokkal palástolni.”
Ezt is Pásztor mondta, akinek sajtószabadsága úgy néz ki, hogy „birodalmában” kihalt az újságírás. A Magyar Szóban, Hét Napban, Pannon RTV-ben igazi, többnyire írástudatlan pártemberkék teljesítenek parancsokat napról-napra.
És az interjú végén jön a csattanó, mondhatnám a felmentő sereg, mint a régi konboj filmekben: Pásztor maga is ott lesz Brüsszelben, hogy saját testével védje meg Orbánt a Néppárt „félrevezetett” tagjainak dühétől. István szerint ugyanis csupán arról van szó, hogy elhallgattatnák azokat, akik kimondják az igazságot.
„Én ott leszek, ugyanis a Vajdasági Magyar Szövetség a Néppárt tagja, van kettő szavazati jogunk. Mindenképpen azt a megoldást fogjuk támogatni, ami a Fidesz érdekeit helyezi előtérbe.”
Orbán megmenekült, a belgrádi tüntetők bocsánatot kérnek Vučićtól. A bili már az ágy mellett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése