2019. március 20., szerda

A Tara-hegységről hoztak igazgatót a horgosi vízművekbe (3.)

Az egyik látta a dokumentációt, a másik nem

A magyarkanizsai községi képviselő-testületben az adminisztrációs ügyekkel foglalkozó bizottságnak öt tagja van, azon az ülésen viszont, amelyen úgymond döntöttek (pontosabban csak véleményt mondhattak) az új igazgatójelölt papírforma szerinti alkalmasságáról, csak hárman voltak jelen: Szarapka Ede, a bizottság VMSZ-es elnöke, Vajda Gabriella, a Szerb Haladó Párt képviselőcsoportjának vezetője és Nagy Éva, az UKROK-képviselőcsoport tagja.

A KKT legutóbbi ülésén Miloš Kravić házelnök szájából elhangzott, hogy az említett bizottság alaposan átvizsgálta a rendelkezésére bocsájtott dokumentációt – oldalról oldalra, és mindent a legnagyobb rendben talált. A jelölt által eljuttatott anyag nem volt hiányos és minden szempont szerint megfelelt az elvárásoknak. 

Nem néztük át a dokumentációt

Nagy Éva az alábbiakban arról számolt be, hogy zajlott az adminisztratív bizottság ülése.

Hárman voltunk jelen. Az ülés felvezetőjét Rácz Major Diana mondta. Őelőtte volt az asztalon a dokumentáció, amelyről tárgyalnunk kellett. A titkárnő azt mondta, hogy a papírok rendben vannak, nem találtak semmi kifogást, nekem nem volt okom kételkedni abban, amit mond. A jogásznő érti a dolgát, és ha ő mindent rendben talált, akkor az valószínűleg úgy is van. Arra hivatkozott, hogy a vízművek illetékes bizottsága már látta ezeket a dokumentumokat, tárgyalt róluk és minden megfelelőnek talált.

Viszont: az, hogy átnéztük a dokumentációt, nem felel meg a valóságnak, az nem igaz. Se Szarapka Ede, a bizottság elnöke, se Vajda Gabriella, a bizottság másik tagja hozzá sem nyúlt a dokumentumokhoz. Ahogyan én sem. Tehát azon a megbeszélésen hármunk közül senki nem tekintett bele a dokumentumokba, ez biztos igaz.

Volt-e bármilyen kérdésük a témával kapcsolatban?

A bizottság elnöke mindvégig lehajtott fejjel ült, és meg sem szólalt. Én megkérdeztem, hogy ismeri-e valaki ezt az illetőt, aki majd a horgosi vízművekben fog dolgozni. Én még a nevét sem jegyeztem meg, akkor se tudtam, most sem tudom, hogy hívják. Vajda Gabriella válaszolt, azt mondta, ő személyesen is ismeri az illetőt.

Még a nevét sem jegyeztem meg

Kiderült-e az, hogy milyen végzettsége van a jelöltnek? E körül sok volt a találgatás.

Közgazdász. Egyetemet végzett közgazdász lehetne találni a környezetünkben is.

Csakhogy?

Nem ezen múlott a dolog. Ez úgy működik a gyakorlatban, hogy a koalíciós partnerek megállapodnak abban, hogy melyik vállalatban melyik párt adja az igazgatót.

Felosztják egymás között a terepet.

Igen, és az egyezség értelmében a horgosi vízművek igazgatójának a javaslata a haladó párt hatáskörébe tartozik. A VMSZ ebbe a döntésbe nem szól bele, hanem csak tudomásul veszi.

És ez fordítva is működik? Ugyanígy a haladó pártiak sem avatkoznak bele a VMSZ káderezésébe?

Persze. Épp nemrég döntöttünk egy olyan személy munkába állításáról, akit a VMSZ javasolt.

Adjunk egy esélyt az új igazgatónak!

Az ominózus adminisztratív bizottság ülésén történtekről megkérdeztem Szarapka Edét is. Ő a következőket mondta: Én megtekintettem az új igazgatójelölt által eljuttatott dokumentumokat, szám szerint nem tudom pontosan felidézni, hogy hányféle papiros volt, úgy emlékszem, hogy 6 vagy 7. Közte volt az önéletrajza, a közgazdás végzettséget tanúsító oklevél és az igazolás arról, hogy az illető nem büntetett előéletű és nem folyik ellene bűnvádi eljárás. Azt hiszem, ezek a legfontosabbak.

Tehát Ön látta ezeket a dokumentumokat?

Igen, a jogásznő előtt volt a dokumentáció, én magam elé húztam, és átnéztem a papírokat, valóban mindent rendben találtam.

Másnap, a KKT ülésén a támogatásáról biztosította a jelöltet. Miért szavazott igennel?

Abból a józan elgondolásból, hogy adjunk egy esélyt ennek az új embernek. Lehet, hogy sokan nem tudják, a vízműveket az utóbbi időben 45 dolgozó elhagyta, mert a cég nem jutott nagyobb megrendelésekhez, hátha majd ez a haladó párti igazgató képes lesz több munkát szerezni ennek a kis kollektívának. Megemlíthetem az egészségházak példáját, veszteséges volt a működésük, és éppen Horgoson már odáig fajult a helyzet, hogy be akarták zárni. A koalíciós partnerünk segítsége révén ezt sikerült elkerülni, az egészségházat megmentettük, és azóta már fel is újítottuk. Bízom benne, hogy a vízművek esetében is helyesen jártunk el, amikor ezt az embert megválasztottuk, és az idő majd megmutatja, hogy jól döntöttünk. 

Szabó Angéla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése