2019. december 21., szombat

Már megint meztelen a király!

A képen a következők lehetnek: 10 ember, ülő emberek és belső tér

Kiírták a pályázatot az egyik (zentai – de lényegében ez most lényegtelen) általános iskola igazgatói tisztségére. Annak rendje és módja szerint meg is tartották az iskolában a dolgozók gyűlését, és a dolgozók 54:38 arányban az egyik jelöltnek szavaztak bizalmat. A győztes jelölt azonban valami oknál fogva nem tetszett a pártnak (bocsánat: a Pártnak), ezért – mint utólag kiderült – a Párt egyik tagja, „akinek az oktatáshoz semmi köze”, még a gyűlés megtartása előtt beidézte a jelöltet (aki mellesleg szintén tagja a Pártnak), és arra kérte, hogy vonja vissza a jelölését. A jelölt azonban erre nem volt hajlandó, mint ahogy a dolgozói gyűlés elhalasztására sem, így aztán az lezajlott, és olyan eredményt hozott, amilyent.
Ezt követően már maga a Párt elnöke hívta fel telefonon a jelöltet, és felszólította, hogy vonja vissza a pályázatát. A jelölt ekkor is nemmel válaszolt, ezért „most az történik, hogy az iskolaszék tagjait hívják be, és közlik velük, kire kell szavazniuk”. A jelölt szerint ugyanis „mindenki zsarolható valamivel: például majd valaki nem nyer a Prosperitati Alapítvány pályázatán, a gyerek nem kap ösztöndíjat, vagy nem sikerül majd munkába állnia… Volt már ilyen, hogy megüzenték, törölje a hozzászólását, máskülönben gondok lehetnek…”.
Mindezt onnan tudjuk, tudhatjuk, hogy maga a jelölt – valószínűleg úgy gondolván, neki már nincs vesztenivalója – tálalt ki, és mondta el mindezt a sajtónak. (A jelölt egyébként a mai napig igazgatóbizottsági tag, tehát bennfentes a vajdasági magyarság egyetlen, elviekben közszolgálati feladatot ellátó napilapját kiadó cégben, érdekes módon azonban a fentieket mégsem ott mondta el. Vajon miért?)
Beidézés a Pártszékházba, elnöki telefon, zsarolás, megfélemlítés, ösztöndíjmegvonás, munkahellyel való fenyegetés, megüzenés… Már megint meztelen a király. Persze, eddig is tudtuk, hogy a VMSZ így működik, de mindezt most legalább egy bennfentes, egy „insider” mondta el és támasztotta alá. Érdemes mindezt összehasonlítani azokkal a hangzatos szólamokkal, amelyeket a Párt vezetői harsognak megmaradásról, a szakmaiság tiszteletben tartásáról, minden magyar érdekképviseletéről stb. A demokrácia díszes palástja a szemünk előtt hullott le, és megmutatkozott mögötte a szőrös és meztelen VMSZ-valóság.
Félreértés ne essék, akit egy idő után a Párt visszalök oda, ahonnan korábban felemelte, nem lehet áldozat. Már csak azért sem, mert korábban ő is része volt ennek az embertelen rendszernek, s nem tett semmit annak megváltoztatásáért, hanem cinikusan élvezte a Párt által nyújtott anyagi- és egyéb előnyöket. Az áldozatok mi vagyunk, akik kénytelenek elviselni ennek a Pártnak az egyre kegyetlenebb uralmát.
Zentai és nem csak zentai szavazópolgárok! Közelednek a választások. Továbbra is egy ilyen közegben szeretnének élni? Fontolják meg.
A Magyar Mozgalom zentai szervezetének közleménye
https://www.facebook.com/mmzenta/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése