2019. december 31., kedd

Nagyszerb őrjöngés Újvidéken

 

Körülbelül ezren gyűltek össze december 30-án este az Újvidék központjában lévő Köztársaság téren, hogy tiltakozzanak   – állításaik szerint – a „szerb pravoszláv egyház szentélyeinek elrablása és a montenegrói diktátoros szerbellenes rendszer ellen“ – írja a 021.rs.

A tiltakozást az FK Vojvodina magyarellenességre is hajló ultranacionalista szurkolói csoportja, a Firma (Vállalat) szervezte, állításaik szerint  a Montenegróban elfogadott vallásszabadságról szóló törvény miatt. Ez a törvény ugyanis előírja, hogy a vallási közösségeknek dokumentumokkal kell igazolniuk, milyen ingatlanaik voltak 1918 előtt, vagyis azt megelőzően, hogy Montenegró csatlakozott a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz.
Az újvidéki tiltakozáson a Vojvodina szurkolóin kívül más polgárok is részt vettek, akik, ahogy elmondták, azért jöttek, hogy „megvédjék a pravoszlávságot“. A szerb pravoszláv egyház pópái is jelen voltak, élükön a délvidéki magyarok nemzeti hovatartozását névelemzéssel meghatározó Irinej Bulović bácskai püspökkel, aki szintén támogatta a tiltakozást. Bulović ugyan nem szólalt fel a demonstráción, de azon fáklyás – illetve a Vajdaság hivatalos zászlajává tett 1848-as szerb felkelők zászlaját viselő – menet élén állt, amely „Milo (Đukanović ) te szkipetár, nem adjuk neked szentélyeinket“ és „Koszovó az Szerbia“ rigmusokat kiabált.

https://www.021.rs/images/3f5ae537e35ed14551a9746226bb8881/5e0a4079cd438-protest%20CG%202.jpg

https://www.021.rs/images/3f5ae537e35ed14551a9746226bb8881/5e0a4079020dc-protest%20CG%2010.jpg

https://www.021.rs/images/3f5ae537e35ed14551a9746226bb8881/5e0a407950ddb-protest%20CG%207.jpg

Miután átadták levelüket a városháza illetékeseinek, az újságíróknak nyilatkozva a szervezők kijelentették, hogy a mai demonstrációnak a befejezése voltaképpen a „montenegrói testvérek  életének jobbá tételére“ irányuló harc kezdete. Utána a szerb pravoszláv egyház egyik pópája  felolvasott egy rövid imát, ezután a demonstrálók többsége hazament.

https://www.021.rs/images/3f5ae537e35ed14551a9746226bb8881/5e0a407963b4f-protest%20CG%208.jpg
Nem képmutatás ilyen ügyben tiltakozni a világ egyik legbotrányosabb szobránál, amely felemelt jobb kezével  fenyegeti a Mária Neve katolikus templomot?
A 021.rs portál olvasói így reagáltak a tiltakozásra:
Vladika: „Miközben a normális újvidékiek szármát és sonkát főznek  szilveszterre, vagy épp orra esnek az üzletekben és a piacokon végzett sok munkától, addig Irinej fiatal huligánokat vezetett ki attrakciónak a külföldi turistáknak. Neeem adjuuuk Koszovóót“
Istok: „Ezek nem Vojvodina-szurkolók, hanem közönséges söpredékek, agymosott naplopók halmaza, akik bűnözők  parancsnoksága alatt állnak“
odbrana iz daleka: „Wow, védik Koszovót és a szentélyeket Belgrádban és Újvidéken … ha nem is Pristinába és Podgoricába, miért nem mentetek el legalább Nikšićbe vagy Mitrovicára?“
Bob Rock: „Helló nagyszerbek, menjetek a veszélyeztetett szerb szentélyekhez és védjétek meg azokat … Itt minden rendben van“
#: „Ez egy kotkodácsolás, mint a  kerítés mögött ugató kutya, gyerünk Koszovóra, gyerünk háborúzni?”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése