2019. december 19., csütörtök

A zentai oktatás az áldozat

Boris Zec szerint az „Urbán Zsuzsanna-eset” csak azt bizonyítja, hogy a VMSZ mára erkölcsileg teljesen lezüllött

<span class="entry-title-primary">A zentai oktatás az áldozat</span> <span class="entry-subtitle">Boris Zec szerint az „Urbán Zsuzsanna-eset” csak azt bizonyítja, hogy a VMSZ mára erkölcsileg teljesen lezüllött</span>
Juhász Attila, Czegledi Rudolf, Bóbán József, Urbán Zsuzsanna és Pék Zoltán
 
– Megdöbbenve olvastam a tudósításokat a zentai VMSZ legutóbbi sajtótájékoztatójáról, amelyen Pék Zoltán, a párt köztársasági képviselője arról számolt be, hogy ők eddig is tudtak arról, hogy Urbán Zsuzsanna igazgató asszony, a párt tagja törvénytelenül működteti a rá bízott oktatási intézményt, sőt, hogy erről a minisztérium és az „illetékes szervek” is tájékoztatták őket. Ez nem csupán megdöbbentő, hanem egyben felháborító, hisz a párt ezzel nyilvánosan is beismerte, hogy a törvények tiszteletben tartása nem érdekli, és hogy a saját párttagjait még akkor is védi, ha azok egyértelmű törvénytelenségeket követnek el – nyilatkozta a Szabad Magyar Szónak a Zenta a zentaiaké! frakció nevében Boris Zec.
Az önkormányzati képviselő szerint Urbán Zsuzsanna mögül még most sem azért hátrált ki a párt(ja), mert a törvény ellen vétett, hanem azért, mert „kolonc lett a nyakukon”.
– A mi frakciónk és a teljes zentai ellenzék folyamatosan rámutatott arra, hogy Urbán Zsuzsanna, aki a felsőhegyi helyi közösség tanácsának is tagja, már évek óta Szegeden él életvitelszerűen, ezért ez a tisztsége is törvénytelen és morálisan tarthatatlan, arról nem is beszélve, hogy egy komplex iskolaközpontot sem lehet hatékonyan irányítani úgy, hogy valaki egy másik országban él. A VMSZ ezt hosszú ideig tagadta, mondván, ez csak az ellenzék rosszindulatú politikai hadjárata, ám a mi frakciónknak sikerült felkutatnia Kálmán Zoltán urat, Zsuzsanna volt férjét, aki egy nyilvános sajtótájékoztatón elmondta, hogy a volt felesége 2016 óta Szegeden él a gyermekeikkel. Az erről készült felvételt több ezren nézték meg a YouTube csatornán, ezt követően, és ezért döntött úgy a VMSZ, hogy tovább már nem tudja védeni a saját párttársát – véli Boris Zec.
Ugyanakkor a képviselő szerint maga a jelenlegi „áldozat”, Urbán Zsuzsanna sem hivatkozhat arra, hogy most milyen csúnyán elbántak vele, mert éveken keresztül ő is részese és haszonélvezője volt ennek a rendszernek, sőt, ő is hasonló módszerrel került arra a helyre, amelyre került.
A végső tanulság pedig az, hogy a VMSZ politikai kombinatorikájának a legnagyobb vesztesei nem azok, akik valami oknál fogva épp kegyvesztettek lettek a pártban, hanem (mindig) a zentai oktatás, az abban dolgozó tanárok, és a mindezt elszenvedő diákok, fogalmazott Boris Zec.
– Ez most épp csak a legfrissebb eset, de sajnos számtalan példa van arra vonatkozóan, hogy hogyan is áll a VMSZ az erkölcsösség, a feddhetetlenség és a törvények tiszteletben tartása terén. Czegledi Rudolf polgármester például 2012 és 2016 között a közbeszerzési pályázat kiírása nélkül kötött szerződést az egyik biztosító társasággal, évi 12 millió dináros értékben, holott a törvények szerint 4 millió dináros összeg felett a közbeszerzési pályázat kiírása már kötelező. Megemlíthetnénk azt is, hogy 40.000 eurót költött el a zentai adófizetők pénzéből azért, hogy új szolgálati gépjárművet vásároljon önmagának, de vehetjük a segédje, Petar Terzić esetét is, akinek a helytörténeti munkái szerintem is értékesek, ugyanakkor az, hogy a legutóbbi művét, a Teodor Branovački munkásságát bemutató kötetét a Zentai Történelmi Levéltár 300.000 dinárral támogatta, megítélésem szerint már kimeríti a befolyással való üzérkedés fogalmát. Azt is felháborítónak tartom – és ugyanakkor sok zentai polgárt fájdalmasan érint –, hogy épp az a két zentai városvezető, nevezetesen Varga Viktor, a községi tanács tagja és Győri István alpolgármester szólítja fel az adósság törlesztésére a zentai távhőszolgáltatás fogyasztóit, akik milliós nagyságrendben tartoznak az államnak és saját üzleti partnereiknek. Mindez, a jelenlegi „Urbán Zsuzsanna-esettel” együtt csak azt bizonyítja, hogy a VMSZ mára már erkölcsileg teljesen lezüllött és erodálódott – mondta végül Boris Zec, aki hozzátette, minden egyes fenti állítását bizonyítani is tudja a megfelelő dokumentumokkal, amelyeket (többek között) a képviselői kérdéseire kapott írásban.

2019. december 19. [21:51]
https://szabadmagyarszo.com/2019/12/19/a-zentai-oktatas-az-aldozat/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése