2019. december 20., péntek

Az elnök szüleihez írt levél


<span class="entry-title-primary">Az elnök szüleihez írt levél</span> <span class="entry-subtitle">Szerbiai sajtószemle (2019. december 12-18.)</span>

Nenad M. Kostić, a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia (SANU) külső tagja, a Danas napilap jegyzetírója nyílt levelet írt Aleksandar Vučić államfő szüleihez.
– Tisztelt Vučić asszony és Vučić úr, hasonló korúak vagyunk. Ahogy önöknek is, nekem is két fiam van. Aggódom Aleksandar fiuk miatt.
Az emberek, már jól bevált szokás szerint, más gyerekeit is valamelyest felügyelik. Így szerzünk tudomást arról, ha a gyerekek meglógnak az órákról vagy rossz társaságba keverednek. Cselekszünk. A gyerekek tiltakoznak, később viszont belátják, hogy a polgári szolidaritás mindenkinek hasznára válik.
Ha kerülik a közéletet, akkor a politikusok rokonait megilleti a magánélet. Azoktól a barátaimtól hallom, akiknek van tévéjük, hogy nyilvánosan támogatták Aleksandar fiukat, amikor ő jelöltette magát a köztársasági elnöki pozícióra. Mivel az önök Aleksandarja bevezette önöket a közéletbe, még a politikába is, így merészelem megszólítani önöket.
Aleksandar következetesen megszegi az alkotmányt és a törvényeket, a jogászok figyelmeztetése ellenére. Valószínű, hogy fáj önöknek, amikor kritizálják a fiukat, de ezen tettiért önök nem felelősék.
Aleksandar következetesen megszegi azokat a viselkedési szabályokat, amelyekre önök kiskora óta tanították. Egy tisztességes, bátor, igazságos fiút szerettek volna, ő pedig ilyen lett! A viselkedése az önök felelőssége. A választás előtt a fiukat segítették. Most arra kérem önöket, a társadalomnak segítsenek.
A kis Aleksandart arra tanították, hogy tisztelje az embereket. A nagy Aleksandar kineveti és sértegeti őket.
A kis Aleksandart arra tanították, hogy ne hazudjon. A nagy Aleksandar gyakran hazudik. Kicsiket hazudik, hogy elérje a céljait. Nagyokat hazudik, hogy összekeverje a tényeket a kitalációkkal, egyenlőségjelet tegyen a jó és rossz tulajdonságok között. Az összezavart polgárokkal könnyebb manipulálnia.
A kis Aleksandart arra tanították, hogy meghallgassa azokat az embereket, akik nála többet tudnak. A nagy Aleksandar megveti az értelmiségieket és a szakembereket. Az aluliskolázottaknak hízeleg, szerinte ők az „igazi elit” és a nép, az egyetemi tanárokat és a művészeket pedig lenézi, és „álelitnek” és csőcseléknek nevezi őket.
A kis Aleksandart arra tanították, hogy nem szabad lopni, rágalmazni, hamisítani, visszaélni dolgokkal, lefizetni, kenőpénzt elfogadni, bűnözőket segíteni. A nagy Aleksandar mindazt, amit megtiltottak neki, megengedi és feljogosítja rá a minisztereit, a csinovnyikjait és a híveit.
A kis Aleksandart arra tanították, hogy anyukája, az újságíró, a polgárok számára fontos munkát végez, és hogy a médiumoknak kell felügyelniük a hatalmat. A nagy Aleksandar üvöltözik a lelkiismeretes újságírókkal. A kvázi újságírók a jelentéktelen médiumokban dicsőítik Aleksandart, szidják az ellenfeleit és aláírás nélküli kitalációkat jelentetnek meg.
Segítsenek a fiuknak, hogy illedelmes tudjon lenni. Mivel a leszoktatás nehezebb, mint a rászoktatás, legyenek kitartóbbak az átnevelésben, mint a nevelésben voltak – írja Nenad M. Kostić.
Az eredeti levelet ezen a linken olvashatják:


2019. december 19. 22:25
https://szabadmagyarszo.com/2019/12/19/az-elnok-szuleihez-irt-level/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése