2019. december 7., szombat

A zentai politika új sztárja

A zentai politika új sztárja

Hosszú ideje kialakult már Zentán a helyi politikusok rangsora, azaz mindenkinek megvan a megérdemelt, vagy meg nem érdemelt rating-pontszáma, helye a sorban. Vannak ugyebár hatalmi pártiak, ellenzékiek, aztán az állandóan hatalomban levők, a mitugrászok, a mindörökké politizálók. Ja, és vannak a hírhedtek. Őket is fel lehet osztani több kategóriára: pénzéhesek, iskolázatlanok, hozzánemértők, tehetségtelenek, árulók, simulók, benyalik, funkciógyűjtők, nagyképűek, kishitűek, nemzetárulók, teljesen alkalmatlanok, jó itókát imádók, pofátlanok, stb.
Természetesen egyikük sincs birtokában az összes felsorolt tulajdonságnak, de mindegyiküknek megadatott jó néhány közülük.
Zenta igencsak gazdagnak vallhatja magát a hírhedt politikusok szempontjából. Így volt ez régen, és így van ez most is. De úgy tűnik, manapság igencsak felerősödött a konkurencia a hatalomban lévő politikusok között.
Sokáig úgy tűnt, hogy ebben a hatalmas versengésben Bóbán József szerény személye verhetetlen. De hogy mivel is érdemelte ki ezt a „dicső” titulust? Pénzéhséggel, hozzá nem értéssel, semmittevéssel, pofátlansággal. Nyolcadik éve veszi fel az évi egy millió dináros fizetést, mint polgármestersegéd, akinek a nemzetközi és regionális együttműködés a „portfóliója”. Vagyis, ez idáig nyolc millió dinárt vett fel a zentaiak adójából – de mire is? Hát a semmire. Se megfelelő iskolája, se megfelelő idegen nyelvtudása, se rátermettsége, se eredmények.
De megtörtént a csoda, hisz ezen a világon semmi sem tart örökké. Megjelent a méltó konkurencia, amely lesöpörheti Bóbán Józsefet az örökösnek hitt trónról. Ahogy az lenni szokott, mint a gyorsvonat, úgy viharzott be az új tündöklő csillag Zenta politikai egére. Mondhatnánk, úgy lesöpörte Bóbánt a trónról, mint téli szolgálat a havat.
Az új sztár Varga Viktor, a zentai Községi Tanács gazdasági és pénzügyi kérdésekkel megbízott tagja.
Egymás után pattannak ki a botrányok a lába nyomában. Szinte már nincs olyan építészeti pályázat, amelynek a felügyeleti  jogát nem a felesége adai cége nyerné meg. Hogy törvényesen-e, nem tudom, de erkölcsileg meglehetősen aggályos, hisz a férje magas pozícióban van ugyanabban az önkormányzatban, amely a kérdéses pályázatokat kiírja. Varga Viktor magáncége viszont több mint egy millió dinár adóval tartozik az államnak. És most képzeljék el, ahogy megmondja a tutit a zentai vállalkozóknak, hogy hogyan is kell vezetni egy sikeres céget. Ő az, akinek vizionálni kellene Zenta gazdasági fejlődését. Épp neki, aki a saját cégét sem tudja vezetni. Évekig kamuzta, hogy foglalkozik a távfűtés kérdésének megoldásával, de mint láttuk, abból sem lett semmi.
Lehet, hogy a cégvezetéshez nem ért, de legalább a családját jól tartja, hisz a családtagok nagy értékű luxuskocsikkal róják Zenta elszegényedett utcáit. Épp érdekel, hogy hogyan juthat egy majdnem 100.000 euró értékű kocsihoz egy olyan személy, aki több millió dináros adóhátralékkal rendelkezik. A józanész ugyanis azt sugallja, hogy aki gazdagon él, az csillagászati adót fizet az államnak, és ugyebár logikus, hogy csak az adózás utáni nyereség fedezheti a luxus életvitelt. Márpedig akinek ekkora tartozása van, az még Trabantot is nehezen szerezhet magának.
Arra kérem zentai polgártársaimat, gyászoljuk meg együtt Bóbán József elveszett elsőségét, de egyidőben gratuláljunk is Varga Viktornak a jól megérdemelt sikeréhez.
A király halott, éljen a király!

Boris Zec, okleveles jogász, a Zenta a zentaiaké! frakció tagja
2019. december 7. 15:28  
https://szabadmagyarszo.com/2019/12/07/a-zentai-politika-uj-sztarja/

Kapcsolódó írás:
Polgármestersegédek 2.0  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése