2019. december 28., szombat

A VMSZ idegen tollai

Az új zentai pártstratégia már a névlopástól sem riad vissza

<span class="entry-title-primary">A VMSZ idegen tollai</span> <span class="entry-subtitle">Az új zentai pártstratégia már a névlopástól sem riad vissza</span>

Különös jelenség ütötte fel a fejét Zentán. Először azt gondoltam, puszta véletlen, nem kell vele foglalkozni, főleg nyilvánosan nem. De miután mára már világossá vált, hogy ennél jóval többről van szó, kénytelen vagyok tollat ragadni.

Legerősebb „magyar” pártunk, a VMSZ évek óta szisztematikusan igyekszik mindent maga alá gyűrni, így a civil szervezeteket is. Amelyiket nem sikerül, azt pedig lassú éhhalálra ítéli. Mivel ezzel – a pártos kizárólagossággal – soha nem értettem egyet, az általam szervezett civil rendezvények továbbra is pártsemlegesek és nyitottak mindenki előtt (soha nem is érdekelt senki politikai hovatartozása, számomra elsősorban a nagybetűs ember a fontos). Ezzel szemben a legnagyobb rendezvényünket, a Mosolytenger Gyermekfesztivált a Párt már évek óta próbálja valahogyan megfojtani. A Párt által kifőzött helyi új „stratégia” viszont a következő: épüljünk be a Ci-Fi Civil Központ által szervezett rendezvényekbe, majd a nyilvánosság felé úgy tüntessük fel, mintha az egészet mi szerveztük volna! Kezdődött ez az idei Mosolytenger Gyermekfesztivállal, ahol az egyik, egyértelműen a VMSZ-hez köthető civil szervezet, a Zentai Rákóczi Ifjúsági Szervezet is egy helyszínt szervezett (több tucat más civil szervezet mellett). Köszönet érte, de már akkor furcsállottam, hogy a tévé-tudósítások miért épp ezt az új helyszínt emelték ki a sok közül. Aztán folytatódott a Ci-Fi Civil Központ által szeptemberben a Lovas-tanyán szervezett Mosolytanya rendezvénnyel, amelyen ismételten ott volt a Zentai Rákóczi Ifjúsági Szervezet csoportja is, de a párt troll-portálján, a Jó Reggelt Vajdaság!-on pedig már úgy tálalták, mintha ezt a családi napot nagyrészt ők szervezték volna, az önkormányzattal karöltve (furcsa is volt, hogy a rendezvényen szinte a teljes VMSZ-es városvezetés megjelent). A folyamat most pedig a névlopásban csúcsosodott ki. A Mindenki Karácsonya című rendezvényünket már nyolcadik éve szervezzük meg decemberben. Lényege, hogy az óvodákból, iskolákból és a Karácsonyi Kavalkád során felállított faházon keresztül begyűjtött adományokból összeállított csomagokat a legszegényebb gyerekekhez juttatjuk el. Az idén az óvodák és az iskolák már nem segítettek, mert pl. a Thurzó Lajos iskola már a VMSZ Női Fórumának gyűjtött. Persze mindenki szuverén döntése, hogy kinek gyűjt, azt viszont felháborítónak tartom, hogy a december 22-ei önkormányzati rendezvénynek – amelyen a VMSZ Női Fóruma az összegyűjtött ajándékokat átadta – a Mindenki Karácsonya nevet adták! Nyilván nem véletlenül, mint ahogy nem véletlen a rendezvényt kísérő nagy médiafelhajtás sem. Pedig a szegények keresztényi segítését ennél jóval diszkrétebben kellene végezni, különös tekintettel az önhibájukon kívül nehezebb sorsban lévő gyerekekre. Nem furcsa, hogy egy dollármilliók felett rendelkező párt ilyen kicsinyes, erkölcstelen és alattomos megoldásokat alkalmaz? Az, hogy a párt, s a hozzá kötődő civil szervezetek közösségileg fontos tevékenységet is végeznek, természetesen üdvözlendő dolog, de nem lenne-e még inkább az, ha kreatívan, önálló és új kezdeményezésekkel tennék mindezt, és a már működő civil programokra való rátelepedés és azok kommunikációjának elrablása helyett saját szellemi termékeikkel büszkélkednének?

Zsoldos Ferenc, a zentai Ci-Fi Civil Központ elnöke 
2019. december 28. 10:18
https://szabadmagyarszo.com/2019/12/28/a-vmsz-idegen-tollai/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése