2019. május 13., hétfő

A szerb pénzügyér „másolás-beillesztés“ módszerrel jutott doktorátushoz?

Siniša Mali szerb pénzügyminiszter doktori disszertációjának egyharmadát copy-paste (másolás-beillesztés) módszerrel írta, mondta Dušan Teodorović akadémikus, hozzátéve azt, hogy „fantasztikus“ lenne számára, ha a haladó rezsim magas rangú kádere beperelné állításért.

Teodorović megkérdőjelezte a Szervezéstudományi Egyetem illetékes bizottságának kompetenciáját, amely megállapította (?), hogy Mali disszertációjával kapcsolatban szerzői jogsértés ténye nem merül fel, és kijelentette, hogy az illetékes bizottság tagjai hazudtak.
„Annak valószínűsége egyenlő a nullával, hogy a világ két különböző részén élő  két ember ugyanabban a sorrendben adja meg ugyanazt a 100 referenciát, ugyanazokkal a nyomdai hibákkal“

– magyarázta Teodorović  A Hét benyomása (Utisak nedelje) c. műsor tegnapi adásában.




Magyarországon ezt „schmittelésnek“ hívják

Teodorović  szerint a szerb pénzügyér „elvetemülten  átmásolta a következtetéseket, az ötlet szövegét és a diagramokat”. Ahogy elmondta, bizonyos alcímeknél ugyanazokat a betűtípusokat használta.
Teodorović  azt mondta, hogy ő komoly embernek tartja magát, és jól áttanulmányozta a disszertációt, és ennek alapján elmondhatja, hogy Mali egy „intellektuális tolvaj”.
(021.rs nyomán)

https://delhir.info/2019/05/13/a-szerb-penzugyer-masolas-beillesztes-modszerrel-jutott-doktoratushoz/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése