2019. május 14., kedd

Folytonosság


Emberi- és nemzeti kisebbségjogi napló (175.)

Április 25.
Mi lesz négy év múlva?
Az utóbbi nyolc év beiratkozási adatai azt mutatják, hogy ennyi idő alatt 624 diákkal lett kevesebb Óbecsén. Nagyjából ennyi tanulója van jelenleg a legnagyobb általános iskolának a községben, azaz az elmúlt nyolc évben egy teljes iskolát vesztett el Óbecse – hívta fel a figyelmet Svetlana Dimić ellenzéki képviselő (Csak Helyben Polgárok Csoportja).[1]
Az óbecsei diákok fogyatkozására nem a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ/BMC) képviselője, hanem egy ellenzéki képviselő hívta fel a figyelmet.
A jelenség azonban nem csak Óbecsére jellemző, hanem számos más vajdasági helységre is. Ebből az adatból is, egyrészt, a lakosság elöregedésére, másrészt pedig az elköltözés méretére lehet következtetni.
A 80 százalékban magyar diákokat befogadó óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola megmarad – a következő négy évre vonatkozó községi iskolahálózatra vonatkozó községi képviselő-testületi döntés alapján. Köszönve ezt leginkább a több mint 9000 tiltakozást benyújtó civil közösség határozott kiállásának. Az iskolának azonban a működési minimumként meghatározott 480 helyett csak 253 diákja van. Törődik-e azzal valaki, hogy mi lesz négy év múlva? Arra most nem kell gondolni?

Május 3. – 11.
Politikai provokáció
Herkocán a Szerb Radikális Párt (CPC) „tizedik hazafias kongresszusán” Vojislav Šešeljt újra megválasztották a párt elnökévé. 
A CPC döntése, hogy a párt kongresszusát Herkócán (a pártelnök időközben a helységben vásárolt birtokán) tartják, vagyis azon a településen, ahol elkezdődött a horvátok kiűzése Vajdaságból, számos negatív reakciót váltott ki, az ellenzék egy része és több szervezet kérte az esemény betiltását.[2]
A Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetsége (DSHV) közleményében a kongresszus megtartását nem csak politikai provokációnak nevezte, de megengedhetetlen tevékenységnek is, amelyet a Szerb Köztársaság mérvadó testületeinek be kellett volna tiltani.  A kongresszus megtartása az ártatlan áldozatok kigúnyolásaként is tolmácsolható lenne – áll a DSHV közleményében.
A CPC kongresszusát annak a napnak a 27. évfordulóján tartották meg, amikor 1992-ben Herkócán felolvasták azoknak a nem szerb nemzetiségű lakosoknak a névsorát, akiknek el kellett hagyniuk a települést. Šešeljt a hágai nemzetközi törvényszék többek között éppen ez az esemény miatt ítélte 10 éves börtönbüntetésre.[3]
A május 11-i belgrádi ellenzéki tüntetésen „az ötletet, miszerint a jelenlegi hatalom leváltása után jogi lépéseket kell tenni, amelyekkel betiltanák a Szerb Haladó Párt (CNC), a Radikális Párt (CPC) és a Szerbiai Szocialista Párt (CПС) tevékenységét, lelkesen támogatták”.[4] 

Május 4. – 10.
Folytonosság
Pásztor Istvánt (63), a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét – amit az várható is volt – a párt Doroszlón megtartott XVIII. tisztújító közgyűlésén újraválasztották. 323-an szavaztak rá, ellene pedig egy ember szavazott.[5]
A párt 50 tagot számláló „tanácsa” május 6-án tartotta meg alakuló ülését, amelyen (a bizonyára  a pártpolitikához is értő)  Vicsek Annamária köztársasági oktatási államtitkár személyében megválasztották a testület elnökét.  
Pásztor javaslatára a párt alelnökeinek Fremond Árpádot, Kovács Elvirát (akik a korábbi összetételben is ezt a tisztséget töltötték be) és dr. Pásztor Bálintot (az elnök fiát) választották.
A párt 17 tagú elnökségébe (vissza)került Lovas Ildikó, akit 2015-ben „megfosztottak minden funkciójától” (pártelnökségi és az MNT Vb tagságától), aki „nevéhez köthető sok vitatott döntés a vajdasági magyarság kulturális, oktatási és média ügyeiben”.[6] Ezt azonban már – úgy tűnik – a szavazáskor elfelejtették.
Körülbástyázta magát, tehát, Pásztor megbízható káderekkel és a (családi) folytonosság is biztosítottnak látszik.


 Fotó: vmsz.org.rs, Herédi Krisztián

Pásztor 12 éve tartó pártelnöki (ellentmondásos, de kártékonynak is nevezett) politikai tevékenységével újabban Pressburger Csaba Egy politikai metamorfózis rövid története c. írásában foglalkozik.[7]

A szerző a VMSZ pártelnök politikai ténykedésében két időszakot különböztet meg, amelyek közül az első 2007-től 2010-ig tartott, a második pedig ettől az évtől mostanáig.

Pásztor első három elnöki évét Pressburger hét „szimpátiát keltető” pontban foglalta össze. Ezek közül a legfontosabbak talán, hogy kezdetben „egyértelműen az azonos közelség, illetve távolság elvét képviselte a magyarországi pártokkal szemben”, „a szerbiai pártokkal pedig az általa fontosnak tartott érdekek és elvek mentén kívánt vagy nem kívánt együttműködni”. Nem a (mostani) „csakis kormánytényezőként tudunk célokat elérni” és a „nem érhet bennünket az a vád, hogy miniszteri vagy kormányalelnöki helyért eladtuk a közösségi érdeket” szövet ismételgette – írja Pressburger, a neki adott 2009-es Pásztor interjúra hivatkozva.

Az írás szerint „2010 után azonban minden megváltozott”.  – Pásztor István vezetése alatt a VMSZ teljesen föladta vajdasági regionális párti ambícióit, nincsenek Vajdaság autonómiájának kiszélesítésére, vagy akár a meglévő alkotmányos és törvényes keretek érvényesítésére vonatkozó kezdeményezései. A Pásztor mandátuma elején összehozott hárompárti Magyar Koalíció kihunyt, pontosabban a VMDP-t bedarálta, a VMDK-t pedig mindenhonnan kiszorította a VMSZ, amely 2015-ben önmagából is kihasított egy belső ellenzéki szeletet. […] A független értelmiséggel, a társadalmilag aktív civilekkel megszűnt a párt kapcsolata, véleményért Budapestre és Belgrádba járnak. Az MNT alapítású médiumok a VMSZ-pártszócsővé alakítása is befejeződött a szabadkai médiaház felépítésével, melyet lejáratásra szakosított, névtelenségben burkolódzó szerzőkkel üzemelő trollportál egészít ki – állapítja meg Presszburger.  

Pásztor István politikai hibáinak a listáját koránt sem lehet teljesnek nevezni. Annak a feltárása pedig, hogy ezekkel milyen károkat okozott a magyar közösségnek még várat magára.
A VMSZ régi/új elnökének nem volt annyi bátorsága, hogy – Kasza Józsefhez, a párt előző elnökéhez hasonlóan – 12 év után távozzon a politikából. Ezzel lehetőséget adott volna pártjának és a magyar közösségnek is egy új kezdésre, a nemzeti kisebbségi érdekvédelmi politika helyreállítására.
Pásztor sorsa szorosan összefűződött Aleksandar Vučić haladó szerb elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök sorsával.  Függetlenül, hogy közülük melyik bukik meg előbb, Pásztor azzal együtt fog távozásra kényszerülni. Csupán az a kérdés, hogy ennek addig is milyen további következményei lesznek a pártjára és a közösségre nézve.

BOZÓKI Antal
Újvidék, 2019. május 14.


[1] feró: Nyolc év alatt egy iskolára való diákkal lett kevesebb Óbecsén. Magyar Szó, 2019. április 26.
[2] A vajdasági horvátok a radikálisok herkócai kongresszusának betiltását követelik
https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/23626/A-vajdasagi-horvatok-a-radikalisok-herkocai-kongresszusanak-betiltasat-kovetelik.html, 2019. május 3. [15:48]
[3] Herkóca: Šešeljt újraválasztották a radikálisok hazafias kongresszusán. https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/23630/Herkoca-Seseljt-ujravalasztottak-a-radikalisok-hazafias-kongresszusan.html, 2019. május 4. [14:21]
[4] A Popović: Nastavak protesta, probuđena Srbija [A tüntetés folytatása, felébredt egész Szerbia]. Danas, 2019. május 13. 3.
[5] Újraválasztották Pásztor Istvánt a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének. https://pannonrtv.com/rovatok/politika/ujravalasztottak-pasztor-istvant-vajdasagi-magyar-szovetseg-elnokenek, 2019. május 4. [18:29 és 20:24. ]
Pásztor István újraválasztása: Háromszázhuszonhárom igen, egy nem
https://szabadmagyarszo.com/2019/05/04/pasztor-istvan-ujravalasztasa-haromszazhuszonharman-igen-egy-nem, 2019. május 4. [18:57]
[6] Lovast Menesztették!? https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=5778, 2015. április 18.
[7] Pressburger Csaba: Egy politikai metamorfózis rövid története
https://szabadmagyarszo.com/2019/05/13/egy-politikai-metamorfozis-rovid-tortenete/,
2019. május 13. [8:29] A cikk nyomtatásban a Családi Kör május 9-i számában jelent meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése