2019. május 6., hétfő

Templomtüzek

„Nem kell Isten, csak az élvezetek!”

Megkockáztatom: ahogy az egyre erősödő migránssimogatás ügyében, úgy az egyszer csak lángra lobbanó Istenhajlékok esetében is javában zajlik az úgynevezett politikai érzékenyítés:  ne tekintsd világra szóló szenzációnak, és ne gerjedj azonnal haragra, hanem szoktassad buzgón a szemedet a látványhoz, mert ami most van, az még csak a kezdet, a válogatott szörnyűségek majd ezután következnek. Ha valahol a nagyvilágban, tőlünk távol megrongáltak egy templomot, nemigen szörnyülködtünk, nem sirattuk el, balgán azt hittük, bennünket nem érinthet érzékenyen, mert nem a mi templomunkról van szó, nem a mi tragédiánk. 

Talán a Notre Dame tornyának látványos lángolása volt az a kellemetlenül csörömpölő vekker, ami a szunyókálásából felriasztotta és talán meg is rendítette a keresztény Európa humánusabbik felét, és gőzerővel beindult az adakozás a székesegyház újjáépítésére.
  
A külső máz még kell, de a lényeg már nem!

A szabadkai születésű teológus-lelkipásztor, az óbecsei Árpád-házi Szent Margit Plébánia vezetője, Világos Miklós ekképpen foglalta össze gondolatait – éppen a templomtűz idején – a nyugati ember látszatokba kapaszkodó képmutatásáról:

Órák óta a párizsi Miasszonyunk Érseki Főtemplom elhamvadása folyik még a csapból is. Azt harsogják mindenfelől, hogy a nyugati kereszténység 850 éves szimbóluma pusztul most el, miközben elfelejtkeznek arról, hogy azt a bizonyos eredeti templomot, ami valóban szimbólum lehetne, erősen meggyalázta és súlyosan károsította a csőcselékből összeragadt senkiházi csürhe "nagy" francia forradalma...

Nem emlékszem, hogy ekkora nagy felháborodás lett volna 2014-ben, mikor Moszul mellett felrobbantották Irak legrégibb keresztény monostorát, az 1400 éves (nem csak 850, hanem 1400 éves!!!) Szent Illés-monostort.

Attól se csöpögött a média, sem a közösségi oldalak 2004-ben, hogy egy bizonyos pogrom idején teljesen kiégett Prizren ortodox püspökének széktemploma (s vele együtt 500, 600,700 éves templomok pusztultak el abban a bizonyos tartományban), ami semmivel nem volt fiatalabb, mint a forradalom után újjáépített Notre Dame... Ráadásul rangja ugyanaz volt: egy apostolutód trónszékének temploma.

Kínától, a Közel-Keleten és Észak-Afrikán át Nyugat-Európáig és Észak-Amerikáig százával zárják be és rombolják le a templomokat, vagy alakítják át őket kocsmává, hotellé, lakásokká, könyvtárakká, stb. Az imádságnak házait, az Istennek hajlékait meggyalázzák, messze elkerülik, semmire sem becsülik, s az nem baj, mert a felvilágosult, s ezzel együtt mérhetetlenül fel is fuvalkodott, de egyszersmind végtelenül elbutult jóléti embernek nem kell Isten, csak az élvezetek.... Ha tele van a hasa, ha kielégül a "csúnyája", akkor a többi őt már ugyan nem érdekli...

De a párizsi Miasszonyunk Főtemplomot most mindenki nagyon, de nagyon sajnálja. Mert ez egyesek szerint a nyugat szimbóluma... És, ha jól átgondoljuk, tényleg az!!! Egy csoda hamvad el ma este a lángokban, s egy csoda hamvad el mostanság nyugaton is. A keresztény civilizáció egy messzemenően kiemelkedő dolog volt az emberiség történetében, de épp azon a nyugaton, ahol ez a kőtemplom is áll, ez a csodás nyugati civilizációs remekmű úgy hamvad el, amint Párizs főtemplomának tetőszerkezete... Csak hát, a civilizációnk, erkölcsünk, értékrendünk elhamvadásán ugyanazok, akik a templomot most siratják, már nem sajnálkoznak... A látszat, a külső máz még kell, de a lényeg már nem. Párizs főtemplomát sajnáljuk, mert szép és ragyogó volt mostanáig, de a lényeg, ami miatt az egykor felépült, vagyis az egyetlen és örök Isten dicsérete már a legtöbbeknek semmit nem jelent...
Igazi képmutató az európai ember...

Tíz hónap alatt ezek a templomok gyulladtak ki Franciaországban:
2019. április 21.: Notre Dame de Grâce, Eyguièresben
2019. április 15. : Notre Dame Párizsban
2019. március: Saint Sulpice Párizsban
2019. február: Lavaur katedrális
2019. január: Saint Jacques Grenoblében
2019. január: Sacred Heart templom Angoulême-ban
2018. október: Saint Jean du Bruel
2018. augusztus: Villeneuve d'Amont templom
2018. július: Sainte Thérèse Rennes-ben
2018. június: Notre Dame de Grâce Revelben


„Mi a tüzet oltottuk, a rendőrök pedig nevetgéltek”

A Horvátországban élő magyarok az emberi barbárság ilyen megnyilvánulásával már korábban szembesültek. A 90-es évek délszláv testvérháborúinak idején láttak lánctalpas hadoszlopot végigdübörögni a csendes, békés kis falvak utcáin, földig rombolt házakat, temetetlen holttesteket, ágyúval szétlőtt, felgyújtott templomokat. Több faluban is megtapasztalták, a saját szemükkel láthatták, nézhették végig, miként ég le a templomuk. Elgondolkodtató, milyen lélek és milyen fondorlatos, kegyetlen módon veszi rá az embert arra, hogy Isten háza ellen forduljon, hogy abban lássa a legfőbb rosszat.

1993. január 12-ének éjszakáján felgyújtották a laskói református templomot.

A faluban szolgáló id. Csáti Szabó Lajos tiszteletes úr szavait idézem az újvidéki Nagy Margit Pislogó mécses című könyvéből: Innen lőtték Eszéket, öt hatalmas 155 milliméteres ágyúból. (…) A parókiától 100 méterre 300 tartalékos katonát szállásoltak be. Minden három hónapban váltották őket. Főleg vajdaságiak, magyarok is voltak köztük. Egyik váltásban két zentai tanítói is volt, amikor nem voltak szolgálatban, jöttek istentiszteletre. (…) Elvittek beszélgetésre, meggyötörtek. Felgyújtották a templomunkat, a bellyei templom is leégett akkoriban. Itt ünnepelték a szerbek a pravoszláv újévet úgy, hogy felgyújtották a templomot. A rendőrállomás itt volt szemben a templommal, éjjel-nappal őrszem állt kint, tehát a rendőrség keze is benne volt. Nem volt áramunk, nem volt vizünk. Éjjel történt, a telefon is csak a faluban működött. A feleségem a faluból felhívta az embereket, jöjjenek, mert ég a templom. A faluból mindenki hozta vödrökben a vizet, oltották a tüzet, a rendőrök közben nevetgéltek a templomban. Az jelentették nekik, hogy nincs semmiféle tűz. (…)  Amikor vége lett a háborúnak, próbáltuk kimeszeltetni, mert már nem tudtuk nézni ilyen állapotban a templomunkat. Mivel nem kértünk engedélyt a műemlékvédő hivataltól, le akarták állítani a munkát. Nem volt meg az engedély, egyébként annyiba került volna a dokumentáció, mint a templom felújítása. Bíróságra vitték a dolgot, a bíró megkérdezte, hogy melyik párthoz tartozom. Mondtam, hogy egyikhez sem. Tudta, hogy két magyar párt van az országban. „Látja, ez a baj, megvédték volna, máskor ne tegyen ilyet!” – figyelmeztetett „jóindulatúan”.

Még Eszéken is látták az óriási bellyei tüzet

A bellyei templom 1992. augusztus 20-án égett le. Ugyancsak Csáti Szabó Lajos nyilatkozta az esettel kapcsolatban:

Ez a templom a háború előtt gyönyörű volt.(…) Nem akartam elhinni a történteket, amíg a saját szememmel nem láttam. Amikor körbejártam a templom leomlott falait és végigsétáltam a még meleg tetőmaradványokon, melyek még mindig füstölögtek, akkor szembesültem igazán a vandalizmus eredményével. Évekkel később hallottam egy gyülekezeti tagtól, hogy még Eszéken is látták az óriási tüzet, de csak később tudták meg, hogy a templom lángolt.
A honvédő háború után éveken keresztül néztük a templom romjait, ahol valaha az istentiszteleteket tartottuk. Lassan kezdtük elveszíteni a reményt, hogy ez a templom valaha újjáépül. Azonban a Jóisten nem engedte, hogy a templom romhalmaz maradjon. 

A három harang és a négy toronyóra a mélybe zuhant 


A kórógyi templom képei


Kanalas Erzsébet, a kórógyi lelkész felesége írja a 2017-ben kiadott Református Évkönyvben: 1991. szeptember 29-én fél tizenkettőkor támadás érte Kórógyot, pontosabban a kórógyi református templomot. Ágyútalálat érte a templomtornyot, ennek következtében az beomlott, a fölső része a toronysisakkal együtt teljesen eltűnt: darabjai szanaszét repültek, a három harang és mind a négy toronyóra a mélybe zuhant. (…) Gyöke Józsefnek, a gyülekezet gondnokának és Szöllőskei Jánosnak, gyülekezeti pénztárosnak jutott őrhelyül a templomtorony. (…) Aztán egyszerre csak óriási robajlás hallatszott, és már dőlt is minden rájuk, és repült minden szanaszét. A detonáció Gyöke József gondnokot kivágta a toronyablakon, a mélybe zuhant, és földet ért testére ráesett az egyik toronyóra, annak mutatója pedig a mellkasába szúródott. Azonnal szörnyethalt. A másikuk, Szöllőskei János fönnakadt a torony lépcsőjén, és életben maradt.

 
 A szétlőtt tornyú szentlászlói templom

A szomszédos falu, Szentlászló református templomát két nappal később lőtték szét a megszállók.
Sokat töprengtem azon, hogy lehetne a nyomára bukkanni annak a vajdasági magyar katonának, aki a kórógyi templomot a tankjából megcélozta. Egyáltalán milyen ember lehet az, aki az ágyú csövét egy templomra irányítja? Kényszer hatására tette? Vagy részegen? Mögötte ült egy szerb katona, a felettese, aki pisztolyt szorított a tarkójához? Kell-e csodálkozni azon, ha még a papok is meginognak a hitükben, és félelmükben elmenekülnek, amikor azt látják, hogy a területükre érkezett barbárok számára semmi sem szent, a templomokat felgyújtják, lövik, ágyúzzák?!

Szabó Angéla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése