2019. május 20., hétfő

Óbecsén továbbra sem adnak ki kétnyelvű anyakönyvi kivonatokat

Óbecsén továbbra sem adnak ki kétnyelvű anyakönyvi kivonatokat
 Illusztráció

Nem véletlenül hallgatnak a Magyar Nemzeti Tanács által alapított tájékoztatási eszközök a kétnyelvű anyakönyvi kivonatokkal kapcsolatban: ha ugyanis minden rendben lenne, akkor már a Magyar Szóban és a Pannon Televízióban is jó néhány cikk és riport megjelent volna arról, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség ígéretéhez híven elintézte, hogy 133 nap után Szerbiában ismét lehet kétnyelvű dokumentumokat igényelni és kapni. Ezt a hírt először Pásztor Bálint tette közzé a Facebookon, azonban nagyon gyorsan kiderült, azt a fontos információt, miszerint mindenki csak ott kaphat kétnyelvű születési anyakönyvi kivonatot, ahol született, s ugyanez érvényes a halotti anyakönyvi kivonat esetében is, vagyis, ahol az illető elhunyt, a hozzátartozói abban a községben igényelhetik a dokumentumot.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy – mivel az elektronikus igénylés Zentán nem működik – az a személy, aki a Tisza menti városban született, de most Nagybecskereken él, kénytelen elutazni Zentára, beadni a kérvényt, majd egy vagy két nap múlva még egyszer utaznia kell, hogy megkapja az igényelt dokumentumot.
Habár Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség nemrég újraválasztott elnöke április 24-én közölte, hogy napokon belül megkezdődik a kétnyelvű anyakönyvi kivonatok kiadása, olvasói visszajelzések alapján Óbecsén ez a mai napig, vagyis május 20-ig nem történt meg.
„Elhárultak azok a technikai akadályok, vagy technikai-jogi akadályok, amik az elmúlt hónapokban ezt a lehetőséget nem tették realitássá” – mutatott rá a VMSZ elnöke az április 24-én megtartott sajtótájékoztatón, amelyen Pásztor Bálint parlamenti képviselő, a Vajdasági Magyar Szövetség—Demokratikus Cselekvés Párt szerbiai parlamenti frakcióvezetője elmondta, hogy a napokban az összes önkormányzat megkapja majd azt a kötelező érvényű utasítást az államigazgatási és közigazgatási minisztériumtól, ami kötelezni fogja őket arra, hogy teljes egészében kétnyelvű születési, házassági és halotti anyakönyvi kivonatokat állítsanak ki.
Hogy Óbecsén mi történik, arról egyelőre úgy tűnik hírzárlatot rendelt el a Vajdasági Magyar Szövetség, ezért nem is foglalkoznak az újságírók ezzel a témával.
Az óbecsei eset azért is kínos, mert Kiss Igor, a Községi Tanács szociális védelemmel és európai alapokkal megbízott tagja, aki a Vajdasági Magyar Demokrata Pártból átlépett a VMSZ-be, az elsők között osztotta meg Pásztor Bálint bejegyzését, viszont az óbecsei községben azóta sem adnak ki kétnyelvű anyakönyvi kivonatokat, ennek pedig már egy hete…
A Szabad Magyar Szó értesülései szerint Zentán egy-két napot vesz igénybe, amíg az illető átadja a hivatalos kérvényt a kétnyelvű anyakönyvi kivonatra és kézhez is kapja, Topolyán viszont nem kell ennyit várni, ott azonnal kiadják (legalábbis telefonon ezt az információt közölték az illetékesek).
2019. május 20. [15:45]
https://szabadmagyarszo.com/2019/05/20/obecsen-tovabbra-sem-adnak-ki-ketnyelvu-anyakonyvi-kivonatokat/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése