2019. május 27., hétfő

Orbán nem jutott a várt ütőkártyához a Néppárttal szemben

Magyarországon a Fidesz kényelmesen nyert, ám Orbán nem jutott a várt ütőkártyához az EPP-vel szemben. Az mindenképpen a legerősebb frakciót adja, a magyar párt nélkül is. Ennélfogva gyorsan halványulnak a miniszterelnök reményei, hogy a konzervatívok akkor majd jól szövetségre lépnek a nacionalista szélsőjobbal.
Jól tartotta magát a középjobb, illetve –bal, de több országban is előretörtek a szélsőjobbos, nacionalista körök, bár messze nem olyan mértékben, ahogyan azt remélték, illetve amennyire a másik oldal félt tőle – írja a Financial Times. Ugyanakkor megmutatták izmaikat a zöldek és a liberálisok, ily módon az Európai Parlament az eddiginél sokszínűbb, következésképpen töredezettebb lesz. De forradalmi változásra nem kell számítani Strasbourgban. A fontos kérdésekben az összes nagy pártcsalád megosztott. Ezért már eddig is alkalmi többségekkel igyekeztek megtalálni a megoldást. Immár az EU-párti erőkre hárul a feladat, hogy összeálljanak és fegyelmezetten együttműködjenek. Ennek első próbája lesz, hogy meg tudnak-e állapodni közös bizottsági elnökjelöltben.
Ellenben hamar kiderülhet, hogy a nacionalisták képtelenek közös frontot létrehozni. Az osztrák botrány rávilágított, mennyire nem értenek egyet az orosz kapcsolat ügyében. De ugyanilyen vitás kérdés a migráció. Ezek a pártok a voksok nagyjából 23%-át gyűjtötték be. De több helyen áttörést értek el, így Olaszországban, a franciáknál Le Pen megverte Macront, ám nem valószínű, hogy emiatt az államfő módosítana irányvonalán. Nagy-Britanniában a Farage-féle új Brexit Párt lenyomta a konzervatívokat, de ez nem sokat számít.
Magyarországon a Fidesz kényelmesen nyert, ám Orbán nem jutott a várt ütőkártyához az EPP-vel szemben. Az mindenképpen a legerősebb frakciót adja, a magyar párt nélkül is. Ennélfogva gyorsan halványulnak a miniszterelnök reményei, hogy a konzervatívok akkor majd jól szövetségre lépnek a nacionalista szélsőjobbal. A lengyeleknél a PiS megőrizte előnyét, ám az ellenzék így is fel van dobva. Dániában nagy pofont kapott a szélsőjobb, a spanyoloknál a Vox valamennyivel több helyet mondhat magáénak, mint idáig, de lendületet vesztett, miután kiábrándítóan szerepelt a múlt hónapban a parlamenti választáson.
A mostani erőpróba egyik tanulsága, hogy Európa támogatói készek pártot váltani, mert hallatni akarják a hangjukat. Jelentős következményei lesznek a németeknél és a franciáknál a zöldek előretörésének. A briteknél az EU-párti tábor összesített eredménye messze felülmúlta azt, amit a Brexit követői össze tudtak hozni. Mozgalmas az európai politika, de nem minden a nacionalisták szája íze szerint alakul.
Financial Times/Szelestey Lajos
https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=itthon&hir=11778 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése