2022. április 29., péntek

Hová tűntek a választással kapcsolatos panaszok, kifogások?

 A Szabad Európa honlapja

Jó napot kívánok!

A legfontosabb cikkeink ma reggel:

Több kritikai észrevételt is tett a civil szavazatszámlálókat mozgósító szervezetekről egy korábbi interjúnkban Barlai Melani, a magyarországi választásokat már ötödször monitorozó Unhack Democracy egyik alapítója. Úgyhogy megkérdeztük a szóba került civileket is, válaszaikból pontosabb kép rajzolódik a történtekről. Abban mindenki egyetért, hogy sikeres volt a tömeges civil szavazatszámlálói jelenlét a szavazófülkéknél, jóval kevesebb volt az adminisztratív hiba. Ettől még csúcsra járatva működött a választók szervezett utaztatása.
 
Vétó, levél
 
Ahogy arról a Szabad Európa szerdán beszámolt, Magyarország megvétózta, hogy az EU elítélje Osman Kavala török emberi jogi aktivista bebörtönzését. Megkérdeztük a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, hogy miért akadályozta meg a közös kiállást, és hogy mi a kormány véleménye Kavala elítéléséről, illetve az emberi jogok helyzetéről általában Törökországban. Bár reagált Szijjártó Péter hivatala, nem fecséreltek túl sok időt hat kérdésünk megválaszolására.
 
Talán hasonólan felületesen kezelik a vonatkozó helyeken az EU-s helyreállítási alap ügyét, amelyről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, hogy semmi akadálya nincs a megállapodás aláírásának, minden vitatott pontban lehet megoldást találni. Az Európai Bizottság szóvivője azonban cáfolta ezt, hiszen szerinte számos kérdés még nyitott. Ezek közé tartoznak a korrupcióellenes intézkedések és az oktatással kapcsolatos ügyek – sorolta Veerle Nuyst.
 
A nyugdíjak emelkednek, az üzemanyagárak nem
 
Július elejétől 3,9 százalékkal emelik a nyugdíjakat a magas infláció miatt, a hat hónapra visszamenőleg járó emelést egyszerre kapják meg a nyugdíjasok. Az év elején a piaci várakozások, illetve magyar és külföldi elemzők adataiból kiindulva határozták meg a nyugdíjemelés ötszázalékos mértékét. Noha a törvény szerint novemberben kellene kompenzálni a nyugdíjasokat, az infláció és a nyugdíjemelés mértéke közötti jelentős eltérés miatt július elejétől további 3,9 százalékos nyugdíjemelés lesz.
 
Kormányzati szinten reagálni kellett az energiaárak hirtelen emelkedésére, de az átmeneti intézkedéseket sokáig nem lehet fenntartani, mert elfogynak az erőforrások – mondta a cég közgyűlését megnyitó MOL elnök. Hernádi Zsolt az ukrajnai invázió miatt Oroszország ellen elrendelt szankciókról és azok lehetséges hatásairól azt mondta, hogy Közép-Európa és Magyarország számára komoly megrázkódtatást jelentene, ha egyik napról a másikra leválna az orosz kőolajról és kőolajtermékekről.
 
Közben az ukrán vezetés „hadműveletet” tervez a civilek evakuálására az azovsztáli acélgyárból. Az Ukrajna orosz megszállását percről percre követő blogunkban olvashatnak az ENSZ-főtitkár kijevi látogatásáról és a város rakétatámadásáról, YouTube oldalunkon pedig bemutatjuk Mariupol női focistáit. Iratkozzon fel, ha elsőként szeretné látni tudósításainkat!
 
Magyarországon az elmúlt 24 órában 1384 új koronavírus-fertőzöttet igazoltak, és 12 halálos áldozata volt a hivatalos tájékoztatás szerint a járványnak, így az elhunytak száma 46.201 főre emelkedett. Kórházban 1427 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 41-en vannak lélegeztetőgépen. Jakab Ferenc virológus szerint az, hogy alábbhagyott a tesztelés intenzitása, valós veszély, rossz tendencia.
 
Nyugodt napot kívánok,
Vovesz Tibor

szabadeuropa@rferl.or  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése