2022. április 5., kedd

„Tudja, hányszor kértek már tőlem Xanax-receptet?” – pszichiáter az ukrajnai menekültek állapotáról

 A Szabad Európa honlapja

Jó napot kívánok!

A legfontosabb cikkeink ma reggel:

Negatív volt a kampány, hiányzott a vita, összemosódott a kormány és a Fidesz kommunikációja. A választás és népszavazás másnapján tartott beszámolón visszaköszöntek az EBESZ márciusi időközi választási jelentésében megfogalmazott megállapítások és az, hogy a Fidesznek lejtett a pálya. Összefoglaltuk a választások utáni első jelentésüket.
 
Külön cikkben részletezzük, melyek a következő lépések az új kormány megalakulásáig, az ellenzék előtt álló feladatokról pedig az országos eredmények miatt csalódott pártvezetőket kérdeztük. Jellemző a cikk címe, amelyben Donáth Anna Momentum-elnököt idézzük: „Előbb-utóbb minden rendszer összeomlik” – beindult az ellenzéki gyászmunka.
 
Az élet megy tovább: benzinkutak, menekültek
 
Továbbra is veszteségesen üzemelnek a kis benzinkutak, ezen még a hónap végéig igényelhető állami támogatás sem segít. A kutasok arra panaszkodnak, hogy nem tudnak elég üzemanyagot rendelni. A Mol elismerte, hogy kevesebbet szállít, de a cég szerint nincsenek ellátási gondok, viszont a nagykereskedők kapitulálása miatt csak márciusban 125 új ügyfelük lett, és őket kutakat is ki kell szolgálniuk üzemanyaggal. Valós körkép, nem rémhírterjesztés.
 
Minden menekültet traumatizáltnak tekinthetünk, hiszen a legnagyobb trauma a gyökérvesztés traumája, ergo itt szinte mindenki traumatizált – mondja az Ukrajnából érkező menekültekről dr. Hárdi Lilla orvos, pszichiáter. Ő hozta létre és vezeti a Cordelia Alapítványt, amely több mint huszonöt éve foglalkozik menekültekkel. Munkatársaival az első naptól kezdve segíti az Ukrajnából érkezőket is, benyomásairól, tapasztalatairól beszéltünk vele.
 
Tömegmészárlás gyanúját erősítő képek és videó az ukrajnai Bucsából
 
Megdöbbentő és felzaklató fényképek és videofelvételek jutottak a Szabad Európához ukrajnai Bucsáról. A Kijevhez közeli településen az ukrán csapatok az oroszok kivonulása után civilek holttesteit találták az utcákon. Az ukrán fővárostól északnyugatra fekvő Bucsa polgármestere elmondta, hogy az orosz katonák mintegy háromszáz helyi lakost lőttek le, a holttestek többségét állítólag tömegsírba dobták. Ezt a videót honlapunkon nézhetik meg az erős idegzetűek, a YouTube-on pedig az ukrajnai lövészárkokban szolgáló önkénteseket mutatjuk be. Iratkozzon fel csatornánkra, hogy minél előbb láthassa tartalmainkat ott is.
 
A külpolitikával foglalkozó cikkeink között olvashatnak arról, hogy a franciaországi elnökválasztáson szoros Macron–Le Pen párharc lehet a közvélemény-kutatások szerint. Németországban a szövetségi parlament várhatóan csütörtökön szavaz a koronavírus elleni oltás kötelezővé tételéről, egyelőre azonban nincs egyetértés a pártok között az ügyben. Hongkongban nem indul a következő választáson a jelenlegi kormányzó, Carrie Lam, mert a jövőben a családjára szeretne koncentrálni, de utódja már bejelentkezett a tisztségért.
 
Nyugodt napot kívánok,
Vovesz Tibor  

szabadeuropa@rferl.or

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése