2022. április 27., szerda

Most az üres oldalakat is beszkennelik – ígéri a frekvenciájára újra pályázó Tilos Rádió

 A Szabad Európa honlapja

Jó napot kívánok!

A legfontosabb cikkeink ma reggel:

Háborúellenes kampányba kezdett a lengyel kormány, és a hirdetéseket magyarul is elérhetővé tették az interneten. A #StopRussiaNow (Állítsuk meg Oroszországot most!) címmel indult kampány célja, hogy felhívja a figyelmet mind a háborúra, mind pedig arra, hogy bárki tehet a háború ellen. A plakátokon békeidőben megszokott jelenetek láthatók, például egy ágyában alvó gyerek vagy egy bevásárlóközpont, a másik felükön pedig az, hogy miként néz ki egy hasonló jelenet most Ukrajnában.
 
A háború eseményeit percről percre követheti velünk, de olvashat arról is, hogy orosz provokációt sejtenek a transzdnyeszteri robbantások mögött. Írunk arról, hogy negyven ország képviselői tárgyaltak Ukrajna segítéséről és a város pusztulása volt az ára az oroszok mariupoli „győzelmének”. Megrázó képgalériában mutatjuk be a bucsai civil áldozatok temetését.
 
Nőnek a kamatok
 
A következő években elfelejthetjük az alacsony kamatok időszakát. A keddi, egy százalékpontos emelés után az infláció megfékezése miatt továbbiak is lesz, és ezek azt vonják maguk után, hogy drasztikusan meg fognak drágulni a hitelek. Az elemző szerint hét százalékig is emelkedhet a ráta, és nem várható mérséklés jövő nyár előtt.
 
Lépésről lépésre halad az a jogalkotási folyamat, amelynek eredményként az EU azt várja, hogy csökken a harmadik országokból érkező, torzító hatású állami beavatkozások mértéke és mennyisége. A javaslat igyekszik kellően körültekintően fogalmazni, hogy ne kelljen leírni Kína nevét, noha az egész javaslat hátterében és kiindulópontjában a kínai állami beavatkozások állnak. Cikkünkből megtudhatja, hol tart ez a folyamat.
 
„A törvényeket nem megszegni kell, hanem megváltoztatni, ha nem jók”
 
Ismét itthonról: a Médiatanács döntése értelmében a Tilos Rádió szeptemberben elveszíti frekvenciahasználati jogát, a rádió munkatársaival arról beszélgetünk videónkban, milyen lehetőségek állnak most előttük. Kalózkodni már nem lehet – de talán nem is kell, ha sikerül ismét nyerni a műsorszolgáltatási lehetőségre kiírandó újabb pályázaton.
 
A koronavírus-járvány újabb 29 közvetlen áldozatát jelentette a magyar állami egészségügy az elmúlt 24 óráról. A magyarországi közvetlen halálos áldozatok száma így 46 162 főre emelkedett. 1451 koronavírusos beteg állapota olyan súlyos, hogy kórházban ápolják őket. A kórházban ápoltak közül 38 beteget próbálnak lélegeztetőgéppel életben tartani. Mindkét szám némileg alacsonyabb, mint az előző napi hasonló érték.
 

Viszontlátásra holnap,
Vovesz Tibor

szabadeuropa@rferl.or 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése