2022. március 18., péntek

Pásztor István esete a sánta kutyával

Pásztor István esete a sánta kutyával

 Illusztráció (Fotó: Szabad Magyar Szó)

2022-03-18 14:35

Igencsak érdekes, hogy a VMSZ elnöke miként értelmezi a sajtótörvényt (és most lényegtelen, hogy a szerbiait vagy az anyaországit), mert nem kér helyreigazítást a Szabad Magyar Szóban, az Autonómia hírportálon és egyetlenegy olyan médiumban sem, amely beszámolt az Magyarország törvényeinek és alacsonyabb rendű előírásának egyre inkább nyilvánvalóvá váló semmibe vételéről, a választási rend olyan mérvű megsértéséről, ami miatt akár a Vajdaságban (Délvidéken) leadott összes levélszavazatot semmissé lehet nyilvánítani, ehelyett a – szerinte a közmédia sorába tartozó – Magyar Szóban magyarázza a bizonyítványát. Már maga a cím is nevetséges, hiszen az is az ő mondata lehet, ha már idézőjelbe tették: „Nem kellene elbizonytalanítani az embereket”, ez pedig számomra már beismerés is lehet, hiszen még a közmondás is arról beszél: Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja!

A leginkább halottmosdatáshoz hasonló „interjúból” azonnal egy újabb idézettel ismerkedhetünk meg, ami így szól:

„Nem tudom, hogy honnan veszi ezt, vagy honnan veszik azok, akik azt állítják, hogy a VMSZ aktivistái hordozgatják a borítékokat. Ez félreértés.”

Akárhányszor is elolvastam, ezt a magyarázkodást csakis úgy értelmezhettem, hogy hazugnak nevezi mindazokat, akiknek a házába, sokszor még csak kopogtatást is mellőzve bejöttek a VMSZ-aktivisták, de még engem is, aki csak fültanúja voltam az egyik „felkért” (de az is lehet, lefizetett) fiatalember bemutatkozásának:

„A VMSZ megbízásából jöttem, megérkeztek a szavazólapok, ha szükséges, segíthetek azok kitöltésében”.

Úgy tűnik, valami nem úgy sikerült, ahogyan eltervezték. Eszerint ezeknek a „ki tudja milyen” aktivistáknak a betanításakor elfelejtették mondani, ne beszéljenek arról, kinek a nevében hozzák a csomagot, meglehet arra kellett volna őket felkészíteni, hogy amennyiben lesznek akadékoskodók, akkor megbízóként Soros Györgyöt vagy Márki-Zay Pétert nevezzék meg!

A sok-sok hablaty közé még egy fenyegetést is beillesztett az illető (ami miatt én még csak politikusnak sem merem nevezni):

„Vannak olyanok, akiknek folyamatosan az az érdekük, hogy valami ne sikerüljön, vagy valamibe belekössenek, valamit bemocskoljanak, hogy ne legyen jó. Csak az a jó nekik, ha nem jó”!

Mindezt még el is tudom fogadni, ha arra vonatkozik, hogy meg szeretném akadályozni az erkölcstelenségeket és törvénytelenségeket. Azonban mindenkinek tudnia kell, hogy az a több száz (de akkor sem tévednék, ha azt írnám: több ezer) ember, aki felháborodott a tetteiken, nem vádolható semmivel, mert a mocskot maguk kenték saját pofájukra meg az egész szervezetre. Ami biztos: Csubela Feri bátyám forog a sírjában! Ajánlom, az elnök „úr” inkább foglalkozzon a sánta kutyával!


https://szmsz.press/2022/03/18/pasztor-istvan-esete-a-santa-kutyaval/

 

Pásztor István: Nem a VMSZ aktivistái hordozgatják a borítékokat A pártelnök szerint harmadlagos kérdés, hogy ki viszi a borítékokat

<span class="entry-title-primary">Pásztor István: Nem a VMSZ aktivistái hordozgatják a borítékokat</span> <span class="entry-subtitle">A pártelnök szerint harmadlagos kérdés, hogy ki viszi a borítékokat</span>

 Pásztor István, a VMSZ elnöke (Fotó: Pannon RTV)

2022-03-18 12:14 

Miután nagyon sok vajdasági magyar településről megerősítették szerkesztőségünknek, hogy azoknak a Vajdaságban élő kettős állampolgároknak, akik szerepelnek a magyarországi választói névjegyzéken, több településen is a postások helyett a Vajdasági Magyar Szövetség aktivistái viszik ki a szavazási levélcsomagokat, megszólalt Pásztor István, a párt elnöke.

A Magyar Szó napilap a problémát a következő bevezetővel vezette fel: „A sajtóban és a közösségi oldalakon a napokban olyan értesülések láttak napvilágot, hogy a levélszavazati csomagokat több településen nem a postás kézbesíti azok számára, akik ezt például nem Magyarország külképviseleteinek valamelyikére kérték, hanem a Vajdasági Magyar Szövetség aktivistái. Az értékelések szerint ez megkérdőjelezi a levélszavazás szabályosságát.”

Erre reagálva, Pásztor István, a VMSZ elnöke a következőket nyilatkozta Pesevszky Evelin újságírónak:

„Nem tudom, hogy honnan veszi ezt, vagy honnan veszik azok, akik azt állítják, hogy a VMSZ aktivistái hordozgatják a borítékokat. Ez félreértés. Ami a VMSZ szerepvállalását illeti ebben a folyamatban, az ugyanolyan, mint a korábbi magyarországi választások alkalmával is volt” – mondta Pásztor István, aki szerint az aktivisták abban segítenek az embereknek, hogy kitöltsék a szavazatot érvényessé tevő ívet, és ha valaki igényt tart arra, akkor eljuttatják a levélszavazatot a Főkonzulátusra.

Arról van tudomása, hogy ugyanúgy, mint számos más esetben korábban, a postavállalat ennek a munkának az egy részét leszervezte, szerződés alapján, mondta Pásztor, s szerinte egészen biztos, hogy most is ennek alapján jártak el.

„Aki ebben nem hisz, az utánajárhat a dolgoknak, ennek megvan a módja, emelte ki a VMSZ elnöke, hozzátéve: ezt a folyamatot nem kellene ekképpen bemocskolni és nem kellene elbizonytalanítani az embereket.” – mondta a VMSZ elnöke, majd hozzátette: Mindenki számára az a fontos, hogy a borítékok célba érjenek, és kiemelte: pillanatnyilag szerinte harmadlagos kérdés, hogy ki viszi a borítékokat.

– Nem történik semmi, ami eddig számtalan alkalommal ne történt volna meg. Nem történik semmi, ami a választás tisztaságát egy picivel is megkérdőjelezné. Az, hogy az ezekkel az állításokkal, ezzel a jelenséggel találkozik az ember, nem új dolog. Éppen ezért tartottam sajtótájékoztatót még azt megelőzően, hogy a levelek ideértek volna. Tudtam, hogy ez lesz. Minden alkalommal ez van. Vannak olyanok, akiknek folyamatosan az az érdekük, hogy valami ne sikerüljön, vagy valamibe belekössenek, valamit bemocskoljanak, hogy ne legyen jó. Csak az a jó nekik, ha nem jó – fogalmazott Pásztor a Magyar Szónak.

Nagy kár, hogy a napilap újságírója nem kérdezte meg a VMSZ elnökét, mit szól a Csantavéren történtekhez, ahol a VMSZ aktivistái és a posta munkatársai sem vitték ki a szavazási levélcsomagokat, hanem egy irodában hívták be az embereket szavazni, és elsőre nem is akarták engedni, hogy a szavazópolgár magával vigye a borítékot.

https://szmsz.press/2022/03/18/pasztor-istvan-nem-a-vmsz-aktivistai-hordozgatjak-a-boritekokat/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése