2022. március 30., szerda

Topolya: Bezár a Jail a VMSZ-es hatalom folyamatos ellehetetlenítése miatt

 

“Robert Yugovich”, a Jail csoport tulajdonosának a levelét változtatások nélkül közöljük:

CÍMZETT: Topolya önkormányzata és Szatmári Adrián

Tisztelt polgármester úr!

A napokban jutott a tudomásomra, hogy önök egy nem topolyai vállalkozást támogatnak topolyai adófizetők pénzéből, hogy Topolyán könnyűzenei fesztivált szervezzen. Egyelőre a támogatás összegét titok fedi, de 2–2,5 millió dinár közötti összegről hallani több helyről is. Nem is az összeg nagysága a legnagyobb gond, holott azt gondolom lenne sokkal jobb és fontosabb helye is ennek, vagy bármekkora összegnek, inkább az, hogy önök nem egy helyi vállalkozást támogatnak.

A mi adódinárainkból támogatnak olyan idegen csoportot, amely semmit sem tett Topolyáért, itt egy dinár adót nem fizetett. Tudja polgármester úr, én akkor is rendszeresen fizettem a munkásaim bérét, amikor egy dinár bevételünk nem volt a járvány miatt, sok-sok hónapon keresztül. És a helyi járulékot is fizetem. Azért kapják a fizetést, hogy a város es a város polgárai érdekét képviseljék, és nem azért, hogy azt kiárusítsák. Önök azt hiszik, hogy önöknek mindent lehet. Nem lehet polgármester úr! Előbb-utóbb el kell majd számolnia, és higgye el, különösen figyelni fogok. Ön ma a hatalmával visszaélve ellehetetleníthet, de ne felejtse el, amit eddig a Jail elért, azt mind önök nélkül tette! Topolyán több mint 400 illegális épület van, önök mégis csak engem küldtek bíróság elé, mondván illegális építkezési tevékenységet végeztem. Holott egy romos épület, romos tetőszerkezetét javítottam meg. Azt a tetőt, amely alatt hétről hétre több 100 topolyai fiatal szórakozik biztonságban! Azt a tetőt, amely addig a pillanatig csúfította az utca és az egész város látképét.

Teljesen megérteném a város döntését, ha ez egy agysebész klinika létrehozatala lenne, és mivel Topolyán nincs egyetlen agysebész sem, Budapestről kell hozni és az sok pénzbe kerülne. Itt viszont egy könnyűzenei fesztiválról van szó, amit azt gondolom, jó páran topolyaiak is megtudunk szervezni. Főleg, ha még a városvezetés is ilyen bőkezűen támogatna minket is, mint ahogy ezt a csoportot támogatja. De önök nemhogy nem támogatnak minket, önök kimondottan akadályoznak minket a munkánkban!

A Jail, amely az elmúlt 5,5 évben a számlák szerint 500.000 euró feletti saját tőkét fektetett be Topolyán, és 11 munkahelyet hozott létre, a tavalyi évet a járvány ellenére is pozitív eredménnyel zárta, és nemhogy megvált volna munkavállalóitól, mint tette oly sok vendéglátó vállalkozás, hanem növelte azok számát. Több alkalommal kértem az önkormányzatot, hogy engedélyezze a topolyai tavon levő félszigeten könnyűzenei fesztivál megrendezését! Önök minden egyes alkalommal elutasították keresetünket mondván természetvédelmi okok miatt ez lehetetlen. Ugyanezzel az indokkal nem adtak működési engedélyt a tóparton felépített, minden környezetvédelmi előírásnak megfelelő éttermünknek sem! Azzal, hogy önök nem egy helyi érdekcsoportot támogatnak és azt olyan előnyökben részesítik, amelyet eddig topolyai vállalkozások nem kaphattak meg (nekik engedélyezték a félsziget használatát, holott a járvány időszak pont a vendéglátó vállalkozásokat sújtotta a legjobban), nem hagynak más lehetőséget, mint, hogy bezárjam a Jail csoportot és valamennyi munkatársam munkaviszonyát megszüntessem. Önök közel egy tucat család megélhetését tették tönkre azzal a döntésükkel, hogy minket kizártak a munkavégzésünkből csak azért, mert erős kritikusa vagyok az önök 30 éve tartó romboló uralkodásának.

Önök egy olyan vállalkozást tesznek tönkre, amely befektetései 85-90 százalékát Topolyán költötte el. A Jail Topolya egyik legismertebb brandje, és sok ember a nagyvilágban azt sem tudná, hogy létezik ez a város, ha nem létezne a Jail! A Jail megnyitása, vagyis 2016 óta minden év szeptember elsején száz topolyai hátrányos helyzetű kisiskolásnak biztosít új iskolatáskát, tele pakolva mindennel, ami az iskolakezdéshez kell. Minden év karácsonyán száz télapócsomagot oszt ki a topolyai hátrányos helyzetű gyerekeknek. 2016 óta a Jail számtalan jótékonysági rendezvényt szervezett, több helyi sportolót vagy egyesületet támogat. A legtöbb ember, aki segítségért fordult a Jailhez, nem távozott üres kézzel.

Mi azért dolgozunk nap mint nap, hogy Topolya élhetőbb város legyen, hogy minél több tisztességes bért fizető munkahelyet tudjunk teremteni, minél több embernek tudjunk segíteni. Önök pedig azért, hogy mindezt tönkre tegyék! Önök nem csak 11 család egzisztenciáját teszik tönkre, hanem mindazt, amiért eddig dolgoztunk! Önök a város egyik legsikeresebb vállalkozását lehetetlenítik el. A Jail nem tud a városi vezetés korrupciójával versenybe szállni ezért a Jail április elsejétől valamennyi munkatársától kényszerből megválik, és eddigi tevékenységét megszünteti.

De van egy rossz hírem: nem érték el a céljukat, hiszen én maradok, és még hangosabb kritikusa leszek a korrupt városi vezetésnek! Önök csak annyit értek el, hogy tíz becsületesen dolgozó családot fosztottak meg a munkahelyüktől, a biztos megélhetésüktől! Ezek az emberek gyerekeket nevelnek, akik óvodába, iskolába, egyetemre járnak. Ezek az emberek éveken keresztül tisztességesen gyarapították nem csak az államkaszát, hanem az önökhöz hasonlók béréhez is hozzájárultak. Ezek az emberek topolyai lakosok. Míg önök elüldözik a fiataljainkat és a középkorúakat, én néhányat hazahoztam, vagy éppen maradására bírtam azzal, hogy tisztességes munkahelyet biztosítottam a számukra, és a munkájuk során senki nem fenyegette, zaklatta őket.

Egyben biztos vagyok: önök nem Topolyáért és a topolyai polgárokért vannak, hanem kizárólag pártérdekeket képviselnek. Sokszor a város kárára…

https://delhir.info/?s=jail

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése