2020. február 6., csütörtök

EU: Mérföldkő a nemzeti kisebbségek ügyében

EU: Mérföldkő a nemzeti kisebbségek ügyében - A cikkhez tartozó kép












Vincze Lóránt RMDSZ-es EP-képviselő

2020. február 5. 23:33 
Előzőleg Európa szerte több mint egymillió aláírást gyűjtöttek össze a szervezők azért, hogy uniós védelmet kérjenek az őshonos kisebbségeknek.
Most lezajlott az első tárgyalás az ügyben a bizottsággal, amelyen Vera Jourova értékekért és átláthatóságért felelős biztos, valamint Mariya Gabriel kultúráért és oktatásért felelős biztos is részt vett.
Vincze Lóránt RMDSZ-es EP-képviselő az Euronewsnak az Európai Parlamentben azt mondta, pillanatnyilag az európai uniós jogban semmi sem védi a kisebbségi nyelveket és kultúrát.
- Amit ezzel a kezdeményezéssel elérünk a következő egy-két évben, az a nullához képest hatalmas előrelépés lesz, amire építeni lehet a jövőben - fogalmazott a politikus.
Az unió alapszerződésében a kisebbségek értékként szerepelnek. Azonban a kezdeményezésben résztvevő szervezetek szerint konkrétumokra van szükség.
- Mi úgy gondoljuk, hogy az értékmegállapítás mögé intézkedéseket kellene helyezni. Ezért az oktatás, az anyanyelv-használat, a kultúra, a kohéziós politikák, az audiovizuális direktívák területén várnánk intézkedéseket az Európai Uniótól - tette hozzá Vincze Lóránt.
Az EP-képviselő azt mondta, az Európai Bizottság részéről nyitottságot tapasztaltak.
- Sok kérdést megfogalmaztak. Végre nyolc év után leültünk velük, lehetőséget kaptunk a találkozóra - hangsúlyozta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség politikusa.
A képviselő a brüsszeli sajtótájékoztatóján arról is beszélt, a kisebbségvédelemnek helye lenne a most készülő uniós jogállamisági mechanizmusban is.
- Azt gondolom, amikor a jogállamiságról beszélünk az Európai Unióban, akkor azt is vizsgálnunk kellene, hogy a tagállamok mennyire tartják be a kisebbségek jogait. Hiszen sok országban van pozitív, előremutató törvényi keret, de sok esetben egyszerűen nem alkalmazzák. Meg kell ezt vizsgálni és megállapítani, ha a tagállamok nem teljesítik a törvényi kötelezettségeiket. Ez ugyanúgy az európai értékek ellen való, mint az igazságszolgáltatás, vagy a hatalmi ágak szétválasztása - hangsúlyozta Vincze Lóránt az Euronewsnak.
Zsíros Sándor (Euronews)
https://www.vajma.info/cikk/karpat/13566/EU-Merfoldko-a-nemzeti-kisebbsegek-ugyeben.html 


Az Európai Bizottság már vizsgálja a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezést

Az Európai Bizottság már vizsgálja a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezést
Vincze Lóránt (j) az  Európai Parlament (EP) Kisebbségi Munkacsoportjának ülésén (Fotó: Dominique HOMMEL / Európai Parlament)

2020. február 5. 20:27 
Az Európai Bizottságban mutatták be szerdán a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezést. A legtöbbször Minority SafePack néven emlegetett tervezet célja, hogy
egységes, európai uniós szabályozással garantáljon esélyegyenlőséget és védelmet, illetve szélesebb kulturális, oktatási és nyelvi jogokat az EU-ban élő nemzeti kisebbségeknek.
Az EU népességének 8 százaléka, mintegy 50 millió ember vallja magát valamilyen kisebbséghez tartozónak. Azonban egyes tagállamokban igen eltérő jogok illetik meg a kisebbségeket, és jó néhányban a többségi nemzetbe való beolvadás jelenti a boldogulás zálogát, írja az index.hu.
A Minority SafePack uniós jogalkotásai javaslatcsomagot az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) dolgozta ki, és a kezdeményezést több mint 1,2 millió európai polgár támogatta. 2009 óta az európaiaknak is joguk van ahhoz, hogy felkérjék az Európai Bizottságot: valamilyen fontos ügyben kezdeményezzen jogalkotási eljárást. Ha legalább hét országból összejön 1 millió aláírás, a Bizottságnak fontolóra kell vennie a javaslatot.
A Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezéshez szükséges aláírások majdnem felét Magyarországon gyűjtötték össze, de Romániában, Szlovákiában, Bulgáriában, Horvátországban, Szlovéniában, Spanyolországban, Dániában, Lettországban, Litvániában és Olaszországban is támogatták az ötletet.
„Eddig négy polgári kezdeményezést nyújtottak be a Bizottságnak, de egyikből sem született jogalkotási javaslat. A célunk az, hogy az ötödik – a miénk – sikeres legyen” – mondta Vincze Lóránt RMDSZ-es EP-képviselő, a kezdeményezés egyik támogatója a szerdai sajtótájékoztatóján.
Az erdélyi magyar politikus szerint azért lenne fontos uniós szinten is szabályozni a kisebbségek jogait, mert
az EU-csatlakozás előtt megkövetelt, többek között a kisebbségvédelmet is előíró koppenhágai kritériumrendszert a tagállamokon már nem kérik számon, az Európai Bizottság új, jogállamiságot monitorozó rendszere pedig még gyerekcipőben jár.
A javaslatcsomagnak hét eleme van
  • A kulturális és a nyelvi diverzitás megőrzése az EU-ban a nemzeti és nyelvi kisebbségeket támogató hatékony nyelvi, oktatási és kulturális politikák segítségével,
  • az Európai Nyelvi Sokszínűség Központjának felállítása,
  • a kohéziós politikába beemelni a kisebbségvédelmi szempontokat,
  • tudományos kutatás a kisebbségek társadalmi és gazdasági fejlődést elősegítő szerepéről,
  • az állam nélküli kisebbségek helyzetének javítása,
  • javítani a határokon átnyúló audiovizuális szolgáltatásokat,
  • engedélyezni az állami támogatásokat a kulturális és nyelvi sokszínűséget elősegítő gazdasági vállalkozásoknál.
A Minority SafePack készítői Věra Jourová, az értékekért és átláthatóságért, illetve Mariya Gabriel, a kultúra, oktatás, kutatás és ifjúság területeiért felelős uniós biztos előtt mutatták be a tervezetet. A Bizottságnak július 10-ig kell döntést hoznia arról, hogy továbbviszi-e az ügyet. A következő hónapokban az Európai Parlamentben is ismertetniük kell a javaslatot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése