2020. február 3., hétfő

Hajrá, forgalmisták, büntessetek!


Már a Bodri kutyát is igazoltatják…
 
A rend éber őrei esztendős ünnepekkor, falunapi össznépi mulatozások idején, vagy amikor megkezdődik az őszi termény-betakarítás, olyankor nagy előszeretettel vonulnak ki egy-egy kisfaluba útonállóskodni, hogy a vidám lazulás közepette is szavatolják a biztonságos közlekedést. Ilyenkor rendre ráfutnak néhány sörszagú borgőzös pálinkaivóra, vagy olyan mezőgazdasági járgányra, amire elég csak a szemük sarkából egy sanda pillantást rávetni, ordít róla, hogy nem az elmúlt héten gördült le John Deerék futószalagjáról. És már kezdődhet is a fegyelmezés, a szigorú büntetés.

Egyik ismerősömet éppen a pravoszláv húsvét napján büntették meg gyorshajtásért kereken tízezer dinárral, a másikat meg azért, mert nem volt bekapcsolva a lámpája, a hanyagságáért két pirossal fizetett. 

Olvasható egy oldal a Facebookon, amelyen három község apró falvainak lakói tájékozódnak és informálják egymást arról, hogy mikor és hol tartanak éppen közúti ellenőrzést a kék egyenruhások. Látogatott az oldal, most épp 1141 tagja van a csoportnak. Aki követi a bejegyzéseket, már pár napi böngészés után leszűrheti, hogy a topolyai tanyavilág valamiért igencsak kedvelt vadászterülete a biztonságos közlekedés állhatatos, buzgó védelmezőinek. Alig pár nap leforgása alatt járgányaikkal a legkülönfélébb helyszíneken tűntek fel (tanulom a helyi „szakzsargont”: Svetiben, Braziban, Njegošban): Adán a Dudiko előtt, a kisvasútnál, Topolyán, a vasúti kanyarban, Tornyoson az Otpadnál, Njegoševóban az óvodánál, Törökfaluban, Kavillóban, Pobedán, Braziliában, Zentagunarason, Gunarason… Az egyik fiatal a napokban tréfásan úgy fogalmazott, hogy: Talán már a Bodri kutyát is igazoltatják!  

Karácsonykor, a család meg a szeretet ünnepén sem hagyták békén a lakosságot, alighanem azt ellenőrizték, hogy szokásban maradt-e még a mézes pálinka kóstolgatása, vagy már kiment a divatból. Esetleg maguk is szerették volna az itókát megkóstolni. De ugyanígy az új esztendő első napját is serény munkával kezdték a fogdmegek, akkor éppen Törökfaluban tevékenykedtek. Megesett az is, hogy Braziliában két autóval radaroztak.

A Törökfaluban élő Tóth Arisztid mértékletességre inti a közlekedőket: Be kell tartani a sebességhatárt, és nyugodt lehet mindenki!

– Igen, be kell tartani a sebességet – erősíti meg Csanák Szilvia. – A lámpát felkapcsolni, az övet bekapcsolni stb. stb. Ha akar, talál hibát…

Az egy-kétsoros, de leginkább csak félmondatos, pár szavas információk nem csupán hasznosak, olykor még szellemesek is:

Megérkeztek kicsiny falunkba a forgalmisták. Kívánjatok nekik boldog karácsonyt! Hogy a hideg rázná őket pár napig! Vagy az áram.

Isten hozta, majd vigye is őket tovább!

Te vezetés közben írsz? Nem! Tettem egy kis megállót, hogy beírjam.

Forgalmisták jöttek kávézni a gunarasiakhoz.

Vagyunk már többen a faluban, mint kellene!
Szerintem be akarnának menni a templomba, azért állnak ott. Valaki engedje már be őket!

Nem kegyelmeznek senkinek, mindenkit leállítanak. Már ezért érdemes itt maradni Szerbiában…

Hajrá, forgalmisták, büntessetek!

Ezeken az elszórt, apró településeken nagyon gyakran az utak mellett posztolnak, viszont a migránsinvázióval sújtott falvakban, a magyar országhatár közelében alig látni belőlük. Az ott élők megerősített rendőri felügyeletet, járőrözést követelnek, de mindhiába – márpedig arrafelé is elkelne a forgalomirányítás, az úttesten csoportokba verődve gyalogoló migránsok megzabolázása.

– Hogy megszoktuk-e a folyamatos rendőri jelenlétet? Meg! – mondja az egyik törökfalui lakos. – Ha elterjed a hír, hogy megjelentek, nagyjából mindenki tudja, hogy hol tanyáznak, és akkor kerülő utat használnak az emberek. Persze, így is vannak, akik lebuknak. Ezek a rendőrök már csak arra utaznak, hogy találjanak valami kis apróságot, amiért lehet büntetni! Mert, ugye, mi az első? Megpróbálunk kiegyezni! Jelenlétük már pár éve tart, amikor jó idő van, akkor napi szinten délelőtt kint vannak. Néha a forgalmisták is, de általában csak két fiatal rendőr, és akkor meg-megállítják az embereket! Szerencsére már meg is értik a falubelieket.

Mi mást kívánhatnék nekik: jó utat, vigyázzanak egymásra, és mindeközben őrizzék meg a humorérzéküket!

Szabó Angéla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése