2020. február 8., szombat

Tiltakozás Zomborban, lakossági fórum Magyarkanizsán


Miért is gondolnánk azt, hogy lassacskán majd megoldódik a Szerbiára zúdult migránsválság?! Hiszen még csak a nyáron hagyták jóvá abban a 25 községben, amelyek leginkább érintettek a migránsproblémában, az iskolai, óvodai és a szociális központok kapacitásának a bővítését (gyerekek részére még külön hálótermeket is terveznek). Ezekre a beruházásokra majdnem 21 millió eurót fognak költeni. Az összegnek több mint a felét a német állam adja. A kivitelezés pedig még legalább két évig, egészen 2022 júniusáig tart. Ezen logika alapján: addig biztosan lesz migráns ezen a tájon, utána pedig azért (is), mert nekik épülnek, bővülnek az ellátásukat szolgáló objektumok. 

A kétkulacsos köztársasági menekültügyi biztos, Vladimir Cucić a napokban azt jelentette ki, hogy Szerbia védi az országban tartózkodó migránsok jogait, és ezzel egyidejűleg a lakosság a biztonságát is szavatolja. 

Alig szállították el a kelebiai határnál letáboroztatott migránsokat, máris arról számoltak be a Zomborban élők, hogy a városukat valósággal ellepték a jövevények. Szinte minden utcában találkozhatnak velük. Még pénteken is érkeztek, méghozzá vonattal, mintegy 30-an. Néhányan csendben behúzódtak az egyik postahivatalba, kényelmesen elhelyezkedve a fotelekben, melegedtek, interneteztek.

A lakosság már huzamosabb ideje és egyre erőteljesebben zúgolódik, tiltakozó megmozdulást emleget, őrjárat indítását fontolgatja. A tiltakozó felvonulásra most vasárnap (február 9-én) sor is kerül, az elégedetlen polgárok a délelőtt folyamán a központban, a Szentháromság téren gyülekeznek. A kezdeményezésnek az adott lendületet, hogy a tudomásukra jutott: Čačakra mintegy 6.000 migránst akartak betelepíteni, de a lakosság összefogott és fellázadt. Meg is hiúsították a próbálkozást. Ezután a zomboriak is felbátorodtak. 

Január közepén arról szólt az UNHCR jelentése, hogy a zombori befogadó központban háromszor annyi migráns tartózkodik, mint amennyi férőhellyel rendelkezik. Az objektumban, amelyben 15 toalett és 14 zuhanyozó van, mintegy 120 személyt képesek ellátni akár hosszabb távon is, és ezen felül még 70-et rövidebb ideig. De már akkor több mint 80 gyerekről is gondoskodtak. A jelentés szerint nem csak a zombori befogadó központban küzdenek helyhiánnyal, ugyanúgy túlzsúfolt a nagykikindai, a sjenicai és az adaševci központ is. 

Magyarkanizsán egy hét múlva, szombaton 17 órakor tartanak lakossági fórumot a Városháza nagytermében. Nem tűntek el a migránsok az ottani utcákról, terekről sem. Pénteken éjszaka illegális lakásfoglalás történt a Testvériség-egység utcában. A betolakodók laminált padlós, központi fűtéssel ellátott, bútorozott lakásban tölthették az éjszakát. Minden bizonnyal jó érezték magukat, mert felmelegedtek, megvacsoráztak, és még aludtak is egyet. Két marék cigarettacsikket hagytak maguk után a konzervdobozokban az asztalon. 

Major V. Kornélia így számolt be az esetről: Hívatlan migránslátogatás történt az éjjel a fiamnál. Pár háznyira a városházától. Berúgták a bejárati ajtót. Ettek, ittak, fűtöttek. Rumli, bűz meg kosz. El semmit nem vittek. Ez egy rendes, tiszta ház. Nem romos, nem elhagyatott.

  



Az esetről értesítették a rendőrséget.
Szabó Angéla
Major V. Kornélia felvételei

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése