2022. szeptember 15., csütörtök

Európa nagy része szerint Magyarországon már nincs demokrácia

 Európa nagy része szerint Magyarországon már nincs demokrácia

2022-09-15 13:02

Csütörtök kora délután szavaztak az Európai Parlamentben a magyar jogállamiságról készült legfrissebb jelentésről, melynek vitája szerdán zajlott. A jelentést nagy többséggel szavazták meg a képviselők, 433-an szavaztak az elfogadása mellett, és 123 képviselő ellene.

Ezúttal csak az EU-kritikus, jobboldali pártok nem szavazták meg a Magyarországot elítélő EP-jelentést, ami keményebben fogalmaz, mint minden korábbi hasonló határozat. A szövegben többek között ez olvasható: „Összességében a sajnálatunkat fejezzük ki, hogy a szükséges EU-s lépések elmaradása hozzájárult a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok leépüléséhez Magyarországon, és ahhoz, hogy az egyik tagállam választási autokrácia hibrid rezsimjévé vált.” Ez azt jelenti, hogy Európa pártjainak túlnyomó többsége szerint Magyarországon már nincs demokrácia.

Ez nagyon súlyos kritika, korábban hasonlót soha egyetlen másik tagállam sem kapott. A most elfogadott szöveg csak egy politikai nyilatkozat, azaz jogilag közvetlenül nem következik belőle intézkedés, a hatása mégis komoly lehet.

Napokon belül kell döntenie az Európai Bizottságnak arról, hogy mi legyen az április 4-én általa indított feltételességi mechanizmussal. E mechanizmus alapján nagyon sok pénzt el lehet vonni a magyar kormánytól, éppen jogállamisági problémák miatt. A Parlament mostani határozatának az időzítése is arra utal, hogy azt üzenik a biztosoknak, hogy „ne adjatok Orbánnak pénzt”.

A magyar kormány érezve a veszélyt egyre komolyabb ígéreteket tett az elmúlt hetekben arról, hogy mekkora harc lesz Magyarországon a korrupció ellen, többek között új testületek felállítását kilátásba helyezve.

Az eddigi brüsszeli híresztelések alapján a Bizottság igyekszik majd mindenkinek megfelelni: egyrészt javasolni fogja a pénzmegvonást, másrészt még időt adna a magyar kormánynak, hogy bizonyítson, és ezzel a lehetőséggel a pénzmegvonásról szóló végső döntést eltolnák az év végére – írja a 444.hu.

https://szmsz.press/2022/09/15/europa-nagy-resze-szerint-magyarorszagon-mar-nincs-demokracia/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése