2022. szeptember 7., szerda

Ezt a szöveget olvassák majd fel a diákoknak a szerb egység, szabadság és nemzeti zászló napján

Ezt a szöveget olvassák majd fel a diákoknak a szerb egység, szabadság és nemzeti zászló napján

 2022-09-07 15:25

Szeptember 15-e a szerb egység, szabadság és a nemzeti zászló napja, amely a 2021-es évtől állami ünnepnek számít, így állítva annak emléket, hogy 1918. szeptember 15-én sikerült áttörni a szaloniki frontot. Olyan állami ünnepről van szó, amely nem munkaszüneti nap, vagyis hasonló a helyzet, mint Szent Száva ünnepének esetében, amely szintén állami ünnep, de január 27-e sem számít munkaszüneti napnak.

Újvidéken már megkapták, feltehetően minden szerbiai iskolába is eljut az utasítás, miszerint ezen a héten ünnepi műsort, alkalomhoz illő eseményeket kell szervezniük az oktatási intézményeknek.

Az újvidéki iskolaigazgatóság arra kérte az iskolákat, hogy az ünnepet úgy üljék meg, hogy felolvassák azt a szöveget, amelyet a munka-, foglalkoztatás-, és szociális ügyi minisztérium írt meg, írta meg a 021.rs portál.

A szövegben kiemelik, hogy ez egy “nagy nap Szerbia, a Szerb Köztársaság és az egész szerb nép életében, mert nincs magasabb és fontosabb érték a nép egységénél és szabadságánál”.

„Ez a nap a hősiesség és a nemzet egységét szimbolizálja, amelyet Szerbia, a Szerb Köztársaság és a szerb nép, éljen  akárhol a világban, közös ünnepként ünnepel. A nap üzenetet is hordoz, mégpedig azt, hogy csakis egységgel és közös harccal tudjuk megőrizni a kultúránkat, a hagyományainkat és a vallásunkat”, áll a minisztérium által előkészített szövegben.

Kiemelik azt is, hogy a szerb egységet azért ünneplik, mert az “a nemzeti, vallási, kulturális és civilizációs egységhez tartozik”.

A szövegben egyébként említést tesznek Péter királyról is, aki 1911-ben 51 zászlót adományozott a hadseregnek, s ezek mindegyikét sikerült megőrizni. Hozzáteszik, a szerb nemzeti lobogó “őseink számára mindennél, még az életüknél is fontosabb és magasztosabb volt”.

„Ez az ünnep az identitásunk ünnepe, az, amelyiken a humánus társadalom, a kultúra, a hagyomány, a vallás és a nyelv nyugszik. Ez a szerb nyelv, amelyet Meša Selimović és Ivo Andrić beszélt. Ez a kultúra, amelyet teremtetünk, a gyűlölet nélküli hit, ez az, ami meghatároz bennünket”, áll a szövegben.

A gyerekeket emlékeztetik a szövegben az 1918-as eseményekre is. Kiemelik, hogy mindent meg kell tenni, hogy őseink büszkék legyenek ránk.

„Minden erőnkkel, teljes szívünkkel, lelkünkkel és minden pillanatban, amennyire csak tudunk, szorgalmasan azon kell dolgoznunk, hogy a mi Szerbiánk még erősebb legyen”, teszik hozzá.

A szöveg végén a következő felkiáltás található:

„Éljen a szerb egység, a mi szabadságunk, a mi piros-kék-fehér nemzeti trikolorunk! Éljen a szerb nép, akárhol éljen is! Éljen Szerbia!

A szöveg, amelyet a tanároknak fel kellene olvasniuk, Darija Kisić Tepavčević miniszterasszony kézjegyével ellátott.

Szeptember 15-ét 2020 óta ünneplik a szerb nép egységének és szabadságának, illetve a zászló napjaként. Tavaly arra kérték a lakosságot is, aki csak teheti, tűzze ki a nemzeti lobogót otthon is.

https://szmsz.press/2022/09/07/ezt-a-szoveget-olvassak-majd-fel-a-diakoknak-a-szerb-egyseg-szabadsag-es-nemzeti-zaszlo-napjan/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése