Dusa Verebélyi Márától, a temerini Első Helyi Közösség titkárától kapott információ szerint csütörtökön 13 óra 30 perckor a rendőrség ismeretlen betelefonáló jelentkezése alapján bombariadót rendelt el a közintézmény egész területén, és a helyi közösség valamint a szociális központ dolgozóit ideiglenesen eltávolította az épületből. A mintegy hatvan percig tartó tűzszerészi vizsgálat során bombát vagy más egyéb robbanószerkezetet nem találtak, okkal feltételezhető tehát, hogy szándékos pánikkeltésről van szó. Ismeretes, hogy ez a helyi közösség Temerin Község magyar többségű névadó településének a közvetlen helyi önkormányzata.
Üdvös volna, ha a bűnüldöző szervek mielőbb előállítanák a tetteseket.
Csorba Béla elnök
http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/12453/Bombariado-Temerinben.html, 2011. október 13. [17:33]
TEMERIN NEM BEJRÚT!
Guszton András, a város polgármestere nyugalomra int
– Temerinről az elmúlt hetekben egy dolog jutott a tévénéző, a rádióhallgató, vagy az újságolvasó eszébe: a nemzeti előjelű incidensek. Mi most a helyzet a városban?
– Nincs semmi rendkívüli Temerinben. A gyerekek mennek iskolába, akinek van munkája, az dolgozik, a földművesek javában takarítják be a még határban lévő terményeket. Igazából azt kell mondanom, hogy közel sem volt olyan háborús a hangulat Temerinben, mint ahogy azt távolról látni lehetett. Amikor ezt mondom, akkor arra gondolok, hogy ha az ember elvonatkoztatta magát attól, hogy valójában hol él, és csak a sajtót szemlélve követte azt, hogy mi mindent hordtak rólunk össze, akkor néha már-már magam is beleborzadtam, hogy Úristen, mi történik itt, ez már csaknem Bejrút! Aztán amikor kimentem az utcára, akkor láttam, hogy nyugalom van. Annyi változás volt csupán, hogy az utcán ott posztoltak a rendőrök, ami nem volt baj! A sajtóban sokáig az is vita tárgyát képezte, hogy hány incidens történt valójában. Szeptember 19-e és 26-a között összesen három incidens volt Temerinben. Volt ilyen és olyan előjelű is. A rendőrök a tetteseket mindhárom esetben perceken, vagy órákon belül azonosították, előállították és megtették azokat a feljelentéseket, amelyeket az ügyészség sugallt nekik.
– Ez jóval határozottabb fellépésre utal, mint ahogy az 2004-ben történt, amikor gyakori magyarverések helyszíne volt Temerin…
– Ebből is jól látni, hogy bármilyen is ez a Szerbia, az állam működik. Tehát annyi történhet meg, amennyit az állam megenged. Én nem azt mondom, hogy az állam mindenről tehet. De amikor az állam azt gondolja, hogy valamit komolyan meg kell állítani, akkor meg tudja állítani. Még egy gondolat a rendőrség dicséretéről: előállították a tetteseket, másrészt aránytalanul nagy erőket vezényeltek ide. A helyzet az én megítélésem szerint nem követelt meg ekkora számú rendőrt, viszont nekik volt igazuk, ugyanis megszűntek a villongások. Nem tettek a rendőrök semmi különöset, de jelen voltak. Azzal, hogy itt voltak, szinte minden utcasarkon, minden kétes hírű szórakozóhely előtt, ahol fennáll a potenciális veszélye annak, hogy összetűzés robbanhat ki, elejét vették annak, hogy erre sor kerüljön. Nem állíthatom azt, hogy ezzel egyszer és mindenkorra elhárították az okokat, ami után majd nem lesz több etnikai előjelű incidens, de ebben a pillanatban, ha Temerin nem is a béke oázisa, de éppen olyan normális község, mint a többi.
– A felforrósodott hangulatban megfordultak Temerinben a tartományi vezetők. Az önkormányzat napokon át egy felbolydult méhkashoz hasonlított. Mit tehetnek a nyugalom érdekében a közszereplők? Kérdezem ezt annak ismeretében, hogy a belgrádi sajtót olvasva nem egy esetben az volt az érzésem, hogy voltak, akik olcsó politikai poénszerzésre igyekeztek kihasználni az előállt helyzetet…
- Mindig akad, aki zavarosban szeret halászni. Amikor egy ilyen incidens megtörténik, nem sokat lehet tenni. Azon túlmenően, hogy egy tisztségviselő jelen van és elítéli a történteket, az adott pillanatban mást nem tehet. Az elítélő nyilatkozat azonban olyan, mint halottnak a csók. Viszont tehetne a politikum, ha akarna.
– Akar tenni a politikum?
– Nem hiszem, hogy akar tenni, mert ha így volna, akkor már régen megváltoztatták volna a tanterveket, mégpedig abba az irányba, hogy a nyolcadik osztályt elvégzett magyar gyerekeknek esélyük legyen arra, hogy az iskolában megtanuljanak szerbül.
– De a szerb gyerekek sem tanulnak meg magyarul…
– Arról nem is beszélve, hogy a szerb gyerekeket egyáltalán nem is tanítják magyarul. A környezetnyelv, mint kategória, teljesen megszűnt. Alaposan át kellene fésülni a tanterveket, a programokat. Mellesleg úgy tudom, hogy Jeges Zoltán volt tartományi oktatási titkár kérte a belgrádi minisztériumot, hogy ezeket a változtatásokat iktassák be a tantervbe. Úgy értesültem, hogy még választ sem kapott. Tehát valamit tenni kell annak érdekében, hogy a magyarok és a szerbek legalább megértsék egymást. Ha ugyanis megértik egymást, akkor már el tudnak beszélgetni azokról a problémákról, amelyek terhelik a szerb-magyar viszonyt. Nem kell tagadni, hogy szerb-magyar összetűzések évszázadokra tekintenek vissza. Nem tudom, hogy hol kezdődött. Gondoljunk csak a Rákóczi szabadságharcra, 1848-49-re, az első és a második világháborúra, amikor szerbek és magyarok ellentétes oldalon álltak. Nekünk késői generációknak együtt kell élnünk ezzel az örökséggel. Ezek a dolgok megtörténtek. Nem kell őket állandóan felhánytorgatni, viszont le kell őket tisztázni. Nagyon messze vagyunk még pl. az 1944-es események tisztázásától, a bocsánatkéréstől, a kölcsönös főhajtástól és a történelmi megbékéléstől. Mindez kifejezésre jut a temerini közéletben is. Nagy esélyünk lesz az előrelépésre, ha legalább értjük egymás nyelvét.
– A Temerin központjában hétvégenként posztoló rabszállító kocsi és a sok rendőr látványa nem borzolta fel annyira a kedélyeket, mint a belgrádi és az újvidéki szerb sajtó néhány írása. Az egyik cikk pl. arról szólt, hogy magyar legények megpróbáltak megerőszakolni egy szerb lányt. Erről nem szólnak a rendőrségi jelentések, és a temeriniek sem hallottak. Valahogy így, a sajtó hisztériakeltésével kezdődött 1991-ben a horvátországi háború is…
– Tény és való, hogy a szerb sajtó egy része rávetette magát ezekre a történésekre. Megesett, hogy az újságíróval szemtől szembe beszélgetek, és kérdezi tőlem, hogy mi a véleményem a két szerbverésről. Mondom neki, hogy három incidens volt, köztük magyarokat is vertek meg. Szemébe nézve mondom neki, amit ő nem hall. Megismétli a kérdést: mi a véleményem a két szerbverésről? Egyes újságírókat egyáltalán nem érdekelte, hogy itt valójában mi történik. Ezek nagyon rossz szolgálatot tettek, nem csak Temerinnek, hanem attól tartok az országnak is. Minderre egy nagyon szerencsétlen helyzetben került sor. Mélyebb szociológiai elemzést igényel, hogy is vannak ezek az összefüggések? Koszovóban elég súlyos dolgok történtek a temerini dolgokkal egy időben. Bejött a szavazás a belgrádi parlamentben a restitúciós törvényről, a vasúti törvényről. A magyar képviselők nem fogadták el ezeket.
– Közben a vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvény révén ismét a tudtunkra adták, hogy fasiszta leszármazottak vagyunk…
– Persze. Sok minden történt ezekben a napokban. És mindez hol csapódik le? Temerinben. Voltak kifejezetten uszító hangnemű írások. Undorító és vérlázító, amikor megjelenik, hogy a temerini magyar pék nem hajlandó kenyeret adni a szerb üzleteknek, mondván, hogy a szerbek ne egyenek magyar kenyeret. Mondják ezt arra a pékre, aki Járekon, amely 99 százalékban szerbek által lakott település, pékséget működtet. Észbontó! Óriási kárt okoztak neki. Nagyon bízom abban, hogy az ügyet jogi útra tereli. És nagyon érdekes perfid módon, a sajnálatos események lecsengése után, amikor már Temerinben nyugalom van, egyes szerb sajtótermékek megjelentetik az állítólagos vármegyés vezetőknek a nevét és a gyerekeiknek a számát, miközben a HVIM, mint szervezet Vajdaságban nem is létezik. Ráadásul olyan személyek neve jelenik meg a sajtóban, akiknek a neve nem jelenik meg a rendőrségi jelentésekben. Ugyanígy megjelentetik azoknak a szórakozóhelyeknek a nevét, ahol a magyar gyerekek szórakoznak. Mi ez, ha nem lincsre való felszólítás? Ilyenkor miért nem szólal meg a tartományi ombudsman? Hol az ügyész ilyenkor? Ez ugyanis egyértelműen kimeríti a nemzeti indulatok szításának fogalmát. Jogállamban ilyen jelenségeknek nincs helye.
– Gusztony András, akinek kiskorú fiát néhány hónapja pofonok kíséretében „leszólították” a kerékpárjáról, hogyan tudja összeegyeztetni az apai érzéseket, tehát a magánember érzéseit a közérdeket képviselő polgármesteri kihívásokkal, hogy a közösséget közmegelégedésre tudja szolgálni, hovatartozásra való tekintet nélkül?
– Csúnya dolog az embernek azt mondani, hogy visszaél a saját egyéni tragédiájával. Nem teszem. De én legalább teljes joggal mondhatom, hogy meg tudom érteni azokat a szerb szülőket, akiknek megverték a fiát. Tudom, hogy mi az. Még akkor is tudom, ha akkor, amikor az én fiamat úgy szólították le a bicikliről, hogy kerékpározás közben leütötték a járműről, nem látogatott Temerinbe sem a tartományi kormányfő, sem a parlamenti elnök, sem az ombudsman. Pontosan át tudom érezni, hogy mi jut ilyenkor az ember eszébe, amikor a gyerekét bántalmazzák. Én akkor vissza tudtam magamat fogni. Nem hergeltem az indulatokat. Beértem azzal, hogy értesítsem a rendőröket. Egyébként most, éppen a zűrzavaros napokban kaptam kézhez rendőrségi közvetítéssel a szabálysértési bíró ítéletét, amelyben15 ezer dinárral (150 euróval) büntették meg a tettest, akinek a terhére nem írták „nemzetek közötti feszültség szítását”. Én ezen az eseten túl tudtam lépni. Nem követeltem meg a községi tanácstól, hogy hangoskodó közleménnyel forduljunk a nyilvánossághoz. Számomra az a fontos, hogy megtalálják, megbüntessék és kedvét vegyék a tettesnek, hogy hasonló dolgot kövessen el. Nem tudom, hogy 15 ezer dináros büntetéssel valakinek kedvét lehet-e venni. Szerintem, akár serkentőleg is hathat.
Ternovácz István
http://www.vajma.info/cikk/tukor/4456/Temerin-nem-Bejrut.html,
Október 13. [15:49]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése