2011. október 27., csütörtök

Újabb ünnepélyes eskütétel a szabadkai főkonzulátuson


Közel 50 vajdasági magyar tette le szerdán az állampolgársági esküt Magyarország szabadkai főkonzulátusán. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Szászfalvi László egyházügyi, civilügyi és nemzetiségi államtitkár, aki történelminek nevezte a pillanatot, mint mondta megtiszteltetés a számára, hogy részt vehet az eskütételen.
— Magyarország kormánya üzeni önöknek, hogy igyekszik az előtte álló időszakban valóságos módon, nem csak érzelmi alapon, a nemzeti egységet, a nemzeti összetartozás ügyét szolgálni — hangsúlyozta Szászfalvi. Szavai szerint az elmúlt évszázad a magyarok számára megrázó történelmi kataklizmákat hozott, nemcsak a trianoni események miatt, hanem az azt követő évtizedekben történtek miatt is, ezek mind-mind a megpróbáltatásokról, a kihívásokról szóltak. Szászfalvi elmondta, hogy újra él a magyarságnak fája, a törzse, lombja pedig újra kezd kivirágozni.
— Ez a gyökerei miatt lehetséges, gyökereink pedig a hitünk, a magyarságtudatunk, a nemzeti összetartozás tudatunk, illetve mindaz az érték, tradíció, amely összeköti a nemzetet — mondta. Szerinte most már nem csak érzelmi ,,összeköttetésben’’ van a világ magyarsága, hanem immár közjogi értelemben is.

(tor.)
http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/12514/Ujabb-unnepelyes-eskutetel-a-szabadkai-fokonzulatuson.html, 2011. október 27. [0:21]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése