2011. október 27., csütörtök

Kormány előtt a rehabilitációs törvény


Pásztor Bálint: A rehabilitációról szóló törvényben individualizálni fogják a bűnösséget, azaz a felelősséget

Úgy tűnik, hogy a múlt heti ígéretekhez híven a szerb kormány mai ülésén dönt a rehabilitációs törvény javaslatáról. A hírt Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselője is megerősítette lapunknak.
Pásztor emlékeztetett arra, hogy Varga László képviselőtársával és Slobodan Homennel, az igazságügyi minisztérium államtitkárával múlt héten tárgyaltak a szóban forgó jogszabályról, amelynek többek között azt a kérdést kellene tisztáznia, hogy ki is számít valamelyik megszálló erő tagjának. Ennek a részletnek egyébként is a rehabilitációs, és nem a vagyon-visszaszármaztatási törvényben van a helye – tette hozzá Pásztor.

Pásztor Bálint szerint a köztársasági parlament novemberben dönt majd a rehabilitációs törvényről (fotó: Molnár Edvárd)

– Abban állapodtunk meg, hogy a restitúciós törvény alapján csak azok nem lesznek jogosultak a kárpótlásra, akikről az állam be tudja bizonyítani, hogy a második világháború során háborús bűncselekményeket követtek el valamelyik megszálló erő tagjaként. A rehabilitációs törvény elméletileg tehát pontosan azt fogja tartalmazni, amit mi a restitúciós törvényben szerettünk volna szabályoztatni korábban. A bűnösséget, azaz a felelősséget, individualizálni fogják, a kollektív bűnösség elve pedig törlődik. Hozzá kell azonban tenni, mivel az elmúlt hetekben többször is megtörtént, hogy jogszabályokat, illetve törvényjavaslatokat vontak vissza a parlamenti eljárásból, vagy a kormány visszavonta saját módosítási indítványait az eljárásból, amit elmondtam, egyelőre feltételes módban kell érteni, mindaddig, amíg a rehabilitációról szóló törvény elfogadásra nem kerül. Amennyiben a törvényjavaslat valóban csütörtökön kerül a kormány elé, illetve amennyiben a velünk egyeztetett megoldásokat tartalmazza, akkor a VMSZ számára elfogadható lesz. Persze annak a veszélye is fennáll, hogy a kormánykoalícióhoz tartozó pártok némelyike majd megpróbálja módosítási indítványokkal megváltoztatni azokat a dolgokat, amelyekről mi megegyeztünk Homennel, illetve megpróbálják belecsempészni azt a törvénybe, hogy ne az államon, vagy a bíróságon legyen a bizonyítás terhe, hanem az egyéneken. Mi ilyen megoldást biztosan nem fogunk támogatni és ragaszkodni fogunk állásfoglalásunkhoz – összegezte Pásztor.
A VMSZ képviselője szerint a köztársasági parlament valamikor november derekán dönt majd a rehabilitációs törvényről.

P.E.

Magyar Szó, 2011. október 27., 4 o.

Hozzászólások (3):

Balla_Lajos_Laci
2011. október 26. 23:18 | #3
Előrebocsátom: nem vagyok jogász, de az eddigi tapasztalataim alapján a következőket merem állítani:
1. Egy törvény (a mi esetünkben a restitúciós) rendelkezéseinek végrehajtását nem lehet egy egészen mással foglalkozó törvény (a mi esetünkben a rehabilitációs) törvény rendelkezéseitől függővé tenni.
2. Minden országban az Alkotmányban kellene rögzíteni mindazon alapelveket, amelyeket a törvénykezés során kötelező betartani. A jelenlegi alkotmány (habár rossz) nem engedélyezi a kollektív felelősségrevonást és a kollektív bűnösség megállapítását, ebből pedig az következik, a restitúciós törvény alkotmányellenes (a már sokszor emlegetett szakasza miatt) és akkor is az marad, ha a rehabilitációs törvény (esetleges elfogadásakor) az egyéni felelősséget fogja szabályozni.
3. Teljesen logikátlan, hogy az 1944-től kollektíven elítélt csoportoknak (legyenek azok a vajdasági németek vagy pl. Csurog, Mozsor, Zsablya stb. lakosai) a tagjai egyénenként bizonyítsák be, hogy ártatlanok. Szerintem a jog alapjának annak kellene lenni, hogy mindeni ártatlan mindaddig, amíg be nem bizonyítják bűnösségét. Abban az időben nem egyénileg bizonyítottak (nem is nevezném bírósági pereknek azokat a cirkuszokat, amelyeket kínzással vegyítve végeztek), tehát a közösségekre kirótt ítéleteket meg kell semmisíteni, a bűnösség megállapításának folyamatát pedig egyéni bírósági perek útján a jelenlegi hatalomnak illene elindíttatni (és pénzelni is).
Mindezt az egyszerű "paraszti" logikám alapján jegyeztem le, amit valószínűleg a jogász urak ilyen vagy olyan gyakorlatra, precedensre stb. hivatkozva ízekre szedhetnek, de ettől - mint ahogyan az alkotmányellenes és rossz törvény sem lesz majd jobb egy másik törvény elfogadásával - minden mondatuk csak arról fog szólni: (sikertelenül) magyarázzák a bizonyítványukat!

turiistvan
2011. október 26. 22:22 | #2
http://www.novosti.rs/vesti/naslovna/aktuelno.69.html:350879-Arhiv-Vojvodine-Imena-zlocinaca-na-spiskovima

Varga-I.
2011. október 26. 21:42 | #1
Ami elmúlt, az a biztos.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése