STRUCCPOLITIKA

Ismét „csökkent a nemzeti indíttatású incidensek száma”

Kihelyezett ülést tartott október 25-én a Tartományi Biztonsági Tanács, amelyen beszámoló hangzott el a vajdasági biztonsági állapotokról. Az ülésre „jelképesen” Temerinben került sor, ahol az utóbbi időben több nemzeti alapú kilengés is volt.
Az ülésen – egyebek között – közölték, hogy nemzeti és vallási alapon Vajdaságban az év első kilenc hónapjában 108 incidenst jegyeztek: 5 fizikai támadást, 4 névtelen fenyegetést, 17 szóbeli összetűzést, 43 falfirkálást. Emellett megrongáltak 18 egyházi létesítményt, hasonló sorsra jutott 17 albán nemzetiségű személy objektuma, és több kegyeleti és emlékhely megsértését is feljegyezték, közöttük az újvidéki Petőfi Sándor MMK épületébe történt betörést.

Csökkenő irányzat?

A beszámoló szerint az incidensek száma „csökkenő tendenciát” mutat. A komolyabb összetűzések közé tartozik a Temerinben elkövetett három verekedés, kettő a szerbek és egy a magyarok kárára. Nemzeti jellegű incidens történt még Óbecsén (2), és a hódsági községhez tartozó Deronján. Összesen 54 ilyen jellegű feljelentés történt, 33 esetben ismertek az elkövetők – olvasható az ülésről készült tudósításban (G.B.: Csökkent a nemzeti incidensek száma, Magyar Szó, 2011. október 26., 1. és 5. o.).
Feltűnő, hogy az említett testület ülései után – bizonyára a közvélemény megnyugtatása érdekében – az illetékesek olyan nyilatkozatokat adnak, miszerint „csökkent a nemzeti indíttatású incidensek száma Vajdaságban”. Ez a mondat hangzott el az említett tanács 2011. március 11-i ülése után is, amikor Egeresi Sándor, a Tartományi Képviselőház elnöke, aki egyben ennek a testületnek is az elnöke, és a belügyminiszter együtt számoltak be az újságíróknak, hogy „a tartományban egyre kedvezőbb a belbiztonsági helyzet, ami azzal magyarázható, hogy kiváló az együttműködés a belügyminiszter és a tartományi képviselőház elnöke között, valamint, hogy szervezettebb és odafigyelőbb a beavatkozás egy-egy nemzeti indíttatási incidens esetében”. Adatokkal támasztották ezt alá, mely szerint 2009-ben 150 ilyen előjelű incidenst jegyeztek fel, 2010-ben pedig 110-et, ami 26,6 százalékos csökkenést jelent (v.m.: A tartományi rendőrség megalakítása a „jövő zenéje”, Magyar Szó, 2011. március 15., 4. o.).
Na már most, ha 2010-ben 110 nemzeti lapú incidens volt, és ha 2011 első kilenc hónapjában 108 incidenst jegyeztek, lehet-e akkor az incidensek csökkenéséről beszélni?
A kisebbségi jogsérelmek és a kisebbséghez tartozók (a legtöbb esetben magyarok) elleni támadások pontos számát valójában senki nem is tudja. Az érintettek az ilyen esetekről többnyire nem, vagy nem szívesen beszélnek, mert félnek, hogy „mi történik velük, ha erről szólnak”. Újságírói kérdésre válaszolva, Temerinben Egeresi maga is beismerte, hogy „még mindig vannak olyanok, akik félnek feljelentést tenni a nemzeti alapon történt incidensek előidézői ellen”.
Az egyes állami szervek, vagy tisztségviselők által időnként nyilvánosságra hozott adatokra nem lehet támaszkodni, mivel azok leginkább nem teljesek, vagy épen csak bizonyos – esetenként leginkább eltérő – időszakokra vonatkoznak, így az adatok összehasonlítása is lehetetlen. Nehézséget jelent annak bizonyítása is, hogy a támadások vagy verekedések nemzeti alapon történtek, még akkor is, ha ez nyilvánvaló.
A nyilvánosságot viszont arról már – ismereteim szerint – soha sem tájékoztatták, hogy mit történt az elkövetők elleni feljelentéssel? Hány esetben indult bírósági vagy szabálysértési eljárás és milyen büntetések lettek kiszabva? Mi az igazság a „kettős mérce” alkalmazása körül?

Elhidegülő viszonyok

Az illetékeseknek el kellene olvasniuk a Tanács ülésével kapcsolatos olvasói reagálásokat és levonni a következtetéseket is.
A tudósítás egyik olvasója megjegyzi például, hogy „a magyar gyerekek nem igen mernek szórakozni járni, diszkóba csak tiszta magyar helységbe mehetnek külön buszokkal, a szerbség által lakott területet messze elkerülik, gettósodtak és csak ekképpen kerülik el a verést”.
A jelek arra utalnak, hogy a hatalmi szervek nem megfelelő módon viszonyulnak a hatályos törvényeknek a nemzeti incidensek elkövetői elleni alkalmazásához, az eljárások lefolytatásához és a büntetések kiszabásához. Ismereteim szerint a 2002 óta létező Magyar Nemzeti Tanács (MNT) egyetlen ülésén sem foglalkozott napirendi pontként a magyarok elleni nemzeti kilengésekkel.
Egy évvel ezelőtt, pontosabban 2010. október 13-án, illetve november 2-án levelet intéztem Vukašinović Évához, a nemzeti kisebbségi jogok védelmével megbízott ombudsmanhelyetteshez, Korhecz Tamáshoz, a Magyar Nemzeti Tanács elnökéhez és Sándor Józsefhez, Vajdaság AT Képviselőháza Nemzetek Közötti Viszonyok Bizottsága elnökéhez.
A levélben arra kértem az említett tisztségviselőket, hogy tájékoztassák a nyilvánosságot arról, hogy a 2010 folyamán nyilvánosságra hozott magyarellenes cselekmények közül melyikkel kapcsolatban indult eljárás, milyen szakaszban van az, illetve milyen eredménnyel fejeződött be?
Felelet csak a jogvédő helyettestől érkezet, de az sem tartalmazott érdemi választ a kérdésre.
Az elmondottak arra utalnak, hogy a hivatalos szervek nem fordítanak kellő figyelmet a nemzeti alapú incidensek megelőzésére, még kevesebbet pedig a hatályos jogszabályok következetes alkalmazására.
Az ilyen – struccpolitikának is nevezhető – viszonyulásának utóbb a nemzetek közötti viszonyok elhidegülése és különösen a fiatalok közötti (már észlelhető) elkülönülés lehet az eredménye. A Tartományi Biztonsági Tanács ülése és a „megnyugtató” nyilatkozatok ugyanis nem oldanak meg semmit, ha azokat nem követik valódi és hatékony intézkedések a kilengések és az elkövetők megfékezésére.

Újvidék, 2011. október 28.
Bozóki Antal