2011. október 15., szombat

Tadić: a reformtörvények nem irányulnak egyetlen etnikum ellen sem


Boris Tadić szerb elnök szerint a restitúciós törvény nem irányul egy nemzet ellen sem, s a felmerülő problémákat párbeszéd és a két ország közötti tárgyalások útján kell tisztázni.
Az elnök hangsúlyozta, Szerbia egyetlen reformtörvénye sem irányul egyetlen más etnikai közösség ellen, így ez sem a magyar nemzeti kisebbség ellen született.
Ivica Dačić belügyminiszter ugyancsak úgy véli, hogy a vagyon-visszaszármaztatási törvény vitatott szakasza nem az itt élő magyarokra vontakozik, s hozzátette „azt az álláspontot viszont Európa sem vitathatja, hogy a restitúció nem terjedhet ki a megszálló csapatok tagjaira”. A belügyminiszter szerint egyesek Európában azt akarják, hogy Szerbia felejtse el történelmét, s egyenlítse ki a fasisztákat az antifasisztákkal.
„Mindenki, aki megszálló volt, vagy a megszállók szolgálatában állt, teljesen mindegy, hogy szerb, vagy valamely más nemzethez tartozó, nem egyenlíthető ki azokkal, akik a fasizmus ellen harcoltak”, mondta Dačić. Mint megjegyezte, „Szerbiának nem kell szégyenkeznie antifasiszta elkötelezettsége miatt, ellenkezőleg, büszke lehet rá”, mert „az egykori Jugoszláviához tartozó más nemzetektől eltérően, akik Hitlert virággal várták, Szerbiában az első napoktól kezdve jelen volt az antifasiszta ellenállás”. (B92, Beta, Tanjug)
http://www.vajma.info/cikk/szerbia/15536/Tadic-a-reformtorvenyek-nem-iranyulnak-egyetlen-etnikum-ellen-sem.html, 2011. október 15. [8:06]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése