Első nap
„Kedves naplóm, hát 1999 után ismét itt vagyunk…” akár így is kezdhetném ezeket a sorokat, de azért a helyzet mégsem ugyanaz, még ha hasonlít is némiképp.
Nó, de ne rohanjunk ennyire előre, imént
ahogy hazafele tartottam néhány perccel a kijárási tilalom megkezdése
előtt azt tapasztaltam, hogy szinte olyan forgalom van az utakon, mint
egy nagyobb piaci nap délelőttjén, mindenki sietett hazafele, hogy
időben otthon legyen még mielőtt 20:00 órát üt az óra.
Amikor ezeket a sorokat jegyzem 2020
március 18.-a van, szerda, 19:50. Tíz perc múlva (egy országgal együtt)
kezdetét veszi az első napom a kijárási tilalom idején, ha úgy tetszik
egy hajnali 5-ig tartó házi karanténban.
A 21. században először élem meg ezt a
helyzetet, igaz a 20. század utolsó évében éltünk már meg hasonlót, ha
nem is teljesen ugyanilyet. És még ki tudja meddig tart ez még így, az
optimisták 2-3 hetet jósolnak, ám vannak olyan szakemberek, akik azt
mondják, hogy akár az év végéig, vagy annál tovább is tarthat a korona
vírus okozta járvány.
Nehéz okosnak lenni most, hiszen a helyzet napról napra változik, vagy akár óránként.
Sokunk szerettei külföldön ragadtak, akár egy kamion volánja mögött,
akár egy magyarországi vagy nyugati munkahelyen vagy épp az
iskolapadban, mivel nem szeretnének kockáztatni a két hét karantént a
saját maguk vagy épp a családjuk számára.
Sokan viszont épp hogy itthon ragadtak,
vagy épp hazautaztak. Részben miattuk és az osztrákoknál 3 napja
elrendelt kijárási tilalom miatt kaptuk mi is a nyakunkba ezt a
rendelkezést. Hiszen az egyes hírek szerint 55 ezer hazatérő „gaszterünk” a nagyobb szerbiai városokban nem
a 2 hetes a karantént kezdte meg amint hazaért, hanem belgrádi és újvidéki „kafanakba” rendezte be magát a kényszer szabadság idejére.
Szinte napra pontosan 21 éve hogy a
NATO-bombázni kezdte Szerbiát, akarom mondani az akkor még
Jugoszláviának csúfolt államot. Én még akkor kisiskolás voltam és
leginkább azt fogtam fel az egészből, hogy márciusban vakációra engedtek
bennünket, és láss csodát a történelem ismétli önmagát, most az én
gyermekem éli meg ugyanígy a helyzetet. Csakhogy
most láthatatlan repülők helyett láthatatlan vírusok támadtak ránk. De
reméljük most is lesz valaki olyan agyafúrt, hogy földbe döngölje a
támadókat, ha nem is egy székelykevei pék, akkor legalább egy laborban
kutató virológus.
Délvidéki magyarként mindnyájan edzettek
vagyunk az ilyen helyzetekre, sőt áram, internet is van és még a
pincében sem kell elbújnunk. De azért reménykedem abban, hogy mint ahogy
’99-ben úgy most is családi klábercsaták és römipárbajok, éjfélig tartó
beszélgetéseket eredményez majd ez az összezárás.
Hiszen -a saját nevemben beszélve- a sok
rémes esemény hatására elmondhatom, hogy nekem csak pozitív emlékeim
vannak 1999-ből is. Sosem tartott annyira össze a családunk, az
utcánkban élők és a falunk mint akkor, akkor éreztem leginkább a családi
meghittség hangulatát otthon. És
remélem, hogy ha 21 év múlva visszagondolnak majd az én gyermekeim is a
2020-as korona vírus járványra, akkor ők is arra emlékeznek vissza,
hogy az volt az az idő, amikor a sok megpróbáltatás ellenére összefogott
a délvidéki magyarság és igazi szerető közösséggé kovácsolódtunk.
Rajtunk múlik, hogy ez így lesz-e. Fogjunk össze, vigyázzunk egymásra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése