2015. január 31., szombat

„Győzzön az igazság !” - tájékoztatás a Pásztor-koncepciós per első tárgyalásáról videós tudósítással

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon tegnap, 2015. január 28-án lezajlott az ellenem tavaly indított koncepciós eljárás első bírósági tárgyalása nagyszámú hazafias hallgatóság és a korábbi sajtókampányt követően szerény számú sajtószerv jelenlétében. Ezúton köszönöm a szolidáris kiállást azoknak, akik eljöttek vagy támogatásukról biztosítottak, de különösen dr. Morvai Krisztinának (büntetőjogi értékelése az ügyről itt látható) és Budaházy Györgynek. Az írásom címe, a számos hozzám intézett buzdító üzenet egyikéből származik.

A következő tárgyalás időpontja: 2015. március 9. (hétfő) 9 óra, ekkor még egy vádlotti vallomásra, tanúvallomásokra és a felvételek megtekintésére kerül sor.

A tárgyalásról készült izgalmas videós összefoglaló itt nézhető meg, készítette Almási Lajos: http://www.gaudinagytamas.hu/

Az eljáró bíró az elején egyesítette ügyünkhöz a Pásztor István délvidéki politikus tavaly május 6-i Kossuth téri leköpése miatt szintén megvádolt – az ügy kapcsán 48 órás őrizetet elszenvedett - hölgy elleni eljárást, aki egyébként a tüntetés rendezőjeként próbált a helyszínen rendet tenni, a rendőrök helyett.

Elutasításra került viszont azon ügyészi indítvány, amely szerette volna ehhez az ügyhöz egyesítettni egy 2006 őszi tüntetővel szembeni koncepciós perben eljárt ügyész szerepét kritizáló mondatom miatt nemrég ellenem rágalmazás miatt emelt szintén koncepciós vádat.

Az ügy másik vádlottja rövid nyilatkozatában tagadta, hogy bűncselekményt követett el, vallomást nem tett. Őt 3 hónapig előzetes letartóztatásban is tartották.

Ezt követően részletes nyilatkozatot tettem, amelyben rámutattam az ügyészi vádak megalapozatlanságára, a vádirati tényállás valótlanságaira, az aznapi földvédő tüntetés föld-, otthon- és nemzetvédő céljaira és békés jellegére, a vélemény-nyilvánítási szabadság fontosságára és jogi védettségére, a tettleges becsületsértés és a közvádas bűncselekmények közötti különbségre, a felbujtás, illetve a vád szerinti alapbűncselekmények (személyi szabadság megsértése, garázdaság) hiányát megalapozó körülményekre, továbbá az akkori országgyűlési képviselői minőségem miatt mentelmi jog fennállására. Indítványoztam az eseményről készült felvétel megtekintését, illetve civil tanúk – köztük Pásztor István – tanúként történő kihallgatását. Vallomásom teljes felvételét rövidesen közzéteszem honlapomon.

Védőm, dr. Manger Marcell ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat együttműködő partnere észrevételében szintén súlyos kritikákat fogalmazott meg a vádirattal szemben, külön kiemelve, hogy az aljas indokú minősítést semmivel nem támasztották alá. Hasonló szakmai aggályokat fogalmazott meg az I. rendű vádlott védője, dr. Vajk Kálmán ügyvéd, Nemzeti Jogvédő Szolgálat együttműködő partnere.

Az ügyész meghökkentő módon a büntetőjogi szempontból teljesen irreleváns azon körülményt kívánta tisztázni, hogy miért neveztem hazaárulónak Pásztor Istvánt. Tudomására hoztam, hogy ez egy alkotmányosan védett értékítélet, amely felett nem a bíróság kell ítélkezzen.

Összességében úgy ítélem sikerült a vádat a bíróság előtt szétzúzni, ezt kell folytatnunk, amíg minden vádlott tekintetében az egyetlen elfogadható ítélet, a felmentés megszületik. Minden esély megvan arra, hogy erre mielőbb sor kerül.

Védekezésem lényege tehát a következő: a vád megalapozatlan, közvádas bűncselekmény nem történt, a sértett magánindítvánnyal nem élt, ennek hiányában már eleve nem is folyhatna az ügyben büntetőeljárás. Arról nem is beszélve, hogy az egyik legfontosabb alkotmányos alapjoggal a vélemény-nyilvánítás szabadságával éltem, amikor a délvidéki magyarok igen vitatott és kétes szerepű egyik vezetőjét megalkuvó politikája miatt bíráltam egy tüntetésen, illetve a tüntetések velejárójaként a vélemény-nyilvánítás gyakorlására hívtam fel a jelenlevőket. Bűncselekmény elkövetésére senkit nem hívtam fel. Az, hogy volt, aki a vélemény-nyilvánítás határán túllépett és leköpte Pásztor Istvánt nem elegáns dolog, de ezért a vád szerinti bűncselekmények miatt büntetőjogilag felelősségre vonható nem vagyok sem én, sem az elkövetőnek állítottak. Személyes szabadság megsértésének pedig nem minősül egy közszereplő politikus közterületen történő megkérdezése, vélemény-közlés céljából történő hozzálépés. Kihallgatása során maga Pásztor István ismerte el, hogy amikor akart távozhatott, ebben őt nem akadályozták. Külön érdekesség, hogy ezen a napon még országgyűlési képviselő voltam és az ilyen minőségemben elmondott vélemény miatt a mandátumom megszűnése után sincs helye felelősségre vonásnak.

Számítok a jövőben is a hazafias szolidaritásra, az ügy a nemzeti jogvédő szolgálatom folytatását nem érinti, sőt jogvédői tapasztalataim bővülése terepének tekintem.


Budapest, 2015. január 29.
Dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő
http://www.gaudinagytamas.hu/, 2015. január 30. [08:52]

2015. január 29., csütörtök

Mit "hozott" a kormányzati felelősség a délvidéki magyarságnak?

Részletek

A közösségnek semmit. Egyéneknek, csoportoknak, igen. Azonban  a címben szerepelő kérdés egyre aktuálisabb. A haladókkal kötött paktum évfordulójának közeledése, a fokozódó szegénység (nem csak feltétlenül anyagi), elvándorlás, médiasötétség, az oktatás, egészségügy hanyatlása, az ország további eladósítása,  a magyar és a vajdasági autonómia csökkenése, a délvidéki magyarság nyílt és megoldatlan ügyei egyaránt megkövetelik felvetését. 
...
A VMDK véleménye szerint nyugodtan mondható, hogy a kormányzati felelősség nem hozott semmit  a délvidéki/vajdasági magyarságnak. Egyes esetekben még rontott is az esélyeinken az ügyeink megfelelő rendezésére, mert a félmegoldások elfogadásával , amelyek a gyakorlatban nem alkalmazhatóak, illetve nem alkalmazzák őket, jó hivatkozási alapot adtak/adnak a mindenkori szerbiai politikai elitnek Brüsszel előtt.  

CSONKA Áron

Teljes írás: 
 

A Gaudi-Nagy Tamás elleni büntetőper

"Pásztor ügy", avagy "köpködés ügy" első bírósági tárgyalásáról jelentkezik Morvai Krisztina.

2015. január 28. szerda, 19:51 

 

Nyílt levél Hajnal Jenőnek



Hajnal Jenő, az MNT elnöke jeno@vmmi.org
Tari István, az MNT tagja taripista@gmail.com
Fodor László, az MNT tagja, graphic1@neobee.net
Németh Ernő, az MNT Tájékoztatási bizottságának elnöke erno.nemeth@gmail.com
Szemerédi Magda, az MNT Sajtóbizottságának tagja

Tisztelt Címzettek!
Azzal a kéréssel fordulok a tisztelt címzettekhez, vizsgálják meg az alább leírtak alapján, mennyire igaz a többek által terjesztett állítás, mely szerint a Magyar Szó szerkesztősége rendszeresen cenzúrázza a kéziratokat. Bizonyos vélemények, megalapozott állítások nem kerülhetnek a lapba, sőt, az egyetlen napilapunk egypárti nyomás alatt végzi munkáját, s még ennél is rosszabb a helyzet. Számomra ellenőrizhetetlen az az állítás, hogy ennek a pártnak a vezetője saját, hozzá személyesen kötődő embere révén végzi a lap kéziratainak a cenzúrázását.
Véleményemet a saját tapasztalataimra alapozom, s egyetlen példát idézek bizonyítékul. Egy másikat csupán megemlítek. Szükség esetén idézhetem más kollégák hasonló véleményét is.

Íme a példa.
A megjelenésének hetvenedik évfordulója megünneplésére készülve napilapunk szerkesztőségének munkatársa velem is készített interjút, amely a 2014 november 29, 30-i számban jelent meg, de megcsonkítva, kihúzták belőle az alábbi részt:
„Sajnálatos, hogy ma, amikor nincsenek házi belügyesek a Magyar Szó mégis csupán egy pártnak a szolgálatában áll. Ez viszont már a mi dolgunk, nem egy belgrádi belügyminiszter, vagy titkosrendőrség rendelte ezt el, másként is csinálhatnánk, másként kellene csinálnunk. Csakugyan.”
Ugyanebben az interjúban többek között foglalkoztam néhai Sziveri János költőnk meghurcoltatásával, leváltásával az Új Symposion éléről, s többek között megemlítettem:
„Ezt az embert leváltották a Sympo szerkesztéséről, s találtak helyette egy olyant, aki beült a helyére és megmagyarázta, hogy Sziveri mégiscsak egy áruló. Ma washingtoni tudósítónk.”
A lap következő hétvégi számában helyreigazításként közli Purger Tibor washingtoni tudósító kijelentését, melyben cáfolja, hogy neki szerepe lett volna Sziveri sorsának alakulásában.
Az újabb hétvégi számba elküldtem a tudósító egykori, Sziveri leváltása körüli szerepére vonatkozó, korabeli dokumentumokból vett idézeteimet, s ezt az írásomat Kabók Erika, a lap illetékes szerkesztője nem közölte. Telefonon szerettem volna vele tisztázni, miért cenzúrázta az interjút, s miért nem közli a más véleményére adott összeállításomat, mire ő tájékoztatott, hogy a föntebb idézett részt nem ő törölte az interjúból, az összeállításomat pedig azért nem közölte, mert nem mondtam semmi újat.
Tekintettel arra, hogy vele mindezeket a kérdéseket nem tudtam tisztázni, a szerkesztő kartársnőt arra kértem, segítsen kapcsolatba lépnem Varjú Márta főszerkesztőnővel, s értesítsen engem, ha ez utóbbi erre alkalmat nyújt.
Ennek immár egy hónapja, de még nem kaptam értesítést.

Az említett másik eset, melyet nem ismertetek itt részletesebben.
A szerkesztőnő közvetítését azért kértem, mert körülbelül két évvel ezelőtt egy írásomat már cenzúrázta a szerkesztőség, s akkor közvetlenül próbáltam kapcsolatba lépni a főszerkesztőnővel, de nem sikerült. Ezt követően levélben fordultam Harmath Károlyhoz, Léphaft Pálhoz és Klemm Józsefhez, a tájékoztatási bizottság akkori tagjaihoz, hogy megcenzúrázásom ügyét vessék föl a bizottság ülésén. Sosem kaptam tőlük visszajelzést, csupán Klemm kolléga küldött egy olyan értelmű választ, amelyből azt is lehetett érteni, hogy cenzúrázás esetleg csakugyan megeshet.

Tisztelt címzettek!
Kérem az alábbiak megtételét.
Az MNT kérje föl a Tájékoztatási bizottságot, vizsgálja meg a fentebb leírt esetet és hozzon róla döntést. Amennyiben állításaimat igazoltnak találja, legyen segítségemre, hogy a lap szerkesztősége nyilvánosan kérjen bocsánatot a cenzúrázás miatt, s hogy közölhessem válaszvéleményemet.
A Tájékoztatási bizottság állapítsa meg, történt-e más esetben is hasonló cenzúrázás, állapítsa meg, kik a felelősök, és intézkedjen, hogy a gyakorlat megszűnjön.
A Tájékoztatási bizottság állapítsa meg, csakugyan ott cenzorkodik-e a szerkesztőségben az uralkodó politikai pártunk vezetőjének embere, s ha ez bebizonyosodik, tegye meg a szükséges intézkedéseket.
Kérem az MNT és a Tájékoztatási bizottság elnökét, hogy levelemről és a vele kapcsolatos döntésről tájékoztassák a közvéleményünket.

Matuska Márton újságíró
Újvidék

Kisebbségi Fórum – Temerin
KIFO HÍRLEVÉL II. évf. 23. szám
2015. január 28.
 

Még egy példa

Hogyan hamisította meg a cikkemet a Magyar Szó

2014.12.27. 23:35 pressburger

A Magyar Szó főszerkesztő-helyettese, Németh Zoltán két flekk terjedelmű cikket kért tőlem, amelyet a lap 70 éves jubileuma alkalmával megjelenő, december 24-i számba szánt. Azt mondta, a lap minden, még élő egykori főszerkesztőjét felkereste ezzel a kéréssel, így kerültem én is képbe.
A cikket határidőn belül, a terjedelmi korlátokat betartva elküldtem volt kollégámnak. Egyetlen kikötésem volt: változtatás, rövidítés nélkül jelenjen meg! Ő megígérte, hogy nem húz ki semmit a szövegből, de ha mégis bármilyen gond fölmerül, akkor fölhív.
Nem hívott.
December 23-án tudomást szereztem róla, hogy a szövegemet megcsonkítva, megváltoztatva (sőt, egy buta betűhibát is ejtve) tördelték be, és így küldték az oldalt a nyomdába. Azonnal hívtam Zolit, és mivel nem tagadta a változtatás tényét, határozottan kijelentettem, hogy ilyen formában nem járulok hozzá a közléshez. Később Varjú Márta főszerkesztővel is beszéltem, neki is ugyanezt mondtam.
Ennek ellenére másnap megjelent a meghamisított cikk.
A folytatásban közlöm a lapban megjelent változatot és az eredeti írást.

A világ legjobb magyar nyelvű napilapjától a pártközlönyig

Hetvenedik születésnapján valami szívhez szóló méltatással illene köszönteni az ünnepeltet, adomázgatva az együtt töltött évekről, felidézve a legszebb pillanatokat, a nagy tetteket, melyeket együtt vittünk véghez.
Most erre mégsem vállalkozom.
Nem azért, mert nem szívesen emlékszem vissza azokra az időkre, amelyeket előbb újságíróként, majd főszerkesztőként a lapnál töltöttem, hanem azért, mert ennél sokkal fontosabb most arról beszélni, amit a vajdasági magyarság egyetlen napilapját kézbe véve manapság tapasztalok.
Nem tévedtünk, amikor a 2011. június 24-én megjelent Magyar Szó fejlécébe azt írtuk bele, hogy ez volt „a közéleti napilap utolsó száma”. Varjú Márta kinevezésével ugyanis kezdetét vette a lap gyors leépülése, pártközlönnyé silányítása, amelyben írmagja se maradhatott meg semminek, ami a Vajdasági Magyar Szövetséget és annak tisztségviselőit akár csak szőrmentén is kritizálni merészelte volna.
Persze Varjú nem önállóan volt kénytelen bevezetni a vasfegyelmet, és kitalálni, hogy miről mennyit és hogyan kell írnia a lapnak. Hathatós segítséget kap(ott) a Pártszékházból, illetve a Magyar Nemzeti Tanács irodájában ülő írótól – ez nyílt titok. Nincs szükség már politikai nyomásgyakorlásra, hiszen ellenállás a főszerkesztés részéről nincs is.
Azok, akik a szerkesztéspolitikai döntéseket meghozzák a Magyar Szónál, nem nevezhetők újságíróknak, hiszen fittyet hánynak az újságírói etikára. A valóság tükrözése helyett egyetlen párt prizmáján keresztül szemlélik – és ezáltal torzítva adják vissza – a valóságot; ahelyett, hogy az újságíróikat az oknyomozó újságírásra serkentenék, megtiltják nekik a Pártot is érintő kényes témák feldolgozását; választások alkalmával pedig az agitprop olyan méreteket ölt, hogy az már félelmetes volna, ha nem volna komikus.
A félelem, a szervilizmus és a Pártnak való túlzott megfelelni vágyás elegye köszön vissza a mai Magyar Szó cikkeiből. A vajdasági magyar politikai hatalomgyakorlók bírálata tilossá vált, viszont kötelező a jelentéktelen, hírértékkel sem bíró eseményről is méretes tudósításban beszámolni, ha ott felszólalt valamelyik „kedves vezető”. Ellenzéki hangoknak legfeljebb kényszer szülte helyzetben, de akkor is csak külön engedéllyel adnak teret. A közéleti vitát pedig teljesen száműzték a lapból, hiszen sehogyan sem fér össze a fennen hirdetett közösségépítéssel és magyar szellemiséggel.
Azon morfondírozom néha, hogy valóban ennyire vak volna a hatalom, valóban nem látná, hogy az egyszólamúság, a propagandisztikus firkászkodás kontraproduktív, hogy nem csak a lap veszíti ezáltal hitelét és bázisát, hanem a magát sikeresnek tartó, agyonajnározott Párt is? Vagy egyszerűen csak a Magyar Szó főszerkesztője teljesítené túl a feladatát, és még nem szóltak rá föntről, hogy „Márta, azért ez már tényleg túlzás, vegyetek vissza a talpnyalásból”?
Igen, szomorú és dühös vagyok. Nem azért, mert leváltottak, hiszen életem egyik legfelemelőbb élménye volt, amit a menesztés napjaiban átéltem. Azért vagyok dühös és szomorú, mert a Magyar Szóból – amely a rendszerváltás(ok) előtt a világ legjobb magyar nyelvű napilapjának számított, a kilencvenes években méltóságteljesen ellenállt a háborús propagandának, majd a kétezres években, az elszenvedett káderbeli veszteség dacára is igyekezett megőrizni szakmai színvonalát – mára a VMSZ szócsöve, propagandakiadványa lett.
Kedves 70 éves Magyar Szó! Azt kívánom Neked, hogy vesd le béklyóidat, zavard el azokat, akik megfosztottak szabadságodtól, s légy ismét méltó Kek Zsigmond, Vukovics Géza és Csorba Zoltán nevéhez.

Pressburger Csaba

 

2015. január 26., hétfő

Néhány szó Kabók Erika tudósításának margójára

A napokban sok szó esett a Vajdaságban történt második világháborús atrocitásokról. A „hideg napokról” Újvidéken, magyarok kivégzéséről,elűzéséről Csúrogon és környékén. Ennek kapcsán Kabók Erika (szerkesztő) és Hegedűs Dániel (operatőr) készítettek egy riportot a Duna TV  2015. január 23-i 18h híradójának, illetve Kabók Erika cikket is írt a Magyar Szó 2015. január 24-25. hétvégi lapjában. A tragikus események bemutatása mellett, Kabók Erikáék azt állították, hogy a Szerb Kormány tavaly meghozott határozatának, amellyel hatályon kívül helyezték a Csúrog-Zsablya-Mozsor magyarjaira kirótt kollektív bűnösséget,  Csúrog elűzött magyarjai visszakaphatják elkobzott vagyonukat. Nem tudni mi késztette az újságírót, hogy megfogalmazza ezeket a mondatokat. Talán tájékozatlansága, netán szándék vagy valami más, de ezek a mondatok bejárták az egész Kárpát-medencét és a délvidéki magyar közösséget is. Pontosan ezért nem hagyhatjuk őket szó nélkül. Mert az igazság az, hogy az említett határozat értelmében a kollektív bűnösség nem lett semmisé nyilvánítva, tehát csak a jövőre nézve van jogi hatása. Ez a gyakorlatban egyéni rehabilitálási eljárást von maga után,  végeztével lehet kérvényezni a vagyon-visszaszármaztatást. Azaz a Csúrog-Zsablya-Mozsor magyarjaink esetében csak lehetne, mert időközben lejárt a kétéves határidő a vagyon-visszaszármaztatási kérelmek átadására.  Ennyit a szerb-magyar történelmi megbékélésről, őszinteségről, méltányosságról és kölcsönösségről. Végezetül, megértjük mi a VMDK-ban  azt is, hogy a kisebbségi kormánypártnak az elhibázott lépések után szüksége van a sikertörténetek” gyártására, de azt gondoljuk, hogy ezt a témát tapintatosabban kellene kezelni. Saját közösségünk miatt.
CSONKA Áron
2015. január 26. [12:14]
Dokumentumok:

Sokkoló hír: Pásztor ezentúl csak 102 ezer dinárt fog keresni a Tartományi Képviselőházban (+ 10 ezer dinárt kap telefonálásra)!

a pasztor juttatasaMegrövidül Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. A Tartományi Képviselőház elnökeként végzett áldásos munkájáért ezentúl havonta mindössze 102 ezer dináros juttatásban részesül.
Ettől a hónaptól kezdve a képviselőház valamennyi tisztségviselője és képviselője 10 százalékkal kevesebb pénzt visz haza feleségének, élettársának, szeretőjének stb.
Akkor is teljesen érthetetlen, hogyan kereshet pl. Milorad Gašić, a képviselőház főjegyzője 108 ezer dinárt, miközben az említett lefaragás következtében Pásztor, aki első az egyenlők között, hatezer dinárral kisebb summát, vagyis mizér 102 ezer dinárt vehet fel.
Pedig kimagasló eredményeket mutat(ott) fel.
A haladókkal ápolt szoros kapcsolatainak köszönhetően Délvidék egyre több pénzt kap a szerbiai költségvetésből, szaporodnak a jobbnál jobb beruházások, zsugorodik a munkanélküliek száma, leállt az elvándorlási folyamat, tömegesen tér haza a bécsi török éttermekben mosogató, a nigériai ebolás betegeket ápoló stb. délvidéki értelmiség és középréteg.
Reneszánszát éli az egészségügy és a szociális védelem. Egyre több a mosolygós arc, a koldusok és a szerencsétlen kukaturkálók pedig lassan eltűnnek a délvidéki települések utcáiról.
A közbiztonság napról napra stabilabb, alig akadnak betörések, verekedések és egyéb bűncselekmények.
A különböző tolerancia rendezvényeknek köszönhetően a többségi nemzet fiai (a szerb menekültek is) mostanában kifejezetten barátságosak és megértőek a magyarokkal, a horvátokkal, az albánokkal és a többi nemzeti közösséghez tartozó polgárokkal.
Ráadásul úgy hírlik, tovább bővül Délvidék autonómiája.
Ilyen eredmények mellett lecsökkenteni Pásztor juttatását - ez felháborító. Még szerencse, hogy a délvidéki magyarság legnagyobb érdekvédője rendkívül szerény ember, akit ez a csapás nem tántorítja el a küldetésétől.
Pedig a hálátlan délvidéki társadalom havonta immár csak megalázóan kevés 10 ezer dinárt biztosít neki a telefonköltségeire, miközben bizonyára napi szinten hívja Orbán Viktort, hogy egyeztessenek a délvidéki magyarok területi autonómiája kapcsán.
Ha volna igazság, Pásztor István nem ennyit keresne.
Tudjuk, hogy ez számára gyenge vigasz, de mi biztosan nem felejtjük el azt, amit tett az itteni magyarságért. Soha.
K. P.  
Közzétette: Szerkesztő 2. 2015. január 25. vasárnap, 12:00 

Pásztor ezúttal Szegeden papolt a "történelmi megbékélésről"

A megbékélés folyamatát nem lehet visszafordítani - jelentette ki Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke szombaton Szegeden. A vajdasági képviselőház elnöki posztját is betöltő politikus a Gál Ferenc Főiskolán, a hetven évvel ezelőtti délvidéki magyar népirtásra emlékezve hangsúlyozta, hogy az igazság előbb-utóbb megtalálja a maga útját.
Ebben a folyamatban vajon hány iskolai intézményt vontak eddig be? Hány osztály vett részt történelmi kiránduláson pl. Csúrogon? A tankönyvek mire nevelik a szerb fiatalok? Tudtommal, továbbra is fasiszta magyarok bűneiről szólnak csak az oktatási tervek. És ez csak egy példa a sok közül.
Pásztor István a megemlékezésen emlékeztetett rá, egy évvel ezelőtt még arról beszélt, hamarosan döntés születhet a Csúrog, Zsablya és Mozsor lakosságának kollektív bűnösségét kimondó jogszabály hatályon kívül helyezéséről. Ez megtörtént - emelte ki. November 2-án Aleksandar Vučić szerb miniszterelnök beszédet mondott a szabadkai megemlékezésen, fejet hajtott az áldozatok előtt, és elhelyezte az emlékezés virágait. Ezek olyan eredmények, melyeket nem lehet megkérdőjelezni, melyek visszafordíthatatlanná tesznek folyamatokat - közölte a VMSZ elnöke.
Fejet hajtott, bizony. De bocsánatot sem a szerb államelnök, sem a miniszterelnök nem kért, míg Áder János ezt megtette. Ez lenne a kölcsönösség? A háborús bűnösséget kimondó határozatok ugyan hatályon kívül lettek helyezve, de csak 2014. őszétől számítva. Magyarán, 1944 és 2014 közötti időszakra tekintve azok érvényben vannak!
Pásztor István úgy fogalmazott: "vannak még feladataink", többek között a kárpótlás területén és a történész vegyes bizottság munkájának lezárásával kapcsolatban, de ezek jóval kisebbek ma, mint hat vagy akár csak egy évvel ezelőtt is. Számunkra az a legfontosabb, hogy a vajdasági magyar közösség legyen olyan erőben, hogy ezt a munkát végig tudja vinni - mondta az elnök.
Bizony, a magyar-szerb történelmi vegyesbizottság – annak ellenére, hogy szerb költségvetési támogatást is kap, 2015-re is – a vegetálás állapotában van. A levéltárak nagy része megnyílt, de a bizottság tulajdonképpen sehogyan sem működik. Ez bizony, nagy előrelépés, Pásztor úr…
Teleki Júlia, a népirtás egyik túlélője kifejtette, a megbékéléshez egymás áldozatainak elismerésére és megismerésére van szükség. A vajdasági szerbeket és magyarokat összeköti a gyász. Majd akkor élhetünk békességben, ha mindkét nemzet fiataljai megtanulják, mi történt 1944-45-ben - mondta.
1942-ben a magyar hadsereg főtisztjei razziát rendeltek el Bácskában, amikor etnikai alapon körülbelül négyezer, főként szerb és zsidó embert gyilkoltak meg. 1944-45 telén a Délvidékre bevonuló szerb csapatok bevezették a katonai közigazgatást, és több hónapos irtó hadjáratot kezdtek a többséget alkotó ártatlan magyar polgári lakosság ellen: Újvidéken, Szabadkán, Zomborban és sok más magyarlakta helységben több tízezer embert gyilkoltak le, és földeltek el jeltelen tömegsírokban.
Mindmáig nem tudni pontosan, hogy hány áldozata volt a bosszúhadjáratnak. Az egész Délvidékre vonatkozóan helyi dokumentumok alapján a szerbiai magyar kutatók leggyakrabban 15-20 ezerben adják meg a vérengzések magyar áldozatainak számát, más becslések szerint a halottak száma meghaladhatja a harmincezret.
Szegeden hagyományosan január 23-hoz közel tartanak megemlékezést. 1945-ben ezen a napon űzték el Csúrog maradék magyarságát otthonából, és indították el őket a járeki haláltáborba.
MTI nyomán T. T.
Dőlt betűvel a szerkesztő megjegyzései
Közzétette: Terhes Tamás 2015. január 24. [18:32] 

2015. január 25., vasárnap

HOLT SZEZON



A felejtés száműzetés.
Az emlékezés szabadulás.


Szabó Angéla „Holt szezon” – Az 1990-es évek délszláv háborúinak vajdasági magyar katonaáldozatai c. könyve több mint hatvan történetet tartalmaz, amelyek egyenként regényként leírhatóak lennének, ha érdekelne is valakit a délvidéki magyarság sanyarú helyzete a kő-gazdag politikusaink pénzszerzési pályázatain kívül...

Tudtam, hogy a súly amit átad emberileg nem cipelhető és nehezen értelmezhető. Rólunk szól, harcunkról, elárulásunkról és halálunkról. Meddig leszünk még alku tárgya? Meddig csináltok belőlünk bohócot? Igen, addig ameddig pénznemű eszközt lehet belőlünk szerezni, addig!

A legszörnyűbb, ha az elesetteket az ember személyesen ismeri. Látja az arcát, ismeri mimikáját, tudja, hogy adott körülmények között hogyan reagált volna és hallja a hangját...

2015. január 24., szombat

Ne adjuk föl!

Közlemény
NEM SZABAD FELADNI!

Szemtanúi vagyunk a vajdasági magyarság folyamatos elnyomásának és nyelvünknek a közéletből való kizárásának. E téren nem látok itt egyhamar lényeges pozitív változásokat. Azt, hogy az MNT majd számba veszi a különféle törvényellenes kisebbségsértő viszonyulást és az illetékeseknél majd utalást tesz a törvénysze­gések miatt, ez a büntetőintézkedések hiányá­ban annyit ér mint az MNT hatásköre,- egy nagy nullát! Éppen ez miatt voltam személyesen azon, hogy az ilyen MNT munkájában ne vegyünk részt és, hogy a VMDK tartson ki elsődleges állásfoglalása mellett a Magyar Nemzeti Tanácsot illetően. 
Az utolsó három hónapban immár több alkalommal voltak személyes problémáim az állami szerveknél anyanyelvem használata miatt, pedig a nagybecskereki községben a magyar is egyike a hivatalos nyelveknek. Legutóbb a rendőrhiva­talban, ahol miután nem akartak elfogadni egy magyar nyelven megírt felhatalmazási okiratot, épp tegnap adtam át nekik a fordítási költség megtérítésére való követelésemet, mert annak fedezése az illetékes intézményt illeti meg. Nem csodálom azonban, hogy az állami szervek ilyen magatartása miatt nemzettársaim egyszerűen belefásulnak, beletörődnek, ha hasonló helyzet­be kerülnek. Harcolni kell jogainkért, mert különben elveszünk. Nem szabad feladni!


2015. január 20.
Hangya István
VMDK alelnöke

Forrás: Nagybecskereki Lap, Žolti Varga

http://www.vmdk.org.rs/hirek/383-ne-adjuk-fol, 2015. január 23.

2015. január 23., péntek



A tényekkel szemben nincsenek érvek.
Ha megszűnik az okozat, megszűnik a következmény is.
Az igazság győz.
Latin mondások

Soha nem felejtsd el, hogy ki vagy, mert mások sem fogják.
Ismeretlen

A horvátok egy nemzettársuk érdekében ultimátumot szabnak Szerbiának! A magyar kormány ezt 250 ezer délvidéki magyarért sem teszi meg...

a ruza tomasic01Horvátország európai parlamenti képviselői követelik, hogy Szerbia azonnal engedje szabadon a háborús bűnökért tizenkét év szabadságvesztésre ítélt, a szávaszentdemeteri (Sremska Mitrovica-i) börtönben raboskodó Veljko Marićot.
Amennyiben Szerbia ezt elutasítja, Horvátország nem fogja támogatni uniós csatlakozását, üzenték a horvát EP-képviselők.
Ruža Tomašić, a Horvát Tiszta Jogpárt képviselője szerint Szerbiának nem állt jogában pert indítani olyan horvát állampolgár ellen, aki Horvátország területén követte el a feltételezett bűncselekményt. Ezzel Szerbia voltaképpen megsértette Horvátország szuverenitását, véli Tomašić.
Marić, aki részt vett a horvát honvédő háborúban, az ítélet szerint 1991-ben a Bjelovari-bilogorai vármegyéhez tartozó Grubišno Polje településen meggyilkolta a horvát állampolgárságú, szerb nemzetiségű Petar Slijepčevićet.
A szerbek 2010-ben tartóztatták le Marićot a szerb-bolgár határnál levő Gradina településnél, majd a szerb igazságszolgáltatásra nem jellemző gyorsasággal ítélték el. Feltételezik, hogy az említett gyilkosságon kívül több háborús bűnt is elkövetett, de az egyelőre nem nyert bizonyítást.
Akárhogyis, Horvátország kiáll a polgáráért. Az utóbbi időben – főleg amióta Kolinda Grabar Kitarović megnyerte az elnökválasztást – Horvátország több ízben és több ügy kapcsán közvetve vagy közvetlenül meglebegtette Szerbia orra előtt azt a bizonyos vétójogot.
Ezzel szemben a magyar kormány maradéktalanul támogatja Szerbia uniós csatlakozását. Támogatását nem köti a temerini fiúk esetéhez, az itteni magyarok státusához, sem a sokak szerint életbevágóan fontos délvidéki magyar területi autonómia megadásához, ami 250 ezer nemzettársunkat érint.
Nem csoda, hogy a szerbek annyira szeretik Orbánt...
A képen: Ruža Tomašić                      
K. P.
Közzétette: Szerkesztő 2.  

http://www.delhir.info/cimlap/friss-hireink/35327-2015-01-23-01-53-11 2015. január 23. péntek, 14:00 

Lopják a sírköveket Bánátban


Manapság már nem hír, ha valamelyik sírhelyről ellopják a virágot, elviszik a frissen ültetett díszcserjét, a virágtartót, levágják a sír fedőlapjának a fémkarikáit. A sírgyalázás a bánáti temetőkben azonban egyre elképesztőbb formákat ölt.
Az elhanyagolt, sorsukra hagyott sírhelyekről elvisznek mindent, amit pénzzé lehet tenni. De nem csak azokról. Erről megbizonyosodhatott a napokban két testvér is, a kátyi Joka Peić és az udvarnoki Boja Gyólai. A szüleik sírjáról ugyanis a napokban eltűnt a két sírkő. Mint mondják, már korábban is tűntek el a sírokról virágvázák, de a legutóbbi eset túltett minden eddigin. A sírkövek súlya ugyanis van vagy fél tonna, ami arra utal, hogy jól szervezett banda lehet a dolog mögött. A nyolc évvel ezelőtt felállított fekete márványból készült sírkövek egyébként 1200 euróba kerültek. Az esetet jelentették a rendőrségnek, amely több hasonló eseten is dolgozik. Voltak lopások a szerbcsernyei temetőben, az aradáci evangélikus temetőben, az eleméri temetőben. A sorsukra hagyott német temetőkből a tolvajok már korábban elvittek mindent, ami elmozdítható volt.
A rendőrség minden esetben vizsgálatot indított (estenként a kőfaragóknál is jártak), de a tettesek csak ritkán kerültek meg.


K.I.
Magyar Szó, 2015. január 22., 5. o. és

2015. január 22., csütörtök

Nyelvhasználat – ki a gazda



A hivatalos nyelvhasználattal baj van. Erre utal Magyar Nemzeti Tanács (MNT) Bethlen Gábor Alap támogatásával a múlt évben szervezett nyelvi őrjárat is. Tíz hónapig vizsgálódott az „MNT Nyelvrendőrsége” a vajdasági községekben, ahol a magyar is hivatalos nyelv – sovány eredménnyel. A alapítványi pénzekre épülő Nyelvrendőrség, ahogy az MNT-ben becézték a nyelvhasználati projektumot, valóban változatos módszerekkel tevékenykedett. Ezekről, s a máris látható sovány eredményekről – ha hinni lehet az illetékes nyilatkozatának – rövidesen egy készülő internetes felületről is tájékozódhatunk.
Beretka Katinka, az MNT végrehajtó bizottságának tagja szerint a munkatársak 31 községben és a hozzájuk tartozó 240 településen fordultak meg, ahol a nyelvhasználati törvény alkalmazásáról igyekeztek közvetlen információkat szerezni. Emlékezetes, hogy a nyelvi őrjárat ötletére és a terepi megbízottakra már a kezdetben sisteregve hajtott rá a szélsőséges, bizony a komolyabbnak számító sajtó is. Volt olyan szélsőséges párt, amely ellen-kommandót hozott létre, s az észak bácskai községekben az utcán faggatta a magyarokat, akik nem tudnak szerbül. Az egyik belgrádi lap megismételte, amit szerbül oly gyakran olvashatunk: a kisebbségeknek több joga van Szerbiában, mint bárhol másutt Európában. S hogy ezt megerősítik a témával foglalkozó nemzetközi testületek is.
El is hallgatott, mind az MNT, mind a magyar média. A parlamentekben a VMSZ képviselői sem tiltakoztak hivatalosan a nemzeti alapú, nagy nyilvánosság előtt elkövetett zaklatás ellen.
Minden elismerés a projektum kivitelezőinek: úgy, ahogy mégis végigvitték a nyelvi őrjáratot.
Lévén, hogy magyarországi pénzről van szó, fel kell tenni a kérdést, hasznosult-e az alapítványi támogatás. Nyertek-e valamit a részvevő fiatalok? S ami a legfontosabb, változik-e valami ezután?
Ha abból indulunk ki, hogy a részvevő fiatalok meddig léptek be a napi buktatók sűrűjébe, azt kell mondanunk, hogy az ő tapasztalataik megszerzéséért nem kell sajnálni a pénzt. Azok közül néhányan, akik lelkiismeretesen elvégezték a rájuk bízott kikérdezős feladatokat, életre szóló nem mindig kellemes tapasztalatokat szerezhettek.
Maga a projektum, ha az eredményt nézzük, eddig nem hozott eredményt. Részint mert feltalálni a meleg vizet, nem eget rengető eredmény, másrészt, ha a gyakorlat maga nem változott, már pedig ez nem történt meg, akkor fel kell tenni a kérdést, mi értelme az egésznek.
Ha a megígért internetes prezentációval befejeződik a projektum, remélhetőleg összegezik legalább a politikai tapasztalatokat. Akár Budapesten is.
Lenne egy más lehetőség is. Ismerje el a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), hogy az ősbűnt még 2008-ban, a hárompárti Magyar Koalíció létrehozatalakor követte el. Azt, hogy a Tadic-féle Demokrata Párttal (DS), a balkézre kötött megállapodásra várva már a választási program kidolgozásakor, az akkor még általa is elfogadott, területi elhatárolódást nem követelő autonómiakoncepció ismérvei közé beerőltetett egy kakukkfiókát is. Ez pedig nem más, mint a nyelvhasználat ügye.
Ha valaki ezt eddig nem vette volna észre, az MNT nyelvi őrjárata meggyőzhette: nem a saját fejünkre kell hamut szórni, mert a helyzet a gyakorlatban olyan rossz, hogy már nem is érzékeljük.
Sem a történelmi VMDK-ban sem később a Vajdasági Magyar Demokrata Pártban (VMDP) ezt az inget soha nem vettük magunkra. Mert az inget – kivételesen – a nemzetközi dokumentumok sem ránk, kisebbségiekre szabták. Az egyenjogú nyelvhasználat intézményes kereteinek megalkotását, és a megvalósítás gyakorlati feltételeit is az érintett államnak kell(ene) vállalnia.
Kivéve, ha a kétpólusú kisebbségi elitek favorizált, a helyi hatalomhoz simuló szárnya a bizalmi minimummal együtt vállalja, hogy a hivatalos nyelvhasználat ügyében legfeljebb a lamentációt, s a parttalan „tudományos” kutatást vállalja. Ahogy ez a Vajdaságban is történt.
Eljött az ideje, hogy az „érdekvédő” magyar pártok, azzal, hogy szót emelnek a hivatalos nyelvhasználat terén tapasztalható visszásságok ellen, változtassanak a helyzeten. Hogy ez kellemetlen feladat? Persze, de ha már érdekszervezetnek titulálják magukat!

Ágoston András
Kisebbségi Fórum – Temerin, KIFO HÍRLEVÉL, II. évf. 18. szám, 2015. január 22.
Lásd még Pesevszki Evelin: Lezárt nyomozás. Magyar Szó, 2015. január 17., 1. és 5. o., vagy


2015. január 17., 10:59 >> 2015. január 17., 19:41

Néhány további kérdés az MNT pénzelése kapcsán



A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének 2015. január 5-i sajtótájékoztatóján kihoztuk milyen kevés pénzzel vesz részt Szerbia a Magyar Nemzeti Tanács költségvetésében. Eddig ezt rajtunk kívül senki sem tette szóvá, és ezzel is hozzájárultak a kisebbségi kirakat fenntartásához. A vajdasági sajtónak köszönve, amely némi meglepetésünkre lehozta az általunk közölt adatokat, igaz csak nagy vonalakban,  mára már mindenki látja milyen ruha van az autonómia királyán. Azonban, az a bizonyos  ruha megérdemel még néhány mondatot.  Kezdjük azzal, hogy az előző évekhez képest amikor az állami költségvetésből érkező összegek (szerb+tartományi költségvetés) 30% körül mozogtak, az a 2015-ös MNT által elfogadott költségvetés tervezetében csak 13,6%  jelennek meg. Konkrét számokban az a következőképpen néz ki: a tervezett összbevétel 689.700.000,00 dinár aminek 85% (588.720.000,00 din) továbbra is magyarországi forrásokból valósul meg támogatások és transzferek által. A tervezett összbevételnek mindössze  13,6% származik a szerb állami forrásokból (94.000.000,00 din). Még lesújtóbb adat pedig az, hogy az MNT munkájához , vagyis az úgynevezett „autonómia”, illetve a "kisebbségi Kánaán" működtetéséhez ebből az összegből a Szerb Köztársaság csak 61 millió dinárral részesedik, ami százalékban 8,8% jelent. Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy a vajdasági magyarok Szerbia legjobb adófizető állampolgárai, akkor ez vérlázítóan kevés. Ráadásul az említett 94.000.000,00 dinárnak  az 57%, azaz 54 millió dinárt  a költségvetési tervezet szerint az  MNT fizetésekre, juttatásokra és működési költségekre szánja, ami szintén elfogadhatatlan. Sajnos ezt a tényt már kevésbe firtatja a vajdasági magyar média, így továbbra is a vajdasági magyarság nagy része abban a tévhitben van, hogy Szerbia milyen nagylelkűen támogatja kultúránkat, a magyar oktatást, médiát, nyelvhasználatot. Pedig az MNT-ben lévő hatalmi többség magyarországi pénzekből vitézkedik, holott  az MNT pénzelése, döntéseinek végrehajtásához, programjaihoz hozzárendelt pénzeszközök biztosítása elsődlegesen nem a magyarországi adófizetők feladata volna, hanem a mindenkori hatalomé Belgrádban. De ott nagy a csend. Pedig ugyanaz a kisebbségi párt van hatalmon az MNT-ben, Újvidéken és Belgrádban is. Hogy ez miért fontos? Gondolom mindenki  előtt ismeretes, hogy nemrég fogadta el a Szerb , majd  a Vajdasági képviselőház is a 2015 –re vonatkozó költségvetést, amelyek meghatározzák a nemzeti tanácsoknak járó összegeket. Legjobb tudomásom szerint, a kisebbségi kormánypárt egyik hatalmi szinten sem fejezte ki elégedetlenségét a nemzeti tanácsoknak juttatott szégyenletes támogatások kérdésében, pedig részt vettek a költségvetési támogatásokat előlátó büdzsé előkészítésében, majd megszavazásában. Ha ez nem így van, akkor meg felvetődik a kérdés miért nem élt a módosító indítvány lehetőségével annak érdekében, hogy azt amit esetleg a kormányban való szerepvállalása által nem tudott, vagy nem is akart elérni, megpróbálja a parlamenti szavazás keretében érvényesíteni? Erre a lépésre még a Szerb Haladó Párttal való koalíciós szerződés szerint is lehetőségük lett volna (8. pont, Kisebbségi jogok fejezet, e) alatti kitétel), ahogyan azt meg is tették a  magyar-szerb vegyes történelmi bizottság működésének, illetve a szabadkai színház építésének folytatása esetén, ami dicséretes, de további kérdéseket von maga után. Miért kell olyan kérdésekben módosító indítványokat beadni, amelyek már eleve államközi vagy valamilyen más jellegű szerződésben szavatoltak? Olcsó politikai poénszerzés vagy a koalíciós partner máris megfeledkezett a vállalt kötelezettségekről? Ennyire elégedettek a nemzeti tanácsok pénzelésével? Esetleg a vegyes bizottság munkája és a szabadkai színház nagyobb súllyal bír a vajdasági magyar autonómia építésétől? Politikai vakság vagy szándékosság? Kérdések, kérdések..... 

CSONKA Áron

A magyar kultúra napja

A magyar kultúra napja
1989 óta január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban - a kézirat tanúsága szerint - e napon fejezte be a Himnusz megírását.

A magyarságnak a 19. századig nem volt nemzeti himnusza. Az 1815-től Szatmárcsekén élő Kölcsey Ferenc a bécsi udvar alkotmánytipró intézkedéseinek fokozódása idején, 1823 januárjában írta hazafias költészetének legnagyobb remekét, a Hymnust. A költemény először 1829-ben Kisfaludy Károly Aurorájában jelent meg, a kéziraton még szereplő "a Magyar nép zivataros századaiból" alcím nélkül, 1832-ben, Kölcsey munkáinak első kötetében már a szerző által adott alcímmel látott napvilágot.
A Himnusz megzenésítésére 1844-ben írtak ki pályázatot, amelyet Erkel Ferenc, a Nemzeti Színház karmestere nyert meg. Pályaművét 1844. július 2-án mutatták be a pesti Nemzeti Színházban a zeneszerző vezényletével. Szélesebb nyilvánosság előtt 1844. augusztus 10-én énekelték először az Óbudai Hajógyárban a Széchenyi gőzös vízrebocsátásakor. Az 1840-es évek végén ünnepi alkalmakkor még felváltva, vagy együtt énekelték a Hymnust és a Szózatot, addig az ötvenes években a Hymnus lett a nemzeti érzelmeket jobban kifejező népének.
A Himnuszt hivatalosan csak az 1949-es alkotmányt alapjaiban módosító 1989. évi XXXI. törvény 36. paragrafusa iktatta nemzeti jelképeink sorába, s a XIV. fejezet, 75. paragrafusaként emelte be az Alkotmányba. A 2012. január elsején hatályba lépett Alaptörvény Alapvetésének I cikke kimondja: "Magyarország himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Erkel Ferenc zenéjével."
A magyar kultúra napjáról való megemlékezés gondolatát ifjabb Fasang Árpád zongoraművész vetette föl 1985-ben, majd több népfronttanácskozáson is felhívta a figyelmet egy ilyen ünnep megtartásának fontosságára. "Ez a nap annak tudatosítására is alkalmas, hogy az ezeréves örökségből meríthetünk, és van mire büszkének lennünk, hiszen ez a nemzet sokat adott Európa, a világ kultúrájának. Ez az örökség tartást ad, ezzel gazdálkodni lehet, valamint segíthet a mai gondok megoldásában is" - mondta. A nap megünneplésére a Hazafias Népfront Országos Tanácsa 1988. december végi ülésén tett felhívást, s 1989 januárjában a HNF szervezte meg először az évfordulós rendezvényeket.
Az ünnep alkalmából azóta a magyarság idehaza, a határokon túl és szerte a világban megemlékezik a magyar kulturális értékekről. Kiállításokat és koncerteket rendeznek, könyvbemutatókat, irodalmi esteket és színházi előadásokat tartanak. E naphoz kapcsolódva adják át a magyar kultúrával, továbbá - 1993 óta - az oktatással, pedagógiai munkával kapcsolatos szakmai elismeréseket is. Többek között ekkor adják át a Márai Sándor-díjat, a Csokonai Vitéz Mihály Alkotói Díjat és a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat, valamint a közművelődés minőségfejlesztéséért járó Minősített Közművelődési Intézmény Címet és a Közművelődési Minőség Díjat, a legjobb szolgáltatást nyújtó könyvtáraknak a Minősített Könyvtár Címet, Kolozsvárott pedig az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjat.
Szatmárcsekén megkoszorúzzák Kölcsey Ferenc sírját és átadják a Kölcsey Ferenc-emlékplakettet. A Kölcsey Társaság által 1995-ben alapított elismeréssel azokat a művészeket jutalmazzák, akik életművükkel és tevékenységükkel nagyban hozzájárultak a hazai és az egyetemes kultúra gazdagításához. Az idei elismerést Törőcsik Mari Kossuth-díjas színésznő, a nemzet művésze kapta.
Kölcsey Ferenc a verseit külön lapokra írta, és kéziratcsomagokban gyűjtötte. A Hymnust tartalmazó kéziratcsomag az 1830-as évek végén eltűnt, és több mint száz éves lappangás után, 1946-ban került az Országos Széchényi Könyvtár birtokába. A Hymnus két lapon található, tintamarás miatt megsérült, eredeti kézirata a magyar kultúra napján idén is megtekinthető a könyvtár aulájában, sőt január 23-25. között rendhagyó kiállítás keretében a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeumban is látható lesz. (MTI)

2015. január 21., szerda



A legromlottabb államban van a legtöbb törvény.
Publius (vagy Caius) Cornelius Tacitus (Kr. u. 55. vagy 56. – valószínűleg 117 és 120 között) római történetíró.

A jogrendszer reformja folyamatban van. Az évezred előttünk van.
Zoran Doderović

Ha bizonyos fokig nem vagy kétségbeeső, nem vagy érdekes.
James Eugene „Jim” Carrey (Kanada, Ontario, Newmarket, 1962. január 17.) kétszeres Golden Globe-díjas kanadai humorista és színész.