Igen, nektek írok. Mert ti érdemlitek meg, hogy
foglalkozzanak veletek, nem a politikusok. Ahogy ígértem, tegnap
megnéztem az előadást (második sor széle a kisbabával).
Borzalom. Ez jutott eszembe, miközben néztem. De nem az előadás volt
borzalmas, az tökéletes volt. Hanem a felismerés, hogy igazatok van.
Hogy a tükörben mind megláthatjuk a szörnyet. Úgy vágott gyomron a
társadalomkritika már az első 5 percben, hogy a levegőt kapkodtam. Aztán
a következő gyomros. Meg a következő. Végig. Ezt vártam! Pont azt
vártam, hogy hasson, üssön a dolog. Hogy fontos dolgokkal foglalkozzon
az előadás, hogy tartalma, célja, mondanivalója legyen. És volt! Sőt!
Nem elcsépelt frázisokat pufogtattatok, hanem újszerűen, konkrét
példákkal (emberállat, féregember stb.) mutattátok be. Ezt kell, hogy
kapja a közönség, nem cukormázas népmesei tanulságokat.
Volt szerencsém olvasni egy korai fordítását az eredeti műnek. Nem nagy dolog, fenn van a neten.
Abban sem volt kevesebb káromkodás, mint a kész darabban. És most én
mutatok be egy szörnyet: a kétszínű embert. Mert sokan vannak köztünk
ebből a szörnytípusból. Naponta káromkodnak, de felháborodnak, ha a
színpadról hallják vissza. Pedig így lett hiteles, így lett valódi. Nem
valami steril, kilúgozott bájvigyort kaptunk, hanem valóságot. Sőt, a
mai fiatalok ennél sokkal csúnyábban beszélnek. A Pásztor által
emlegetett színpadi vizelés majdnem elkerülte a figyelmem. De kellett az
oda. Szemes Franc karakteréhez kellett ez a mozzanat, hogy teljesen
kibonthassátok a karaktert, hogy mindenki tisztában legyen vele ki, mi ő
valójában. Nem volt öncélú.
Mint írtam olvastam a régi szövegkönyvet. Ti maivá tettétek a
módosításaitokkal. De, ami a legfontosabb, új tartalommal töltöttétek
meg. Az eredeti mű egy szerelmespár tragikus kapcsolatát mutatja be. A
torzszülöttek eredetileg nem is értettem miért voltak a darabban.
Kilógtak az eredeti műből. De most ti ezt megfordítottátok. A szörnyek
célt és tartalmat kaptak, a darab pedig keretet tőlük. Ez zseniális!
Ahogy a végét is megváltoztattátok, az külön üde csavar volt.
Nem volt vulgáris, nem volt közönséges. Minden mozdulatnak, szónak
jelentése, célja volt, összességében pedig értéket közölt. Senki nem
kelt fel, nem ment el az előadásról. A végén mindenki tapsolt. Teltház
tapsolt! Nektek, mert megérdemlitek. Ebben az előadásban munka volt,
kreativitás, mondanivalója volt. Ez a színház! Ilyennek kell lenni a
színháznak!
Az előadás nem gyerekeknek való ez igaz. De nem a vulgaritás miatt.
Szerintem otthon a szülőtől, az iskolában, a tévében sokkal több
káromkodás, erőszak stb. éri őket, mint itt. Azért nem való gyereknek,
mert nem értik még az üzenetet. De megnézhetik. Nem kell eltiltani őket
tőle.
De rájöttem miért kellett betiltani. Mert amit Hajnal „kérés”-nek írt
le, az parancs volt. Parancs a társulatnak, parancs a VMSZ-es
polgármestereknek. Pásztor pedig asszisztált hozzá. Miért kellett
betiltani? Mert Pásztor is és Hajnal is meglátták magukat egy-egy
tükörben. Aki látta az előadást az tudja miről beszélek, aki nem látta
annak pedig nincs joga bírálni a társulatot! Ők olyan színházat, olyan
kulturális életet akarnak, mint ami a 19. század végén és a 20. elején
jellemezte a magyar kultúrát. Ugar! Így nevezte Ady. Ők ezt akarják,
hogy az emberek csak nevessenek, és mindig sulykolják beléjük a nemzeti
öntudatot, hogy ne vegyék észre a problémákat, és a választásokon
VMSZ-re szavazzanak. Ez az előadás viszont más volt. Gondolkodásra
késztetett, rávilágított a társadalmunk, a közösségünk problémáira,
visszásságaira.
Végszónak nem tudok mást írni: Köszönöm!
Ilcsik Szebasztián, néző
https://azure.szabadmagyarszo.com/2021/07/30/ezt-kell-hogy-kapja-a-kozonseg-nem-cukormazas-nepmesei-tanulsagokat/
