A 16 éves fiút ma délután temetik Csantavéren
A Fábrik családot sokan ismerik Csantavéren, annak ellenére, hogy nem
laktak mindig a faluban. Éltek a szomszédos Višnjevacon is, nemrégiben meg az egyik
tornyosi úti tanyára költöztek, a lányukhoz. A nincstelenség mellett oly sok
baj érte őket idáig is, hogy még számba venni is hosszadalmas lenne, nemhogy
átélni és elviselni. Kezdődött minden azzal, hogy a másfél éves kislányuk
leforrázta az arcát és a nyakát teával, amely sérülések nyomát alighanem egy
életen át hordoznia kell, majd folytatódott a jelenleg 42 éves édesanya,
Marica, asztmájával és tetőzött most a szerencsétlenség az édesapa, László
betegségével, akit épp ma kellett volna műtétre vinni a nagykikindai kórházba.
Régóta vártak már erre az életmentő beavatkozásra és erre a mára kitűzött
dátumra, ugyanis a rákbeteg ember veseműtétjét eddig egyetlen orvos sem akarta
felvállalni. Most végre találtak egy idős doktort, aki igent mondott, és neki
köszönhetően a család újra reménykedni kezdett. Az 1960-as születésű Fábrik
Lászlónak az egyik veséje már régen felmondta a szolgálatot, a másikban viszont
a közelmúltban rákos elváltozásokat találtak. A szemmel láthatólag is
drasztikusan leépült, csontsovány férfi állapotának egészen bizonyosan nem tesz
jót mindaz, amit ezekben a napokban át kell vészelnie. Régvárt műtétje előtt
még egy férfias próbatételt ki kell állnia: a mai napon el kell temetnie a
legkisebb gyerekét. Azt az alig l6 esztendős fiút (majd csak őszre lenne 16),
aki pénteken este még épen, elevenen, vidáman ment el otthonról, és akit tegnap
holtan, koporsóban hoztak haza.
Romić Arnold Fábrikék harmadik gyereke volt. Már csak egy fiuk és egy
lányuk maradt. A srác a barátaival az oromhegyesi Atlantis Garden Clubba indult
szórakozni. Nem volt ebben semmi különös, így tette ezt korábban is, máskor is.
A fiatalokat – az újabb kori szokás szerint – autóbuszok szállítják erre a
szórakozóhelyre ugyanúgy, mint más időben, máshová, másik településre. Az
elmondottak, a hallottak alapján most sem történt semmi baj egészen a zárás
időpontjáig. Az egyik jelenlevő, Arnold tornyosi barátja így írta le az akkori
eseményeket:
– A péterréveiek elloptak néhány kabátot, amit felvittek a buszra. Már mi
is beszálltunk és indultunk volna hazafelé, amikor Arnoldot leszállították.
Amint lelépett, mindjárt ütlegelni kezdték és a parkolóban várakozó rendőrautóhoz
vezették. Két rendőr bántalmazta, ketten pedig álltak mellettük és nézték. Két
tornyosi barátomat, két péterrévei fiút és engem is levezettek a buszról, és mi
is kaptunk néhány ütést. Ezt látták mindazok, akik a buszban tartózkodtak,
később azonban az autóbuszt elindították, bennünket nem várt meg. Arnold kicsit
távolabb volt tőlünk, de hallottuk a jajgatását. Sírt, könyörgött, hogy hagyják
már abba a verést. A parkoló területe jól kivilágított, de akkor már kezdett
világosodni is, így tisztán láttuk, hogy a barátunk arca sötét színű volt a
kapott ütésektől. Aztán a helyszínre érkezett a mentőautó, és a szerbül folyó
beszédből megértettük, hogy Arnold meghalt. Azt, hogy betették a mentőkocsiba,
már nem láthattuk, mert akkor minket is elküldtek, megindítottak hazafelé. Gyalog
indultunk neki az útnak. Fél 7 felé
értünk Tornyosra. Én egyenesen Arnoldékhoz vettem az irányt, hogy értesítsem a
szüleit. Nem mertem nekik megmondani, hogy a fiuk valószínűleg meghalt, csak
annyit közöltem, hogy valahová elvitte a mentő.
Marica, Arnold édesanyja azonnal hívta a Csantavéren élő rokonokat, hogy
segítsenek. Először a zentai kórházba rohantak, mert azt gondolták, az tűnt
logikusnak, hogy oda szállíthatták. Ott azonban hiába érdeklődtek egyik-másik
osztályon, diszkóbalesetben megsérült fiúról sehol sem hallottak. Ezután a
csantavéri rendőrállomásra mentek, akik felhívták a magyarkanizsai kollégáikat,
és ott tudták meg, hogy a gyereket Újvidékre szállították.
Fábrik Péter, Arnold nagybátyja a következőket mondta:
– Az újvidéki kórházban is rohangáltunk egyik helyről a másikra, fogalmunk
sem volt arról, hogy hol keressük. És akkor még azt sem tudtuk, hogy már nincs
is az élők sorában, hiszen velünk ezt senki nem közölte. A szülőket, a családot
a tragédiáról nem is értesítették. Ha mi nem indulunk el a felkutatására, akkor
nem is szólnak? Végül az egyik segítőkész fehérköpenyes azt tanácsolta, hogy ha
már más nem marad, akkor érdeklődjünk a patológián. Valójában ekkor
szembesültünk azzal, hogy Arnold meghalt. Intézkedni azonban nem tudtunk, mert
előzőleg a magyarkanizsai rendőrállomásról kellett volna egy papírt kérnünk,
amivel a holttest azonosítását igazoljuk. (Egyébként a kórházban a gyerek nevét
sem tudták, így NN-ként szerepelt a patológiai osztály nyilvántartásában.) De
nekünk ilyen papírunk nem volt. Amikor telefonon felhívtam őket, azt felelték,
hogy nekik nincs semmi közük az esethez, legfeljebb csak akkor intézkedhetnek,
ha az újvidéki kórházból megérkezik a boncolás eredménye… Már szombat délután
volt, mire nagyjából körvonalazódott előttünk, hogy mi is történhetett a
fiúval. A holttestért tegnap (vasárnap) reggel 8 órára kellett mennünk
Újvidékre, az itteni temetkezési vállalat dolgozói egyenesen a temetőbe, a
halottasházba szállították. Időközben én még az oromhegyesi szórakozóhely
tulajdonosát is felhívtam, tájékoztatást kérjek tőle a történtekről. Ő azt
mondta, hogy éppen lábadozik, egy műtét után, így nincsen tudomása arról, hogy
mi zajlott szombaton hajnalban a diszkóban. Elmeséltem neki, hogy két héttel
ezelőtt az én fiamat ott verték meg a biztonsági őrök. Leütötték úgy, hogy
elveszítette az eszméletét, aztán pedig, mint egy piszkos rongyot, egyszerűen
kidobták. Egyébként is negyvenfős személyzettel dolgozik, nem tudhatja, hogy
melyik embere milyen mértékben agresszív… Az ügynek még nyilván lesz
folytatása. A dolgot mi sem, de gondolom, hogy a magyarkanizsaiak sem fogják
ennyiben hagyni. Egy alig 16 éves fiú meghalt, ezt a tényt pedig nem lehet
megmásítani. A családot szörnyen megviselték a történtek. Csak a tegnapi nap
folyamán két ízben járt náluk az egészségház mentőkocsija, kétszer pedig az
esti virrasztás idején is ki kellett hívni az orvost a temetőbe… Arnold
unokaöcsémet ma 13 órakor helyezzük örök nyugalomra a csantavéri Nagytemetőben.
Szabó Angéla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése