A nacionalizmus, mindenekelőtt, paranoia. Kollektív és egyéni paranoia.

Danilo Kiš (Szabadka, 1935. február 22. – Párizs, 1989. október 15.) jugoszláv (szerb) író.

Fantasztikus gazdasági fejlődést jegyzünk. Ebben a realitás sem tud bennünket megállítani.

Dragan Petković

VMDK PRESS

Megtörtént ez is. Megalakult a szerbiai kormány. Amilyen volt a vajúdás, olyanra is sikeredett. 

Jogász vezeti a mezőgazdaságot, magániskolák tulajdonosa az oktatási tárcát, szakmai körökben ismeretlen egyén a kultúrát, míg a régi-új miniszterek eddig sem mutattak fel semmit. (http://vmdk.us11.list-manage1.com/track/click?u=bc564c2b14d784b53071ebd00&id=197aecb905&e=3eb0ebfcd8) Ezek után is ezt a színvonalat várhatjuk el tőlük. Esetleg még rosszabbat, hiszen olyan minisztereket is újrahasznosítottak, akiket egyszer már félretettek komoly botrányok miatt. De hát az már régen volt és ki emlékszik még az aflatoxinos tejre?

A  Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) már a régi kormányra is azt mondta, hogy nincsen meg neki sem a tudása sem a kapacitása Szerbia vezetésére. Azóta is ezt a véleményt valljuk, az idő meg csak minket igazol.
Két évvel ezelőtt azt is kimondtuk, hogy a szabadkai székhelyű szerb-magyar párt részvétele a belgrádi hatalomban csak szemfényvesztés és a Szerb Haladó Párt szerecsenmosdatását, illetve az európai kirakat működtetését szolgálják.
Már akkor kimondtuk azt is, hogy a szabadkai székhelyű szerb-magyar pártot nem a délvidéki magyar érdekek érvényesítése vezényli, hanem a hatalomban való részvételük egyedüli célja  az egyéni ambíciók kielégítése, a pártérdekek előtérbe helyezése, és a párt köré tömörülő gazdasági érdekeltségek érvényesítése.
Az idő pedig ismét minket igazolt. A nagy pompával bejelentett haladó-szabadkai székhelyű szerb-magyar párt koalíciós szerződésből szinte semmi sem valósult meg, a kormányban, azaz a minisztériumokba delegált államtitkárok munkája teljesen értékelhetetlen volt. Ráadásul a semmiért megszavaztak számos káros  törvényt, amely tovább rontott  a délvidéki magyarság amúgy is nehéz társadalmi kilátásain. Ezt  a szavazók is belátták, de maga a párt is, hiszen a Prosperitati alapítvány útra indítása, időzítése is ezt igazolja.
Most, két évre rá, a történet megismétlődik. Csak rosszabb változatban. (http://vmdk.us11.list-manage1.com/track/click?u=bc564c2b14d784b53071ebd00&id=1ad9cd8b10&e=3eb0ebfcd8) Ugyanis, a magyar többségű önkormányzatok át lettek adva a haladóknak, a tartományban pehelysúlyúak, míg  köztársasági szinten még csak most írták alá a koalíciós szerződést.
Ha elemezni szeretnénk a koalíciós szerződés tartalmát (részletesen ITT) (http://vmdk.us11.list-manage1.com/track/click?u=bc564c2b14d784b53071ebd00&id=2470a5a501&e=3eb0ebfcd8) , akkor az első olvasat után meg lehet állapítani, hogy majdnem szóról szóra azt írták alá, amit két évvel ezelőtt. Ez is csak az előző időszak teljes eredménytelenségét igazolja. A mostani szerződés komolyságáról az is tanúskodik, hogy a szerződésben a leendő kormány megválasztásáról beszélnek, holott a kormányt már rég megválasztották mire a szerződés aláírására került sor.
De ennél is fontosabb az a tény, hogy a szabadkai székhelyű szerb-magyar párt ismét elárulta a Tisza menti magyarság elemi érdekét: visszatérésüket Bácskába. Mert ez a tétel ismét kimaradt. Ezek szerint a szabadkai székhelyű szerb-magyar párt szerint rendben van  Ada-Zenta-Magyarkanizsa Észak-bánáti körzeti besorolása, ami egyenesen serkenti az asszimilációs folyamatokat.
Arról meg, hogy a haladók milyen komolyan fogják fel koalíciós partnerük követeléseit mindent elmond az a "vita" ami elhangzott a szerbiai parlamentben. Nevezetesen, a régi-új kormányfő megválasztásánál felszólalt a szabadkai szerb-magyar párt frakcióvezetője és hosszasan és mélységekig benyalva sorolta miért fognak az új kormányfőre és az új kormányra szavazni. Többek között említést tett a szabadkai Y-ágról is. Aleksandar Vucic viszontválaszában pedig szépen lehűtötte, elmagyarázván neki, hogy az a része a 10-es útfolyosónak most nincsen a prioritások között.

És most ejtsünk néhány szót az általuk javasolt államtitkárokról. Kezdjük a jó résszel. Helyesnek tartjuk az oktatási minisztérium bevonzását. Ugyanis, a délvidéki magyarság egyik legégetőbb problémája a magyar anyanyelvű oktatás. Ha már erről ejtünk szót, akkor írjuk meg azt is, hogy a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége elfogadhatatlannak tartja a Magyar Egyetem kihagyását a fent említett koalíciós szerződésből. A Magyar Egyetemet nem lehet pótolni kollégiumi szakkörökkel, még akkor sem ha azt a kollégiumot európainak nevezik.
Majd  itt álljunk meg egy pillanatra! Az albán és a bosnyák nemzeti közösség képviselői is támogatják a köztársasági kormány munkáját. Kevesebben vannak, mint a magyarok. Ennek ellenére az albán közösségnek egyenes befolyása lesz arra a koordinációs központra, amely a Dél-szerbiai albánok mindennapjaira közvetlen befolyással bír. A bosnyák közösség képviselője, nagy valószínűséggel rendezni fogja a Novi Pazar-ban székelő bosnyák egyetem akkreditálását, és ezzel nekik megfelelő felsőoktatási intézményük lesz. És mi magyarok? Mi csak kullogunk! Intézményeink zsugorodnak, megszűnnek. De térjünk vissza az eredeti témához.
Azonban, ha kritikus szempontból vizsgáljuk az államtitkári helyeket, és ha már dicsekedünk a megtartott befolyással, akkor továbbra is érthetetlen miért marad el az önkormányzati és az igazságügyi, valamint a belügyminisztériumi államtitkársági követelés?
Holott  tudjuk, milyen komoly gondok vannak az önkormányzatokban, állami közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban, valamint a rendőrségben a részarányos foglalkoztatás és a nyelvhasználat terén, akkor igazából itt volna értelme az államtitkároknak.
Továbbá, az előzőekhez képest azt is meg kell állapítanunk, hogy elmaradt a szociális ügyekkel foglalkozó államtitkári pozíció. Hogy miért? Erről (sem)  nem kaptunk magyarázatot az illetékesektől. Pedig olyan nagy hévvel beszéltek a falugondnoki szolgálatról meg a szociális juttatások átalakulásáról.

Ami az államtitkári tisztségek várományosait illeti, nincsen sok okunk  a bizakodásra. A négy jelölt közül, három már eddig is ezt a tisztséget töltötte be, közösségi szempontból eredménytelenül.
Kern Imre, a szerbiai infrastrukturális minisztérium államtitkára előző megbízatási időszakáról annyit tudunk, hogy a Szabadkai Színház további építésével, az Y-ággal és a Belgrád-Budapest vasútvonal felügyeletével volt megbízva (ami kikerüli a Tisza menti tömb magyarságot). Egyiknél sem tapasztaltunk látványos fejlődést. Itt érdemes megemlíteni azt a tényt, hogy Kern Imre sok éven keresztül a VAT Nagyberuházási Alap igazgatóhelyettesi tisztségét töltötte be. Ezekről az évekről a haladók rengeteg negatívumot mondtak, lopást, csalást emlegetvén. A VAT Képviselőház utolsó ülésén, a szabadkai székhelyű párttal közösen, leszavazták a már említett alap jelentését, rendellenességek miatt. Ezzel érdekes helyzet alakult ki. A haladók megtagadták saját koalíciós partnerét, a mutyipárt elhatárolódott saját káderétől.

Vickó Ferenc, az egészségügyi minisztérium államtitkárának az egyik fő feladatja az lett volna, hogy leállítsa a zentai kórház hanyatlását és emelje az egészségügyi szolgáltatások szintjét a magyarok által lakott településeken. Ebből nem valósult meg semmi. A zentai kórház az óta is tengődik, míg a szerb többségű nagykikindai kórház fejlődik. Ha ez így marad, meg fog szűnni ez a magyar intézmény is.

Juhász Attila, a mezőgazdasági minisztérium államtitkára áldásos tevékenysége alatt vették le a mezőgazdasági termelők támogatását 12000 dinárról 4000 dinárra, és az ő ideje alatt hozták meg azt a földtörvényt, amely ellehetetleníti a vagyon-visszaszármaztatást és lehetővé teszi a szerbiai újgazdagoknak és a külföldi állampolgároknak (főleg araboknak) a vajdasági termőföld felvásárlását, illetve az állami földek bérlésénél előnybe kerülését. Erről ennyit.

Vicsek Annamária, az oktatási minisztérium leendő államtitkára új személy ezen a pályán. Eddig parlamenti képviselőként volt jelen a közéletben és főleg oktatási témákkal foglalkozott. Politikusként mély nyomot nem hagyott maga mögött. Szakmai tevékenységét még nem tudjuk kiértékelni, de reméljük, nem azért kerül az államtitkári székbe, mert a párt így szeretné kárpótolni személyét a beígért parlamenti képviselőségért, ami mint tudjuk ezúttal elmaradt.

Végezetül, hadd tegyünk említést e folyamat erkölcsi és politikai oldaláról. A szabadkai székhelyű szerb-magyar párt elnöke láthatóan fellélegzett a koalíciós szerződés aláírása után. Sikertörténetnek nevezte, majd ismét azt bizonyítgatta megtartották  politikai befolyásukat, úgy a délvidéki magyar közösségben, úgy a szerbiai politikai színtéren, hiszen ismét minden szinten hatalmon vannak. Azok, akik meg nekik vermet ástak (szerinte más magyar pártok, civil szervezetek) azok maguk estek bele, mert most mindenhol ellenzékben vannak.
És itt jöttünk el a probléma lényegéig! A nemzeti autonómia mellőzése és a kijárásos politika előtérbe helyezése, a hatalomhoz való görcsös és mindenáron való ragaszkodása miatt, mára már egy maffiózó módszereket alkalmazó érdekcsoporttá változtak, akit csak az érdekel, hogyan tudják megtartani előnyjogaikat, munkahelyüket,  és hogyan tudják kiszipolyozni a szerbiai, vajdasági és magyarországi közpénzeket.
Politikájuk már nincsen, ideológiájuk úgyszintén. Korrupciós vádak miatt politikusai ellen eljárásokat vezetnek. Az ellenzéki politizálást, az ellenzéki létet el sem tudják képzelni. Ezért készek mindenféle erkölcstelen és hátrányos politikai alkut elfogadni, csak maradjanak hatalmi pozícióban. Csakhogy ennek a levét a délvidéki magyarság issza meg. Végső ideje leváltani őket.

2016. augusztus 26.

www.vmdk.org.rs       

hirmondo@vmdk.org.rs

REHABILITÁCIÓ ÉS RESTITÚCIÓ

Mit jelent a VMSZ-nek a „mielőbb”?

A vajdasági magyarok számára ebben a pillanatban az egyik legidőszerűbb kérdés a rehabilitálás és a vagyon-visszaszármaztatás.  Hogyan viszonyul ezekhez a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ)?

A Szerb Haladó Párt (SNS), amelyet Aleksandar Vučić, a párt elnöke képviselt, és a VMSZ, amelyet Pásztor István, ugyancsak pártelnök reprezentált, 2016. augusztus 14-én Belgrádban koalíciós szerződés írtak alá „A közös, programszintű együttműködésről és részvételről a Szerb Köztársaság kormányában”.[1]

            A szerződés legfontosabb része a 2. szakasz, miszerint „a szerződő felek egyetértenek abban, hogy a Kormány a(z akkor még – B. A.) miniszterelnök-jelölti programbeszédben bemutatott programbeli célok mellett a Vajdasági Magyar Szövetség programbeli prioritásainak megvalósításán is dolgozni fog”. (A szakasz szerb szövegében nem található az „is” szócska, de ez semmit nem váltóztat a lényegen.) Ezek a „prioritások” 11 pontból állnak és külön dokumentumban, mintegy a szerződés mellékleteként lettek megfogalmazva.[2]

A VMSZ „prioritásai” 10. pontjának címe a „rehabilitáció, vagyon-visszaszármaztatás, az egyházakkal való együttműködés”.  A VMSZ az „a” alatt megállapítja, hogy a szerb a hatalmi szervek, (pontosabban: a szerb kormány) „hatályon kívül helyezték” a csúrogi, zsablyai és mozsori magyarokat érintő két 1945. évi közigazgatási határozatot”.

A kormányhatározat indoklásából[3] azonban kiderült, hogy „jogerős határozat[4] hatályának megszűnéséről szóló határozatnak[5] – a közigazgatási eljárási törvény 255. szakaszának 3. bekezdése szerint[6] – „csak a jövőben van joghatálya”.[7]

Magyarán ez azt jelenti, hogy ennek a kormányhatározatnak – a bírósági rehabilitációs végzésekkel ellentétben – visszamenő/kezdettől számított hatálya nincsen. Vagyis: csak a hatályon kívül helyező határozat meghozatala napjától előre nézve érvényes (nem pedig a megszüntetett, 1945. évi végzések keltezésétől).

Amennyiben továbbvigyük ezt a gondolatot, akkor a csúrogi, zsablyai és mozsori magyarok 2014. október  30-ig (amikor a kormány meghozta a határozatot) továbbra is kollektív háborús bűnösök, attól kezdve pedig nem. Ebből az a következtetés vonható le, hogy a szerb kormány el is törölte meg nem is a három falu magyarjainak a kollektív bűnösségét. Eltörölte a „jövőre nézve”, nem pedig a sérelem elszenvedése pillanatától.

A VMSZ a „prioritásaiban” megfogalmazott álláspontjával is megerősítette, hogy a vajdasági magyarok esetében a kollektív bűnösséget csak „a jövőre vonatkozóan” szüntették meg, és nem a határozatok meghozatalától kezdve, mivel azok megsemmisítésére sajnos nem került sor.

E két viszonyulás hatásának teljesen eltérő a jogkövetkezménye: Az első esetben az érintetteknek továbbra is egyénileg kell kezdeményezniük a rehabilitálási és a vagyon-visszaszármaztatási eljárásokat, beleértve azokat is, aki akkor csecsemők vagy gyermekek voltak, a második esetben pedig csak azoknak kellett volna, akik ellen eljárás folyt, és akiket háborús bűnösöknek nyilvánítottak, vagy ilyen bűnök elkövetése miatt elítéltek.

Ezzel kapcsolatban felvetődik a kérdés: A kormányhatározatot miért nem úgy megfogalmazták meg, hogy minden személy, aki ellen nem hoztak jogerős bírósági ítéletet, vagy közigazgatási határozatot, mentesüljön a kollektív felelősség terhe alól és kapja vissza az elvett vagyonát? Mi ebben a VMSZ felelőssége?

         A VMSZ az idézett bekezdésben megállapítja még, hogy „a rehabilitációs eljárásokban eljáró állami szervek az elkövetett aktusok elítéléséről szóló parlamenti nyilatkozattal” és „a kormánydöntéssel összhangban fognak eljárni”.

            Nem egészen érthető, hogy a VMSZ ezzel a (teljesen felesleges) szövegrésszel mit is akart mondani. Talán az állami szervek másként is eljárhatnak, mint ahogy a jogszabályok előlátják? Mi ebben a pláne?

A „prioritások 10. pontja a „b”, „c” és a „d” alatt csupán elvárásokat fogalmaz meg a restitúciós törvény „mielőbbi módosulása” (mintha önmagától módosulna!), a magyar egyházak és az állam közötti „nyitott kérdések mielőbbi rendeződése”, valamint „az egyházi vagyon visszaszármaztatása mielőbb befejeződése” tekintetében.

           Sehol egy követelés, határidő, ami meggyorsítaná a magyar közösség érdekeinek megvalósulását, követeléseinek rendezését! Egyáltalán, a VMSZ értelmezésében mit jelent az, hogy „mielőbb”.  

            A VMSZ „prioritások” 10. pontjának megfogalmazásaiból az derül ki, hogy a VMSZ a rehabilitálási és restitúciós kérdésekben sem követelt, az SZHP, illetve az új/régi kormányfő pedig nem vállat semmilyen számon kérhető konkrét kötelezettség teljesítését a vajdasági magyar közösség érdekében. Az, hogy a Kormány – a „koalíciós szerződés 2. szakasza szerint – „a Vajdasági Magyar Szövetség programbeli prioritásainak megvalósításán is dolgozni fog”, éppen semmilyen feladatot/kötelezettséget nem hárít Vučićra. Vagy „dolgozik” ezeken, ha ugyan kedve tartja, vagy nem.

            A VMSZ politikusai még arra sem voltak képesek, hogy a „prioritásaikba” belefoglalják  az  Európai Parlament (EP) 2016. február 4-i állásfoglalásának 9. pontját a Szerbiáról szóló 2015. évi jelentésről (2015/2892(RSP)), amelyben az EP „emlékezteti a szerb kormányt a rehabilitációs törvény teljes körű, megkülönböztetéstől mentes végrehajtására; a szerb kormánynak a kárpótlási törvény további módosítását javasolja annak érdekében, hogy a természetbeni kárpótlással kapcsolatban felszámoljanak minden eljárási és jogi akadályt”.[8]

***

A kormányzati többséghez tartozó VMSZ parlamenti képviselőinek (és természetesen a párt vezetőjének) politikai, szakmai és erkölcsi felelőssége, tehát, a két törvény megfogalmazásával kapcsolatban (is) kétségtelen. A délvidéki magyarság érdekeinek érvényt szerezni nem tudtak, viszont „belementek a vagyon-visszaszármaztatás és a kollektív bűnösség méltánytalan kezelésébe”.[9] Ebből aztán az itteni magyarok számára komoly anyagi és egyéb hátrányok is keletkeztek.

A VMSZ képviselőknek lehetőségük volt ezeknek a kérdéseknek az elfogadható módon való rendezésére, ami sajnos nem történt meg. Most is fontosabb volt számukra a hatalomban való részvétel és néhány jól fizetett (kormány)tisztség megszerzése, mint a vajdasági magyarok érdekeinek képviselete. Teljesen érthetetlenül állunk ezekben a témákban a magyar kormány érdektelensége előtt is.

Újvidék, 2016. augusztus 26.

BOZÓKI Antal

---

[1] http://www.vmsz.org.rs/hirek/tortenesek/koalicios-szerzodes-0 és http://www.vmsz.org.rs/sr/vesti/desavanja/koalicioni-sporazum-0

[2] Lásd az ezzel kapcsolatos, a SZHP–VMSZ „koalíciós szerződés” c. 2016. augusztus 20-ai írásom: http://delhir.info/delvidek/magyarsag-koezelet/57163-szhp-vmsz-koalicios-szerzdes-nesze-semmi-fogd-meg-jol, 2016. augusztus 20. [12:40]; http://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=8328, 2016. augusztus 20. és

Civitas Europica Centralis: Kisebbségi Sajtófókusz, 2016. augusztus 22.

[3] Rešenje Vlade Republike Srbije 3877 [A Szerb Köztársaság Kormányának 3877-es határozata]. Megjelent a Službeni glasnik RS [a SZK Hivatalos Közlönye] 2014. november 5-i 121. számában, a 3877-es szám alatt, 26-27.

Szerb nyelvű szöveg: http://www.vmsz.org.rs/sr/vesti/tortenesek/vlada-srbije-je-na-zahtev-svm-ukinula-odluke-iz-1945-godine-kojima-su-madari-iz

Magyar nyelvű szöveg: Vajdaság Ma: http://www.vajma.info/. Dokumentumok, vagy VMSZ: http://www.vmsz.org.rs/hirek/tortenesek/vmsz-kezdemenyezesere-szerb-kormany-hatalyon-kivul-helyezte-harom-falu-csurog

Lásd még a Megkésett, deklaratív határozat c. 2014. november 9-i írásom.

[4] A magyar fordításban „végzés”.

[5] A magyar fordításban „végzés”.

[6] Törvény az általános közigazgatási eljárásról (A JSZK Hivatalos Lapja, 33/97. és 31/2001. szám, A Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye, 30/2010. szám). Lásd a Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapján: http://www.mnt.org.rs/175-Torvenyek-es-egyeb-jogi-dokumentumok-magyar-nyelven (a 37-es szám alatt).

[7] Lásd az indoklás 7. bekezdésében. A 6-os alatti fordításban: „jogerős végzés hatályának megszüntetésről szóló végzés alapján csak a jövőre nézve állhat be jogkövetkezmény”.

[8] http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=-//EP//TEXT+TA+P8-TA-2016-0046+0+DOC+XML+V0//HU

[9] Iványi István megosztotta a VMDK bejegyzését. https://www.facebook.com/ivanyi.istvan.9, 2015. május 14. [18:43]

Amiről a Tordai Újság nem ír

Ledőlt ház – járhatatlan úttest 

 

Szomorú. Nincs már örökös se, aki eltakarítsa a romot 

és a járdát?

Kormány(át)alakítás

 

Csaknem hat hónapig elhúzódó fizetett szabadságon voltak a szerbiai köztársasági parlament képviselői. Pihentek, de a múlt héten végre újra elkezdhették a „munkát”. Persze ez alatt a hat hónap alatt azért történt egy s más.

Például az állam több millió eurót költött a kormányátalakításra. Április 24-én demokráciát, választásokat színlelve több millió szerbiai polgárt vezényelt a szavazófülkékbe abba a reménybe ringatva őket, hogy majd változtathatnak valamin. A forgatókönyvet előre megírták, a rendező pedig pontról pontra betartotta annak minden egyes bekezdését, így az eredmény nem maradt el. A látszatválasztásokat követő kormányátalakítás után a Vezér maradt ugyanaz, és közvetlen alattvalóinak többsége is ugyanaz lesz. Az új szerb kormánynak továbbra is tizenkilenc minisztere lesz, közülük három tárca nélküli. A kulcstárcák élén nem történt személyi változás, de az előző összetételhez képest nyolc új miniszter lesz az új szerb kormányban.

A múlt héten a Vezérnek majdnem sikerült bekerülnie a Guinness-rekordok könyvébe. Azért csak majdnem, mert Fidel Castro 1986-ban a Kubai Kommunista Párt III. kongresszusán elmondott beszéde 7 óra 10 perces volt, és ő fejből szónokolt. A szerb miniszterelnöknek azonban van még mit gyakorolnia, mert felolvasással sosem fog a Guinness-rekordok könyvébe bekerülni. Most csaknem hat órán át olvasott a parlamentben — állva, szünet nélkül, pontosabban majdnem szünet nélkül, hiszen amikor a képviselők tapsviharba kezdtek, sikerült egy-két korty vizet innia. Mindennek ellenére ez történelmi pillanat volt a parlamentben, mert 2000 óta egyetlen szerb miniszterelnök expozéja sem volt ennyire hosszú. A képviselők a 450 oldalas kormányprogram kivonatos változatát hallhatták. (Vannak olyan országok, ahol még dívik az az avítt szokás, hogy a pártok programjával a polgár a választások előtt ismerkedik meg.)

A Szerb Haladó Párt frakcióvezetője a kormányprogram ismertetése után kijelentette, hogy pártja azért szavazza meg, mert most már annyira jó irányba halad az ország — hála a Vezérnek —, hogy jó néhány európai uniós tagállam is irigykedve tekint ránk, szeretne a helyünkben lenni. A Vezér egyébként rutinosan válaszolt az akadékoskodó újságírók kérdéseire — látszott rajta, hogy alaposan felkészült a témában —, például arra is, hogy miért volt szükség az április 24-ei választásokra, amikor az égvilágon semmi sem változott az országban. A válasz: a stabilitás és a béke miatt! És mennyire igaza van, hiszen itt nincsenek szomáliai vagy szíriai viszonyok, és mindez jórészt a Vezérnek köszönhető!

Panem et circenses! Hát, úgy látszik, egyelőre mindkettőből van elég.

Egyelőre…

Tomek Viktor 

Hét Nap, 2016. 8. 21., vagy

http://hetnap.rs/cikk/Kormanyatalakitas-23087.html

KÉT TŰZ KÖZÖTT

A mára mindössze 200 ezer fősre zsugorodott délvidéki magyarság a létezéséért küzd, pontosabban csak küzdene, ha lenne kivel, mivelhogy ez sem tisztázott még ... A térség jellemző vonásai 3 szóban: elöregedés, elvándorlás és az elanyátlanodás.
Évente legjobb esetben is csak 1500 magyar elsős diákkal számolva. Bő 25 éve ez a szám még közel 8 ezer fő volt ... Igaz, akkor még 340 ezren voltunk. Remélem érzi mindenki a különbséget, mert így vesztettünk fokozatosan élet- és mozgásteret a saját szülőföldünkön, a Kárpát-medencében. Beszélhetünk mi határok feletti magyar nemzetegyesítésről, ha közben elfogynak az emberek, és a helyüket idegen népek veszik át. Akkor már nem lesz, aki az adjonistenre feleljen, hiába is szervezne a mindenkori magyar kormány, vagy esetleg az ellenzéki pártok tanulmányi kirándulásokat külhonba. Legjobb esetben is 20-30 éve van ennek a közösségnek, ha a nemzetpolitikában nem áll be valami gyökeres változás. Lehet, sőt biztos, hogy valakik csak ezt a pillanatot várják, mert akkor volt probléma, nincs probléma elv érvényesül. Ha nem 4 években, és pusztán szavazatok számában gondolkodnának, hanem tettekre váltanák a forint milliárdokat, akkor lényegesen előrébb járna az egész nemzet ...

KISS Ervin

https://www.facebook.com/ervin.kiss.96?ref=ts&fref=ts

SZHP–VMSZ „KOALÍCIÓS SZERZŐDÉS”

Nesze semmi, fogd meg jól!

A Vajdasági Magyar Szövetség számára augusztus 14-én „fejeződött be a választási folyamat, hiszen akkor írták alá a Szerb Haladó Párttal a koalíciós megállapodást”– fejtette ki sajtótájékoztatóján Pásztor István, a VMSZ elnöke. A koalíciós megállapodás 11 pontból áll, ezekben a párt választási ígéretei jelennek meg – fűzte hozzá Pásztor.

Európai integráció; Vajdaság Autonóm Tartomány helyzete; regionális fejlesztés, az infrastruktúra fejlesztése és nagyberuházások; mezőgazdaság; a nemzeti kisebbségek részvétele a közszférában; kisebbségi jogok és ezen belül az oktatás; egészségügy; szociális védelem; bűnüldözés és igazságszolgáltatás; rehabilitáció, vagyon-visszaszármaztatás és az egyházakkal való együttműködés; helyi önkormányzatok; – ebben a tizenegy témában fogalmaz meg vállalásokat a VMSZ és az SZHP közötti koalíciós megállapodás. Az SZHP elfogadta a VMSZ választási programjában lefektetett célkitűzéseket, így azok részévé váltak a kormányprogramnak – húzta alá Pásztor. [1]

A fentieket még talán el is hinnék, ha a VMSZ nem teszi közzé honlapján (magyar[2] és szerb nyelven[3]) a két párt képviseletében, Aleksandar Vučić és Pásztor István által aláírt „koalíciós szerződést”. (Ez egyébként kötelessége is a pártoknak, feltéve, ha nem kívánnak titkos egyezségeket kötni.) Így betekintésünk van abba, hogy mit is tartalmaz az a híres, nevezetes szerződés, amiről – Pásztor sajtótájékoztatója alapján – a párt szócsöve, a Magyar Szó csaknem egy egész oldalas méltatást közöl.[4]

 

A koalíciós partnerek

 Mi is az igazság abból, amit Pásztor a „koalíciós szerződésről” mondott?

           A nyúlfarknyira sikerült „koalíciós megállapodás”, csupán 4 (négy) szakaszból (nem pedig „11 pontból áll”, ahogy Pásztor mondta), illetve összesen mindössze 13 sort tesz ki.

Szövege szinte szóról szóra megegyezik a két párt 2014. április 27-i koalíciós szerződésével.[5] Csupán egy picit javítottak a nyelvezetén: a „került megkötésre” helyett most a „kötöttek meg”, az „expozé” szó helyett pedig a „programbeszéd” szó került a szövegbe. Na, és persze az aláírási dátum különbözik. Mi ebben az új? Nagy munka lehetett!

            Az 1. szakaszban a szerződő felek kölcsönös támogatásukról biztosították egymást, illetve, hogy „részt vesznek a Kormány munkájában”.

            Ezt a megfogalmazást úgy is lehet érteni, hogy az SZHP – vagyis a párt, amelynek a nevében az aláírás történt –  támogatja Aleksandar Vučićot, vagyis A. V. önmagát), a VMSZ pedig „részt vesz a Kormány munkájában, amelynek megalakításával Aleksandar Vučićot bízták meg”. Ez a részvétel a VMSZ oldaláról – mint utóbb kiderült – négy államtitkár részvételével valósul meg, vagyis a VMSZ-nek „az egészségügyi, az oktatási, infrastrukturális és a mezőgazdasági minisztériumban lesz államtitkára”.[6] (Erről azonban majd egy következő alkalommal.) Érthető, nemde?

          A szerződés legfontosabb része a 2. szakasz, miszerint „a szerződő felek egyetértenek abban, hogy a Kormány a miniszterelnök-jelölti programbeszédben bemutatott programbeli célok mellett a Vajdasági Magyar Szövetség programbeli prioritásainak megvalósításán is dolgozni fog”. (A szakasz szerb szövegében nem található az „is” szócska, de ez semmit nem váltóztat a lényegen.) Ezek a „prioritások” 11 pontból állnak és külön dokumentumban, mintegy a szerződés mellékleteként lettek megfogalmazva.[7]

A 3. szakasz szerint „a koalíciós szerződés szerves részét képezik a miniszterelnök-jelölti programbeszéd és a Vajdasági Magyar Szövetség programbeli prioritásai”. A VMSZ prioritásai azonban csak „az Aleksandar Vučić és Pásztor István által parafált[8] formában kerültek meghatározásra”. [9]

A parafálás azonban „nem jelent kötelezettségvállalást, s csak a tárgyaló feleket köti (ez esetben a SZHP-t és VMSZ-t – B. A), kifejezve, hogy azok a létrejött szerződési szöveget végelegesnek tekintik, és már nem óhajtanak rajta váltóztatni.” A „prioritásokban” valójában – ahogy Pásztor is mondta –  csak „a párt (vagyis a VMSZ – B. A) választási ígéretei jelennek meg”.[10] Vučičot ezek – még ha parafálta is a dokumentumot – nem kötelezik.

            Ebből, tehát, az derül ki, hogy az SZHP, illetve az új/régi kormányfő semmilyen számon kérhető konkrét kötelezettség teljesítését nem vállalta a vajdasági magyar közösség helyzetének rendezése érdekében. Az, hogy a Kormány „a Vajdasági Magyar Szövetség programbeli prioritásainak megvalósításán is dolgozni fog” éppen semmilyen feladatot nem hárít Vučićra. Vagy „dolgozik” ezeken, ha ugyan kedve tartja, vagy nem. 

            A koalíciós szerződésben az egyedüli újdonságot a 2. szakasz 2. bekezdése képezi, miszerint „a szerződő felek minden 12 hónap elteltével értékelik az elért eredményeket a Vajdasági Magyar Szövetség programbeli prioritásainak megvalósítása kapcsán”. Hacsak addig el nem felejtik ezt a kötelezettséget, vagy nem állapítják meg – szokás szerint –, hogy minden „teljes egészében megvalósult, vagy folyamatosan megvalósul”, ahogy az a nemzeti kisebbségi cselekvési tervvel kapcsolatban is történt.[11] Az „ígéretekből” pedig vagy lesz valami, vagy nem.

Vučićnak, tehát, valójában semmibe sem került a VMSZ „prioritásainak” parafálása.  Azt is mondani lehet(ne), hogy a VMSZ-nek (és sajnos nekünk is) a „koalíciós szerződés” annyit ér, mint a „nesze semmi, fogd meg jól”. Aláírásának az egyedüli konkrét eredménye a négy államtitkári (munka)hely, ami a Pásztor köreibe tartozó személyek számára biztosított (és Pásztor tartományi képviselőházi elnöki tisztsége, amit Vučić előzőleg megígért neki). 

 A VMSZ „prioritásai” sok mindebben nem egyeznek a vajdasági magyarok „prioritásaival”.[12] Egyik dokumentumban (a szerződésben és a „prioritások” címűben) nem szerepel például még az „m” betű sem a magyar autonómiából.

            Így lett „kötelezettség a választási ígéretekből”[13]… Teljesítettek ezzel valamit? Aligha. Csak a pásztorok meséiben…

BOZÓKI Antal

Újvidék, 2016. augusztus 20.

---

[1] P. E.: Kötelezettség lett a választási ígéretekből. Magyar Szó, 2016. augusztus 16. 1. és 8.

[2] http://www.vmsz.org.rs/hirek/tortenesek/koalicios-szerzodes-0

[3] http://www.vmsz.org.rs/sr/vesti/desavanja/koalicioni-sporazum-0

[4] Lásd az 1-es alatti írást.

[5] http://vmsz.org.rs/hirek/tortenesek/koalicios-szerzodes, 2014. április 29 [16:01] Varga László, a VMSZ volt alelnöke szerint ez az egyezség „szigorúan jogi értelemben véve nem tekinthető koalíciós szerződésnek az a dokumentum, mivel nem írta alá mindkét szerződő fél”. (Stephen Bozhen: A Magyar Mozgalom nem fog a haladókhoz dörgölődni (2. rész). Családi Kör, 2016. március 24. http://www.csaladikor.com/hu/201612/ric/2157/bozso.htm).

[6] Lásd az 1-es alatti írásban.

[7] Ezeknek a pontoknak az elemzése külön figyelmet érdemelne – ha akadna erre vállalkozó – és az is, hogy mi valósult meg a két párt előző, 2014. április 27-i koalíciós szerződéséből, amelynek ugyan az az elnevezése, a tartalma és szerkezete is, a „prioritásoknak” pedig a szerkezete, mint mostaniaknak. A Magyar Szó persze, nem tájékozatott a dokumentumok tartalmáról, mivel a VMSZ-nek nem lehet az érdeke, hogy az olvasók tudomást szerezzenek arról. 

[8] Jogi lexikon. CompLex. Budapest, 2009. 543.

[9] A szerződés 4. szakasza arra vonatkozik, hogy hány példányban írták alá és kit hány példány illet meg.

[10] Lásd az 1-es alatti írásban.

[11] Lásd a Szerbia a 23. és a 24. tárgyalási fejezetek feltételeinek a 82 százalékát teljesítette!? c. írásom: http://delhir.info/cimlap/friss-hireink/56357-bozoki-antal-masnaplo-kisebbsegjogi-temak, 2016. július 22. [21:31] és http://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=8161, 2016. július 25.

[12] Lásd pld. A vajdasági magyar közösség azonossága megőrzésének és fejlődésének alapkövetelményei c., 2012. szeptember 27-i felhívást a magyar képviselőkhöz, az anyaországi vezetőkhöz és az Európai Unió magyar képviselőihez. http://www.peticiok.com/peticio_a_vajdasagi_magyar_kozosseg_azonossaganak_megrzeseert

[13] P. E. írása, az 1-es alatt.

Délvidéki magyarok: nem szabad hagyni Szerbia feltételek nélküli EU-csatlakozását

 

Ismét érdekes hónapok elé néz a szerb külpolitika, most, hogy nagy nehezen megnyílt az Európai Unióhoz való csatlakozás újabb két fejezete. Több ellenzője is akad a szerbiai EU-s integrációnak, de éppen az a szereplő viselkedik ellentétesen, ahogyan elvárnánk, akire a legnagyobb szükségünk lenne: Magyarország, vagyis pontosabban, a Fidesz-KDNP alkotta magyar kormány.

Hogy miért gondolom úgy, hogy feltétel nélküli támogatás helyett komoly, diplomáciai eszközökkel teljesen mindennapinak számító követeléseket támasszon  a magyar kormány a szerb féllel szemben? Nos, a magyar Alkotmány 6. § 3-ik bekezdése kimondja, hogy "A Magyar Köztársaság felelősséget érez a határain kívül élő magyarok sorsáért, és előmozdítja a Magyarországgal való kapcsolatuk ápolását." Ennek tükrében Magyarországnak kutya kötelessége megragadni minden legális eszközt a délvidéki magyarság számának és jogainak növelése érdekében. Márpedig, Délvidéken csak egy kibelezett személyi elvű (inkább kulturális) autonómiánk van, területi autonómia eddig szóba se jöhetett, míg a vajdasági tartományi önrendelkezés már a Milošević-gerjesztette joghurtos forradalom óta csak névleges.

Nem csitul a horvát-szerb ellentét

Ennek ihatja meg a levét Szerbia, aki egy törvény miatt került ismét konfliktusba Horvátországgal. Korábban a migránsválság jelentette az összezörrenés forrását, miután a szerbek nemes egyszerűséggel (a magyar fizikai határzár megépítése után) elkezdték a Dunához, illetve a szerb-horvát határhoz szállítani az illegális migránsokat, és gyakorlatilag lökték át őket a horvát oldalra. Emiatt több napos határzár lépett érvénybe, és kemény diplomáciai harc is zajlott.

Horvátország nemrégiben ismét bejelentette, mindaddig gátolni fogja Szerbia európai uniós csatlakozást, amíg Belgrád vissza nem vonja azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy olyan vádlottakat állítsanak bíróság elé, akik nem Szerbiában követtek el bűncselekményeket.  A vitatott törvény szerint Szerbiában olyan feltételezett háborús bűnösöket ítélhetnek el, akik Bosznia-Hercegovinában vagy Horvátországban, az ott élő szerbek rovására követtek el bűncselekményeket. 

Miután Belgrád és Brüsszel az uniós csatlakozási tárgyalásokon júliusban megnyitotta az emberi jogokról és az igazságszolgáltatásról szóló 23-as, valamint a jogállamiságra és a belügyekre vonatkozó 24-es fejezetet, Miro Kovač horvát ügyvivő külügyminiszter úgy nyilatkozott: a fejezeteket megnyithatják ugyan, de addig nem lehet azokat lezárni, amíg Zágráb Szerbiával szembeni követelései nem teljesülnek.

Váratlan „keménykedő” éppen egy jószomszéd

Románia viszont nagyot húzna azzal, ha valóban beteljesítené az ígéretét. Pár éve, pontosabban 2012. tavaszán harcolt ki a román külügy egy olyan megegyezést a szerbekkel szemben, melyek alapján Szerbiának szavatolnia kell a kelet-szerbiai vlach kisebbség jogait (őket a román állam a saját nemzetrészüknek tekinti, hasonló ez a horvát-bunyevác párhuzamhoz).

Románia korábban azt sérelmezte, hogy Szerbia nem ismeri el a Timok-völgyi román kisebbséget, a vlachokat, akik semmilyen jogosítvánnyal nem rendelkeznek. Belgrád ezt a közösséget vlach kisebbségnek tekinti, és nem ismeri el, hogy ők is románok, mint a Délvidéken élő bánáti román kisebbség tagjai. A moldvai csángókhoz hasonló, szórt identitású népcsoport lélekszámát negyedmillióra becsülik, a 2012-es szerbiai népszámláláson azonban csak 35 330-an vallották magukat vlachnak, és 29 332-en románnak.

A szóban tett ígéretek sok mindent elbírnak, de ez már egy olyan dokumentum, melyet joggal mutathat fel Románia Brüsszel irányába.

És hol lapul a magyar kormány?

Ilyen dokumentum, mely hasonló konkrétumokat tartalmazna, azonban nem létezik számunkra. Nincs mibe kapaszkodnunk. A korábban említett szerb-román megállapodásra hivatkozott 2012. őszén Strasbourgban, az Európa Parlamentben az a délvidéki politikusokból álló küldöttség is, mely azzal a céllal utazott ki, hogy bemutassa a délvidéki magyarság valós helyzetét és rendezetlen kérdéseit. Gaudi-Nagy Tamás képviselő fogadta Bozóki Antal újvidéki jogvédőt, László Bálint MRM elnököt, Rácz Szabó László MPSZ elnököt és Kiss Ervin délvidéki Jobbik szervezeti elnököt.

A küldöttség is, de több délvidéki magyar párt és számos civil szervezet is már azóta kéri a magyar kormányt, hogy támasszon kemény feltételeket a csatlakozás folyamatában. Tegye ezt azokból a tapasztalatokból kiindulva, melyeket Szlovákia és Románia EU-csatlakozása után szerezhetett a Fidesz. Orbánék azonban nem tanultak a korábbi hibáikból, és eddig hiába kérelmezte és követelte a Jobbik is többször a magyar parlamentben, Brüsszelben, Strasbourgban, de a Délvidéken is, hogy változtassanak a hozzáállásukon, helyette megmaradt a „szerb-magyar jóbaráti viszony”, mely kimerül kisebb közös gazdasági projektek beindításában és megemlékezéseken való részvételekben.

A határon túli magyarok szempontjából a gesztuspolitizálás nem fog hozni megfelelő eredményeket, és az elvándorlás, az elöregedés és az emocionális és identitás béli hanyatlás megállíthatatlan lesz, ha csak nem következik Magyarországon egyik radikális változás, mondjuk kormányváltás formájában, esélyt adva a Jobbik Magyarországért Mozgalom nemzetpolitikájának.

T. T.

Közzétette: Terhes Tamás 2016. augusztus 18. csütörtök, 15:47 http://delhir.info/cimlap/friss-hireink/57116-delvideki-magyarok-nem-szabad-hagyni-szerbia-feltetelek-nelkueli-eu-csatlakozasat

„Hol vagy István...?”

Párhuzamos életrajzok

 

Balla Lajos - Laci

Azt meg már mindenki maga döntse el, mit is fog ünnepelni augusztus 20-án! Szent Istvánt, esetleg (a mi) István(unka)t, habár tudom, lesz olyan is, aki mindkettőt. Abba már nem bonyolódok bele, hogy miért.

„Hol vagy István...?”

Párhuzamos életrajzok

I. (Szent) István		(a mi) István(unk)
Esztergom (?)	születés helye	Bánság egyik kisvárosa
969. (vagy 970-980) ?. ?.	születés dátuma	1956. 08. 20.
Gejza fejedelem fiaként ismert egyházi és világi tudósok tanították magyar, latin, német nyelven.	iskolái	egy kis bánsági faluban általános iskola anyanyelven, a bánsági kisvárosban középiskola (?), majd az újvidéki egyetem jogi kara, de itt már szerb nyelven (ő már akkor megtapasztalta: „Govori srpski da te ceo svet razume!”)
a Nyitrai Fejedelemség és Hercegség ura	első feladatai	kezdetben vállalati jogász, majd (szinte azonnal) intézeti igazgató, utána középítői vállalkozó (igaz, emellett párhuzamosan egy földműves szövetkezet igazgatói teendői is el tudta végezni másod-fő-állásban)
az akkori uralkodást nevezhetjük politikai tevékenységnek, így kezdetben herceg, majd fejedelem, aki nem sokkal később király lett	politikai tevékenysége	nincs megbízható adat, de feltételezhető kezdetben baloldali, utána liberális, mígnem rádöbben, a nemzeti jobboldal az érvényesülés egyetlen lehetősége, ami a gyakorlatban úgy valósult meg, hogy JKSZ (?), utána ki tudja, a végén Kasza József felkérésére VMSZ, hogy jugoszláv parlamenti képviselő legyen
apja halála után (997-ben, a szokásjogot sutba vetve) fejedelem lett, és mivel 995-ben feleségül vette a bajosr herceg leányát annak hadai segítségével uralmát megerősítette, majd szintén bajor támogatással létrehozta a Magyar Fejedelemségből a Magyar Korályságot	uralkodásának kezdete	hogy, hogy nem, Kasza József hatalma meggyengült, amiért lemondott a VMSZ elnöki posztjáról (a rossznyelvek mást mondanak, valamiféle puccsot emlegetnek) Kasza fő pártfogoltját pedig egyedüli jelöltként új elnöknek választották (2007. 05. 05-én, Magyarkanizsán)
már fejedelem korában hadakat vont össze a szokásjog szerinti utód, Koppány ellen, mejd a halott legyőzöttet felnégyeltette és a négy legfontosabb várban kitűzette, később is bizonyította keménykezűségét, a régi rend követőit harcban legyőzte, a trónkövetelő Vazult pedig uralkodásra képtelenné tette (megvakíttatta, füleibe forró ólmot öntetett), német lovagokat és hittérítőket hívott az országba, akik védelmet nyújtottak, illetve terjesztették a kereszténységet	uralkodásának megerősítése	kezdetben sógor, koma jóbarát támogatással új vezetési formát hozott létre, utána pedig a hatalmára veszélyeseket eltávolította (lejáratás, kizárás, „kiátkozás” stb.), eközben szoros kapcsolatokat hozoztt létre a szerbiai Tadić, illetve a magyarországii Gyurcsány vezette hatalmakkal, aminek eredményeként tartományi parlamenti elnök lett, később, mivel mindkét országban az inkább baloldalinak nevezhető hatalom választási vereséget szenvedett, az egyik helyen a Vučić, a másikon az Orbán nevével fémjelzett hatalmi felállás korlátlan támogatójává (akár úgy is lehetne fogalmazni: azok vazallusává) vált
az idegen országból érkező nagytudású embereket szívesen látta, a tehetségeket külföldre küldte, hogy tanuljonak, szinte minden nagyobb településen templomot kolostort építtetett, de a legnagyobb eredményét így írják le a történészek: a magyar törzsek szövetségéből kialakult fejedelemséget egységes, keresztény magyar királysággá alakította át	eredmények	létrehozott egy egységes, szinte diktatórikusan irányított politikai szervezetet, amelynek közeléből eltávolította a hatalmára veszélyes egyéneket, azok helyett egy új délvidéki magyar oligarcha rétegett teremtett, majd ezt a szűk magot körülbástyázta a szófogadó, szolgalelkű, könyöradományokkal is megelégedő emberek tömegével, minden szinten (Magyar Nemzeti Tanács, önkormányzatok, oktatási, művelődési, tájékoztatási stb. intézmények) végrehajtották a kontraszelekción alapuló tisztogatásokat
a rossznyelvek szerint István uralkodása vége felé a királynő igyekezett átvenni a hatalmat, mind a mai napig nem tisztázódott le Imre (Henrik) herceg halála (pl. hány lába is volt a vadkannak), de a király halálával kapcsolatban is sok mendenondát lehet hallani még ma is	pletykák	a rossznyelvek itt sem tétlenkednek, hiszen azt állítják, István párja irányítja a délvidéki magyarok oktatási, művelődési, tájékoztatási, a civil szférát meghatározó politikáját
1038. 08. 15.	halála	még ma is él (élni fog), míg meg nem hal (ne zavarjon senkit a kb. 35 évvel ezelőtt elterjedt szlogennel: a „Tito élt, Tito él, Tito élni fog”-gal való hasonlatosság)
a keresztény egyházak közül a katolikus és a pravoszláv (ortodox) egyházak közös szentje, a világegyházban Szent István napja augusztus 16., kivéve a magyar egyházat, ahol augusztus 20-át, István király ereklyéinek a székesfehérvári Bazilika oltárára történő emelésének (a 1085-ös szentté avatásának) napját ünneplik	emlékezete	kell-e ide bármit is leírni, hiszen elég csak ránézni, mikor is született (a mi) István(unk)

Mindenki láthatja, nem törekedtem teljességre. Meglehet, mást is számba kellett volna venni, de úgy érzem, az eddig felsoroltak elegendőek az összehasonlításra.
Azt meg már mindenki maga döntse el, mit is fog ünnepelni augusztus 20-án! Szent Istvánt, esetleg (a mi) István(unka)t, habár tudom, lesz olyan is, aki mindkettőt. Abba már nem bonyolódok bele, hogy miért.

A Napló számára összeállította a krónikás:

Clodovicus Avonculus Bachiensis

2016. augusztus 18.

http://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=8315