2020. november 30., hétfő

„Sokat elvittek, de sokan jönnek”[1]

  Emberi- és nemzeti kisebbségjogi napló (226.)



November 15.
Csendike
Nagy volt a nyomás, nem lehetett tovább elhallgatni. El kellett dicsekedni azzal, ami már eddig is szóbeszéd tárgya volt.
A „noszai faluvégen, a ludasi tó partján élő”,[2] önmagát „politikusnak” nevező Pásztor István a Facebbok oldalán közölte, hogy „pályára került Csendike, a két éves pej kanca! A Kincsem Park sokat látott ügetőjén 1:25,5 perc/km idővel kvalifikálta magát szombaton (november 14-én – B. A.) mind a budapesti, mind az itthoni versenyekre”. Régi álmom vált valóra azzal, hogy olyan lovam van, amelyik Budapesten is futhat – írja Pásztor.[3]
 
Csendike, a gazdája és a többiek

A véemesz és parlamenti elnök bejegyzését 668-an nézték meg, 32 hozzászólás volt, 15-en pedig megosztották.[4]
A „hozzászólók” közül 26-an gratuláltak, vagy sok sikert kívántak a kétszeres elnök úrnak a lovához, az egyik pedig megjegyezte: „Tudja, ki a lovakat szereti, rossz ember nem lehet ”.[5] Azt, hogy a hat „kiszűrt” megjegyzés mire vonatkozott, természetesen csak az oldal szerkesztője tudhatja.
Így aztán nem lehet megállapítani, hogy közülük bárki is megkérdezte volna a dupla elnök urat, milyen összeg a havi járadéka/jövedelme, és hogy ez elegendő-e a „méregdrága versenylova”[6] eltartására, Branislav Mukić edző és Kolozsi László hajtó fizetésére, vagy kispórolta azt, a konyhapénzből? Az is lehet, hogy ezek díjmentesen, csupán – a siker érdekében – dolgoznak Pásztornak?
– Pásztor István és a lovassport iránti érdeklődése nem aprópénzes hobbi, hanem a leggazdagabb vállalkozók, politikusok hóbortja. Nem véletlen, hogy Pásztor István mellett a másik párttársa, aki hasonlóan a lovassportoknak hódol az Bunford Tivadar, földbirtokos és a Masterplast szabadkai gyárának igazgatója. Ők mindketten egyébként kiváló példái annak, hogy az 1918-as, majd 1944-es impériumváltás után kisemmizett magyar és német földesúri réteg helyére újgazdag dzsentri csoportok kezdenek kialakulni, akik a régi urak szokásaiból is átmentettek néhányat, ilyen a lovas sport is. Mindenesetre érdekes, hogy az urambátyám rendszerek ellen lázadó párttagkönyvecskés ex-kommunista politikusokból lettek a vidék új urai – kommentálta Pásztor bejegyzését a DélHír portál.[7]
A kérdés még csupán csak az, hogy Aleksandar Vučić rendszerének bukása után sor kerül-e vagyoneredeti kivizsgálásra?


November 16-18.
Táblarongálások
A Hajnal Jenő irányította Magyar Nemzeti Tanács (MNT) nem arról lett nevezetes, hogy következetesen kiáll a nemzeti közösségi jogok sérelmei ellen, követeli a hatósági intézkedéseket, amikor ezekre sor kerül. Inkább az esetek elhallgatásáról, a nem reagálásokról. Még akkor is, amikor kirívó jogsérelmekről volt szó, az egyenrangú nyelvhasználat, vagy éppen a foglalkoztatás, stb. területén.
Németh Ernő írásából most arról szerezhettünk tudomást, hogy az MNT „több esetben is feljelentést tett a táblarongálások miatt”.[8] Hogy mikor, hol, összesen mennyi  és milyen esetben és milyen eredménnyel, arról viszont már nem számolt be. Ezt a közösségnek nem kell tudni? Talán ez lehetne egy következő írásának a témája.


A lefestett bajsai tábla (Fotó: balk.hu)

A szerző beszámol, hogy „az utóbbi időszakban mind gyakrabban rongálnak meg helységnévtáblákat a Vajdaságban. Nemcsak a települések magyar elnevezéseit festik le ismeretlenek, hanem a más kisebbségek nyelvén feltüntetett elnevezéseket is”.
Inkább úgy lehetne fogalmazni, hogy Vajdaságban a helységnévtáblák rongálása és az eddigi többnyelvűeknek csak cirill betűvel kiírt táblákkal való felcserélése nem szűnik, vagyis folyamatos.

Németh írásának az apropója, hogy november 16-án – az MNT feljelentése kapcsán – a topolyai rendőrségen meghallgatták a testület képviselőit.
– Az utóbbi időben több település magyar nevét is lefestették, mi bűnvádi feljelentést tettünk az illetékes bíróságon. Topolyán is meghallgatáson voltunk, ahol Bajsa és Cserepes (Bački Sokolac) települések magyar nevét festették le. A jövőben ezt a gyakorlatot még következetesebben szeretnénk végrehajtani, így Antalfalva Községben és Pancsova Községben is ezeket a feljelentéseket megtettük. Több illetékes bíróság nem tartja fontosnak, hogy személyes meghallgatást is tartson. Topolyán azt láttuk, hogy mindkét településre kiment a rendőrség, egyebek között a névtelen rongáló ellen tett bűnvádi eljárásunk kapcsán minket is meghallgattak. Nyilvánvaló, hogy itt elsősorban egyéni akciókról van szó, de annak ellenére úgy gondoljuk, hogy ha egyelőre nem is tudjuk, hogy kik a tettesek, elrettentő példát kell mindenképpen statuálni ahhoz, hogy a jövőben ezek a kirívó esetek megszűnjenek – nyilatkozta Hajnal Jenő, a testület elnöke.

Az elnöki nyilatkozatból sajnos nem lehet megállapítani, hogy mikor és melyik bíróságon tettek (mármint az MNT) „bűnvádi feljelentést”, és hogy azoknak lett-e valamilyen fejleménye? A nyilatkozat szövegéből ítélve, éppen semmi!
Hajnal is elmondja, „több illetékes bíróság nem tartja fontosnak, hogy személyes meghallgatást is tartson”, de azt már nem, hogyan is fejeződtek be ezek az eljárások? A bíróságok előtt ugyanis, ha egyszer beindul az eljárás, valamilyen módon be is kell fejeződnie. Arról viszont, hogyan történt ez, az elnöknek vagy nincsen információja/adata, vagy nem akarta közölni a nyilvánossággal. És az újságíró sem kérdezett rá.
Az írásból nem világos az sem, hogy Hajnal értelmezésében mit jelent az „elrettentő példa statuálása, hogy a jövőben ezek a kirívó esetek megszűnjenek”? Már csak azért sem, mivel Hajnal homályos választ adott arra a kérdésre is, hogy milyen büntetésre számíthatnak a táblarongálók? – Nyilvánvaló, hogy elég szigorú büntetéssel jár, hogyha sikerül kideríteni, hogy kik voltak a tettesek – válaszolta az MNT elnöke, akinek arról se nincs tudomása, hogy „került-e már rendőrkézre táblarongáló”!
Annyival történt tehát előrelépés a helységnevek rongálásának ügyében, hogy az MNT tesz már ugyan feljelentéseket ismereten tettesek ellen, de – szerény ismereteim szerint – eddig ezért senki ellen bírósági, még talán szabálysértési eljárás sem indult, senkit felelősségre nem vontak, még kevésbé büntettek meg. Nem mellékes az anyagi kár sem, amit a táblarongálók a közösségnek okoznak, de ezt az elnök még csak meg sem említette.
Miután megtörtént a topolyai rendőrségi meghallgatás, meg kellene tudakolni, hogy lett-e ebből bírósági feljelentés, vagy sem? Ez az eset is elsikkad, mint a többi?


November 17-18.
„Sokat elvittek, de sokan jönnek”[9]
Pásztor István, a VMSZ elnöke a Pannon Televízió Közügyek című műsorában a menekülthelyzetről is beszélt:
– Az az igazság, hogy az, aki reálisan látja a világot, annak világos, hogy nem tudjuk magunkat elzárni azok elől a folyamatok elől, amelyek sújtják ezt a térséget. Nem tudjuk azt elérni, hogy a szerbiai mindennapoknak a része ne legyen a migránsválság. De azt el tudjuk érni, hogy az embereknek a biztonsága legyen az elsődleges. Azt kértem a köztársasági elnöktől, hogy tegyen meg a rendőrség mindent annak érdekében, hogy a közbiztonság szintje emelkedjen. Azt kértem tőle, hogy ha minden nap nem is, de nagyon gyakran legyenek jelen a rendőrségnek, a csendőrségnek az alakulatai, emberei, és szállítsák el, tehermentesítsék a térséget attól a nyomástól, aminek az emberek ki vannak téve – mondta Pásztor a Közügyekben.[10]

 A falvak nem ürültek ki, a migránsok továbbra is jelen vannak

A Magyar Szó nevű véemeszes újság november 18-án arról ír, „azt követően, hogy a belügyi szervek hétfőn (november 16-án – B.A.) csaknem 500 illegális bevándorlót szállítottak el autóbuszokkal Magyarkanizsa és Törökkanizsa községből a preševói és a bujanovaci befogadó központokba, a határ közeli településekre tegnap újabb migránsok érkeztek, illetve előbukkantak a jól elrejtőzöttek. A szerbiai rendőrség, a csendőrség és a határrendőrség Majdányt, Rábét, Gyálát és Szerbkeresztúrt, valamint Horgost, Martonost, Magyarkanizsát átfésülő akciója nem volt ugyan hiábavaló, mert a lakosság biztonságérzete nőtt, de a problémát egyelőre nem oldotta meg.”[11]
– Horgoson kedden (Pásztor nyilatkozata utáni napon – B.A.) ismét megjelentek a taxisok, akik tömkelegével szállítják az illegális bevándorlókat – írja a lap.[12]

Szerbia sehogy nem tud megbirkózni a menekült kérdéssel. A Magyar határhoz közeli településeken sajnos továbbra is „sok a migráns”.[13] „Amint elvisznek egy autóbuszra való fiatal arab férfit, szinte azonnal megérkezik legalább ugyanannyi.”[14]
Semmi biztosat arról nem lehet mondani, hogy a november 16-ai „kiürítés” Pásztornak a szerb elnököz intézett kérelemének az eredménye, vagy inkább annak, hogy „Magyarkanizsa községben a belügyi szervek átfogó akciója előtti napokban kezdte meg munkáját a sokat emlegetett őrző-védő szolgálat, amely szintén a biztonságérzet megteremtését szolgálja”.[15]
A lakossági panaszokból viszont következtetni
lehet arra, hogy a menekültügyben illetékes szervek egyáltalán nem, vagy csak tessék-lássék végzik a munkájukat! Vajon miért?

BOZÓKI Antal
Újvidék, 2020. november 30.



[1] j , ger , hhá: Sokat elvittek, de sokan jönnek. Magyar Szó, 2020. november 18. 1., vagy https://www.magyarszo.rs/hu/4458/vajdasag/229964/Sokat-elvittek-de-sokan-j%C3%B6nnek.htm, 2020. november 18. 09:08
[2] Így urizál Pásztor István https://delhir.info/2020/11/17/igy-urizal-pasztor-istvan/
[3] https://www.facebook.com/pasztorvmsz, 2020. november 15. 9:00
[4] Uo.
[5] Uo.
[6] Lásd az 1-es alatti írást.
[7] Uo.
[8] Németh Ernő: Az MNT feljelentéseket tett a helységnévtábla-rongálások ügyében
https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/25846/Az-MNT-feljelenteseket-tett-a-helysegnevtabla-rongalasok-ugyeben.html, 2020. november 18. 12:53
[9] j, ger, hhá: Sokat elvittek, de sokan jönnek. Magyar Szó, 2020. november 18. 1., vagy https://www.magyarszo.rs/hu/4458/vajdasag/229964/Sokat-elvittek-de-sokan-j%C3%B6nnek.htm, 2020. november 18. 09:08
[10] „Azt kértem Vučićtól, hogy tehermentesítsék a térséget a menekültválság miatt kialakult nyomástól” https://szabadmagyarszo.com/2020/11/17/azt-kertem-vucictol-hogy-tehermentesitsek-a-terseget-a-menekultvalsag-miatt-kialakult-nyomastol/
[11] Lásd j, ger, hhá 9 -es alatti írását.
[12] Uo.
[13] Uo.
[14] Uo.
[15] Uo.

Mesterlövészek

Az 1991-ben kirobbant délszláv testvérháborúkban elkövetett szörnyű rombolás gyászos szimbólumaként maradt meg emlékezetünkben két város neve: Vukovar és Szarajevó. Az ott végbement esztelen pusztítás ép ésszel fel nem fogható. Készült néhány olyan lélekbemarkoló kép a szétlőtt szlavóniai árkádos kisvárosról, amelyeket ha sokáig néz az ember, eluralkodik rajta az „ezek után már tényleg nincs miért élni” érzés. Nekünk, magyaroknak a kis baranyai falu, Szentlászló szó szerinti leradírozása a föld felszínéről volt még igazán sokkoló. Lászlón egyetlen ház sem maradt épen, 8 évig lakatlan volt, csak utána építették újjá. Ott hiába kerestem ágyúk, gránátok, puskagolyók okozta sérüléseket az épületeken, igen kevés nyoma látható a háborúnak. Szentlászló új falu lett, egy másik falu.

A „Mesterlövészek sugárútja”

A három és fél éven át ostromgyűrűbe zárt Szarajevóban megölt gyermekek szülei – akik egyesületet is alakítottak – évek óta hiába sürgetik a gyilkosok felelősségre vonását. Hasztalan indultak vizsgálatok, eljárások, a szakértők váltig azt állítják, hogy lehetetlen egyértelműen megállapítani egy holttestről, hogy ki idézte elő a halált, hogy valóban mesterlövész követte-e el a gyilkosságot. Az ENSZ adatai szerint a városban mintegy 80 000 kiskorút tartottak számon abban az időben, és csaknem a 40 százalékuk megtapasztalta, milyen érzés az, amikor a távcsöves puska mögül célba veszik.

Eddig annyi vált ismertté, hogy az 1 425 napon át tartó harcokban több mint 11 000 ember vesztette életét, köztük 1 400 -1 500 gyermek. Hogy hány mesterlövész gyilkolhatott az ostrom idején, azt még ma is legfeljebb csak találgatni lehet, megbízható számadatot senki sem tud. A lakosság valósággal rettegett az orvlövészektől. A Miljacka folyó bal partján lévő épületek voltak a kedvenc rejtekhelyei (a Grbavica városrésztől egészen Alifakovacig), szinte minden második-harmadik házba befészkeltek. El is nevezték azokat az utcákat, amelyeken a folyócska átcsorog, a Mesterlövészek sugárútjának.

Különös kegyetlenségükről híresültek el azok az orvlövészek, akik a zsidótemetőbe vették be magukat, közöttük külföldiek – oroszok és románok – is voltak, és akik a két csetnikvezér, Slavko Aleksić és Veljko Papić parancsnoksága alá tartoztak. 

                      Szarajevóiak a mesterlövészek támadása közben
                  (Ron Haviv amerikai újságíró/fotós felvétele, 1992)

A bűntények bűnténye

Úgy tartják, hogy a mesterlövészek a gyilkosok között is a legkegyetlenebb gyilkosok, az általuk előidézett öldöklés pedig a bűntények bűnténye, aminél szörnyűségesebb már nincs is. Aki ágyúból tüzel, gránátot lő ki, nem mindig tudja, kit talált el, kinek a halálát okozza, de aki képes célba venni egy ártatlan gyerek arcát, és hidegvérrel meghúzni a ravaszt, az pontosan tudja, látja, kinek oltja ki az életét. A kiválasztott áldozatnak leginkább a szemére vagy a szíve tájékára céloznak. Vagy kiszúrják a család legvédtelenebb tagját: a legkisebbet, vagy egy kislányokból álló csoportban: a legszebbiket, mert vélhetően ezzel okoznak legtöbb fájdalmat, bánatot. Az utcai járókelők közül idős asszonyt választanak olyankor, amikor katonák is tartózkodtak a közelben, akik majd a sebesült segítségére sietnek, és akkor őket is gyerekjáték lesz kilőni.

– Örömet érzek, amikor csak egyet is megölök közülük. Már nem szeretem őket, nincsen velük közös jövő, lehetetlen az együttélés. Először a gyereket veszem célba, aztán megölöm az anyját is – ezt vallja az egyik szerb mesterlövész, aki mellesleg úgy véli, sokkal humánusabb cselekedet valakit egy pillanat alatt fegyverrel megölni, mint civilként foglyul ejteni, táborba hurcolni, és ott megkínozni. Vagy már magában az is elég, ha a kisgyerek életét kioltja, mert az az anya, aki elveszíti a gyerekét, maga is halottnak tekinthető.

A sajtóban lehetett olvasni olyan szerb orvlövészről is, aki nem tudta elaltatni a lelkiismeretét, és az önvád, az önmarcangolás végül a halálba kergette. Belgrádban önkezével vetett véget az életének 2000-ben, a hátrahagyott búcsúlevelében leírta, hogy álmában újra látta azt a 9 éves szarajevói kislányt, akit 1992 augusztusában megölt, megjelent előtte, és azt kérdezte tőle, hogy „Miért tetted ezt velem?”

Az irgalom volt a legnagyobb bűn

Kavarognak a fejemben a gondolatok. Eszembe jut a két nagykikindai magyar fiú, akik 14 és 16 évesen vettek a kezükbe puskát, amikor elindultak a háborúba, hogy az apjukat megkeressék. „Mit tudtuk mi akkor – gyerekfejjel –, hogy mi az a háború?! Apánkat egy mesterlövész ölte meg, és mi akkor minden muzulmánban ellenséget láttunk, apánk gyilkosát láttuk benne – ezért nem volt a számukra kegyelem”, mesélték. Az idősebbik szitává lőtt egy fekete öltözékes, nagy szakállú muzulmánt, amikor észrevette, hogy őt megcélozta. Kétszáz golyót lőtt ki ijedtében. 

Egy másik magyar férfi, akivel nemrégiben beszélgettem, egy olyan döbbenetes mondatot fogalmazott meg, aminek hallatán végigfutott a hideg a hátamon. A srác megjárta a koszovói poklot a bombázások idején. Azt mondta: „A háborúban az irgalom volt a legnagyobb bűn.” Aki nem volt hajlandó, vagy képtelen volt embert ölni, maga is könnyen ellenséggé válhatott, és kaphatott egy golyót.  

Elvira, a mesterlövész

Felidézett néhány hasonló történetet egy Londonban élő albán férfi is:

– Édesapám családja Észak-Albániából jött, de ő már Novi Pazarban született, anyám is Szandzsákból való. Apám katonatiszt volt, és valamilyen módon átkerült Magyarországra, így én már ott születtem 1975-ben, és jelenleg is magyar állampolgár vagyok, de albán nemzetiségű. Aztán hazamentünk, majd a 90-es évek elején megint visszatértünk Magyarországra. Ezért személyes élményeim a háborúról nincsenek, de arról be tudok számolni, hogy mi mindent éltek át a barátaim. Szegeden, ahol néprajz és történelem szakon tanultam, több olyan ismerősöm volt, akik a délszláv térségből érkeztek.

Vezira Skerilj szarajevói lány egy kiváló barátom, a szkopjei Muammer Skerilj felesége, Szarajevó ostromakor a városban lakott. Általános iskolába járt és volt neki egy kedves, mindenki által szeretett tanárnője, aki még nyugdíjasként is tanított, Elvirának hívták. Igazi úri hölgynek számított, de miután megkezdődött Szarajevó ostroma, kettős életet kezdett élni. Arról sokat hallottunk/olvastunk, hogy akkoriban Szarajevóban pokollá tették az életet a mesterlövészek. Akadt közöttük egy különösen kegyetlen orvlövész, akitől valósággal rettegtek, mert előszeretettel vadászott lányokra és terhes nőkre. Többet is agyonlőtt. Arra már nem emlékszem, hogy mikor és hogyan derült ki, hogy ez a kegyetlen gyilkos a mindenki által tisztelt és szeretett Elvira, az idős tanárnő. Aki egyébként több egykori tanítványát is megölte, olyanokat is, akik rendszeresen látogatták a háború előtti időkben.

A másik kiváló barátom egy bosnyák fiú volt, Edmir Vukovič, aki a Vitez nevű településről származott. Edmir gyerekként sok szörnyűséget látott, szemtanúja volt a helyi bosnyák muszlimok elleni atrocitásoknak, utána a családjával Németországba menekült. Később Walesben teológiai tanulmányokat folytatott, majd kiment Amerikába, ott elvett feleségül egy bosnyák hölgyet, ő szintén valahonnan arról a részről származott, mint Edmir. Gyerekeik születtek és visszatértek Boszniába, Edmir imám volt a helyi mecsetben. Akkor is éppen a mecsetbe tartott, amikor agyonlőtték. 2012-ben vagy 2013-ban gyilkolták meg, állítólag olyan valaki tette el láb alól, aki félt a felelősségre vonástól.

A harmadik barátomat, Hamza Ordobašić volt a neve, aki egy szarajevói sportklub növendéke volt, kis tizenéves, a csetnikek szórakozásból – a szó szoros értelmében – hülyére verték. Amikor én megismertem, már egy nagydarab, hatalmas fiatalember volt, de kisgyerek módjára viselkedett. Rettegett, ha csak rákiabáltak. Nem bolond volt, hanem lelki sérült. De ismertem Szegeden egy vajdasági magyar srácot is, több diplomás volt, ott tanult ő is az egyetemen, és ő is megjárta a háborút. Magában beszélt, motyogott. Külsejét, viselkedését tekintve is „bolondnak” mondhatták. Szintén a szerbek vitték el a boszniai háborúba. Összeverték, megerőszakolták, megkínozták. Utoljára 2008-ban találkoztam vele, akkor már debreceni lakos volt.

Él itt, Walesben egy travniki születésű bosnyák férfi, aki szintén túlélője a délszláv vérengzésnek. A szerbek összeszedték a fiúkat, a férfiakat és elvitték, megölték, az erdőben egy tömegsírba dobálták őket. Neki sikerült élve megúsznia, úgy, hogy holttestek kerültek rá, és azok alatt valahogy életben maradt, és elmenekült. Később Németországba ment.

Szabó Angéla

Advent

Megérkezés: ezt jelenti a latin adventus, amit elsősorban a római katolikus liturgiából ismerünk, innen került át a magyar köznyelvbe. Gazdag jelentésrétegekből szőtt szeretetteljes várakozás, melyben méltó módon készíthetjük elő legbensőségesebb családi ünnepünket, a karácsonyt. Az idők során az adventi szokások is sokat változtak, ám a lényeg örökké ugyanaz marad: a felkészülés öröme a szeretet ünnepére való megérkezésben teljesedik ki.

Az adventi időszakot a karácsony ünneplésének elterjedésével egy időben, az V. században kezdték el megtartani, eleinte négy-, majd öthetes ünnepi előkészületként. A négy adventi vasárnap „rendszerét” VII. Gergely pápa rendelte el, azóta él keresztény és polgári hagyományként az európai kultúrkörben.

A római katolikusoknál az advent az egyházi év kezdete is egyben, ennek megfelelően a megtisztulás és az előkészület, a csendes bűnbánat időszaka. Hagyományosan ugyanolyan böjti idő, mint a húsvétot megelőző nagyböjt – az 1661-es nagyszombati zsinat be is tiltotta a lakodalmakat és zajos mulatságokat, egészen vízkeresztig – bár a böjtölési szokás a XX. század közepére kikopott.

A böjtnek a vallásból ismert bűnbánati és tisztító hatása valójában nagyon is praktikus életviteli szempont volt eleink számára. Az őszi betakarítási időszak lezárultával a karácsony előtti disznóvágásokig pihentetni, tehermentesíteni kellett a szervezetet, hogy az ünnepi lakoma valóban az év gazdag termésének megünneplése lehessen.

András napjához (november 30.) legközelebb eső vasárnap ünnepeljük advent első vasárnapját és ekkor gyújtjuk meg az adventi koszorú első gyertyáját. Az első adventi koszorút Johann Heinrich Wichern hamburgi evangélikus lelkipásztornak tulajdonítják, aki 1838-ban az általa alapított gyermekotthonban minden istentiszteleten egy-egy gyertyát helyezett egy fa csillárra, így ünnepelte a gyermekekkel a karácsony közeledtét. A csillárkoszorúból született adventi koszorú szokását és szimbolikáját viszont a római katolikus hagyományból őrizzük, innen terjedt el egész Európában, így a Kárpát-medencében is.

Hit, remény, öröm és szeretet: ez a négy adventi vasárnap központi motívuma és a koszorú négy gyertyájának jelentése.

Első vasárnap a megváltásba vetett hitünket jelképezi, Ádámot és Évát szimbolizálva, és színe a lila, akárcsak a második vasárnapon a remény ünnepére meggyújtott gyertyáé. A lila szín ezúttal a zsidó népnek tett ígéretre utal, miszerint ők adják majd a messiást, a világ megváltóját.

Rózsaszín gyertyát gyújtunk advent harmadik vasárnapján, amikor a világosság örömét, azaz a megváltó érkezését idézzük fel, előrevetítve a karácsony központi motívumát. Így ez a gyertya Szűz Máriát idézi, aki életet adott a kis Jézusnak. A negyedik, ugyancsak lila gyertyát a bűnbánat és a megtisztulás jelképeként gyújtjuk meg, Keresztelő Szent Jánosra emlékezve, aki megjósolta a megváltó eljövetelét. A négy égő gyertya együttesen a fény győzelmét testesíti meg a sötétség felett, így nemcsak a keresztény, de az egyetemes emberi kultúra szimbólumai.

A protestáns hagyományban több helyen is másképp néz ki az adventi gyertya: a lila helyett piros vagy vörös színű gyertyákkal, a rózsaszín helyett pedig fehér gyertya van a koszorún. A fehér gyertya Jézust jelképezi, aki békét hozott a világra. Olykor a négy piros gyertya közepébe helyezik és ezt gyújtják meg karácsony estéjén.

A karácsony előtti időszak hagyományvilága még ma is legalább olyan sokrétű, mint az ünnep hajnalán. A tilalmak mellett varázslás és hiedelmek, valamint szívet melengető dramatikus szokások is élnek a magyar nyelvterület különböző szegleteiben.

Az adventi hajnali misék, azaz roráték a család minden női tagjára nézve szinte kötelezőek voltak. Ám, ha az eladósorban lévő leány még a roráté előtt levágott három darabkát a harangkötélből és azokat a pántlikájában hordta, farsangkor komoly kérőre számíthatott.

A roráté előtti idő egyébként is mágikus időnek számított, ekkor jártak a boszorkányok, ezért vigyázni kellett, nehogy nyitva legyen az ól, nehogy megrontsák az állatokat. Mindkét hiedelemszokás igen praktikus gondolkodásra vall: a leányok is szívesebben mentek rorátéra a kelendőség ígéretével és a karácsonyra levágandó állatok védelmére is hatékonyan emlékeztetett a gonosztól való félelem.

Karácsony előtt kilenc nappal elkezdődött a Szentcsaládjárás vagy szentcsaládkilenced. Ezt a szokást Szállást keres a Szentcsalád néven is ismerjük. December 15-én kilenc család összeállt, hogy karácsonyig minden este egy-egy családhoz elvigyék a Szent Család képét és imádkozzanak. A Szent család fogadása advent volt az adventben, hiszen pontosan olyan előkészületeket igényelt, mint a karácsonyi várakozás: kitakarították a házat és egy napig böjtöltek, hogy befogadhassák otthonukba a szentséget.

Az adventi időszakra esik a gyermekek által várva várt Mikulás-járás is, melynek ugyancsak keresztény gyökerei vannak: Szent Miklós püspök, a gyermekek és diákok védőszentjének ma már mitikus alakja elsősorban a szegény sorsú gyerekek megsegítőjeként került be a köztudatba, majd az ajándékozás szokása szélesebb körben is elterjedt a XIX. században.

Kezdetben az ablakba kirakott, megtisztított csizmácskákba még elsősorban csak szaloncukor került, később, már a XX. század végén kezdtek apróbb játékokat is belecsempészni. A magyar falvakban 1900 előtt Miklósolás néven élt az a maszkos alakoskodó szokás, amit december 6-án, Mikulás napján gyakoroltak, gonoszűzés céljából. A jelmezbe öltözött fiatalok láncot csörgetve ijesztgették a kisebbeket, hogy elűzzék a gonoszt és jó viselkedésre bírják a gyerekeket. Nem meglepő, hogy ez a szokás hamar kikopott a gyakorlatból.

Gazdag adventünket december 13-án, Luca napján újabb boszorkányos szokás tarkítja. Luca-szék, Luca-naptár, Luca-búza, Lucázás: mind ehhez a Luca-hagyománykörhöz kapcsolódik és mindegyike a jövendőmondásban segít. Luca napján búzaszemeket kezdtek el csíráztatni, hogy karácsonyra megnőjön a búza, így jövőre a termés is kiváló legyen. A Luca-búza végül a karácsonyi asztalra került.

A hagymakalendáriumhoz hasonló Luca-kalendárium lényege, hogy Luca napjától karácsonyig megfigyelték az időjárást és abból következtettek: a következő év januárjának időjárása olyan lesz, mint Luca-napján, februárban, mint Luca másnapján és így tovább, a tizenkét hónap folyamán.

A Luca széke a boszorkányok felfedésének varázseszköze volt. Luca napján kezdték el készíteni, kilencfajta fából, hogy aztán karácsony estéjén a templomban felálljanak rá és onnan láthassák, ki a boszorkány a faluban. Lucázásnak hívjuk azt a hagyományt, melyben a gyermekek kísérteteknek öltözve házról-házra jártak Luca nap reggelén, hogy mondókákkal kívánjanak áldást a ház népére és jószágaira. Ha nem kaptak adományt, átkot is szórhattak, így ebben a „játékban” az áldást hozó és a démoni Luca képe összefonódik.

Adventi szokásaink gazdag tárházát ma már egyéni és családi rituálék is gazdagítják és sok mindent átvettünk a nemzetközi hagyományból is. (egy.hu)

https://www.vajma.info/cikk/tukor/8234/Advent.html

2020. november 28., szombat

A német Bundestag kiállt a kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés mellett

 

Hartmut Koschyk, a Bundestag CDU / CSU parlamenti csoportjának elnöke a kisebbségek támogatását kérte (Fotó: Screenshot)

A kormánypártok javaslatára egyhangúlag elfogadott határozatban állt ki a német szövetségi parlament (Bundestag) pénteken az őshonos európai kisebbségek jogainak európai uniós(EU-) szintű védelmét sürgető Minority SafePack európai polgári kezdeményezés (MSPI) mellett.

A képviselők a Kereszténydemokrata Unió (CDU), a testvérpárt Keresztényszociális Unió (CSU) és a koalíciós társ Német Szociáldemokrata Párt (SPD) frakciójának közös indítványát ellenszavazat és tartózkodás nélkül megszavazva felszólították az Európai Bizottságot, hogy valósítsa meg az MSPI-ben összefoglalt kisebbségvédelmi javaslatokat.

A javaslatok fontosságát indokolva rámutattak, hogy az Európai Unió több mint ötvenmillió polgára kisebbséghez tartozik, és a 24 hivatalos nyelv mellett csaknem hatvan térségi és kisebbségi nyelv él az EU-ban. Minden nyolcadik európai uniós állampolgár valamely kisebbséghez tartozik, vagy kisebbségi nyelv az anyanyelve.

Kiemelték, hogy az őshonos kisebbségek között a 12-14 milliósra becsült roma és szinti közösség a legnagyobb.

A többi között arra is rámutattak, hogy a "kettős mérce" veszélye fenyeget, hiszen míg a tagjelölt országokkal szemben igen szigorú kisebbségvédelmi elvárásokat támasztanak, az uniós csatlakozás után nincs semmiféle jogi keret, amelynek révén biztosítani lehet ezen elvárások teljesülését.

Ezért elengedhetetlen, hogy a brüsszeli bizottság és az összes többi uniós intézmény napirendjére vegye az őshonos kisebbségek helyzetének ügyét, és gondoskodjon jogaik védelméről - fejtették ki a parlamenti határozatban.

A Bundestag kiállása az MSPI mellett "a lehető legjobbkor jön, egy olyan időszakban, amikor Németország az Európai Unió soros elnöke, az Európai Bizottság elnöke pedig a német Ursula von der Leyen" - emelte ki az MTI-hez eljuttatott közleményében a kezdeményezést a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) elindító Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke, Vince Loránt RMDSZ-es európai parlamenti (EP-) képviselő.

"Úgy gondolom, az EP decemberi plenáris határozata és az Európai Bizottság januári hivatalos döntése előtt az eddigi legfontosabb támogatást sikerült most megszerezni" - tette hozzá a politikus.

Az EU "Egység a sokféleségben" jelmondatára hivatkozó polgári kezdeményezés bevezetőjében rögzítik, hogy az EU alapja az emberi méltóság és az emberi jogok tisztelete, és a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség és a jogállamiság. Ezen értékek kinyilvánítása azonban nem elégséges ahhoz, hogy megelőzzék a kisebbségi jogok korlátozását és a kisebbségi nyelveket és kultúrákat veszélyeztető káros hatásokat.

A kezdeményezők elismerik, hogy a kisebbségvédelem elsősorban a tagállamok hatásköre, de úgy vélik, hogy az EU-nak többet kell tennie a nemzeti kisebbségek védelméért, mint amennyit jelenleg tesz.

Az európai polgári kezdeményezéshez 1 123 422-en csatlakoztak aláírásukkal, Magyarországon kívül Bulgáriában, Dániában, Horvátországban, Lettországban, Litvániában, Olaszországban, Romániában, Spanyolországban, Szlovéniában és Szlovákiában.

Az MSPI megfelel az eredményesség valamennyi feltételének - a többi között annak, hogy legalább hét EU-tagországból összesen legalább egymillió támogató csatlakozzék -, ami azt jelenti, hogy az Európai Bizottságnak kötelező napirendre venni az ügyet, és megvizsgálni, hogy indít-e jogalkotási folyamatot. (MTI)

https://www.vajma.info/cikk/karpat/13906/A-nemet-Bundestag-kiallt-a-kisebbsegvedelmi-europai-polgari-kezdemenyezes-mellett.html

Délvidéki magyarok ellen hergelt sokakat a Vučićéknak mentőövként küldött 100 lélegeztetőgép

 Aleksandar Vučić és Szijjártó Péter
 

2020-11-27 admin   

Ahogy megírtuk a magyar külgazdasági és külügyminiszter tegnap bejelentette, hogy a kormány száz lélegeztetőgépet és ugyanennyi, a betegek őrzésére szolgáló monitort adományozott a Vajdasági Klinikai Központnak.

Szijjártó Péter a segítség nyújtásról azt mondta, hogy ezeket a gépeket a délvidéki magyarok kapják, az MTI-hez eljuttatott hangfelvételen azt mondta, „a mi esetünkben az ország és a nemzet határai nem esnek egybe, és mi azt valljuk, hogy minden magyar felelős minden magyarért. Ezért kötelességünk segíteni a határainkon túl élő magyar nemzeti közösségeken is, különösen így van ez most, a világjárvány idején”.

Szijjártó Péter elmondása szerint mivel mi, vagyis a délvidéki magyarok magunk jeleztük, hogy segítségre van szükségünk a legsúlyosabb koronavírusos betegek ellátása terén, a kormány csütörtök hajnalban már útnak is indította az egészségügyi eszközöket.

A kormány szerint a gépeket nekünk, a délvidéki magyaroknak adományozták, de a székvárosban és más kórházakban nyilvánvalóan azt zömében nem a délvidéki magyarok fogják kihasználni.

Szijjártó azt is elmondta, hogy a lélegeztetőgépeket és a monitorokat a Vajdasági Klinikai Központ osztja majd szét az érintett kórházak között; az adományt a szerb egészségügyi hatóságok engedélyezték.

Magyarán semmi sem zárja ki, hogy a lélegeztetőgépek zöme ne Belgrádban kössön ki vagy épp Kragujevácon, esetleg Vranjeban.

Nyilván senki sem szeretné, ha az összes eszközre délvidéki magyar betegek lennének rákényszerülve, mint ahogy semmilyen nemzetiségű polgártársunknak nem kívánhatjuk, hogy olyan betegek legyenek, hogy az adományozott gépeket használniuk kelljen. Azonban fontos kiemelni, hogy ezeket az eszközöket nem mi, Szerbiában élő magyarok kapjuk, hanem Szerbia. Az a Szerbia, amelynek elnöke, Aleksandar Vučić folyamatosan arról beszél, hogy a lakosság arányaihoz képest világelsők vagyunk a szolgálatba állítható lélegeztető gépek tekintetében. 

Azonban a tegnapi bejelentés és a mai hírek kapcsán a délvidéki magyarok ellen hatalmas gyűlöletáradat indult el a kommentszekciókban. Idézni ezekből nem szeretnénk, mert az ember lelkét megmérgezi az a sok gyűlölet, amely a délvidéki magyarság irányába érkezett. Aki ezekre kíváncsi megtalálja őket, a közösségi médiában, az adományozásról beszámoló hírek alatt, de előre figyelmeztetünk mindenkit, hogy készüljenek a legrosszabbra.

Miközben sokan rajtunk vernék el a port, addig az egyértelmű, hogy bennünket ebben az adományozásban csak fedősztoriként használnak és valójában a szerb politikai szövetségesét próbálja megmenteni az anyaországi politikum, hogy ne dőljön össze a Vučićék által szisztematikusan leépített és elszegényedett szerbiai egészségügyi rendszer.

MTI nyomán

https://delhir.info/2020/11/27/delvideki-magyarok-ellen-hergelt-sokakat-a-vuciceknak-mentoovkent-kuldott-100-lelegeztetogep/