A tíz nappal ezelőtti újabb temerini
incidens magyar főszereplőit rendkívül súlyos vádak alapján nagyon rövid idő
alatt őrizetbe vették. Vizsgálati fogságukat egy hónappal meghosszabbították.
Ügyükben eddig két tárgyalást tartottak. Ügyvédeik mindkét esetben éltek a
fellebbezés jogával. A tanúk meghallgatása még tart. Látogatókat (kizárólag
közeli családtagokat) az előre meghatározott napokon fogadhatnak. Csomagot
(ruhaneműt, élelmet, tisztálkodási szereket) is bejuttathatnak a részükre.
Iskolában
kéne lennie, nem a börtönben
A hét vizsgálati fogságba
helyezett magyar fiú közül a múlt héten egyedül csak a középiskolás Smit Tomas fogadhatott látogatót. Az ő
édesanyja volt az egyetlen, akit a szülők közül beengedtek a fogdába. De ő is
csak egy üvegfalon keresztül beszélgethetett a gyerekkel. Szelíd könyörgésemre
is csupán annyit árult el, hogy a srác teljesen összetört. Végtelenül megviseli
a bezártság és a benti élet. Ami érthető. Tomasnak az óbecsei középiskolában
kéne lennie, nem pedig a börtönben...
Amikor a múlt héten náluk
jártam, Zsuzsa asszony sírva mutatta
a konyhában a teljesen üres, kikapcsolt hűtőszekrényt.
– Mi nagyon szegényesen
élünk. Az 58 éves mezőgazdasági technikus férjem 32 év után elveszítette az
állását. Így kenyérkereső nélkül maradtunk. Hogy a baj még nagyobb legyen,
időközben meg is betegedett. Szomorú, de úgy várjuk az idei telet, hogy még a tüzelőt
sem vettük meg. Most a telefonunkat kapcsolták ki, mert még annyi pénz sem volt
a házban, hogy a múlt havi számlát kifizessük. Tavaly télen másfél hónapon át
még a villanyáramot is nélkülöznünk kellett. Képtelenek voltunk törleszteni az
adósságot. Sírva könyörögtem a helyi munkaközvetítőben, hogy segítsenek nekem
valamilyen munkát találni. Be is jegyezték a nevem mellé azt, hogy sürgős,
mégsincs állásom mind a mai napig. Több helyre is jelentkeztem, de mindenütt
elutasítottak. Mondtam, hogy nem
szociális segélyt koldulok, hanem adjanak valamilyen munkát, mert én 57 évesen
is dolgozni akarok.
FOGKEFE IGEN, FOGKRÉM NEM
A másik adai fiúval, a
szintén 18 éves Apatocki Flóriánnal kapcsolatban annyit sikerült megtudni, hogy az
édesanyja még pénteken szerette volna meglátogatni. Ezt azonban (arra
hivatkozva, hogy a fogdában a látogatás szigorúan névsor szerinti rendben
történik) nem engedélyezték. Az előre elkészített ruhaneműt (vastag kabát,
nadrág, pulóver) átvették tőle, az élelmet illetően viszont igencsak
válogatósnak bizonyultak. Csak egy rúd szalámit fogadtak el, azt is úgy, hogy a
helyszínen fel kellett szeletelni, és a 10 dekányi karikára vágott, fóliázott
kolbász bejuttatását hagyták jóvá. A szappant meg a fogkefét átvették, de a
fogkrémet már nem. (Ha most lenne kedvem ironizálni, akkor úgy gonoszkodhatnék,
hogy a kényszerű bezárásra való, túlzsúfolt és a végtelenségig lestrapált
szerbiai fegyházakat még véletlenül sem lehet összetéveszteni a svédországi
luxusfogdákkal. Az itteni börtönlöttyhöz pedig nem szükséges sem szájvíz, sem
fogselyem, sem fogpaszta.)
– Már több mint
egy hete nem láttam a fiamat, amit nagyon rosszul viseltem, és tegnap végre
bejuthattam volna hozzá. De mégsem így történt. A látogatásra velem tartott a
volt férjem is, akinél a rutinellenőrzés során egy mobiltelefonba való
memóriakártyát találtak, aminek láttán azonnal dühbe gurultak az őrök.
Kijelentették, hogy ezekután még engem sem engednek be, és a csomagot sem
veszik át tőlünk. Akár azonnal fordulhatunk is vissza. Az idegességtől meg a
sírástól rosszul lettem – mesélte az
este az édesanya, Magdolna. – Utána már hiába próbálkoztunk, hiába
győzködtük az őröket. Hiába hajtogattam, hogy már évekkel ezelőtt elváltunk, és
mindkettőnknek külön látogatási engedélye van. Csupán abba egyeztek bele, hogy
holnap újra próbálkozhatok. Kérjek rendkívüli látogatási engedélyt, s ha
megkapom, bemehetek hozzá. Sajnos, az egész napunk ezzel telt el. Reggel 9
órakor elmentem itthonról és este értem haza. De most megint újra éledt bennem
a remény: harmadszorra talán már sikerül meglátnom Flóri fiamat.
A FÖLDÖN ALSZIK ÉS BE-BESZÓLNAK NEKI...
Hogy a l9 éves temerini Koperec Csongort tulajdonképpen mi okból
is zárták börtönbe, annak alighanem csak a magasságos ég a megmondhatója. A fiú
ugyanis azon az emlékezetes estén nem is volt jelen azon a hírhedt
szórakozóhelyen a verekedés ideje alatt. Mintegy fél órával a balhé kitörése
előtt távozott a helyszínről a barátjával. A szülők szerint ezt akár több
személy is igazolhatja.
Nándor, az
édesapa:
-- El nem tudjuk képzelni, mi lehet az oka annak, hogy
eddig még egyetlen olyan személyt sem idéztek be meghallgatásra, aki a
gyerekünk mellett tanúskodhatna. Nem értjük, mi az oka ennek az időhúzásnak.
Előbb-utóbb úgy is be fog bizonyosodni, hogy Csongor egyáltalán nem vett
részt a szerb fiatalokkal való összetűzésben. Mert ott sem volt abban az
időben. Mint ahogyan akkor sem volt a magyar fiúk társaságában, amikor azokat
hazafelé menet üldözőbe vették, és valóságos közelharcot vívtak velük végig az utcában.
-- Ma először látogathattam meg a tíz nappal ezelőtt letartóztatott
öcsémet – mondja Koperec Dániel. – Fél órán át
beszélgethettünk. Azt hittem, hogy majd kötelezően szerb nyelven kell
értekeznünk, de nem. Szerencsére az anyanyelvünkön kommunikálhattunk. Úgy
láttam, hogy elég jó színben van a srác. Idegileg, lelkileg is tűrhetően viseli
a történteket. Vagy csak előttem próbálta tartani magát. Az is meglehet. Azt
mesélte, hogy így, egy hét után már kezdik befogadni a cellatársai. Persze azért
még be-beszólogatnak neki. Kilencen vannak a börtönszobában. Hárman a padlón
alszanak. Természetesen, újoncként, neki sem jutott ágy. Váltásruhát már a múlt
héten sikerült bejuttatnunk neki. De most is vittem néhány holmit. Papucsot
kért.
„KENYERET MEG ALMÁT!”
Tegnap az óbecsei Karpinszki
Györgynek is sikerült találkoznia a fiával. Kissé hosszú volt ugyan a
várakozás (fél 10-től délután 4 óráig), de mindenképpen megérte. Az édesapa
nyilatkozata szerint nincsen tudomása arról, hogy őrizetbe vétele óta bármikor
fizikailag bántalmazták volna a 21 éves Kornélt.
Kérdésemre, hogy mit vitt a gyereknek, azt válaszolta, hogy: kenyeret meg
almát. Pontosabban, csomagolt a felesége rántott húst is, azt viszont kénytelen
volt hazavinni. Azt nem vették át. Az utasítás úgy szólt, hogy még otthon össze
kellett volna vagdalni apróra, fel kellett volna kockázni, és úgy küldeni be.
Akkor esetleg ehetett volna belőle Kornél. A toalettpapírt sem engedélyezték,
mondván, hogy azt meg lehet a kantinban is vásárolni. A szigorú ellenőrzésen csak
a mosdószappan juthatott/csúszhatott át. (Ezen logika mentén: ilyesféle
tisztálkodási szer nem kapható a kantinban???)
– A látogatás után úgy döntöttem,
az lesz a legokosabb, ha már holnap reggel küldök neki pénzt, hogy legalább a
legszükségesebb dolgokat megvehesse magának az ottani kantinban. Sokat nem
tudunk küldeni, mert a családban egyedül csak én vagyok munkaviszonyban. A
helybeli mezőgazdasági kombinátban dolgozom. A fizetéssel meg nem igen lehet
dicsekedni. Épp most faragtak le belőle. Minimálbéren vagyok. Eddig 21 ezer
dinárt volt, legutóbb viszont már csak 18 ezer dinárt kaptam kézhez. Van egy
hízósertésünk, amit most a télen akartunk levágni. De nagyon úgy néz ki, hogy
ezt a disznót már nem mi fogjuk megenni. Hanem a jó szomszéd. Mondta, hogy ő
megveszi. Kénytelenek leszünk eladni.
Hogy az árából fizetni tudjuk az ügyvédet. Úgy értesültünk, hogy pénteken
lesz a harmadik tárgyalás. Kell a pénz.
A temerini Orosz család csütörtökön fogja látni a két letartóztatott fiát,
Attilát és Róbertet. Az óbecsei Kovács Norbertet viszont (tudomásom szerint)
senki sem látogatja.
Szabó Angéla