December 31.

Szilveszter [Silvestar, Dan (veče) uoči Nove godine / New Year’s Eve]

A Szilveszter latin eredetű férfi név, jelentése: erdei, erdőben élő férfi. Női párja: Szilvesztra.
Szilveszter napja a polgári év befejező napja is. Az a nap, amelyen a nyugati világ elbúcsúzik az óévtől és I. (Szent) Szilveszter pápa emlékünnepe. Bár ő maga nem túl jelentős személyiség, uralkodásának idejére (314–335) esett a kereszténység történetének első nagy fordulópontja. A római birodalom akkori uralkodója, Nagy Konstantin császár nemcsak hogy felhagyott a keresztények üldözésével, intézkedései az egyházat egyenesen az állam első intézményévé emelték.
Az ünnep a nyugati kultúrkörben sokáig ide-oda tolódott. Volt idő, mikor december 24-én ünnepelték, de előfordult, hogy előrecsúszott vízkereszt, illetve a Háromkirályok napjára, január 6-ára, és csak néhány évszázada, 1691-ben XII. Ince pápai döntésével rögzült január elsejére.

December 29. 

Magyar Kártya Napja [Dan mađarske karte (za igru) / Day of Hungarian Cards]

Schneider József kártyafestő emlékére, aki 1835 körül elkészítette a magyar kártyának nevezett játékeszköz első példányát. Ez az egyetlen standard kártyakép, mely irodalmi mű hőseit ábrázolja.

A magyar kártyafestők különleges kártyakép megalkotásával járultak hozzá az egyetemes kártyakultúra gazdagságához. 1835 körül készültek el Pesten Schneider József és Chwalowsky Ödön kártyakészítő mesterek műhelyében a napjainkban magyar kártyának nevezett játékeszköz első példányai. Az új, keletkezését követően regionálissá váló kártyatípus az egyetlen standard kártyakép, mely irodalmi mű hőseit ábrázolja, és epizódjait idézi fel. Schiller Tell Vilmosa a biedermeier ízlést és divatot követve jelent meg a kártyaképeken. A tükörképességében és témájában is új játékszer nem csak Magyarországon, de Közép-Európa-szerte kiszorította a korábban általánosan használt egyalakos kártyaképeket. Kezdetben helvét- vagy svájci-német volt a játék neve. A XX. század elején az elnevezés magyar kártyára változott, német nyelvterületen pedig Doppeldeutsche lett.

A budapesti Kazinczy utcában (egykor Kiskereszt utca) járva az 55. számú ház falán olvashatjuk a mindmáig legnépszerűbb magyar találmányra emlékező sorokat. Az emléktáblát 1996-ban állította a Magyar Talon Alapítvány (a Magyar Kártyamúzeum megalapításának szándékával működő szervezet) és a Pató Pál Asztaltársaság (a magyar kártya kultikus tisztelete okán) és december 29-ét a magyar kártya napjává nevezték ki.

Kisebbségjogi jegyzet

Amit a szerbek követelnek, az a magyarokat is megilleti

            Tomislav Nikolić szerb elnök „Szerbiai kormánya képviselőinek a koszovói önkormányzat ideiglenes intézményei képviselőivel folytatott tárgyalásainak politikai platformja”, röviden Koszovói Platformja a legtöbbet emlegetett szerbiai politikai dokumentum mostanában.

A több hónapig készült tervezetet Nikolić december 20-án mutatta be a Demokrata Párt (DS), a Szerbiai Demokrata Párt (DSS), a Liberális Demokrata Párt (LDP) és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) vezetőinek.

A Danas c. belgrádi napilap december 21. számában teljes terjedelmében közölte Nikolić tervezetét.¹ 

„No-paper”

A „no-paper” jelöléssel ellátott (jelentése: a diplomáciai kommunikáció formája, tartalmilag és célja szerint hasonló a memorandumhoz, de minden jelzés nélküli) dokumentum-tervezet már eddigi is számos – ellentétes – reagálást váltott ki, belföldön és külföldön egyaránt.

Nikolić a mintegy 8 oldalas (2 986 szavas) terve magas fokú területi és politikai autonómiát követel az összes szerbek lakta koszovói község számára. Nagymértékben a „katalóniai modellen” alapszik, de nem jelöli meg, hogy kinek a védnöksége alatt folynának a megvalósításáról szóló esetleges jövőbeli politikai tárgyalások.       

Magyar vonatkozásban a tervjavaslat azért jelentős, hogy lássuk milyen megoldást/autonómiát lát elő a koszovói szerbek számára:

Az elképzelés egyebek között tartalmazza „a szerb községek autonóm közösségének létrehozását, amelyet Koszovó északi részén lévő négy (vélhetően Mitrovicáról, Zvečanról, Zubin Potokról és Leposavićról lenne szó), valamint a többi szerb többségű és kisebbségi lakosságú (Gračanica, Štrpce, Gora, stb.) községek alkotnának” (Koszovói Szerb Községek Koszovó és Metóhiai Közössége). A falusi szerb enklávék tekintetében, amelyekben a szerbek és a nem albán lakosság képezi a többséget, Nikolić „a különleges státus” létrehozását kéri.

A szerb községek területi autonómiája az egyik koszovói régió lenne, mivel – a dokumentum szerint – „Koszovó Autonóm Tartomány több régióra lenne felosztva”, de ennek státusa nincsen világosan megfogalmazva.

Koszovó Képviselőháza a Felső (Régiók- és Vallási közösségek Háza) és Alsó Házból (Polgárok Háza) állna. A régiók és a „fő vallási közösségek” egyformán, míg a szerb és a nem albán lakosság „a garantált kvótákkal és választási eredményekkel összhangban lennének képviselve”. Az egyik ház elnöke, valamint a másik ház alelnöke a szerb és a nem albán lakosság képviselői közül kerülne megválasztásra – olvasható Nikolić tervjavaslatában.

Mindezt külön Alapszabály rendezné. Koszovó a lehető legmagasabb szintű törvényekkel kellene, hogy szavatolja a szerb autonómiát, amit a nemzetközi közösségnek a tárgyalási folyamatban részes képviselői „nyilvános deklarációval biztosítanának” – áll a dokumentumban

A szerb autonóm közösségnek eredeti illetékességei lennének az oktatás (általános, középfokú és egyetemi), az egészségügy (minden szintjén), a sport, a kultúra, a tájékoztatás, a környezetvédelem, a területrendezés, a mezőgazdaság, az erdészet, a vízgazdálkodás, a bányászat, az energetika, a telekommunikáció, a kereskedelem és a gazdaságpolitika, az adóztatás és pénzügyek, valamint egyéb területeken.

Az igazságügy területén a szerb közösségnek első fokú ügyészségei, valamint első és másodfokú bíróságai lennének. A bíróságokat tartományi jogszabályokkal alapítanák, azzal, hogy „a szerb községek polgárainak joguk lenne befolyásolni a bírók választását és a bíróságok összetételét”.    

A szerb közösségnek – a katalóniaihoz hasonló és illetőségű – rendőrsége is lenne, amely formálisan a Koszovó Rendőri Erőkhöz tartozna, de a Koszóvói Szerb Községek Végrehajtó Tanácsa alá lenne rendelve. Nikolić tervezete szerint a szerb közösségek hatalmi szervei közvetlen kapcsolatot teremthetnének Szerbia hatalmi szerveivel, valamint Szerbia költségvetéséből joguk lenne a kiegészítő pénzelésre.

Új viszonyulás

Pásztor István, a VMSZ) elnöke a szerb elnökkel folytatott beszélgetés után a Magyar Szónak nyilatkozva² – egyebek között elmondta: Nikolić elnök szerint Szerbia lényegi autonómiát kér a szerb községek számára. Szerbia ugyan nem ismerné el Koszovó függetlenségét, de Koszovó jóformán minden tekintetben független volna. Fontos volna, hogy Koszovó területe úgy regionalizálódjon, hogy létre jöhessen egy olyan autonóm térség, ahol a koszovói szerbek élnek többségben. Ezeknek a térségeknek széleskörű autonómiát irányoznak elő, beleértve egyfajta pénzügyi autonómiát is. Az elmondottak alapján olyan megoldások is vannak a dokumentumban, amelyeket az elmúlt években hihetetlen agresszivitással utasítottak el a szerb belpolitikai színtéren. A VMSZ részletesen áttanulmányozza a dokumentumot és ezt követően bővebben is nyilatkozhatunk. Azzal kapcsolatban, hogy pártunk támogatni fogja-e a tervet, szintén korai lenne nyilatkozni. Amit eddig hallottam, az számomra elfogadható – részletezte Pásztor.

Nikolić tervezete most – tudatosan vagy az tudat nélkül – alapjában változtatta meg a szerb politika viszonyulását a nemzeti kisebbségi autonómia iránt. Ennek függvényében a vajdasági magyar pártoknak és a Magyar Nemzeti Tanácsnak, de az anyaországi politikusoknak is meg kell vizsgálniuk a vajdasági magyar közösségnek a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsiról szóló törvény által biztosított – korlátozott kulturális autonómia – további jogosultságát. Vagy ez az új viszonyulás csak a koszovói szerbekre vonatkozna? Az utóbbi eset a többi szerbiai nemzeti kisebbség hátrányos megkülönböztetését jelentené.

Pásztor számára a Nikolić-terv „elfogadható”. A VMSZ-elnöke arról viszont már nem nyilatkozott, hogy pártja követelne-e hasonló jogokat a vajdasági magyaroknak is, mint Nikolić a koszovói szerbeknek. Vagy továbbra i megelégszünk annak szemlélésével, hogy a MNT „Belgrád segítségével kiteljesedett apparátusa hogyan osztja el a Magyarországról érkező támogatásokat”?³

Amennyiben Nikolić elképzelése – akár a szerb parlament által elfogadott rezolúció formájában is – elfogadásra kerül, a VMSZ-nek, a többi magyar pártnak és az MNT-nek követelnie kell, hogy a vajdasági magyarokat is illessék meg azok a jogok, amelyek Koszovón a szerbeket. Éppen annyi. Se több, se kevesebb.

Bozóki Antal

Újvidék, 2012. december 30.

__________

¹ Jelena Tasić: Verzija za strance bez „patriotskog” uvoda. Danas, 2012. december 21. 2. és 3. p.

² Pesevszki Evelyn: Az ellenzék megismerte a Koszovó-ügyi tervjavaslatot. Magyar Szó, 212. december

  21., 1. és 4. p.

³ Ágoston András: (Egyelőre) nincs megoldás. Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, X. évf. 267. szám, 2012. december 20. Lásd még Ágoston András: Autonómia helyett érdekérvényesítés? Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, X. évf. 272. szám, 2012. december 29.

Megjegyzés:

Szerbia nem fogadta el Martti Ahtisaari finn diplomata, az Egyesület Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Koszovó jövendő státusával kapcsolatos tárgyalásokon részvevő főmegbízott (másutt: különmegbízott) Koszovó státusának rendezésére tett javaslatát, amelyet 2007. február 2-án Belgrádban és Prishtinában is átadott.

Az Ahtisaari-terv néven ismertté vált tervezet rendelkezései messzemenően biztosítják a koszovói szerbek nemzeti kisebbségi kollektív jogait, illetve jelentősen javítanák a koszovói szerbek státusát. A terv ugyanis kollektív jogokat és de facto területi autonómiát ír elő, kötelező jelleggel, a koszovói szerbek számára.

(Lásd: Predlog rešenja statusa Kosova specijalnog izaslanika UN, Danas, 2007. február 3., 2., 4. és 5. p.)

Hárommilliót költöttek csak szemüvegre…

Némi rosszindulattal, de modern szóhasználattal egy igen lendületes, dinamikusan fejlődő és jól prosperáló „cégként“ lehetne aposztrofálni a szabadkai önkormányzatot. Több okból is. Egyrészt azért, mert évről évre hozzájárul az Észak-Bácskában is elkeserítő méretet öltő munkanélküliség enyhítéséhez, mégpedig azzal, hogy folyamatosan duzzasztja a maga humán erőforrását. Szerencsére Jakab Dezső és Komor Marcell száz évvel ezelőtt egy olyan épületet álmodott meg a város szívébe, amely mind a mai napig állja a sarat. És szobái, irodái nem szakadnak le a temérdek tisztségviselő és tisztviselő lába alatt. Pedig a számuk mostanra már elérte a 360-at. Másrészt azért, mert (igazi családanya módjára) gondot visel a városházai közalkalmazottak sorsáról. Ha nem is tartja számon a hajszálaikat, de igyekszik sok tekintetben a kedvükben járni, és még csak álmatlan éjszakái sincsenek amitt, hogy erről a féltő gondoskodásról a gátlástalanul kifosztott és kirabolt Szabadkán kinek mi a véleménye. Mértékletességet és szégyent nem ismerve, meg a község „templom egere” kategóriába csúszott szegényeivel szolidaritást nem érezve, járják a maguk útját.

Tavaly például önkényesen (törvényellenesen) felsrófolták a saját fizetésüket. A havi bérrel párhuzamosan rendszeresen kiutalt magának egy kis (hatékonyabb munkavégzésre serkentő) összegecskét is Saša Vučinić polgármester. De ugyanígy vetett egy summa könnyen jött költőpénzt a helyettesének, továbbá a községi képviselő-testület elnökének és alelnökének, valamint a községi közigazgatás vezető beosztású embereinek is. Ilyen huncut módon ömlesztettek át – „zsebpénz” gyanánt – mintegy 210 millió dinárt.  További 270 millió dinár elköltéséről helytelen és pontatlan könyvelést vezettek, 450 millió dinárt pedig nem az előirányzott terveknek megfelelően, nem rendeltetésszerűen használtak fel.

Akik azt gondolták, hogy a csodaszép szecessziós szabadkai Városházán dolgozni nem egyszerűen csak sikk, hanem egy egész sor privilégium is jár a rendes kis állás mellé, azok nem sokat tévedtek. A torony alatt ugyanis rendesen megbecsülik az alkalmazottakat. Ha nem is (a kávéfőző- meg a felmosó asszonyig) egyformán mindenkit. Elsődleges szempontnak tartják, hogy az önkormányzat kötelékébe tartozók egészségesek legyenek, kifogástalan legyen a látásuk és tűrhető állapotban legyen a fogsoruk. Ezért aztán a város állja a számlát, amikor szemüveget vásárolnak maguknak, orvosi vizsgálatra szorulnak, vagy pedig fogászati ellátást kell igénybe venniük. Csak a tavalyi évben 3 millió dinárt költöttek a funkcionáriusok, az irodai ügyintézők, hivatalnokok látásának javítására. Ennyiért vásároltak a részükre szemüveget. Azt a nem túl bonyolult matematikai műveletet még én is el tudom végezni, amelynek a végeredményéből kiderül, hogy ha történetesen az önkormányzat minden egyes dolgozója pápaszemes lett volna, akkor is (átlagban) több mint 8 ezer dinárt költöttek volna rájuk fejenként. Nyilván az sem mellékes körülmény, hogy a szabadkai optikusok is a legkedvesebb kuncsaftjaik között tartják őket számon, már csak a milliós tétel miatt is.

Ez azonban nem minden. A községi közalkalmazottaknak bizonyára valamiféle szervezett módon történő étkeztetés is dukál. Mert, hogy is nézne az ki, ha minden áldott nap otthonról kellene vinniük papírszalvétába és műanyag zacskóba bugyolálva az agyon unt szendvicset? Sokkal könnyebb és kevésbé macerás dolog a pogácsagyártó Fornettinak vagy éppen a helybeli tejüzemnek számlázni havi rendszerességgel. Meg szó, ami szó: elegánsabb is. (Megértem én azt. Mégsem kosztolódhatnak a Vöröskereszt által üzemeltetett szegénykonyhán. Igaz?)

És még ez sem minden! Egy igényes munkáltató vigyázó tekintete sokfélére kiterjed. Nem csupán a dolgozóiról vezet számot, hanem azok csemetéit is igen nagy becsben tartja. Ösztöndíjat folyósít azok számára, akik éppen a középiskolai vagy az egyetemi tanulmányaikat végzik. Tavaly 11 millió dinárt vettek ki a városi kasszából erre a célra.

A rosszmájúaknak és a gonoszkodóknak természetesen lehet irigykedniük a Városházán dolgozó 360 foglalkoztatottra, de aligha érdemes. Én inkább sajnálom szegényeket. Mert a hajigazítás, az arckikészítés, na és a műkörömépítés költségeit (egyelőre még) saját maguknak kell fizetniük. Ezt a pechet!

Szabó Angéla

Nem volt világvége? És a platform?

Nikola Božilović

Aki igazat mond, azt előbb-utóbb rajta kapják.

Oscar Wilde (eredeti nevén Fingal O'Flahertie Wills) Dublin, 1854. október 16. – Párizs, 1900. november 30.) ír költő, író, drámaíró.

Csapból a platform

A világvégét ugyan megúsztuk – e meghitt karácsonyi hangulatban ki is gondol már a maja kalendárium okozta pánikra? -, a platformmal kapcsolatos huzavonától azonban a Rtanj hegység csodás mágneses ereje sem véd meg bennünket. Természetesen a koszovói tárgyalásokra készült irányelveket tartalmazó dokumentumra gondolok, az erre vonatkozó információk áradatára, amely jobban megüli a szerencsétlen hírfogyasztó gyomrát, mint a túlzott adagban elfogyasztott karácsonyi bejgli.
A vízcsapból is platform folyik, a tévécsatornákat nem is említve.
A mostanában idelátogató naiv külföldi alighanem nem győz csodálkozni azon, hogy ebben az országban nincs fontosabb dolog, mint a koszovói platform. Olyan jól megy a polgároknak, annyira nincsenek más gondjaik, hogy csak erre az egy témára koncentrálnak.
A kormánynak és az államvezetésnek pillanatnyilag tényleg minden figyelmét ez a kérdés köti le. Olyannyira, hogy már nem is egy, hanem két platformot emlegetnek.
Kezdetben vala a Nikolić-féle papír, amelyet az államelnök azzal a nemes szándékkal dolgozott ki munkatársaival, hogy nemzeti konszenzust teremtsenek a déli tartománnyal kapcsolatos történelmi kérdésekben. Úgy tervezte, hogy meghallgatja az összes releváns tényezők véleményét – még a kisebbségi magyarokét is legnagyobb pártunk vezetője által -, majd az eképpen kiegészült dokumentumot a parlament elé terjesztik elfogadásra.
Az így szentesített platform szolgált volna iránymutatóként a Koszovó végső státusáról folytatandó tárgyalásokon.
Az elképzelés pillanatnyilag ott tart, hogy a szakértők kezdhetik elölről a platformfogalmazást.
Gyorsan kiderült ugyanis, hogy az egyeztetésre meghívott három ellenzéki pártnak háromféle véleménye van a koszovói problémáról: Vojislav Koštunica ultrakonzervatív szerb demokratái keményebb hangot követeltek, a demokraták az egész paksamétát demagógiának bélyegezték, a liberális demokraták pedig a koszovói realitásokból indultak volna ki.
Pásztor István VMSZ-vezető nagylelkűen a dokumentum támogatását ígérte azzal a nem egészen világosan kifejtett feltétellel, hogy az egybevág a realitásokkal.
Tovább bonyolította a helyzetet, hogy a keményvonalas koszovói szerb aktivistáknak is erős fenntartásaik voltak az elnök tervezetével kapcsolatban, de az igazi galibát az okozta, hogy kiderült: Ivica Dačić kormányfő, a pristinai vezetőkkel tárgyaló küldöttség vezetője egészen más pozíciókon van.
Az újabban pragmatikusnak mutatkozó szoci politikust nem elégítették ki a hazafias szólamok, és tapintatosan ugyan, de kimondta: a platform ilyen formában nem mehet a szkupstina elé, több részt is ki kell hagyni belőle. Nincs helye az olyan megoldási javaslatoknak, amelyekről eleve tudni, hogy úgy sem valósíthatók meg. Továbbá ki kell húzni azt a részt, miszerint Belgrád megszakítja az uniós csatlakozási tárgyalásokat, ha Brüsszel túl kemény feltételeket támaszt Koszovó tekintetében.
A kormányfő így érvel: „Nem kapjuk vissza Koszovót, ha nemet mondunk az EU-csatlakozásra”. Pártja főbizottságának tanácskozásán a jövő nemzedékre hivatkozott: azért kell csatlakozni a közösséghez, mert húsz év múlva az összes szomszédország EU-tag lesz, és Szerbia nem maradhat kívül, hogy még „az albániai utazáshoz is vízumra legyen szükség”.
Kiszivárgott, hogy a kormány saját platformot készít, ez szolgál majd a tárgyalások alapjául, és ezt kell jóváhagynia a parlamentnek. A Nikolić-féle papír pedig amolyan elvi állásfoglalás lesz, amiről nem kell majd szavazni.
Miközben a koalíciós partnerek, a haladók és a szocialisták között megy a bírkózás annak eldöntésére, hogy az egyik vagy a másik platform tekintendő szentírásnak, egyre szaporodik a kételkedők száma. Akik nem sok, vagy inkább semmilyen reményt sem fűznek az államelnök által kezdeményezett, nemzeti konszenzusra épülő állásfoglaláshoz. Srdja Popović belgrádi ügyvéd, az egykori Đinđić-kormány volt munkatársa nemes egyszerűséggel ostobaságnak („budalaština”) minősítette Nikolićnak azt a javaslatát, hogy a szerb többségű Észak-Koszovó külön entitás legyen a boszniai Szerb Köztársaság mintájára. Popović szerint maguk a szerzők is tudják, hogy ez megvalósíthatatlan, de olyan benyomást akarnak kelteni, hogy nagyon dolgoznak az ügyön.
Daniel Serwer amerikai Balkán szakértő a Szabad Európa Rádiónak nyilatkozva azt mondta: a szerb vezetőség még mindig a mesék birodalmában él, a platform pedig hátralépést jelent, és komoly akadálya lesz a Pristinával való dialógus folytatásának.
A dél-szerbiai albán politikusok szinten a végsőkig negatívan nyilatkoznak a dokumentumról, és főleg azt kifogásolják, hogy Nikolićék csak a koszovói szerbekre koncentrálnak, mintha más nemzetek nem is élnének Koszovóban. A presevói vezetők azt jósolják, hogy ez a platform is épp olyan dicstelenül fejezi be pályafutását, mint a korábbi belgrádi javaslatok, vagyis a papírkosárban.
Nagyon tanulságosak a belgrádi hírportálok blogbejegyzései is. Találni itt meggyőződéses patrióta kinyilatkozásokat („Nem adjuk Koszovót!”, „Nem lesz határ Szerbia és Koszovó között!”, stb.), de egészen józan véleményeket is.
Különösen frappánsnak találtam a következő tömör véleményt: „Az albánoknak Koszovójuk van, nekünk platformunk”. Nagyon igaza van.

J. Garai Béla

http://www.vajma.info/cikk/tulevel/364/Csapbol-a-platform.html, 2012. december 24. [12:32]  és Magyar Szó, 2012. december 28., 7. o. 

Kilencven nap elzárás egy hamburgerért

Hogy nemcsak Istennek, hanem a szerbiai igazságszolgáltatásnak a malmai is igen lassan őrölnek, arra kitűnő példa a „második temerini fiúk“ esete. Merthogy a hét magyar fiatal nemzetiségi ügye bizony jócskán elhúzódik. A tartományi székvárosi igazságosztókat aligha lehet olyasmivel vádolni, hogy elhamarkodják, elkapkodják a történtek kivizsgálását, és igyekeznek mielőbb lezárni a kényes nemzetiségi ügyet. Az adai, óbecsei és temerini fiatalokat már több mint két hónapja az újvidéki fogdában tartják, a családokat pedig otthon teljes és vég nélküli bizonytalanságban.

Az október végi temerini történet – a magyar fiatalok szempontjából – rosszabbul nem is kezdődhetett volna. Ugyanis őrizetbe vételük első pillanatától kezdve nagyon komoly vétséggel vádolták meg őket. Nemzeti, faji, vallási gyűlölködéssel. Ezek közül pedig már akár csak egyetlenegy minősítés is drasztikus és félelmetes következményekkel (több évre terjedő szabadságvesztéssel) járhat. Az ügy eddigi menetéből arra lehet számítani, hogy minél hosszabb ideig benn akarják tartani a fiúkat, hogy aztán majd hónapok múltán példásan megbüntethessék őket. A tárgyban érintett tanúk vontatott meghallgatásának és a szándékos időhúzásnak más, ép ésszel fel nem fogható, racionális okát aligha találni. Magától értetődően: a nemzeti feszültség kötelező szinten tartása mellett. Mert az Szerbiában már bevett szokás. Ahhoz viszont javarészt akár hozzá is szokhattunk (volna) az elmúlt évtizedekben. Ha másért nem, hát azért, mert ez a tendencia nemhogy eltűnni nem fog, hanem évről évre egyre csak erősödik. Érzik ezt már a magyarok nem csupán Temerinben, a déli végeken, hanem más községekben is.

A hét magyar fiú családjának egyike-másika komoly megélhetési gondokkal küszködik. Már a napi betevő előteremtése is kimeríti a családi költségvetést. A segítőkész, támogató emberekből viszont egyre kevesebb van. Az anyagiak mellett azonban jogi, szakmai istápolásra is szükségük lenne. Sajnos, e téren sem tolonganak az önzetlen önként felajánlkozók. Pedig ezerszer okosabb lenne megelőzni a bajt, mintsem aztán hosszú időn át gyógykezelni. Az már csak keserű hab a tortán, hogy a mi kisebbségvédelmi politikánk is minden megtesz annak érdekében, hogy ügyesen kimaradjon a hat magyar család személyes tragédiájából. Simítás helyett már az ügy kipattanásakor igyekeztek a lehető legrosszabb színben feltüntetni a tizen- illetve huszonéves fiatalokat (szélsőségesnek és újfasisztának bélyegezték őket) és mielőbb elhatárolódni tőlük. Nem foglalkozni velük, akárha nem is léteznének. Így viszont külön-külön, a sorsukra hagyatottan kénytelenek megvívni a saját szélmalomharcukat. A politikum pedig a magasságos városháza meg a pártszékház ablakából egykedvűen nézni, mint vergődnek. A hat vajdasági magyar család nyomora nem az ő személyes nyomoruk.

Miért is ül Csongor?

Amikor felvetődik a temerini Koperec Csongor esete, mindig eszembe jut egy idézet, amely szerint a nehezet egyből meg lehet csinálni, a lehetetlent viszont egy kicsivel több ideig tart. Az ő őrizetbe vételének ugyanis semmiféle logikus – tényekkel, érvekkel alátámasztott – magyarázata nincsen. Abban az időben, amikor a kocsmai verekedés zajlott, ő egy egészen másik helyen tartózkodott. A település központjában, több utcányira a rendbontó társaságtól. Másnap mégis házkutatást tartottak náluk, lefoglalták a személyes holmiját, őt pedig őrizetbe vették.

– A barátjával elment hamburgert vásárolni, és ez lett belőle. Már több mint két hónapja fogva tartják. De még az égvilágon semmit nem bizonyítottak rá. Senki, egyetlen tanú sem tett rá nézve terhelő vallomást – mondja Nándor, az édesapa. – Úgy látszik, hogy a mi fiunk esetével is példát akarnak statuálni, és még jobban meg akarják félemlíteni az itteni magyarságot. Lassan már oda jutunk, hogy este vagy éjjel az utcára sem mehetünk ki nyugodtan, mert soha sem tudhatjuk, hogy mi fog velünk történni.

Norbert segélykérő levele

A hét fogdában lévő fiú közül vélhetően az óbecsei Kovács Norbert érzi magát a legkomiszabbul. Neki az eltelt két hónap alatt egyetlen látogatója sem volt. A szülei már évekkel ezelőtt lemondtak róla. Sem a volt felesége, sem pedig a húga nem érdeklődik különösebben a sorsa iránt. Mivel szinte mindenki elfordult tőle, és a legnagyobb bajban magára hagyta, a múlt héten igen panaszos levelet juttatott ki a fogdából. Amelyben leírja, hogy amíg kinn volt, sok emberen segített, és népes baráti társaság vette körül. Akik viszont most rendre elfeledkeztek róla. Ezért aztán heteken át ugyanazt a vékonyka nyári ruhát hordta, amiben letartóztatták és bevitték. Most kabátot, nadrágot, pulóvert meg tornacipőt kért. És azt is megírta, hogy panaszáról, elkeseredettségéről ne szóljanak senkinek. (Úgy viszont nehéz lett volna segíteni neki. Egy kis szervezéssel Norbi a kért holmit már meg is kapta.)

Két szaloncukrot sikerült bejuttatni…

A családok nagyon bíztak abban, hogy a karácsonyi ünnepekre már végérvényesen lezárják az ügyet, kiengedik a fiatalokat, és végre mindannyian fellélegezhetnek. De nem így történt. Megint a szülőknek kellett utazniuk, nekik kellett meglátogatniuk a fogva tartott gyerekeiket.

Az adai Apatócki Magdolna esetében úgy hozta a szerencse, hogy éppen karácsony napján kellett beszélőre mennie a 18 éves fiához. Ez pedig egyfelől szívet-lelket melengető volt, másfelől viszont igencsak idegpróbáló. Arról mesélt, hogy ropogósra sütött pulykahúst csomagolt Flóriánnak, de vesztére, a doboz egyik sarkába kevéske majonézt is tett. Ez pedig éppen elég volt ahhoz, hogy az őrök ne vegyék át a karácsonyi ebédre szánt ételt. Korábban bontatlan csomagolású majonéz bejuttatásával próbálkozott, de sikertelenül. Még a gyári csomagolású szaloncukrot sem vették át. Összesen csak két szemet sikerült ügyesen becsempésznie.

– Nagyon elkeseredett vagyok, és fogalmam sincs, hogy kihez is fordulhatnék. Én most már szeretnék egy nagyot lépni előre ebben az ügyben. Valami látványosat tenni, aminek végre ereménye is lenne. Ezt mondtam az ügyvédünknek is. Ahogy múlik az idő, egyre nehezebben viseljük el ezt a kilátástalan helyzetet. Szörnyű ez a bizonytalanság, ez a teljes kiszolgáltatottság. Fogalmunk sincs arról, hogy még meddig akarják bent tartani a gyerekeinket. Flóri fiamat eddig senki semmivel nem vádolta. Egyetlen vádat sem tudtak rábizonyítani. Ő azon a kérdéses estén nem is volt bent a vendéglőben, hanem kint várakozott a barátnőjével, mégis hetek óta bezárva tartják – mesélte sírva Flórián édesanyja.

Ha nem segítenek neki, elveszíti a tanévet

A másik adai fiú, Smit Tomas se nincsen irigylésre méltó helyzetben. Hetük közül ő az egyetlen, aki még nem fejezte be a tanulmányait. Mivel pedig az idei tanévnek az egyik fele már elmúlt, nagyon úgy fest, hogy évet kell ismételnie. Osztályzatai októberben még alig voltak, így viszont most bizonyítványt sem kaphatott. Egy évet már korábban is veszített az igazolatlan órái miatt. A családnak ugyanis még annyi pénze sem volt, hogy kiváltsák a fiúnak a havi buszbérletet. Ezért nem mehetett iskolába.

Szülei elmondása szerint éppen az ünnepek előtti napon zajlott Tomas meghallgatása. De még akkor is bíztak abban, hogy a hétvégén csak hazaengedik. Sajnos, csalódniuk kellett.

Semmi jót nem várnak

A temerini Orosz fivéreket már a legelső napon elválasztották egymástól. Attila és Róbert csak három hét elmúltával láthatta egymást, de akkor is csak néhány percre. Éppen az édesapjuk érkezett hozzájuk látogatóba, és mindkettőjüket elővezették. Azóta is külön cellában tartózkodnak.

Anyjuk, Angéla arról értesített, hogy nemrégiben Attila megbetegedett. A fogdában viszont olyan gyógyszert írtak fel a számára, amely allergiás tüneteket váltott ki. Súlyos szív- és keringési panaszai miatt a napokban az újvidéki kórházba szállították. Amiatt is panaszkodott, hogy körülményes a gyerekeknek szánt csomagok átvétele. Soha nem lehet előre kiszámítani, hogy mit vesznek át, mit nem. Hétről hétre változtatnak rajta. Meg a levél általi értekezés is hosszadalmas. Megemlítette a legfrissebb példát: az egyik fiú l2-én postázott levelét tegnap, 27-én kapták meg.

Istvánt, a családfőt nem egy csüggedő, könnyen elkeseredő embernek ismertem meg, most viszont komolyan aggodalmaskodik. Ő a következőket mondta: – Én már attól tartok, hogy a két hónappal meghosszabbított vizsgálati fogság lejárta után (január 22-én lesz) sem fogják kiengedni a gyerekeinket. Mind a hét fiút bent tartják úgy, hogy közben se nekik, se nekünk fogalmunk sincs, hogy miért is ülnek valójában. Amivel vádolják őket, azokat sorra meg tudják cáfolni, mégsem történik semmi. Ettől eltekintve, félek, hogy az ügyük még sokáig elhúzódik, és csak tovább bonyolódik. Ahelyett, hogy minél előbb lezárnák és szabadon engednék őket.

Szabó Angéla 

Ünneprontók

„Előrelátó vagy de mégis

nézz Uram a hátad mögé is

ott is lakoznak

s örülnének a mosolyodnak.“

(Kányádi Sándor: Isten háta mögött)

Mélyszegénységéről ismert szülőfalumban, amit én csak kis magyar gettónak szoktam mondani (bár van egy olyan sejtésem, hogy már nem sokáig híreskedhetek vele, mert egy szempillantásnyi idő sem kell hozzá és vérbeli cigányfalu válik belőle), legalább egy tucat olyan ház található, amelyben évek/évtizedek óta nincsen villanyáram. Három idős embert közelről ismertem az úgynevezett Szőlősoron, akik egy-egy düledező viskóban éldegéltek. Egyes-egyedül. Az egyetlen lakható és fűthető, koromfekete falú, földes szobájukban gyertyával pilácsoltak, bádoglavórban tisztálkodtak, és udvari reterát híján műanyag vödörbe végezték a dolgukat. A kicsit is, meg a nagyot is.

A mindig savanyú ábrázatú, csontsovány Jóska bácsi volt az első, aki egy télvégi napon jobb életre szenderült. Ő permanens közelharcot vívott az elemózsiáját rendre megdézsmáló egerekkel, és aki a gyújtósnak szánt aprófával valósággal beborította a sparhelt rozsdamarta platniját, hogy ne füstöljön az orrán-száján át bukátoló, huszonhét nyarat megért, halványzöld fűtőalkalmatosság. Aki csak egyszer is hallotta őt begyújtás közben, méltán hihette, hogy nem is kartonpapírral meg (lim-lom)fával tüzel, hanem mindenféle válogatott káromkodással. Egy bölcs mondolatáról, amely szerint az Isten azért alkotta meg a fingot, hogy a süketek is élvezhessék,  mindenképpen  emlékezetes marad a számomra. Meg arról is, hogy az újsütetű „gondozói“, talán még ki sem hűlt rendesen a holteste, máris a magukévá tették a karácsonyi ajándék gyanánt kapott, vadonatúj sparheltjét. Pedig annak egészen másmilyen sorsot szánt az  adományozója. Úgy tervezte, hogy Jóska bácsi halála után majd egy másik ágrólszakadt, szerencsétlen embert fog boldogítani. A kapzsi és faszarági házaspár azonban pillanatok alatt kiürítette az egerek által  keresztül-kasul összefurkált, romos kisházat. Keresték az öregember összekuporgatott krajcárocskáit. Pedig még egy csomag zsilettet vagy egy doboz gyufát sem adtak ingyen neki, amikor szombat reggelenként eltántorgott az egysaroknyira lévő boltjukba két barna vekniért. Egyetlen karácsonykor sem kapott semmit. Még a sírjára sem…

Karcsi bácsinak nem kellett volna sorsszerűen egymagában tengetnie az életét. Felesége is, lánya is volt. Csak éppen ajtót sem nyitottak rá évtizedeken át. Felőlük akár éhen is halhatott volna. Szerencsére a faluban működő egyik kisegyháznak a vezetője tudomást szerzett róla, és megsajnálta az ágyban fekvő beteget. Az ő indítványozására történt az, hogy a gyülekezetből az egyik cigánygyerek szinte naponta meglátogatta. Ennivalót vitt neki, télen pedig bemelegítette a barlangszerű szobácskáját. A családjáról, a tehetős rokonairól soha nem volt képes beszélni. Ha felemlítették őket, heves tiltakozásba, kiabálásba kezdett. Azok szintúgy.

Karácsony ide, szeretet ünnepe oda, hallani sem akartak az öregember felől. Mégcsak ne is említsék! Még a nevét sem! Azt is letagadják, hogy valaha ismerték. Haszontalan volt világéletében. Nem lehet vele sehogyan sem zöldágra vergődni.

Karcsi bácsinak is legfeljebb csak a gyermekkorából voltak karácsonyi emlékképei.

Az üszkösödésnek indult lába meg a legyengült szíve vitte el ezen a tavaszon. Ravatalánál csak idegenek álltak. Temetése után azonban hamarosan megjelentek a még megmaradt ház omladozó falai között a rég nem látott rokonok. Rögtön eszükbe jutott, hogy hol is lakott az öreg…

Amikor Jani bácsi rosszul lett, egyik barátja elvezette a magánorvosi rendelőbe. Máshová nem is mehetett, mert nem volt betegkönyve. Mivel azonban a vizsgálati díj teljes összegét nem tudta kifizetni, letétben otthagyta a személyi igazolványát. Amikor néhány hónappal később jelentősen megromlott a látása, a volt élettársa rábeszélte, hogy forduljon ismét orvoshoz. Az asszony elment az igazolványért, az orvos azonban kikötötte, hogy csak akkor adja ki a kezéből, ha már kifizették a tartozást. A nő megígérte, hogy ha majd pénzhez jut, két részletben törleszti azt. A doktornak viszont nem felelt meg ez az ajánlat. Akkor az asszony azt találta ki, hogy otthagyja cserében a saját személyijét, csakhogy elvihesse Janiét, hogy mielőbb egészségügyi könyvecskét nyithasson a számára. Az orvos viszont kijelentette, hogy majd akkor jöjjön megint, ha már egyben lesz a pénz. Végül baráti segítséggel megoldották. Jani kórházba került, és kiderült, hogy egy daganat miatt el kell távolítani az egyik szemét.  Ez meg is történt. Műszemet azonban nem kaphatott, mert arra már nem futotta, hogy Belgrádba elutazzanak. De a lényeg az, hogy Jani él. Egy lepusztult ház jéghideg szobájában. Mert sparheltje, kályhája az nincsen. Az Isten ege alatt, az udvar egyik szegletében eszkábált össze magának téglából valami tábori tűzhelyfélét. Ott főz. Amikor éppen van mit.

Jani bácsinak most volt egy kis karácsonya. Ugyanis a helybeli Caritas csoport vasárnap meghívta ebédre. (Száz személyre készítettek ételt. De talán kétszer annyi adag is elfogyott volna.) Az egytálétel után még tortát és üdítőt is kapott. És amikor távozáskor illedelmesen mindent megköszönt, valami különös csillogás volt a szemében. Abban az egy, megmaradt szemében…

Szabó Angéla 

A milliomosok a börtönben vannak, a proletárok az utcán... Most evolúcióban vagy revolúcióban vagyunk?

Vitomir Tepfilović

Danas, 2012. december 27., 9. o.

Danas, 2012. december 26., 9. o.

 

Danas, 2012. december 25., 9. o. 

December 25.

Karácsony (Božić / Christmas Day)

A karácsony a kereszténység egyik legfontosabb ünnepe, amelyen Jézus születésére emlékeznek. Időpontja a nyugati kereszténységben december 25-e, ortodoxoknál január 6-a, Magyarországon a nem vallásos, de keresztény kultúrkörbe tartozók számára általában a szeretet ünnepét jelképezi. Karácsonykor elterjedt szokás a keresztény (és sokszor a nem vallásos) családokban is megajándékozni szeretteiket. A rokonokkal, családtagokkal a legtöbben együtt ünnepelnek szenteste, december 24-én hagyományosan egy ünnepi karácsonyi vacsora keretében. Az üzletek és áruházak ezidőtájt természetesen igyekeznek kihasználni az ajándékozás szokását, és reklámdömpinggel próbálják bevételüket többszörözni – ezzel sokszor konzummá torzítva az ünnep valódi lényegét.

A feldíszített fenyőfa, a karácsony ünnepének szimbóluma.

A statisztikának csak akkor hihetünk, ha mi magunk hamisítottuk.

Sir Winston Leonard Spencer Churchill (Woodstock (Oxfordshire) (Blenheim kastély), 1874. november 30. – London, 1965. január 24.) brit politikus, miniszterelnök 1940–1945 és 1951–1955 között

Megvertek egy magyar fiatalembert Szabadkán

A sértett szerint nem nemzeti alapon történt a támadás

Szombatra (december 22-ére – B. A. megj.) virradóra Szabadkán két ismeretlen személy megtámadott egy magyar fiatalembert a Trgopromet 024 áruház közelében a Kertvárosban. A sértett elmondása szerint, aki nevét nem kívánta felfedni, másik két barátjával a városból jöttek hazafelé taxival hajnali négy óra körül. A Kertvárosban ő és az egyik barátja kiszálltak a taxiból, elbúcsúztak egymástól, és két különböző irányba indultak tovább hazafelé. A két támadó követni kezdte a fiatalembert, majd minden ok nélkül verni kezdték.

– A támadást nem előzte meg szóváltás, nem kötöttek belém, egyszerűen csak arra lettem figyelmes, hogy odaérnek a hátam mögé, és már ütnek is. Próbáltam védekezni és visszaütni, úgymond helyet csinálni magamnak, hogy elmenekülhessek. Ez végül sikerült is. Másnapra feldagadt az arcom, a fülem, a szám, a szemem, ezért délután bementem a kórházba, hogy megvizsgáljanak. Sokkal csúnyábban néztek ki a sérülések, mint amilyen komolyak voltak, és bár több helyen is vannak rajtam zúzódások, a kezemen, lábamon is, de szerencsére nincsenek komoly sérüléseim. A kórházban jeleztük, hogy szeretnénk majd feljelentést tenni, de még mielőtt ez megtörtént volna, a sürgősségi osztály recepciósa értesítette a rendőrséget, és még a kórházban felkeresett egy rendőr, és részletesen kikérdezett az esetről, majd bevittek a rendőrségre, ahol felvették a vallomásomat, és jegyzőkönyvet készítettek. Nagyon rendesek és alaposak voltak, és mint mondták, valószínűleg el tudják kapni a tetteseket – mesélte a fiatalember, kiemelve, ilyen esetben igenis el kell menni a rendőrségre, mert ha van elég információnk a tettesekről, akkor a hatóságok megteszik, amit kell.

A rendőrség a sértett két barátját is megkereste, és az ő vallomásukat is felvették a péntek esti történésekkel kapcsolatban. A megvert fiatalember elmondta, támadói nagyjából az ő korosztályába tartozó, 20 és 25 év közötti, feltehetően ittas fiatalok voltak, és bár az arcukra nem emlékszik nagyon, ha találkozna velük, valószínűleg felismerné őket.

– A jegyzőkönyvbe azt írták, hogy nemzeti alapon történt a támadás, de én személy szerint nem vagyok erről meggyőződve. Valószínűleg amikor a barátommal kiszálltunk a taxiból, és elköszöntünk egymástól, a támadók hallhatták, hogy magyarok vagyunk, és arra is emlékszem, hogy nemzeti alapon szidalmaztak is közben, de nekem sokkal inkább úgy tűnt, valakit csak meg akartak verni. Majd a rendőrség kideríti, mi volt a támadás hátterében – tette még hozzá a megvert fiatalember.

s.l.

Magyar Szó, 2012. december 23., 4. o

Karácsony

Áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánok 
a honlap minden kedves olvasójának

Karácsonyi segítség az ,,új temerini fiúknak”

Immár kereken két hónapja raboskodnak vizsgálati fogságban azok a temerini, óbecsei és adai magyar fiatalok, akik egy zavaros hátterű csetepatéba keveredtek a temerini éjszakában. Bár súlyos sérüléseket ők szenvedtek, láncoktól, öklöktől és sörösüvegektől, sőt még a rendőrséget is ők riasztották, mégis náluk tartottak másnap házkutatást, és őket zárták előzetes fogságba. A média egy része igyekezett a kocsmai verekedést valami szörnyű fegyveres nacionalista támadás mítoszával beborítani, mégis a vádak sorra dőlnek meg.

Nemrégiben készült el a fegyverszakértő vizsgálatának eredménye, melyben az egyik temerini fiatalnál talált, katonai boltban vásárolt és összehegesztett puskadarabok fegyver státuszát nevetségesnek minősítette. Az egyéb, hatóságok által begyűjtött tárgyi bizonyítékok, olyanok mint a magyar feliratú pólók vagy a középiskolás német tankönyv, sem fognak majd igazi terhelő bizonyítékot hozni a fiúk fejére.

Ennek ellenére mégis a hűvös cella az ami osztályrészük maradt, a legmeghittebb vallási és családi ünnephez közeledvén is. A Magyar Remény Mozgalom (MRM) tagjai ezért lehetőségeikhez és forrásaikhoz mérten gyűjtést szerveztek a fiúk számára, és az összegyűlt  pénzösszeget börtönköltségekre utalták át, remélve ezzel, hogy enyhíthetnek a zord börtönkörülményeken a karácsony közeledtével.

Az  MRM Elnöksége

http://www.mrm.rs/esemenyek/862-karacsonyi-segitseg-az-uj-temerini-fiuknak, 2012. december 23. [11:19]

KOSZOVÓI PLATFORM

(Nem hivatalos dokumentumról van szó, melynek szövege angol nyelvről lett szerb nyelvre fordítva.)

PLATFORMA O KOSOVU

Tekst dokumenta 

(Reč je o nezvaničnom dokumentu, koji je preveden sa engleskog jezika) 

"U skladu sa Ustavom i osnovnim načelima medjunarodnog prava, Republika Srbija, u dobroj veri, nudi političku platformu za razgovore sa predstavnicima privremenih institucija samouprave u Prištini (PIS), u nadi da se trajno i održivo rešenje za Kosovo i Metohiju može naći kroz iskreni dijalog dveju strana. 

Shodno tome, u cilju zaštite svojih državnih interesa, Vlada Republike Srbije uzdržava se od postizanja daljih parcijalnih sporazuma sa PIS u okviru takozvanog "tehničkog dijaloga" zbog toga što oni vode promeni stanja na terenu u korist PIS, kao i slabljenju pregovaračke pozicije Srbije u političkom dijalogu na visokom nivou te da mogu dovesti do destabilizacije bezbednosnih okolnosti. 

Osnovna polazna tačka za razgovore sa PIS na visokom političkom nivou je da Republika Srbija, u skladu sa medjunarodnim pravom, kao i sa svojim Ustavom i voljom naroda, ne priznaje i nikada neće priznati jednostrano proglašenu "nezavisnost" Kosova;

Sva prava i nadležnosti koje mogu biti dodeljene PIS kao rezultat pregovora biće samo prebačene na organe AP KiM u skladu sa Ustavom, zakonima i drugim propisima Republike Srbije. 

Osnovni princip 

Osnovni princip pregovora biće razgovori u paketu u skladu sa načelom da "ništa nije dogovoreno ako nije dogovoreno sve". 

Polazeći od činjenice da je Srbija svojim delanjem u dosadašnjem toku političkog procesa, uprkos nezakonitom jednostranom proglašenju "nezavisnosti" Kosova kao i posle njega, ponudila PIS ograničenu zakonsku i medjunarodnu personalnost i legitimitet, razgovori na visokom političkom nivou treba da budu vodjeni imajući u vidu prevazilaženje institucionalnog paralelizma na teritoriji AP KiM, bez zadiranja u pitanje medjunarodnog i državnog statusa PIS, a u cilju uspostavljanja takve vlasti na teritoriji Pokrajine koju će priznavati sve strane u procesu, kao i ustanovljavanja čvrstih zakonskih i političkih garancija na nivou Pokrajine i medjunarodne zajednice za politička, teritorijalna i druga prava nacionalnih zajednica na celoj teritoriji Pokrajine; 

Republika Srbija, preko posebno ovlašćenog visokog političkog predstavnika, i posebno ovlašćenog pregovaračkog tima, posebno insistira na sledećem:

Uspostavljanju autonomne Zajednice srpskih opština na Kosovu i Metohiji (ZSO KiM), koju će sačinjavati teritorijalne autonomije četiri opštine iz severnog dela Kosova i Metohije kao i druge opštine u kojoj su Srbi i manjinske zajednice u većini (kao što su Gračanica, Štrpce, Gora, itd), a na osnovu Specijalnog statuta o autonomiji Zajednice srpskih opština Kosova i Metohije (kao, na primer, u slučaju Katalonije), kojeg će garantovati najviši zakonski akt Pokrajine i javna objava predstavnika medjunarodne zajednice koji učestvuju u procesu; 

Autonomija Srba 

Ta autonomija će podrazumevati postojanje stvarnih nadležnosti u oblastima obrazovanja, zdravstvene zaštite (na svim nivoima), sporta, kulture, javnog informisanja, zaštite životne sredine, formulacija i upravljanje politikom u cilju zaštite životne sredine i održivog razvoja (Statut o autonomiji Katalonije, član 84, stav 2, tačka j), prostornog planiranja. 

Isključivo pravo regulisanja prostornog planiranja i instrumenata upravljanja čitavim procesom, kao i u proceduri razmatranja zahteva i njihovog odobravanja (prepisano iz Statuta o autonomiji Katalonije). 

Isključivo pravo regulisanja sistema razvoja gradskog zemljišta, koje uključuje utvrdjivanje kriterijuma za različitu vrstu zemljišta i njegovo korišćenje (prepisano iz Statuta o autonomiji Katalonije) 

Isključivo pravo upravljanja mehanizmima za utvrdjivanje legalnosti vlasništva nad zemljom i imovinom (prepisano iz Statuta o autonomiji Katalonije) 

Isključivo pravo utvrdjivanja razvojne politike za zemljište i stanogradnju i upravljanje javnim prostorom uz postojanje sistema efikasne administrativne intervencije u procesu gradnje, prostornog planiranja i korišćenja zemljišta (prepisano iz Statuta o autonomiji Katalonije); poljoprivrede, šumarstva, vodoprivrede, lova i ribolova, pravosudja (prvostepeni javni tužioci i prvostepeni i drugostepeni sudovi, sudovi u oblasti ZSO KiM biće ustanovljeni zakonima na nivou Pokrajine, ali u sporazumu nastalom kao rezultat političkog procesa biće utvrdjeno da zakon mora da predvidi mehanizam prema kome će stanovnici ZSO KiM moći da preko svojih predstavnika utiču na izbor i sastav sudova. 

Ti sudovi imaće jurisdikciju na prostoru ZSO KiM u skladu sa propisima koji se primenjuju u Pokrajini da vode pojedinačne parnične postupke proizašle iz medjuljudskih odnosa, prava i dužnosti gradjana, da izriču presude i druge mere počiniocima krivičnih dela i drugih dela kažnjivih zakonom, da odlučuju o zakonitosti pojedinačnih dela organa i organizacija javnih vlasti, da presudjuju u slučajevima imovinskih i radnih sporova, kao i u drugim slučajevima u skladu sa postojećim zakonima, 

Autonomna policija kao u Kataloniji 

Unutrašnjih poslova (autonomna policija može biti ustanovljena po ugledu na autonomnu policiju Katalonije i sa sličnim nadležnostima. U formalnom smislu ona bi bila deo Kosovskih policijskih snaga, iako bi delovala pod vlašću Izvršnog veća ZSO KiM na teritoriji Autonomije i u skladu sa nadležnostima definisanim zakonom u skladu sa najvišim zakonskim aktom AP KiM i Statutom ZSO KiM) rudarstva, energije, 
telekomunikacija, trgovine i ekonomske politike. 

Izvršno veće ima isključivo pravo u pitanjima koja se tiču trgovine i organizacije sajmova, uključujući administrativno planiranje trgovinskih aktivnosti kao i regulisanje sajamskih aktivnosti na teritoriji ZSO KiM (preuzeto iz Statuta o autonomiji Katalonije, član 121, stav 1, tačka a-f) 

Fiskalne politike i finansija 

Posebnih nadležnosti ZSO KiM koji će se odnositi na jedinstvenu registraciju preduzeća, društveno-političkih organizacija i verskih zajednica; Vlasti ZSO KiM treba da imaju, u skladu sa najvišim zakonskim aktom Pokrajine, garantovanu mogućnost za uspostavljanje direktne saradnje sa vlastima Republike, kao i pravo dopunskog finansiranja iz sredstava budžeta Republike Srbije; 

ZSO KiM će nezavisno odlučivati o izgledu i korišćenju svojih simbola (grba, zastave, himne, itd), dok će zakon na pokrajinskom nivou preciznije utvrdjivati korišćenje simbola Pokrajine i zajedničko korišćenje simbola Pokrajine i teritorijalne autonomije; 

Ostali elementi unutrašnje organizacije (vrsta, sastav i način izbora organa vlasti) ZSO KiM, biće usaglašeni kroz politički dijalog. 

ZSO KiM će u svakom slučaju morati da ima Skupštinu autonomne zajednice i Izvršno veće autonomne zajednice koji će sprovoditi zadatke iz nadležnosti ZSO KiM, kako je predvidjeno Statutom. 

Specijalni status za sela 

Uspostavljanje specijalnog statusa za seoske enklave u kojima Srbi i ostali nealbanci čine većinu, i moguće za oblast opštine Gora (ovo je samo mogućnost, u slučaju da stanovništvo Gore ne želi da njihova opština udje u sastav ZSO KiM). 

Pri odredjivanju teritorije regiona obuhvaćenih specijalnim statusom, naročito onih izvan gradskih područja, polazna tačka će gde god je to moguće biti etnička struktura stanovništva pre etničkog čišćenja (a to imajući na umu da bi i za medjunarodnu zajednicu bilo neprihvatljivo kada bi se rezultati etničkog čišćenja uzeli za polazište pri nalaženju političkog rešenja u Evropi u 21. veku);

Nadležnosti oblasti sa specijalnim statusom bile bi uže od nadležnosti ZSO KiM, ali bi nužno morale da obuhvate uticaj na izbor kadrova i strukturu organa unutrašnjih poslova za svaku od tih oblasti, prvostepene pravosudne organe, obrazovanje, zdravstvenu zaštitu, kao i pitanja koja se odnose na osnovna politička i ekonomska prava; 

SPC i autonomija 

Sporazum može utvrditi da oblasti koje uživaju specijalni status mogu obavljati neke od gorenavedenih nadležnosti i saradnji sa ZSO KiM, a u skladu sa zakonima i drugim propisima važećim u Pokrajini; Uspostavljanje specijalnih ugovornih odnosa izmedju Srpske pravoslavne crkve i PIS, 

Ovim sporazumom, koji treba da uzme u obzir iskustvo Lateranskih ugovora o statusu Rimokatoličke crkve u Italiji, mora biti data medjunarodno važeća garancija u pogledu objekata koji pripadaju Srpskoj pravoslavnoj crkvi, imovini Crkve i njenoj delatnosti u Pokrajini. 

Detalji koji se odnose na pregovaračku poziciju u ovom pitanju moraju biti uskladjeni sa predstavnicima Srpske pravoslavne crkve. 

Političko rešenje usvojeno kao rezultat pregovora predvideće da će najviši zakonski akt AP KiM dati trajnu garanciju za povratak osoba raseljenih sa Kosova i Metohije kao i njihovih potomaka. 

Povratak izbeglica 

Potrebno je usvojiti zakon o povratku na nivou Pokrajine koji će utvrditi obaveze vlasti AP KiM, ZSO KiM, i jedinica lokalne samouprave u pogledu povratka izbeglica i interno raseljenih lica. 

Potrebno je obezbediti i garantovati prava i uslove, na teritoriji ZSO KiM, za održiv povratak osoba izgnanih sa Kosova i Metohije a čiji je povratak u domove u drugim delovima AP KiM onemogućen; AP KiM bi svojim najvišim zakonskim aktom morala biti definisana kao demilitarizovana oblast u kojoj će jedine naoružane formacije biti Kosovska policija i autonomna policija ZSO KiM, a koja bi, u formalnom 
smislu, bila deo Kosovske policije. 

Garanti bezbednosti i demilitarizovanog statusa AP KiM bi mogle biti vojne snage EU (EUROCORPS), Vojska Republike Srbije i Vojska Republike Albanije. 

Pregovori takodje moraju rezultovati u stvaranju efikasnog zakonskog i organizacionog mehanizma koji bi omogućio uključivanje predstavnika Srba i drugih nealbanaca u rad i proces donošenja odluka svih institucija i vlasti AP KiM na način koji isključuje majorizaciju od strane albanskih predstavnika u tim institucijama i vlastima. 

Podela Kosova i Metohije na regione 

Srpska strana predlaže podelu AP KiM u nekoliko regiona, od kojih će jedan biti i ZSO KiM. 

Srpska strana predlaže i formiranje dvodomne Skuštine AP KiM, u kojoj bi gornji dom bio Dom regiona i verskih zajednica, a donji Dom gradjana. 

U skladu sa ovim predlogom svi regioni i glavne verske zajednice bile bi jednako predstavljene u Domu regiona i verskih zajednica, dok bi u Domu gradjana srpsko i nealbansko stanovništvo bilo predstavljeno u skladu sa zagarantovanim kvotama i postignutim izbornim rezultatima. 

Predsedavajući jednog od dva doma, kao i potpredsednik drugog, bio bi predstavnik Srba i drugih nealbanaca koga bi izabrala većina izabranih predstavnika Srba i drugih nealbanaca u tom domu. 

Moraju postojati efikasni proceduralni mehanizmi koji bi sprečavali donošenje odluka preglasavanjem u onim pitanjima kojima se direktno utiče na nadležnosti ZSO KiM i prava Srba i drugih nealbanaca u AP KiM."