Magyarország, akár egy végső stádiumban lévő beteg, lassan belealszik a nemlétbe, szinte már alig vannak éber pillanatai, inkább csak fellobbanásai. Ebből a tragikus emberi állapotból nem jöhet ki jó, annál több rossz: új meg új kollektív megaláztatások, még nagyobb, még drágább Hatvanpuszták, újabb akkumulátorgyárak, tartós leszakadás, tovább erősödő nemzeti izoláció. Egyedül EU-tagságunknak tudhatjuk be, hogy a felszín még egy élhető ország illúziója, de a parlamenti kétharmad szavazataival azt is elveszíthetjük, márpedig ennek az esélye egyre nő. Ahol a hatalmon lévők lelkiismeret és szégyenérzet nélküli élete találkozik a lent lévők ugyancsak lelkiismeret és szégyenérzet nélküli életével – egyik fél sem teljesíti a sors által rá kirótt feladatot –, ott csak egy végkimenetel lehetséges: az elnyomás erősödése és háború nélküli háborús veszteségek.
Ami velünk itt most végbemegy, az ahhoz az erkölcsi megsemmisüléshez hasonló, ami a németekkel történt Hitler alatt és az oroszokkal most Putyin alatt. Ha körülötted erkölcstelenné válik a politika, és tartóan a hatása alatt állsz, akkor mindegy, mit teszel, mit gondolsz, egy idő után te magad is erkölcstelenné válsz. Lehetsz bár kényszerű elviselője a hatalmon lévők tetteinek, el kell fogadnod, hogy nem csak az áldozatuk vagy, hanem a bűnrészesük is.
Van egy mondata Italo Calvino olasz írónak: "A meg nem valósított jövő csak a múlt ágai: halott ágak". Ha létezik ország, amelyre ez a végzetes prófécia a legteljesebben illik, az a miénk. Három évtized elteltével az alábbi fogalmak a magyarok nagy többségének csupán jelentés nélküli, üres szavak: köztársaság, jogállam, liberális állam, demokrácia, hatalmi ágak szétválasztása, az emberi jogok általában és az állampolgári jogok konkrétan, szakszervezet, sztrájkjog, fékek és ellensúlyok, szabadság, igazság, népszavazás, elszámoltathatóság… egy normálisan működni képes ország nélkülözhetetlen elemei. Gyökereitől megfosztott fa – ez lett Magyarországból, a rendszerváltás lázas, szép reményeiből.
Holnap utolérjük Ausztriát, holnapután régiós középhatalom leszünk, így szól most a gyengeelméjűeknek feltálalt és a fejlődés illúzióját szolgáló mese, de a nemzeti igények valójában a plázák mélygarázsaihoz hasonlóan legalulra, a mínusz szintekre lettek belőve. Legyél melós az ázsiai tulajdonú akkumulátorgyárakban, szobalány O. Ráhel szállodáiban. Magasabb nemzeti célok futó gondolatként sem merülnek fel ebben a hivatalos nevén kormánynak nevezett, de inkább csak keleti uralmi módszereket importáló bűnszövetkezetben. Az emberi romlottságot egy időben többféle forrás is táplálja, és mind egyformán szennyezett. Vesztünkre a magyar miniszterelnök mindegyikből szorgalmasan kortyolgat, és ez pontosan követhető is az ország egyre romló állapotán.
Ellentétben a kormánnyal, a nemzetközi összehasonlítások nem hazudnak, szinte mindenben az EU-rangsorok legaljára csúsztunk. Logikus. Diktatúrákban háttérbe szorul a nemzeti érdek, helyébe egy szűk kör, pár tucat ember saját érdekei lépnek – ezért rejtegetik bankszámláikat, titkosítják a számukra fontos szerződéseket –, viszont az Oroszországgal változatlanul fenntartott baráti, sőt segítő viszony különlegesen nyomasztó bűnként terheli elsősorban a miniszterelnököt, de kormánya valamennyi tagját is. Ugyanakkor óriási teher kell, hogy legyen minden tisztességes magyar állampolgár lelkiismeretén.
Nincs tévedés, félreértés. Ha Orbán Viktor 2010 előtt tudta: „Lehet, hogy az olaj keletről jön, de a szabadság mindig nyugatról érkezik”, akkor tudja ma is. Ha akkor ez volt az álláspontja: „Nem szabad megengedni, hogy Magyarország a Gazprom legvidámabb barakkjává váljon”, akkor tavaly októberben miért küldte Szijjártót Moszkvába, a Gazprom vezetőihez, ő meg pedig ezt üzente vissza: „Megszereztem a Gazprom elkötelezettségét a hosszútávú együttműködésre velünk". Valóban úgy látná Orbán, hogy miközben Ukrajnában egy magyarországnyi területet tett már emberi életre alkalmatlanná az oroszok eszelős háborúja, a szabadság útirányt váltott és most már kelet felől érkezik? És amikor az EU valamennyi országa rohamtempóban és sikeresen válik le az orosz energiáról, akkor a magyar kormány miért nem mozdul? Miért finanszírozza még mindig a megháborodott orosz elnök teljességgel igazolhatatlan háborúját?
A diktátorok mindig szívesen bíbelődnek a pusztítás valamilyen formájával: munka- és haláltáborok építése, újabban inkább betiltás, bezárás, külföldre kényszerítés, törvénytelenségek törvényesítése, ilyesmik. Amiről pedig azt mondják, hogy jó és hasznos, abba többnyire beledöglik az ország. Az orosz fiatalságot pont ilyen célért hajtják most tízezrével vágóhídra, mi pedig… hát ne legyünk túl optimisták. Orbán is bármit megtehet, mert a magyar állam halott, a helyébe ő lépett. Az állam minden szerve és intézménye halott, a hivatalnokai szorongó, állásukat féltő végrehajtók, nincs többé mindenkire egyformán érvényes szabály; ő egyedül a szabály. Azt tesz, amit akar, akarnoksága elé legfeljebb saját belső sugallata állíthat sorompót, az viszont egyre ritkábban ereszkedik le. Alighanem nincs körülötte senki, aki figyelmeztethetné, ne csináld, nem jó az országnak. Hitleren kívül csak róla mondható el, hogy sikerült azonossá válnia az állammal, így most minden állami intézmény őt szolgálja és áttételesen mindenki az ő szolgája. S ha ez nem lenne elég, tavaly nyáron Tusnádfürdőn öntelten ezt mondta: „A világ nekünk tartozik, és ezt be is akarjuk vasalni”. Ez az egész így együtt nem sok jót ígér.
Bruck András
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése