Debizisten jobb volt, amíg nem a Magyar Nemzeti Tanács volt a vajdasági magyar sajtó alapítója! Amíg a Magyar Szó és a Hét Nap alapítói jogait a vajdasági tartományi parlament gyakorolta, a politika nem szólt úgy bele minden szerkesztői döntésbe, mint ma. Illetve ha bepróbálkozott, mint ahogyan a 90-es években Milošević hírhedt vajdasági helytartója, Radoman Božović tette, egykettőre beletörött a bicskája. Nem sikerült sem a napilapot, sem a hetilapot betörni és a szerkesztőségek nyakába ültetni Maróti Miklósokat, Fekete Elvirákat. Pedig háború volt, hiperinfláció, szankciók, a fizetések, ha nem késtek, akkor is alig értek valamit, papírhiány volt, áramszünet, általános nyomor és veszélyérzet. A Magyar Szó szerkesztősége (és a Hét Nap kemény magja) nem hagyta magát: sztrájkolt, ha kellett, tüntetett, de a szakmaiság alapjait nem volt hajlandó megcsúfolni. Folytatódott a háborúellenes alapokon nyugvó, a hatalommal kritikus szerkesztéspolitikai gyakorlat, de például a 44/45-ös vérengzésekről szóló cikksorozatot sem engedték „lekeverni”.
Majd 2004 után, amikor az MNT átvette az irányítást, a többség azt remélte, végre lesz jó gazdája a lapnak, akivel nem kell folyamatosan hadakozni, mert érti és érzi, mi az, ami igazán fontos a magyar médiafogyasztóknak, és kijárja, hogy stabil egzisztenciális alapok jöjjenek létre a lapoknál, a szerkesztéspolitikai függetlenség pedig magától értetődő lesz.
Nos, a dolgok nem egészen így alakultak.
Különösen a Magyar Szó sínylette meg kisebbségi önkormányzatunk „gondoskodását”: előbb jött a nagy átszervezés, vagyis az újvidéki szerkesztőség hentesbárddal történő lenyesése, majd a nyomda körüli kudarcos befektetések, a szabadkai, zentai, újvidéki szerkesztőségi egységek egymás ellen hergelése, a pénzek elvonása a „veszteséget termelő egységtől”, vagyis magától a médiaház lelkét képező szerkesztőségtől, és utána szépen, folyamatosan az újságírók, szerkesztők betörése, majd azoknak az elűzése, akiket nem sikerült betörni.
Ma olyan emberek vannak kulcspozíciókban a Magyar Szónál (és a Hét Napnál), akik számára a „magyar szellemiség”, a „kisebbségi erkölcsiség”, a „keresztény értékek” állnak az első helyen – bármit is jelentsenek ezek a fellengzős szókapcsolatok –, a szakmai etika sokadlagos. A politika kiszolgálói ők, akik szerint a sajtószabadság határai addig terjedhetnek, ameddig nem sértik a kisebbségi közösség (értsd: a kisebbségi politikai, gazdasági, kulturális elit) érdekeit, és közben azzal takaróznak, hogy egyébként sincs sehol a világon olyan, hogy objektív, független újságírás.
De igen, van! Úgy hívják, hogy – újságírás. Büszkék lehetünk rá, hogy egykoron, hosszú évtizedekig nekünk, vajdasági magyaroknak szinte csak ilyenünk volt.
Az elfogadás előtt álló vajdasági magyar médiastratégiáról, valamint a kisebbségi (és többségi) pártok befolyásától mentes romániai és szlovákiai magyar közszolgálati médiáról beszélgettünk a Hatuma legutóbbi adásában Parászka Borókával és Finta Márkkal. Hallgassatok bele! (
az első kommentben)
Majd 2004 után, amikor az MNT átvette az irányítást, a többség azt remélte, végre lesz jó gazdája a lapnak, akivel nem kell folyamatosan hadakozni, mert érti és érzi, mi az, ami igazán fontos a magyar médiafogyasztóknak, és kijárja, hogy stabil egzisztenciális alapok jöjjenek létre a lapoknál, a szerkesztéspolitikai függetlenség pedig magától értetődő lesz.
Nos, a dolgok nem egészen így alakultak.
Különösen a Magyar Szó sínylette meg kisebbségi önkormányzatunk „gondoskodását”: előbb jött a nagy átszervezés, vagyis az újvidéki szerkesztőség hentesbárddal történő lenyesése, majd a nyomda körüli kudarcos befektetések, a szabadkai, zentai, újvidéki szerkesztőségi egységek egymás ellen hergelése, a pénzek elvonása a „veszteséget termelő egységtől”, vagyis magától a médiaház lelkét képező szerkesztőségtől, és utána szépen, folyamatosan az újságírók, szerkesztők betörése, majd azoknak az elűzése, akiket nem sikerült betörni.
Ma olyan emberek vannak kulcspozíciókban a Magyar Szónál (és a Hét Napnál), akik számára a „magyar szellemiség”, a „kisebbségi erkölcsiség”, a „keresztény értékek” állnak az első helyen – bármit is jelentsenek ezek a fellengzős szókapcsolatok –, a szakmai etika sokadlagos. A politika kiszolgálói ők, akik szerint a sajtószabadság határai addig terjedhetnek, ameddig nem sértik a kisebbségi közösség (értsd: a kisebbségi politikai, gazdasági, kulturális elit) érdekeit, és közben azzal takaróznak, hogy egyébként sincs sehol a világon olyan, hogy objektív, független újságírás.
De igen, van! Úgy hívják, hogy – újságírás. Büszkék lehetünk rá, hogy egykoron, hosszú évtizedekig nekünk, vajdasági magyaroknak szinte csak ilyenünk volt.
Az elfogadás előtt álló vajdasági magyar médiastratégiáról, valamint a kisebbségi (és többségi) pártok befolyásától mentes romániai és szlovákiai magyar közszolgálati médiáról beszélgettünk a Hatuma legutóbbi adásában Parászka Borókával és Finta Márkkal. Hallgassatok bele! ( az első kommentben)Video: Médiauralási kisebbségi pártstratégia
https://open.spotify.com/episode/31TJkogo4ucjUzn6RlCosg?fbclid=IwAR1c9WYTYd166deClDPfX7mBp4S-r81hMR-3VqLYQmU675jgVwknzo8i_3k
https://open.spotify.com/episode/31TJkogo4ucjUzn6RlCosg?fbclid=IwAR1c9WYTYd166deClDPfX7mBp4S-r81hMR-3VqLYQmU675jgVwknzo8i_3k
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése