Fényes nappal támadtak meg egy szabadkai nőt az utcán. Az értékeit akarták elvenni tőle, s a láncát próbálták meg kitépni a nyakából. A hölgynek sikerült megvédenie magát, de megsérült. A szabadkai kórházból szerzett értesüléseink szerint a támadások áldozatainak jelentkezése szinte mindennapos.
Egy szabadkai nő fordult hozzánk, hogy elmesélje, milyen támadások érhetik a polgárokat fényes nappal. A nevét nem kívánta nyilvánosságra hozni, hogy elkerülje a további zaklatásokat, ám arról, hogy mi történt, részletesen beszámolt.
– Biztos vagyok benne, hogy figyeltek. A városból mentem haza, délután fél öt körül. A Čarnojević utcán haladtam végig, majd lekanyarodtam a Miloš Obilić utcára, mert a sugárúton lakom. Ebben a kis utcában akkor éppen nem volt senki sem. Egy százkilós roma férfi vetette rám magát. Letepert, úgy akarta kitépni a nyakamból a láncot. Levertem a könyököm, a lábam, bevertem a fejem, ahogy az úttesten viaskodtunk. A blúzomat is leszaggatta rólam. Alig tudtam megmenekülni tőle. Rugdostam, kapálóztam, kiabáltam, jajveszékeltem, de senki sem hallotta, az utcában levő emeletes házakból senki sem jött segíteni. Az volt a szerencsém, hogy éppen arra járt egy hölgy, akitől megijedtek, és otthagytak. A férfi kikaparta az orrom, a nyakamon van egy nagy seb, ahogy a férfi ki akarta szakítani a nyakamból a láncot. Tegnap én voltam a harmadik, akit támadás miatt elláttak a kórházban, vagyis most már nemcsak az értékeket veszik el az emberektől, hanem sérüléseket is okoznak – hallottuk a nőtől. – Sejtettem, hogy meg fognak támadni. Ketten voltak, az egyik elhaladt mellettem, majd visszanézett rám. Már ekkor tudtam, hogy miről van szó, és meg is ijedtem. Az első férfi jelentette a másiknak, hogy van lánc a nyakamban. Én hátranéztem, közben magam elé tartottam a táskám, s megfogtam a nyakláncom. De már vetette is rám magát az a roma férfi. Nem tudtam elszökni előle. Annyira harcoltam vele, hogy nem bírta elvinni a láncom – mondta. Megtudtuk, hogy miután a támadó elmenekült, kihívta a rendőröket, akik elvégezték a helyszínelést, és a mentőket is ők riasztották.
Illusztráció
Olyan embereket támadnak meg, akik idősebbek, nem tudják magukat megvédeni, vagy pedig félnek.
– Borzasztó, hogy mit csinálnak az utcán. Ezek a rablók akár ölni is képesek – emelte ki a támadás áldozata, majd hozzáfűzte: információ szerint délelőtt is történtek rablások az utcán, azok elkövetőit azonban elfogták a rendőrök. – Most már szokássá vált, hogy kitépik az emberek nyakából a láncot. De voltam ma is a piacon, és láttam, hogy az emberek a ruhájuk fölött hordják a nyakláncukat, s nem gondolnak arra, hogy ezért is megtámadhatják őket. Emiatt mesélem el, mi történt velem, hogy az emberek tudják, milyen veszély várhat rájuk – hívta fel a figyelmet.
Kérdésünkre, hogy a rendőrök mit mondtak neki a helyszínelés során, a nő elmesélte: csak annyit válaszoltak, hogy köszönje meg annak, aki megengedte, hogy koszovói romák költözzenek Szabadkára. Ugyanakkor elmondták azt is, hogy a rendőrség tehetetlen, hiszen a rendőrök letartóztatják az elkövetőket, de azok néhány nap múlva ismét az utcán „dolgoznak”.
Felkerestük a Szabadkai Közkórházat, hogy megtudjuk, milyen gyakran van szükség arra, hogy egy támadás áldozatait ellássák. Igor Petkovićtól, a kórház sajtófelelősétől megtudtuk, hogy a sürgősségi osztályon hétfőn (október 3-án – B. A. megj.) egy nőt láttak el, akit az utcán próbáltak meg kifosztani, vasárnap pedig egy férfit löktek le a kerékpárjáról.
– Az ilyen és hasonló esetek szinte mindennaposak a kórházban. Azt nem mondhatom, hogy megnőtt volna a rablások során megsérült személyek száma, azt azonban ki kell emelnem, hogy vannak olyan pácienseink, akik elmondják, hogy mi történt velük, s vannak, akik hallgatnak – emelte ki a sajtófelelős.
Miklós Hajnalka
Magyar Szó, 2011. október 5.,1. és 11. o.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése