Illusztráció (Pixabay)
2021-09-05 18:07
Elolvastam a Magyar Szó hétvégi (szeptember 4-5.) számában megjelentetett újságírói remekművet, amelyet A színház feladata hogy szebbé tegye életünket címmel jegyzett az alkotó (J.Á.). A cím mellett az alcím (Miavecz Béla: Nem szabad megengedni, hogy az utca szennye megjelenjen a színdarabokban) is kifinomult választás lehetett. Én, ennek ellenére, egy kicsit zavarban vagyok, nem tudom eldönteni ez a gondolat csak az utcára vonatkozik, netán magában foglalja a lakás, azon belül a hálószoba, illetve még a munkahely és sok más, az ember életében fontos egyéni és közösségi teret is. Tudom, mindez lényegtelen, hiszen az alkotói szabadságba minden belefér.
Az újságíró szenzációs újítást vezetett be, hiszen nem tudom egyetlenegy újságírói műfajba sem illeszteni „termékét”, mert a terjedelmes bevezető után sehol sem leltem a kérdéseket, hogy interjúnak tekinthessem, ha pedig jegyzetként szerettem volna definiálni, akkor fölöslegessé válik a szerző által kiötlött első bekezdésben található gondolatsor, így annak elhagyásával már Mgr. Miavecz Béla jegyzeteként (politikai pamfletjeként) lehetne értékelni.
De maradjunk az írás első négy mondatánál. Sok mindent megtudhatunk a nyilatkozóról, de én igencsak hiányosnak tartom, ugyanis nem lehet rájönni, hogy miközben „…színházainkon kívül bejárta Budapest, Bécs, London, Stockholm és New York legjelentősebb teátrumait…”, mi célból tette azt, kíváncsiságból, hogy lássa az ott látható építészeti remekműveket, kényszerből, mert pont akkor nagy forróság vagy eső volt és valahová be kellett húzódnia, esetleg megnézett azokban legalább egy-egy nagy sikerű előadást. A legutóbbi egy kicsit kétséges, mert számomra a bejárta ige nem jelenti, hogy valaki, valahol hosszabb ideig azon a helyen tartózkodik, az előadások megtekintése pedig legkevesebb 2-3 vagy még annál is több óra jelenlétet igényel.
Illik azonban a lényegre térni. A nyilatkozó nem titkolhatja, hogy jogi végzettségű, hiszen színházról leírt gondolatai megtalálhatóak bármely magyarországi teátrum szervezési és működési szabályzatában (pl. Csokonai Színház), azonban ezekből azt leszűrni, hogy a A színház feladata, hogy szebbé tegye életünket!, semmi más, mintegy egyszemélyes idealista képzelgés. Érdemes lenne az illetőnek elolvasni egy-két kultúrtörténeti alkotást, hogy rádöbbenjen, az ilyen feladatmeghatározás még a legsötétebb Kádár-korszakban (Aczél elvtárs idejében) is kispolgári csökevénynek, a giccs terjesztésének számított.
Amennyiben a Miavecz-definíció élt volna a kései Kádár-korszakban, megszülethettek volna-e olyan remekművek, mint Kornis Mihály: Halleluja vagy Schwajda György: Himnusz, de a sor tovább folytatható, ráadásul most csak a magyar színművészetről beszélek, hol vannak még a világirodalom igazgyöngyei!
Különben köszönöm a szerzőnek és a szerkesztőnek a címoldalra feltett fényképet. Ugyanis az interjúalanynak kinevezett személy mögötti képzőművészeti gyöngyszem mindent elárul az alany művészetekhez való viszonyáról. Az ismeretlen alkotó műremekén – ha minden igaz – Petőfi Sándor látható kackiás kis bajuszkával, az alkotást a Titói-érában szocialista naiv realizmusnak nevezhették volna, most pedig talán rámondható, hogy a stílus nemzeti naiv romantika. Így már érthető az írás minden mondata, hiszen az operett, a cirkusz, a népies nóták na meg a lakodalmas rock hathatja át az alany mindennapjait.
Szerintem ez az írás ennél többet nem érdemel!
https://www.szabadmagyarszo.com/2021/09/05/mit-is-mondjak-lesujto-de-egyben-elrettento/
Gombos Dániel: Konstruktív beszélgetésben reménykedek A Tanyaszínház vezetője reméli, a színházaink megvédik magukat és egymást
2021-09-05 15:23
Minden bizonnyal a Tanyaszínház turnéjának a leállít(tat)ása a legnagyobb botrány, amely 2021-ben megzavarta vajdasági magyar kultúra és közélet állóvizét. Amint arról már számos alkalommal írtunk, Hajnal Jenő július 27-én „megkérte” a Tanyaszínház társulatát, hogy mondja le idei turnéját, mivel a Magyar Nemzeti Tanács elnöke szerint Ödön von Horváth Kazimír és Karolina című darabja „nem tudja eljuttatni a vajdasági magyar közönséghez a gondtalan, minden korosztálynak szóló színházi élményt”, a darab „öncélúan közönséges”, „parttalanul ízléstelen”, „alpárian provokálja a közönséget” és a „színpadi megszólalás vállalhatatlanságát jeleníti meg”.
Hajnal közleményére Pásztor István, a VMSZ elnöke nyílt levelében reagált, és úgy fogalmazott, hogy az MNT elnöke „jól döntött”.
Az egyre terebélyesedő botrány közepette Pásztor István augusztus 6-án beharangozta, hogy „hamarosan sor kerül a színházi emberek közötti, jövőképeket kialakító beszélgetésekre, szót értésre, amelyek évek óta váratnak magukra, amik miatt kialakulhatott ez a mostani áldatlan állapot” és jelezte, a folyamatban kezdeményező és moderátor kíván lenni. A Családi Kör szerkesztősége a pártelnök bejelentése okán kereste meg vajdasági magyar színházak vezetőit, hogy a lap szeptember 9-ei számában megjelenő riportban mondják el a kezdeményezéssel kapcsolatos véleményüket, elvárásaikat. Időközben kiderült, a megbeszélésre már a lap megjelenése előtt, szeptember 6-án sor kerül, ezért a színházi vezetők válaszait a Szabad Magyar Szóban közöljük.
Megkeresésünkre elsőként Körmöci Petronella, a Szabadkai Népszínház magyar társulatának vezetője reagált, aki azt írta, örömmel tesz eleget kérésünknek, és kíváncsian várja a többiek véleményét is. A többiek – Urbán András, Venczel Valentin, Wischer Johann, Gombos Dániel – közül (egyelőre) csak utóbbi, vagyis a Tanyaszínház vezetője válaszolt a kérdésekre.
Az elmúlt időszakban, (beszéljünk akár hónapokról, évekről vagy évtizedekről), az ön tapasztalata szerint volt-e párbeszéd a vajdasági magyar színházak között, és ha volt, akkor az kielégítő volt-e.
– Arról tudok beszélni, amit tapasztaltam, miután az intézmény élére kerültem. Nem volt problémám a kommunikációval. Több színház szervezőivel és igazgatóival voltam kapcsolatban egyeztetések miatt és nem volt olyan élményem, ami az egészséges szakmai kommunikáció tényét ki tudná kezdeni. Egyeztettünk, megbeszéltünk s mindenki partner volt annak érdekében, hogy semmiféle fennakadás ne legyen a munkában.
Áldatlan állapotok uralkodnak-e a vajdasági színházakban, és ha igen, ez miben nyilvánul meg, és miként kellene orvosolni?
– Igen. De ez nem csak bennünket érint, hanem az egész ország művészi intézményeit. A produkciós költségvetések egyre kevesebbek, egyre nehezebb előadásokat készíteni. A kultúra valahogyan mindig az első helyen áll, ha spórolni kell. Pedig ezekben az intézményekben rengeteg ember dolgozik s a színházak sajátosságai közé tartozik az, hogy a fiatalokat, akik éppen a pályára lépnének, megpróbálja felkarolni azonnal, lehetőséget adni nekik, de pénz nélkül ezt a szokást is egyre nehezebb kivitelezni. Így perspektíva nélküli szakemberek maradnak, lehetőség nélkül. Persze tudom, hogy pénzügy szempontból nem csak ez a szektor van ilyen helyzetben, de nem szabad elfeledni, hogy a színházaknak és a művészetnek hatalmas társadalmi felelőssége és küldetése van, és ezt nem kellene ellehetetleníteni.
Melyek azok a problémák, amelyeket az ön által vezetett intézményben, a Tanyaszínházban kellene orvosolni?
– Nincs mit szépíteni, elmaradások vannak. Ezt különböző formában a politikum is említette. Ez így van. Jelentős mennyiségű elszámolási kötelezettség maradt hátra az új vezetőségre, évekre visszamenőleg. Június óta próbáljuk ezeket megoldani, lezárni. Volt, amit sikerült, viszont van olyan is, ami jelenleg is folyamatban van. Vége a nyári produkciónak, most ez élvez teljes mértékű prioritást, utána tudunk foglalkozni azzal, hogy a művésztelepen legyenek különböző foglalkozások. Ezekről már beszéltem júniusban a médiának, tartom is azt, hogy nem marad üresen az egész év, ami bennünket illet. Van pár tárgyalás és kezdeményezés, de nem ugorhatunk fejest a kivitelezésbe jelenleg.
Mit vár a Pásztor István VMSZ-elnök által beharangozott, jövőképre vonatkozó beszélgetésektől?
– Nyitottsággal és érdeklődéssel várom. Konstruktív beszélgetésben reménykedek, ahol a párbeszéd szolgálja az ügyet.
Hogyan képzeli el a vajdasági magyar színházak jövőjét?
– Sok művészember az egész életét áldozza arra, hogy a színház intézménye ne rekedjen meg, hiszen tisztes kort ért meg történelmi léptékkel mérve, mondjuk az ógörög időktől mostanáig. Ezek az emberek értik a szakmájukat, ismerik a színházi szakma jelenlegi helyzetét és fejlődési irányát is, hagyni kell őket, hogy végezzék a dolgukat. Ha egy színházi előadás vagy repertoár valakinek nem tetszik, az egyéni ízlés kérdése. Ettől még nem rossz és nem lehet, nem szabad azt mondani, hogy valaminek nincs helye a színpadon, vagy azt állítani, hogy közösségromboló ereje van. Nem. A színház nevel, kritizál, megmutatja az életet, annak milyenségét, tükröt tart és szórakoztat. Érzéseket ad és gondolatokat. Ez így volt mindig, ezt képtelenség tőle megvonni. Törekvések persze vannak, hogy az egyéni ízlés határain belülre legyen szorítva, de ennek nem szabad engedni. Attól, hogy valaki látott pár előadást vagy valamilyen tisztséget tölt be, még nem lesz szakember s a véleménye továbbra is csak a saját esztétikai ízlését tükrözi, nem pedig szakavatott véleményt. Én sem szólok bele, hogy egy közjegyző hogyan végezze a dolgát, pedig egyéni véleményem van róla, de szakmai rálátásom nincs, így inkább hallgatok és nem akarom megmondani, hogyan is legyen. Remélem, a színházaink megvédik magukat és egymást, és továbbra is szolgálni tudják a kultúrát és a társadalmat, és nem rekednek meg a fejlődésben a művészi, intézményi, és infrastrukturális szinten sem.
Szükségesnek, pontosabban egyáltalán megengedhetőnek tartja-e, hogy a repertoár, vagy az intézmény arculatának alakításába a politikusok (legyen szó Pásztor Istvánról, vagy bárki másról) bármilyen módon beleavatkozzanak?
– Nem. Elvárhatják és el is kell, hogy egy színház anyagi dolgokban transzparens és tiszta maradjon. A művészetre pedig vannak szakemberek. Majd végzik a dolgukat.
A fent olvasható kérdéseket megküldtük Venczel Valentinnek, az Újvidéki Színház igazgatójának, Wischer Johannak, a Zentai Kamaraszínház igazgatójának, Urbán Andrásnak, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház igazgatójának is, de a megbeszélt határidőre nem válaszoltak. Amennyiben az említett személyek közül szeptember 6-ig valaki jelentkezik, válaszát ugyancsak a Szabad Magyar Szóban tesszük közzé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése