A Rio Tinto alaposan felkavarta a szerbiai posványos állóvizet: hónapok óta tiltakoznak, tüntetnek az általa tervezett lítiumbánya megnyitása ellen a Loznica környékén élő emberek. Az engedetlenségük mostanra már elnyerte a fővárosiak rokonszenvét is, akik ugyan a kisajátítási törvény módosítása ellen vonultak utcára, ebben azonban nyilván szerepet játszik az „aranykori jólétet eredményező“ csapnivalóan rossz általános gazdasági helyzet is, meg az újabbnál újabb hullámban visszatérő, szűnni nem akaró járvány és az oltakozás erőszakos propagálása is. A hétvégén már az ország több városában az utcára vonultak az emberek, és ez alighanem még csak a kezdet.
A Rio Tinto egy angol–ausztrál multicég. Nem egészen 150 évvel ezelőtt alapították. A világ második legnagyobb fémipari és bányászati vállalata. Vasat, rezet, aranyat, gyémántot, uránt termel. Szerbiában Loznica környékén szeretné megvetni a lábát, ott ugyanis egy új ásványi anyagra bukkantak. Ez a jadarit. Nevét a Jadar folyóról kapta. A jelenlegi ismeretek szerint a világon egyedülálló és kizárólag Szerbiában fordul elő. A Nemzetközi Ásványtani Világszövetség 2006-ban ismerte el az új ásványi anyagot. A jadaritból lítiumot nyernek ki. Lítiumból készült akkumulátorral működnek az elektromos és hibrid autók, a mobiltelefonok, a hordozható számítógépek, és sok más elektronikus eszköz nélkülözhetetlen alapanyaga. A szerbiai lítium-készlettel el lehetne látni a világpiac szükségleteinek több mint tíz százalékát. Azt feltételezik, hogy ezen a lelőhelyen 200 millió tonna jadarit bányászható, amelynek értéke meghaladja a 10 milliárd dollárt.
A Rio Tinto Loznica körzetében mintegy 250 hektáros területet szemelt ki magának, és egyes információk szerint ennek a 40 százalékát már meg is szerezte. A furfangos átveréssel megspékelt kisajátítás tavaly kezdődött, a Rio Tinto Group szerbiai képviselője, a Rio Sava Exploration nevű társaság végzi a Loznica környéki falvakban. Vásárolt ingatlanokat a 170 lakosú Brezjak faluban (a várostól 14 kilométerre), ahol már több család is megvált a házától. Jó árat fizet, ez pedig – ahogy lenni szokott – megosztotta a helyi lakosságot. Akik eladták a házukat és/vagy a földjüket, igen jó üzletet csináltak, akik viszont szembeszegülnek, kitartanak, rossz szemmel nézik azokat, akik beadták a derekukat. A nyár közepéig ebben a faluban a háztartások felével már megkötötték a szerződést, vagyis az ott élő 52 családnak már a fele elköltözött. A házak négyzetméteréért 470 eurót fizetnek, a melléképületek (garázsok, pincék, istállók, ólak) négyzetméteréért pedig 200 eurót kínálnak. A kerítést, a kaput, a betonjárdát külön (meg)fizetik. És az is nagyon csábító, hogy minden család, amely úgy dönt, hogy megválik a házától, 5 ezer eurót kap még ráadásként. Ösztönzőleg hat továbbá az is, hogy azok a tulajdonosok, akik az ajánlattételtől számított 4 hónap leforgása alatt kiköltöznek, további néhány ezer euróra számíthatnak.
Az erőszakos bányalétesítés oltárán feláldozott lakóépületek lehangoló látványt nyújtanak, ugyanis a távozóban lévő tulajdonosok félig-meddig le is bontják az addigi otthonukat, leszedik a háztetőről a cserepet és kiszedik az ajtókat, ablakokat. A házak felvásárlásával egy időben a termőföldek kisajátítása is zajlik.
Egy helybeli lakos, Dragan Šakić egy interjúban elmesélte, hogy az 50 négyzetméteres házáért kereken 80 ezer eurót fizettek, a reális értéke viszont még a 15 ezer eurót sem érte el. Utána a családjával el is hagyta a szülőfaluját, és távolabb telepedtek le. A kapott pénzen egy sokkal nagyobb házat vásároltak. Tette ezt annak ellenére, hogy kezdettől fogva ellenezte a bánya megnyitását és maga is részt vett tiltakozó megmozdulásokon.
Másik eset: Živana Šakić és családja a Gornje Nedeljice nevű falunak (Loznicától 11 kilométerre) mondott búcsút, miután a 200 négyzetméteres házukat és az egy hektárt valamivel meghaladó földjüket átengedték a Rio Tintónak. Kétszázezer eurót kaptak érte. A falu 83 házából 34 már elkelt.
Mint utólag kiderült, a Rio Tinto hazai képviselői nem most bukkantak fel először az érintett falvakban, évek óta jelen vannak a terepen, ismerik a lakosságot (2004-ben jelentek meg). Megbarátkoztak a helybeliekkel, állandó vendégek voltak a helyiek ünnepségein, elnyerték a bizalmukat és anyagilag is támogatták őket – ezáltal pedig a meggyőzésük is könnyebben ment. Egy példát ki is emelnek: a Rio Tinto képviselője Brejzak faluban felkereste az egészségházat, és megkérdezte, hogy rendelkeznek-e hűtőszekrénnyel, amiben a kígyómarás elleni szérumot tudnák szakszerűen tárolni. A nemleges válasz után 250 ezer dinárt utaltak át az egészségháznak, amiből nemcsak hűtőszekrényt, hanem egy EKG-készüléket is tudtak vásárolni, sőt egy klímaberendezést is. Egy másik faluban, Stupnicában az iskolát és a futballcsapatot támogatták. Az előkerült dokumentumokból kitűnik, hogy 2011 márciusától 2020 márciusáig több mint 11millió dinárral segítették a helyi intézményeket és egyesületeket. Ennél azonban jóval nagyobb lehet a reális összeg, amit a Rio Tinto az évek során befektetett. Erre utal az is, hogy csak a loznicai Vuk Karadžić Művelődési Központ 19,2 millió dinárt kapott.
Aztán egyik napról a másikra minden megváltozott. A leendő lítiumbánya helyéül kiválasztott mezőgazdasági termőföldeket és erdős részeket beépíthető övezetté nyilvánították. Tették ezt a korrupt, a megvesztegetett politikusok – Loznica városatyái – kérelmére. A terület átminősítésének költségeit teljes egészében a Rio Tinto fedezte, noha az akkor még nem is volt a tulajdonában. Amikor ez tavaly ősszel az érintett lakosság tudomására jutott, akkor kezdtek elégedetlenkedni. A lakosság egyik napról a másikra azzal szembesült, hogy a duplájára növekedett a földterületekre kivetett adó, és azzal riogatták, hogy az átminősített földterületen már nem is folytathatnak mezőgazdasági tevékenységet, nem jár nekik a hektáralapú támogatás és hitelekhez sem folyamodhatnak.
Nem adjuk Jadart! a neve annak az egyesületnek, amelybe a bányaépítés ellenzői tömörültek. Legfőképpen a bánya közelében kialakítandó szemétlerakó miatt zúgolódnak – olcsóbb a termelés során keletkező hulladékot helyben tárolni, mint folyamatosan elszállítani –, mert az éppen a termőföldjeiket mérgezné.
A hatalom, mivel már jó előre elkötelezte magát, mindent megtesz azért, hogy ezt a projektumot beindítsa. A helyi lakosság becsapottnak és magára hagyottnak érzi magát.
– Mit tudok én itt tenni?– kérdezte álszentül naivan az ország első embere, amikor Gornje Nedeljicén az érintett kisemberekkel leült tárgyalni. Az első sorban ülő egyik idős parasztember – a 74 éves Branimir Kokanović – azon nyomban meg is adta a józan és egyszerű választ: – Ne nyissanak itt bányát, bányára ezen a környéken nincsen szükség. Ez itt termékeny föld, megműveljük, szarvasmarhát, sertést, juhokat, baromfit nevelünk, a munkánkból élünk. Ha megnyitják a bánya hulladéklerakóját, még ivóvizünk sem lesz, mert a szennyezés által megmérgezik. Ezen a vidéken búza, kukorica, szója terem. El fog tűnni az élet, ha mindent megmérgeznek, itt csak pusztaság marad.
Az idős ember egyelőre még csak szavakkal védelmezi a saját tulajdonát. Senkinek nem engedi meg, hogy a földjére rátegye a kezét. Aki megpróbálja elvenni tőle, azt megöli.
A hatalom gyorsan visszavágott. A kijelentése után megkezdődött a nyomásgyakorlás, az idős parasztember „jobb belátásra” térítése. Névtelen telefonhívásokkal zaklatták, kiment hozzá a rendőrség, hogy megnézzék, milyen fegyverarzenállal rendelkezik. „Van kapa, balta, villa!” – mondta nekik. – „Én ezekkel dolgozom.” A rendőrállomásra is bevitték.
A lítiumbánya megnyitását 2023-ra tervezik. A termelési folyamat nagyon víz- és energiaigényes. A nyilvánosság azonban mind a mai napig nem rendelkezik elegendő információval a működésével kapcsolatban, és egyelőre még azt sem lehet tudni, hogy milyen környezetkárosodást idéz majd elő. A legborúlátóbbak (a legtájékozottabbak?) a tájainkon soha nem látott ökológiai katasztrófát jósolnak.
Szabó Angéla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése