2024. január 27. 16:24
A nárcizmus és az öregedés kombinációjának legbiztosabb jele közíróknál, hogy elkezdik korábbi szövegeiket idézni. Mert hát ők már anno megmondták, és, lám, milyen igazuk lett, illetve ők már akkor is úgy gondolták, mint napjainkban, vagyis következetlenséggel igazán nem vádolhatók.
Legyünk hát túl rajta: idézet következik egy 18 évvel ezelőtti publicisztikámból:
„Ha végignéz az ember a vajdasági magyar intézmények egyre bővülő, ám egyre hígabb állagú során (micsoda képzavar!), vérmérsékletétől függően, vagy kiakad, mint a sezlonyrugó, és idegesen a földhöz kezdi verdesni magát, esetleg a kezébe kerülő nehéz tárgyakat fogja dobálni szerteszét (betontáblákat az emeletes ház tetejéről, mondjuk), vagy összecsomagol és veszi a kalapját, esetleg önmagába zuhan, bezárkózik valahová, ahol nem érik ama híg állagú sor ingerei. Vagy van még egy lehetőség: sebészeti beavatkozást kér a megfelelő agyi lebenyeinek átmetszésére, hogy egyszer és mindenkorra megoldja a problémát, és többé semmi ne tudja fölizgatni, és csak tapsoljon, tapsoljon szűnni nem akaró lelkesedéssel mindennek, amit elé tesznek. (Néha az az érzésem, hogy ezen az operáción már elég sokan átestek.)
Van azonban egy hely, egy intézmény, amely arra hivatott, hogy csökkentse a vajdasági magyarok fennen vázolt antiszociális viselkedési rohamait. Egy intézmény, amely a dilettantizmus lápos talaján is olyan szilárdan áll, mintha csak virágzó kisebbségi magyar hochkultúra venné körül, miközben dehogy. Ez a hely az Újvidéki Színház. Rendkívül jó érzés, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül leírhatom: az Újvidéki Színház minden moccanását vállalom és a magaménak érzem.”
Tegnap volt az Újvidéki Színház 50. születésnapja, amit egy pazar revüvel ünnepeltek meg az új színidirektor, Urbán András rendezésében. Nem hordott össze senki magasztosnak hitt lózungokat a „szülőföld szőtteséről”, a „jövőt rajzoló küldetésünkről” vagy az „otthon megtartó öleléséről”, és nem a protokollvendégek meg az ostorral összeterelt pártemberek töltötték meg a nagytermet, hanem azok, akik rendszeresen járnak színházba, mindenféle kényszerítés nélkül.
Számomra ez volt a magyar kultúra napjának vajdasági központi rendezvénye. Egy őszinte ünnep, mindenféle csinált ünnepélyesség nélkül, ahol mi, nézők örültünk a színházunknak, ők, a színház társulatának tagjai pedig örültek nekünk. És jó leírni, megismételni 18 évvel később is, hogy az Újvidéki Színház minden moccanását vállalom és a magaménak érzem – sokadmagammal.
Boldog születésnapot, Újvidéki Színház!
Fotók: Újvidéki Színház
https://www.facebook.com/100063202813037/posts/700790378704383
https://www.facebook.com/photo/?fbid=700791135370974&set=pcb.700796728703748
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése