…és még ki tudja minek, minek nem a szerbajkú internetes kommentelők Bimbó Mihályt, magyarkanizsa
polgármesterét, aki – úgy látszik – nagyon megelégelte, hogy a legmagasabb
beosztásban trónoló politikusok a bolondját járatják vele, és aki most – az
egész községet fojtogató menekültválság ügyében – elég csúnyán kifakadt.
Idézet az általa megszövegezett panaszáradatból:
„Felszólítottak bennünket, hogy
azonnal kezdjük el a felkészülést, mert három nap múlva meg fognak érkezni a
sátrak, szabadtéri mosdók és tusolók, szanitáris konténerek, valamint a
pénzbeli segítség, azaz a 3.000.000 dinár a munkálatok finanszírozására. Azóta
eltelt 11 nap és eddig semmilyen támogatás, eszköz nem érkezett! Rá kellett
döbbenünk, hogy önkormányzatunk egyedül maradt ebben a kérdésben. Az ígéreteken
kívül jóformán semmit sem kaptunk.”
Az országos hatalom bitorlói – éppen a legsűrűbb kulimász közepette –
teljesen magára hagyták a községet, minek következményeként az önkormányzat az
utolsó tartalékait költi a várost és a környező falvakat elözönlő idegenek
ellátása érdekében. Hogy ne érhesse szó
a (magyar) ház elejét, a város a menekültkérdésben már eddig is jóval az erején
felül teljesített, és csak idő kérdése volt, hogy az észak-bácskaiak meddig
győzik cérnával.
A polgármester most alighanem elérkezettnek látta a pillanatot arra, hogy
bátran kipakoljon. Nyilván jó kis tudathasadásos állapot az, amit felvállalt,
vagy amibe valamilyen módon belekényszerült. Mert korábban az áldását adta arra,
hogy Magyarkanizsa befogadja a menekülteket, s ezáltal a város meg a környéke egy
biztos állomáshelye, egy gyűjtőközpontja legyen a jövevényeknek, miközben
pontosan tudta, hogy a helyi lakosság nem tapsol örömében a köztereket ellepő
ismeretleneknek. Nyilvánvaló, hogy egyfelől meg kell felelnie a politikai elvárásoknak
is, amelyeket (ha nem is dalolva, de mégiscsak) önként vállalt, akkor, amikor
politikusnak szegődött, másfelől pedig a helybeliek kritikáját is tűrni, bírni
kell, otthon is állnia kell a sarat.
A helybeli lakosság már torkig van a városban táborozó idegeneknek a puszta
látványával is, és a kialakult káosz miatt az önkormányzat vezetőségét
hibáztatja. A napokban az UKROK Független Polgári Kezdeményezés lemondásra
szólította föl a magyarkanizsai vezetőséget. A közgyűlésen hangzott el: „Dobó Róbert, az UKROK szóvivője
kijelentette, teljes mértékben alkalmatlannak tartja a község vezetését, hogy
hatékonyan ellássa funkcióját. Szavai szerint a pártkatonák többszörösen is
bebizonyították, hogy kizárólag a pártérdekeket hajlandóak képviselni, akkor
is, ha azok szembemennek a lakossági érdekekkel. Amihez ez a vezetőség
hozzányúlt, az csak tönkrement. (…) A migráció és a menekültek az utolsó és
leglátványosabb kudarca a vezetésnek.”
Érthető, ha a két tűz közé került polgármester kezdi elveszíteni a
türelmét.
Bimbó Mihály nem csupán panaszkodik, ajánlást is tesz:
„Ez így tovább nem mehet, ezért
össze kell fognunk! A magyarkanizsai önkormányzat nevében arra kérem a
polgárokat, hogy álljanak készen! Álljanak készen arra az esetre, ha arra
kérjük Önöket, hogy az önkormányzat mellé állva, velünk együtt fejezzék ki
elégedetlenségüket! Attól tartok ugyanis, hogy saját kezünkbe kell vennünk
ennek az áldatlan állapotnak a megoldását. Hiszen lakhatóvá, újra élhetővé kell
tennünk környezetünket, falvainkat. Mondjuk ki nyíltan, hogy: ELÉG VOLT a
teljesítetlen ígéretekből!”
A kitálalása jogos és érthető, hiszen lázong, forrong szinte az egész környék.
Kanizsát mindig is a csend meg a nyugalom városának nevezték – békésen
szendergő, szunyókáló nagyfalu volt –, de a tegnapi idillikus kép mára már
szörnyen eltorzult. A messziről érkezők felforgatták az életét, megtörték a
város csendjét, a helybeliek pedig (válaszképpen) megtörték a maguk
hallgatását. A kitűnő tollú Pósa Károly egyenesen Kanizsa ostromának nevezi a megszállást,
modern kori honfoglalásnak a menekültek sáskajárásszerű invázióját. Íme: „Így könnyű várat foglalni.
Ártalmatlan
turistaként őgyelegve Európa utcáin. Beszivárogva a falakon belülre. Nézelődni,
telefonon koordinátákat egyeztetni. Folyton mozgásban, haladó alakzatban lenni.
Várni az alkalmat, miközben még többen és többen érkeznek. Hogy elegen
legyenek. S ha eljő az általuk áhított pillanat, akkor ama bizonyos kürtszóra a
kellő számú harcos egyszerre fogja kirántani fegyverét, és az ostromlottakat
majd bezavarják az épületekbe. Az övék lesz immáron a tér.
Az övék
lesz?
Tulajdonképpen
már most is az övék. Itt Magyarkanizsán, amott Horgoson, Szabadkán, de Szegeden,
sőt Budapesten a Keleti-pályaudvarnál is otthon érzik magukat. Királyhalmán a
katolikus temető keresztjein száradnak a gatyáik, a zoknijaik. Egyre
erőszakosabbak. Magabiztosak. Az idő a szövetségesük. Vonuló csapataik nyomán a
szeméthegyeket a döglegyek lepik, és nincs, nem akad sehol egy Bornemissza
Gergely, aki szembe merne szállni velük, aki móresre tanítaná őket.”
S mivel a folyamat vége ma még beláthatatlan, semmi másra nem lehet
számítani, csak arra, hogy napról napra növekszik a zűrzavar, s vele együtt,
annak mértékében az elégedetlenség is. Nagyon úgy fest, hogy az aszfaltrotyogtató
nyár után igencsak forró ősznek néz elébe az ottani lakosság.
Az utca emberével beszélgetve, többen nyilatkoztak úgy, hogy ha még hetekig
marad ez a helyzet – esetleg még inkább elmérgesedik –, akkor bojkottálni
fogják a tanévkezdést, mert egyszerűen féltik a gyerekeiket. Nem a tanárok
fenyegetnek az ilyenkor szokásos munkabeszüntetéssel, hanem a szülők lesznek
azok, akik szeptember 1-jén nem engedik iskolába a csemetéiket.
Visszatérve a megszólalni merészelő magyarkanizsai polgármester
lázongására: a krónikus hírkövetők, a véresszájú kommentelők kiosztják
rendesen/szerbesen a rebellis magyart. Túl azon, hogy kioktatják, miként illene
viselkednie a háború meg az üldözés elől héthatáron át menekülőkkel, még be is
skatulyázzák. Nevezik empátiahiányosnak, xenofób Orbán-pártinak, nevezik
Pásztor klánjához tartozónak, mondják idiótának, mondják rasszistának. Le is fasisztázzák!
– büntetlenül. Márpedig jól tudjuk, hogy politikusi beintésre, művileg gyártott
fasisztázásért az úgynevezett „újabb temerini fiúk” ültek egy-egy évet mind a
heten, s az ügyük majd 3 év után is lezáratlan.
Az államalkotó nemzet fiainak persze a hajuk szála sem görbül.
Szabó Angéla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése