Ekkora adósságot képtelenség kifizetni!

Nem kérünk a megalázó földműves-nyugdíjból – mondja a bajmoki Palásti házaspár

Adótartozás miatt 2014 májusában 6 hold földjüket letáblázták. A tavalyi (július 11-én készült) kimutatás szerint csaknem másfél millió dináros adósságot halmoztak fel. Ebből valamivel több, mint 600 ezer dinár a földművesekre kirótt nyugdíjbiztosítási járulék és majd 860 ezer dinár a tartozásra felszámított kamat.

A Bajmokon élő Palástiékat bár megviselte a különféle hivatalokkal való több éves eredménytelen csatározás, mégsem váltak megkeseredett, reményvesztett emberekké. Terézia és Ferenc egy német család által hátrahagyott, szabadgangos parasztházban éli az életét – a kemény munkához szokott emberpár derűs, tele van mesélnivalóval.   

Palásti Terézia és Palásti Ferenc

Mióta nem fizetik a nyugdíjbiztosítást?

 – Csak az első néhány évben fizettük, amikor még nem választották külön ezt a járulékot az egészségügyi biztosítástól, és amikor még egy reális összeget szabtak meg évente. Aztán már csak az egészségügyi biztosítást fizettük, de már jó ideje azt sem – kezdi panaszáradatát a házigazda.  

Látom, még őrizgetik a régifajta barna színű egészségügyi könyvecskéjüket. Mikori benne a legutolsó hitelesítés?

– A bélyegzés dátuma 2005. december 12. Azóta nincs egészségügyi biztosításunk. Ha megbetegszünk, kénytelenek vagyunk valamelyik magánrendelőbe menni. 

Milyen az a termőföld, amit lefoglaltak? Művelhetik továbbra is?

– Tizenkilenc holdon gazdálkodunk a feleségemmel. Ő 62 éves, én 66. Ha kimegyek a határba, ő is jön velem, a másik traktorral, és önállóan dolgozik, úgy, mint én. Nő létére volt olyan, hogy 4 pótkocsit vontatott. A földjeink 10 kilométerre vannak a falutól. Az általuk kimutatott adósságot 2 és fél holdnak a reális, piaci árából is fedezhették volna, de 6 holdnak az árát számították. Az a parcella a legjobb termőföldünk. Betonút vezet odáig. Kétszáz méterrel távolabb van az említett 2 és fél hold, de nem azt jelölték ki. Amit lefoglaltak, ugyanúgy használjuk, mint a többit, nem hagytuk parlagon. Amikor 2 társával kijött a végrehajtó, én nem akartam aláírni a felvett jegyzőkönyvet, de ő azzal fenyegetőzött, hogy ha nem adom a beleegyezésem, akkor még aznap kifüggesztik a szabadkai városházán az árverésről szóló hirdetést. Azóta 2 és fél év elmúlt, és nem történt semmi. Illetve csak annyi, hogy 2015 augusztusában szedtünk össze egy kis pénzt, és akkor naiv módon befizettünk 150 ezer dinárt. Azt hittük, hogy az alaptartozásból levonják, de nem így történt, a teljes adósságot csökkentették vele. Így viszont már semmi reményünk nincs arra, hogy legalább a nyugdíjjárulék összegét apránként tisztázzuk. (A végrehajtónak kifizettük a 6600 dinárt, amit kért és csak az egészségügyi biztosításunk l65 ezer dinár.)

– Említsd meg azt is, hogy időközben egyik napról a másikra átírtak egy hold földet az én nevemre, önkényesen, senkit sem kérdeztek! – veszi át a szót Terézia. – Nálunk minden parcellának a férjem a tulajdonosa, most meg hirtelen nekem is lett földem papíron. Nyilván azért, hogy engem is rávegyenek a járulékfizetésre. Ezzel mindjárt adósságot is kaptam a nyakamba: majd 300 ezer dinár a tartozásom a nyugdíjbiztosítás miatt, meg 400 ezer dináron felül van rá a kamat.

A lecsapolási illetéket fizetik-e?

– Egyszer nagyon felhalmozódott a tartozás, akkor befizettünk egy összegben 100 ezer dinárt. Meg tavaly is a követelt 70 ezer dinárt. Nem hagynak bennünket élni! Ha mindent kifizetünk, nekünk semmi sem marad. Minket már számtalan esetben megkárosítottak. Amikor bejegyeztettük a gazdaságunkat, éppen a tartozás miatt 7-8 évig nem részesülhettünk a termelőknek járó támogatásban. Igaz, amit mostanában adnak, az inkább megalázás, mint támogatás. Szégyen, hogy így ösztönzik, így segítik a gazdákat – azokat, akik még egyáltalán akarnak dolgozni.

Mi lesz ennek a sok mondvacsinált adósságnak a sorsa, miben reménykednek?

– Sok hivatalban megfordultunk (ügyvédnél is, a községi ombudsmannál is, Fremond Árpád képviselő úrnál is, a paraszt egyesületben is, és minden olyan összejövetelen, amelynek a földművesek nyugdíjaztatása volt a témája), és mindenütt hangoztattuk, hogy mi nem akarjuk fizetni a kötelezőnek mondott biztosítást, és nem kérjük az ezzel járó nyugdíjat sem. Mi már úgysem fogjuk élvezni, a sógorunk is, mikor mikorra megkapta, meghalt. A legtöbb helyen azt a választ kaptuk, hogy erről nem lehet lemondani, fizetni kell, ha tetszik, ha nem. Ráadásul a családban nemcsak nekünk van tartozásunk, hanem a megboldogult apósomnak is. Őt továbbra is létező személyként kezeli az adóhivatal, pedig már 23 éve eltemettük. Hiába mutattuk fel a halotti anyakönyvi kivonatát, még tavaly is küldték a részére a felszólítást, hogy fizesse a biztosítást. Az ő számlájára több mint 70 ezer dinárt tartozást gyártottak a semmiből. Fölfoghatatlan, hogy a 23 év alatt nem volt idejük arra, hogy az elhunytat töröljék a nyilvántartásból. Ha már minden dinárnyi tartozást olyan kínos pontossággal vezetnek, hogy lehetséges az, hogy az adósok listáján több évtizede elhunyt személyek is szerepelnek?

Valamikor nem sanyargatták a mezőgazdaságból élőket úgy, mint mostanában. Én innen a madarasi tanyavilágból származom, és emlékszem rá, hogy annak idején a szüleim behoztak a faluba egy nagy kosár tojást, az udvaron megfogtak mellé egy pár baromfit, eladták és az árából kifizették az évi adót, most meg több hold föld terméséből sem futja rá.

Pontos kimutatásunk július óta nincs az adósságról, de úgy számítjuk, hogy talán már a 14 ezer eurót is eléri. Nem tudjuk, mi lesz ennek a vége, hogy döntenek, mit akarnak, elengedik-e legalább a kamatot, de az biztos, hogy ha valamin nem változtatnak, ekkora adósságot képtelenség kifizetni, hiába erőlködik az ember. Ezért dolgoztunk ennyi éven keresztül, hogy most öregségünkre megnyomorítanak bennünket egy ekkora adóssággal? Sokszor éjjel nem jön álom a szememre, és azon gondolkodom, hogy amikor mi már nem leszünk, a lányoméknak gyűlik meg a baja az adóhivatallal, mert ha a termőföldet megörökölik, megkapják vele a rátáblázott kéretlen adósságot is. Mit tehetnénk? Egy életén át mást sem csináltunk, csak dolgoztunk, és most arra kényszerítenek bennünket, hogy adjuk el a földet és aztán üljünk ki az utcasarokra koldulni? Most, öreg napjainkra tartsuk a markunkat a szociális segélyért?

Szabó Angéla