2020. február 3., hétfő

A VMSZ megszavazta az 1849-es szerb lobogót, most meg megemlékezik a lefejezett zentai áldozatokról

Az 1849-es véres gyertyaszentelőre emlékeztek Zentán

 



171 éve a forradalom és szabadság harc idején a szerb csapatok február 1-jén érték el Zenta határát. A megadást elutasító magyar csapatok vereséget szenvedtek a város védelmében. Ezt követően a szerbek atrocitásai két hétig tartottak és több mint 2000, egyes becslések szerint 2800 áldozatot követeltek – írja a Pannon RTV.
A helyszíni riportból az is kiderül, hogy azon szinte kizárólag a VMSZ tagjai vettek részt.
Ami azért is visszatetsző, mivel Pásztor István és pártja, mint a délvidék elcsatolásának ünnepnappá nyilvánítása kapcsán, úgy azt is megszavazta, hogy az 1848/49-es tradicionális szerb zászló is hivatalos jelképe legyen a Délvidéknek.
A szavazás idején, vagyis 2016-ban Pásztor István beszédben indokolta meg, hogy szerinte miért kell, hogy hivatalos jelképe legyen a Délvidéknek az a zászló, amely alatt vonuló csapatok Zentán 1849-ben magyar emberek fejét vágták le és abból piramist kezdtek el építeni a Szentháromság szoborra 171 éve.
A VMSZ árulását jól mutatja, hogy a Szerb Radikális Párt külön megköszönte a VMSZ-nek a nemzetáruló magatartást.
És ezek után van képe a VMSZ-eseknek megemlékezni?! Megszavazzák hivatalos lobogónak azt a zászlót amely árnyékába őseink torkát vágták el, csak azért mert magyarok voltak és mert kiálltak a nemzeti szabadságunk ügye mellé? Majd pedig ugyanezen párt tagjai kivonulnak a temetőbe és megkoszorúzzák az áldozatok emlékére emelt emlékművet?! 
Sőt, még Hajnal Jenő ezek után képes ünnepi beszédében arra emlékeztetni, hogy tartsuk szárazon a puskaport, mert elveszünk.  A Pannon RTV riportja szerint Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke hangsúlyozta, az 1849. év gyertyaszentelője a napjainkig tanulságul szolgál számunkra, hogy mindig fel kell készülni arra, hogy egy közösség meg tudja magát védeni: „Mert különben olyan sors vár rá, mint ami itt a zentaiakra várt. Ártatlan embereket mészároltak le. Azt hiszem, hogy az ő emlékük, örökségük nemcsak az emlékezetre biztat bennünket, hanem arra is kötelez, hogy ha mindig magyarként akarunk megmaradni, akkor legyünk felkészültek arra, hogy ha bármi következik, közösségünket meg tudjuk védeni.”
Hát, maguk valóban felkészülten várták, hogy jó érdekharcos módjára megnyomják a képviselői fotelből az igen gombot, amikor új zászlókat meg új ünnepnapokat találtak ki a délvidéki magyar közösségnek. 
Ezek után a VMSZ koszorúi a tetteiket szemlélve inkább tűnik egyfajta ízléstelen halottgyalázásnak, mintsem az áldozatok emléke feletti főhajtásnak!
A temetők ártatlan áldozatai hallgatnak, ők nem emelhetik már fel a szavuk azok ellen, akik újra magasba emelték azon zászlókat, amelyek alatt őket kivégezték, de nekünk kötelességünk kimondani, hogy a VMSZ-nek az árulása után semmi keresni valója az 1848/49-es áldozataink emlékműveinél. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése